Nem vettem megyeit a motorra,és az első 6-8 ilyen rohanás után picit ellaposodott ez a fajta egyenesen céltalanul szaladás,nameg öregszem és sok az autó is.
Lassulok és nem is voltam gyors sosem jobbanszeretem a visszafordítós hegyi szerpentineket messzeföldön.
A gazdájának működött mikor megvette és elmentünk Mátrázni. Csak közben eltűnt valahová a kézikönyve és anélkül kezdte nyomkodni és minden elállítódott rajta. Viszont azóta meg nem használta és nem emlékszik hogy hogyan nyomkodta el:))
Parassapusztáig tartott az őrült hajsza :))
Az Apriliás srác még megfűszerezte egy két 140 körüli egykerekezéssel is néha:)) Mármint 140 nél vette fel kerékre:))
Kúúúúúrva jóóóóóó volt!!!!!!!!!!!!!!!!
Rám ragaszthatod a kamerát csak ne azzal a vastag barna csomagolószalaggal amivel a dobozokat zárják le:))
A minőség jó lenne és nem takar semmi mert a tükör szárának az alsó részére tettem. Az volt vele a nyűgöm hogy valamiért állandóan kikapcsolt de semmi rendszer nem volt benne. Kecskeméten a pályán egyszer felvett 5percet utána kikapcsolt aztán már hiába kapcsoltam be 1-2perc után kikapcsolt aztán már csak 30másodpercet vett és kikapcsolt.
Na most két nappal a csapatás előtt sikerült úgy beállítanom hogy 5perces blokkokat vett fel és nem kapcsolt ki hanem folyamatosan vette az eseményeket. Még előtte való délután is kipróbáltam biztos ami biztos és tökéletesen működött.
Eljött a várva várt pillanat bekapcsoltam, elindultunk Oszival a Kalászi McDonalds tól de mire átértünk a hídon kikapcsolt!!! Aztán találkoztunk a többiekkel és akkor felvett 3perc valamennyit és megint kikapcsolt!!! Szóval nem értem. Aztán hazaérve megnéztem azt a 3percet, tök jó volt de most meg már nem nyitja meg a gépem a fájlt.
Á semmire sem jó a felvétel amit csináltam!!!! Meg öl az ideg!!! Két napi szarakodás és próbálgatás után megszívat ez a tetves kamera úgyhogy holnap visszaadom a gazdájának mielőtt nekimegyek a kalapáccsal.
Tavasszal meglesz a sajátom majd azzal csinálunk király felvételeket!:))
Brutál jót mentünk!!! Végre egy csapat akivel 160 feletti az átlag :))) és ezt nem csak az egyenesekre értem:)))
Ahogy Oszi is mondja, már rég nem volt ilyenben részem, mármint csapatos száguldásban. Mert hát ez teljesen más mint egyedül csapatni. Sajna a haverom akivel lehetett ilyet csinálni az eladta a motorját és a többiek akikkel szoktam menni ők inkább túrázni szeretnek, nem lapon fordulni a kanyarokban:)) Úgyhogy ez a menet olyan volt nekem mint egy vérátömlesztés!!!:)) Nagyon jó volt nézni az előttem menő motorokat ahogy döntenek a kanyarban:))) Mert az olyan mintha magamat látnám:)) Szóval rohadt jóóóó volt!!!!!!!!!!!
Kiraly, eleg jo ido is volt ma, gondolom akkor voltatok paran :)
Igen, olvastam en is, hogy okt17en lesz. Bar azt nem tudom, hogy mennyire kellene igy elmennem 500km-es turara :)
Zsolti azt mondta jovoheten osszerakja a piciket. De a kipufogo meg kerdeses, mert a dobnak a felfogatocsove (vagy minek nevezik, ahol kapcsolodik a leomlokhez) az elegge eldeformalodott, ha nem tudjak megmenteni, akkor meg kell egy uj dob. Azt meg nem tudom, hogy arrow rendszerhez mennyire lehet mast felrakni :)