Jobb, ha magad jössz rá a válaszra. Egyébként békét, és megbocsátást. Persze a katolikusok nem hagyták annyiban, szóval lett ellenreformáció, meg rengeteg vér folyt a témáért. Viszont ez már nagyon messze van az alapvető megállapítástól, hogy az egyház mindent megbánsz a halálod után, illetve a pokolkép, hogy hány évig, miben fogsz égni, és még azután is, nem tett éppen jót az emberek halálról kialakított véleményének... Csoda, hogy félnek? Hiszen évszázadokon keresztül mást se hallottak a halálról. De itt az ideje meglátni újra azt, amit tudtak a régiek. Itt az ideje mindannak, hogy elengedjük, amit ránkerőltettek...
Nem írtam olyat, hogy Luther bármit mondana a halálról. Csak arról írtam, hogy az egyház minek állította be a halált, és hogy Luther ezen kicsit kiborult úgymond. Ezeknek is tulajdonítható a reformáció... De ez már más kérdés...
Átmenet. Hogy hogyan nevezzük, mindegy. Kicsit tanulmányozd a vallástörténetet mélységében, pl. nézz utána a búcsúcédulának, meg annak, hogy miért terjedhetett el, stb., illetve, hogy a Bibliát kicsit "sajtos" módon értelmezve milyen halálképet alkotott akkoriban az egyház, ami ugyebár igen nagy hatással volt az emberekre. De sztem már akkor is megérted, ha megnézed a Luther c. filmet, aminek a dokumentáció az alapja... Ha még ezek után se érted, mire céloztam, akkor leírom legjobb tudásom szerint.
Aki mosollyal hal meg annak már kialakult vmen hite . Legyen az személyes Isten v vmen személytelen , de hisz és foglalkozott a kérdéssel. És nyugodt a lelke. Megbékélt:
A halál valóban átmenet , de akinek tudatát az anyagias ösztönvilágra épülő társadalmi nézetek megtévesztik ( és lássuk be , a legtöbb ember ilyen), annak az utolsó pillanat bizonytalansággal teli , mert nem tudja elképzelni, hinni benne , hogy MI LESZ EZUTÁN ? Nincs felkészülve.
Ösztönösen félni? Szerintem ez kicsit kétes dolog. Általában attól félsz, amiről megtanították neked, hogy félj (nézd pl. bogarak-gyerekek). A halálról általában megtanítják. Már csak a takargatásával is. Hiszen ez általános társadalmi tabu, csak a statisztikák jönnek le, hogy hol, mennyien. És szó sincs az egyensúlyról, a szépségről, a természetességről. Egyszer egy gyerek a temetés után ennyit mondott "tudom, visszament az angyalokhoz". Ha ők tudják, miért győzzük meg róla őket, hogy mikor ők is közel kerülnek hozzá félni kezdjenek? Hiszen ők még látják benne a csodát. Csak kicsit figyelni kéne arra, hogy ne hazudjunk, takargassunk... Hogy a mostani idősebb korosztály fél a ránkerőltetett katolicizmusnak is tulajdonítható, ami még ilyen szinten fellelhető. Hiszen hány száz éven keresztül fenyegettek? Csoda, hogy kiborult rajta Luther? Na mindegy. Szóval az ember magát kergeti a félelembe. Ha pedig az életre figyel, és nem ilyenekre, akkor nem is lesz ideje félni. Nekem eddig egyszer se lett volna... Lehet, hogy valaki haldoklik, de attól még ott fekve is tud jókat beszélgetni, és akadhat meg mondat közepén, mosollyal. És visszatérünk a kiindulóponthoz. A halál egy átmenet. :)
Én se tudom, miért kell félni tőle. A haláltól. De szerintem a félelem ösztönös, amit én nem ismerek, mert sose volt úgy, hogy meghalok. Gondolom, olyankor úgy megijed előtte az ember(ha van ideje), hogy most aztán tényleg vége. Kíváncsi vagyok, milyen érzés lehet. Megtudjuk. Mindenki.
Eddig még csak egynek, de sajnos (végre?) közelít a második is. Egyébként ha elfogadja a halált, akkor sokkal könnyebb. Mondjuk én soha nem értettem, hogy miért kéne félni tőle, de legtöbben megijednek. Na mindegy. Ha valaki fél, akkor tényleg kínszenvedés lehet az egészből. És nem tudja megélni a maga csodájában. De szerintem ezzel elég sokat hagy ki az életéből. Az egyik legfontosabbat. Ha elmegy egy előadásra, akkor sem kezd el félni, hogy vége. Tudom, kicsit egyedinek néz ki ez, és tudom, hogy nem fogsz velem egyetérteni, főleg a hasonlattal. Lehet, hogy túl keveset éltem meg, vagy túl "felvilágosultan" gondolkodom. De én így gondolom...
