"Életem legkellemesebb élménye volt. Először persze ez is úgy indult, mint a többi tévés projekt, szólt az ügynököm, hogy Vancouverben forgatnak majd egy sci-fi-pilotot, és van benne egy mellékszerep, ami pont nekem való. Jó, mondom, elmegyek, de a tököm tele volt a mellékszerepekkel, és szerettem volna egy saját filmet forgatni, viszont enni meg ugye kell. Ez 2003-ban volt, a minisorozat idején. Az első részében benne sem voltam, csak a másodikban, de a szerep nagyon jó volt, bár első olvasatra nem nagyon értettem az utolsó jelenetet, amikor Leobenből van még egy. Aztán elmagyarázták, és ez sokat segített, mert amikor Eddie-vel (Edward James Olmos) közös jeleneteket vettünk fel, már az első perctől kezdve próbáltam valamiféle kételyt ébreszteni Leoben iránt.
Befejeztük a forgatást, mindenki elköszönt, én is úgy mentem haza, hogy oké, jöhet a következő meló, forgattam két filmet és tévéepizódot is, amikor felhívtak, hogy sorozat lesz a dologból, és számítanak rám. Az öt év alatt összesen 20 epizódban szerepeltem, no meg a Plan című tévéfilmben is, és minden percét élveztem. Iszonyú jó az a stáb, ami ott összejött, egy nagy család voltunk, és ez nem túlzás, meg hülye duma, bár tudom, hogy mindenki ezt mondja, de mi tényleg közel álltunk egymáshoz. Katee-val (Katee Sackhoff) nagyon jó barátok lettünk, iszonyú intenzív jeleneteink voltak, amikért örökké hálás leszek neki, meg eleve, milyen jó csaj már, nem?"
De az, bólintok. És a sorozat vége? "Hogy elégedett vagyok-e? Fura ez, mert amikor forgatsz, csak a saját jeleneteidet ismered igazán, a nagy kép majd akkor áll össze, amikor a végterméket látod, így a forgatás alatt fogalmam sem volt, mi lesz a vége, csak a saját karakteremről tudtam. Amikor megkaptam a nyers verziót, abban nem volt benne az utolsó jelenet Baltarral és Six-szel, és nekem az valahogy jobban tetszett, de ez csak az én véleményem."
Nemsokára jön a BSG MMO, nagyon kíváncsi vagyok rá. Főleg hogy mennyire történet hű lesz a játék... meg azt is hogy pontosan mikor játszódik majd a sorozathoz képest. Annyit lehet tudni hogy mind a 2 oldalra lehet állni.
Azt hiszem, mindet kijavítottam, de még újra kell ellenőrizni. Annak idején egymással párhuzamosan írtam az "új", 4,5-ös szezon epizódjait a 4 szezon elejének ismertetőivel. Egy kissé összekeveredtek az epizódok, ezért később újraposztoltam az újakat, hogy a sorrend a leadási sorrendet tükrözze. Csak közben behaltak azok a linkek, amelyek eredetileg egymással összekötötték őket.
Csak most vettem észre a megjegyzésedet. Köszi! Máris javítom. Közben nyári szünetre való tekintettel belekezdtem a következő epizódismertetőbe, lehet drukkolni, hogy sikerüljön összehoznom! :)
nos, igazatok van, osszekevertem, szal csak siman elbasztam. mondjuk nem tortent nagy gaz, mivel a plan nem megy tovabb a sorozatnal tortenetben, az ucso cylon-rol meg tudtam, mivel olvasgatok neha a neten. mar leszedtem a 11-20 reszt, de ma akkor lekapom a The Face of the Enemy szekciot gyorsan.
Nem értem miért kéne a 10. rész után a plant megnézni. Igazából az csak összefoglalja a történetet a cylonok szemszögéből. Semmit nem magyaráz meg pluszba se nagyon ad hozzá semmit. Csak egy másik perspektívából közelíti meg az eseményeket. Mindenképpen a 4. évad után kell megnézni.
Ööö, nem. A The Plant a sorozatzáró után forgatták le. A The Face of the Enemy című webizódok azok, amiket a negyedik évad első és második fele között adtak le.
(A Razort pedig a harmadik és a negyedik évad között mutatták be.)
Nagy katasztrófa szerencsére nem történt, mert néhány epizódon belül úgyis kiderült volna minden.
tegnap a negyedik evad 10. resze utan megneztem a the plan-t, mivel azt irtatok, ott akkor kell.
nem volt rossz, es tobbszor meg kellett allni gondolkodni, hogy a most elmeselt "hattertortenet" anno az epizodokban mikent is jelent meg. erdekes jatek.
viszont, a filmben kiderult, ki az utolso 5-bol az otodik. a sorozatban erre semmi utalas nem volt eddig. ez igy rendben van? innen kellett megtudnom?
Hmmm, valószínűleg ez azonos a The Last Frakking Speciallel. Sajnos ehhez nekem nincs feliratom.
Rendben, nézd csak végig a sorozatot. Ismételten csak azt tudom mondani, hogy szépen belehúztál. :-) (Á, akkor Héra negyvenezredik elrablása is megvolt. Azt a részt is imádom, részben a zene miatt.)
Először tudnom kellene, hogy Jim bácsi milyen néven küldte, utána lehet, hogy találok hozzá feliratot. :-)
Mesélj. Hogy tetszett a Föld felfedezése? Ahogy ott állt mindenki gyászos fejjel a szétatomozott pusztaság kellős közepén? A feltámadás központ elpusztítása az egyik legkirályabb zene kíséretében? D'Anna utolsó napjai? Na és a Final Five? Meg a lázadás? Élménybeszámolót kérünk. :)