Desire hozzászólása remek stílusban és választékosan megírt glossza, nagyon tetszett. De ne felejtsük el hogy ez egy individuum magánvéleménye, aki vetta a fáradtságot és kiment a helyszínre, és ott szívta magába ezt az élményanyagot.
Desire, még egyszer gartulálok a cikkhez, de egyúttal sajnálom, hogy a Te szemüvegeden keresztül nem látszottak önfeledten táncoló, nem bedrogozott emberek, akik szimplán jókedvűen buliztak ezen a szombat délutánon.
A Te szemüvegeden keresztül ezáltal én sem látszottam. Velem volt egy kisebb társaság, öt fővel, fiúk, lányok. Ők sem.
"Mert magyarországon mi nem élvezni szoktunk dolgokat, hanem leköpködni, meg leszarozni, mert mi csak azt élvezzük amit tönkre lehet tenni és el lehet róla mondani milyen szar volt! "
Érdekes, mi Magyarországon nem ezt tesszük.
Ti
- miért köpködtök le mindent, ami nem a ti ízlésetek szerinti?
- miért szaroztok le mások által tisztelt dolgokat?
- miért tesztek tönkre mások által létrehozott, becsült értékeket?
-
"Sajnos, ebben az országban az anyagiak hiányának egyenes következménye a lelki és mentális lepusztultság is egyben."
ezt nem gondolod komolyan.
más.
úgy beszélsz mintha ezeket az embereket rákényszerítették volna hogy kimenjenek. erre persze mondhatod, hogy igen, rá vannak kényszerítve, ráadásul nem is tudnak róla mert a sok ügyes marketinges már úgy összegubancolta a vágyaikat, hogy annak ez lett a vége ami persze csak a sok ügyes marketingesnek jó valójában.
hát nekem az volt az érzésem, hogy voltak akik jól érezték magukat. ha őszinte akarnék lenni, azt mondanám, hogy büszke vagyok rá hogy nem tartoztam közéjük. rajtad is ezt érzem, de ennek a helyzetnek inkább mi vagyunk a vesztesei mint ők. ezt viszont illik elfogadható alapokra helyezni, ígyhát azt mondjuk, hogy 24én ugyan ők érezték jól magukat, de igazából mi tudjuk hogy az nem is igazi jó volt, majd rájönnek ők is hogy csak áldozatai a vágyaikon és vakságukon élősködő ügyes marketingeseknek. bezzeg mi átlátunk a szitán és nem veszünk fantát.
ha még egy kicsit tovább visszük a gondolatot, tulajdonképpen ez a nagy boldogság sem egészséges, nem is természetes állapota az embernek, csak rájött hogy így is lehet, mint az orgazmuspedált taposó majom, de mi tudjuk, hogy ennek mi a vége.
ott voltam, pont a sárga kamionon, viszonylag felöltözve, józanul_ (mint mindig!) és jól éreztem magam. bár a tömegbe nem nagyon volt kedvem bemenni (egyszer muszáj volt, mert hazarohantunk lezuhanyozni, meg enni), a kamionon az emberek jó fejek voltak, még a lányok is, akik esetleg egy szál ciciben voltak (nem mindegyik volt táncos, voltak hostessek is) táncoltunk, a magunk kedvéért, dobáltuk a sípokat az embereknek (bár én vendég voltam a kamionon, nem pénzért szórakoztam) kaptam egy fiútól a tömegből egy üveg üdítőt (nem volt még bontva természetesen, mielőtt felhurrog mindenki, milyen drog lehetett benne) néha leültem pihegni, hallgatni a zenét, nézni az embereket, két szót váltani az ismerősökkel. a tavalyi ugyan jobban tetszett, de én most is jól éreztem magam.
azzal egyetértek, hogy némely kisgyereken látszott, mennyire meg van szeppenve, őket nem kellett volna kivinni az utcára, de a szigeten is láttam ilyen képeket, úgyhogy aláírom, ez mindenhol előfordul.
ami furcsa volt nekem, hogy lehet, hogy nem került még senki egy kamion alá sem?
Az, hogy én jól éreztem magam az azért volt, mert szeretem a technot / a Hiperspace kamion az Underground records kamionja a Tilos kamionja ( amin élő basszus meg kongás témák voltk) állat durva volt) / és a barátaimmal voltam! Ennyi. A társaságban volt egy német lány, aki rendszeresen ott van a berlinin, tetszett neki - egy dolog viszont nagyon feltünt neki és ezt többször átbeszéltük együtt.
- Azt kérdezte, hogy miért nem táncolnak az emberek? Miért jönnek ki azok akik nem szórakozni jöttek?
Azt válaszoltam : Mert magyarországon mi nem élvezni szoktunk dolgokat, hanem leköpködni, meg leszarozni, mert mi csak azt élvezzük amit tönkre lehet tenni és el lehet róla mondani milyen szar volt!
Hát így szórakozunk mi magyarok...kapja be mindenki aki nem tudja nézni mások jókedvét!
engem annyira nem erdekelt, hogy el is felejtettem es belegabalyodtam autoval a tomegbe. kutyapicsáztam meg kerulgettem meg neha vigyorogtam kicsit ahogy atmaszkaltak az auto elott a neonbuzerátoros lányok. aztan a bajcsyn a johannes gold strasse szintjen normalizalodott a helyzet, onnantol boldog ember lettem, mert hallottam vegre a chick coreat az autómagnóból, arra meg kivulrol mindenki ugyis azt hitte, hogy richard clayderman, azt meg szarom le.
Lehet hogy perverziónak tűnik, de szombaton délután kettőkor, jobb dolgom nem lévén elmoccanni az irodámba, megindultam a Nyugatitól gyalog a Deák Ferenc térig az Oktogon érintésével, és a kamionokkal nem egy irányba haladtam. Mind szimbolikusan mind általános értelemben is ellenkező irányba mentem, és megyek azóta is. Azért persze volt egy-két szép csecspár (viselőjük legnagyobb emberi értéke lehetett), de ilyesmiért már meg nem állok régről, nem csak a keblek felett lebegő üres tekintetek miatt, hanem mert a női esztétikum számomra nem pusztán ebből áll, bár voltam én is tízéves. Bántó és szánalmas ünnepély kifestett kicsípett ivaréretlen tanyasi és külvárosi csirkékkel (akiket egyébként bájos és sajátságos miliőjükben szépnek és kívánatosnak is mondhatnék), mindez az igénytelenség jól bevált amerikai módján, zajjal, kosszal, szeméttel. Broáf.
A cikk valóban tulzott, de kb. erröl szolt szerintem is a felvonulás.
Monoton üvöltve dübögö ugrálgatás. De hát mindenkinek meglehet a véleménye szerintem szar, nem is mentem ki. Akinek tetszik, az meg menjen ki jövöre is.
Az Andrássy úton kapcsolódtam, illetve gurultam bele a forgatagba (bringával), és akkor fedeztem fel a jelenséget, amelytől egyedülálló módon, évente egyszer, elsötétül az Andrássy és a Hősök tere délután kettőtől.
Nem az a nyárvégi jópofa fiatalok murija volt, amire számítottam. Bődületes nagy parasztolimpiát találtam. Szegény családokat, akiknek nem telik más szórakozásra (ezért elhozzák a csecsemőt és a kisgyereket, meg a nagyit is), és kevésbé szegény disco-generációt, akiknek futja a felhőtlen és féktelen dáridó eszközeire.
Beigazolódni látszott számomra a tézis, amit szociálpszichológusok állítanak, minél erősebb az egyén törekvése arra, hogy az eredetiségét hansúlyozza, hogy a másságát és egyediségét láttassa, annál inkább hasonul, és olvad bele egy nagy masszába. A kitűnni vágyó tömeg, ezen a szombati délutánon, szép számban megmutatta magát a városban, az immár a világörökség részévé vált Hősök terén. Próbáltam felfedezni az egyediséget, a saját ötleteket, a kreativitást, de nem találtam mást a forgatagban, mint több ezer cowboy kalapot, legalább ennyi „nonfiguratív” tigris fejes és nőci alakú tetoválást (ennek előtörténete van), feszülő szilikon pántot, ízléstelenséget, toppot, pírszinget, agyon szoláriumozott bőrt, kigyúrt izmokat. Ellamentáltam a világörökség analógiáján, mert a maga módján, ez a jelenség is egy „világörökség”-nek tekinthető.
Azt már nem is merem említeni, hogy a menet elején már mindent elöntött a szemét, és hogy nem értem a szórakozásnak miért kell együtt járnia mérhetetlen mennyiségű, mindent betakaró szeméttel, mert ilyenkor mindig többen nekem támadnak, hogy ez így természetes.
Nem hiszem, hogy meggyőzhető vagyok arról, hogy Budapesten (vagy bárhol), a XXI.századi felhőtlen szórakozásnak, a szemét szerves részévé kell hogy váljon.
Sok idős embert láttam, ami pozitívumnak tekinthető, de rengeteg csecsemőt és kisgyereket is (néhányat el is hagytak), akik modernkor ide vagy oda, ha választhattak volna, valószínűleg az állatkertet egy parkot vagy a nyugis játszóteret, esetleg a nagymamát preferálták volna, szemben a tömeggel, a zajjal, és a papájuk cigi füstjével, amit beszívtak. (Sőt, valószínűleg egészen más szülőket álmodnak maguknak, de a családját azt, ugye, nem választhatja meg senki. A minket körülvevő társadalmát megválaszthatjuk, de mi van, ha pl. én, ebben az országban szeretnék élni...??)
Elhatároztam, ha már a ruházatban nem sikerült nagyot gurítaniuk, a mozgást, a táncot figyelem majd. Alapvetően az volt az elképzelésem, hogy ennek a zenének az egyik jellegzetessége, hogy itt aztán mindenki beleadhatja magát, a fantáziáját, a legbelső énjét, azt a spirituális többletet, ahogyan az agyán átszűrődik a ritmus és azt átadja az izmainak, amitől „Ő” tényleg megkülönböztethető, a mellette állótól. De láthatóan, itt sem tőrt a Napra az egyéniség, mert egy olyan kollektív koreográfia itatta át a mozgást, ami nem annyira belülről jött, hanem sokkal inkább valami trend szerinti rángás volt, függetlenül attól, hogy hol és melyik zene szólt. Kicsit kiábrándító is, hogy ez a „tánc” zenefüggetlen, vagyis teljesen mindegy mi szól, a nénik és bácsik ugyanúgy nyomják.
Hiába kutattam hát az individuum gyönyörét, mert csak a tudattalan másolás és szolgai hasonulás vak eufóriáját találtam.
Zarándokoltam tovább a techno-hordával az úton, ahol egy kisebb csődület támadt, mert egy lány pusztán csak testfestésben csoszogott az út közepén. Nem táncolt, csak vonult, bárgyún vigyorgó kis csapatoktól övezve. Semmiképpen nem látszott érettnek még ez a rendezvény az ilyen jellegű látványosságra (néhányan lehet, hogy itt láttak először mellett), és nem tudom, hogy a hölgy ilyeténképpen azt a nyereséget könyvelhette -e el, az esemény kapcsán, amire számított. (Itt hívnám fel az érintett hölgyek figyelmét arra, hogy ha bikini felsőben vagy kis cuki akármibe öltöznek, már nem számíthatnak nagy nézőközönségre. Csupasz mellel viszont még nagy eséllyel felhívhatják magukra a figyelmet). Minden esetre, a lány azt a maximumot hozta, ami az adottságaiból tellett, lesz hát mit mesélni az unokáknak. Valahogy így :„Tudod kislányom, 2002-ben, amikor félmeztelenül vonultam végig az Andrássy úton, legalább tíz, de lehet, hogy százezeren bámulták meg a mellemet...Nagyapádat akkor ismertem meg, bár aztán örökre elveszítettük egymást a tömegben...”
Utóbbinál nagyobb tumultust csak egy sárga üdítő osztogatása okozott. Az egyik kamionnál, ingyen mérték (hajigálták) a frissen piacra dobott lét. Akkora volt a kíváncsiság a termék iránt, hogy egymást letaposva próbálták megszerezni a nedűt. Amikor pedig sapkát és pólót is szórtak a nép közé, akkor elszabadult a pokol. Ott már nem ismertek se Istent se embert, tiporták egymást a sípért és sapkáért.
A kamasz lányok rafinált csípőmozgása sem tudta feledtetni velem a „termékvadászok” ostromának látványát.
Arra jutottam végül, kis ország vagyunk, de a legnagyobb számú manipulálható tömeggel rendelkezünk. Mert amikor a kamionról a ceremóniamester azt kérdezi századjára, hogy „Jól érzitek magatokat?”, akkor azt mondja a tömeg: „Igen!” Aki nem is, az is.
Amikor azt mondja, emeljétek fel a kezeteket, akkor felemelik, és amikor azt mondja, üssétek össze, akkor összeütik, és ebből lesz a taps...és amikor azt mondja: Vedd meg a sárga ökörhányást! Akkor elindulnak és megveszik.
Persze mindig vannak különcök, mert mögöttem állt valaki, aki a „Jól érzitek...”-re, rendre azt válaszolta: Igen, de nem tőled!!! Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy aztán ment és megvette a sárga ökörhányást... L
Különös, hogy ma, azon ha a tizenkétéves kiscsajok sminkelt arccal, egy szál festett punciban virítanak, és úgy néznek ki, mint egy erősen leharcolt negyvenes bártáncosnő, a szeme sem rebben senkinek.
Figyeltem két kisgyereket, akik mellettem álltak. Az egyik kb. 3 éves, a másik 5-6 körül lehetett. A szüleik büféztek kicsit arrébb, ők pedig csendben álltak a tér sarkán. Otthon kifestették magukat, és gondolom, a napnak legalább ez a része egy jó játék volt számukra, de az, amit ott láttam az arcukon, az elgondolkodtató volt Azért tűntek fel, mert nem úgy viselkedtek, mint a gyerekek általában. Nem mutattak nagy érdeklődést semmi iránt, de miért is lenne számukra izgalmas egy teljesen más korosztály agyahagyott tombolása. Nem ugra-bugráltak, nem nyafogtak, nem kérdeztek, nem sírtak, csak álltak fegyelmezetten és komoly arccal figyeltek. Álltak ott, mint dickensi szegény kis ördögök, és mintha nem akarták volna megérteni és elfogadni, hogy ez vár rájuk. Szomorú volt.
Sajnos, ebben az országban az anyagiak hiányának egyenes következménye a lelki és mentális lepusztultság is egyben. Ahol a szegény és tudatlan rétegekből, vagy nem szegény, de sötét emberekből, egy egyre nagyobb birka néptömeg nevelkedik, ahol hiányzik az egyén és az egyéniség, helyette pedig térthódít az egyéniesség (egyénieskedés), ahol a tömegre szabott marketingstratégia még csak experimentális időszakát éli, de egyre nagyobb felvevőpiaca jelentkezik, és ahol a divat égisze alatt az emberek mindent megkajálnak.
Ezekkel a gondolatokkal eltelve hazafelé vettem volna az irányt, csakhogy az udvart, ahol a bringámat hagytam lezárták, merthogy el nem ítélhető módon a lakók nem bírták nézni, ahogyan a kertből nyilvános WC válik, miután százezer ember már nem tud testvériesen megosztozni négy db tojós vécén. Próbálkoztam több irányból, míg az egyik kapunál egy lány aki a kerítésen lógott és onnan még átlátta helyzetet, átnyúlt a kapun és a megfelelő gombbal beengedett.
Aztán csak menekültem...
Nem voltam kis cicimiciben, nem voltam flitterekben, nem volt a kezemben korbács, nem mozgattam úgy a fejem mint egy galamb vagy egy gyöngytyúk (pedig bizonyos vállfajait szeretem és ismerem ennek a zenének), nincs ügyesen elhelyezett tetoválásom és pírsingem (amit mindenki jól láthat), nem vettem sárga festékes üdítőt, ezek mián nem voltam trendi sem, és tudok minimum három embert, aki direkt nem fogja megérteni, amit leírtam. De ez már így is marad...
Viszont történt jó is, mert egy fiútól kaptam rágót, egy lány pedig segített kiszabadítani a bringámat, és nagyon tudok az apró dolgoknak is örülni, különösen egy ilyen helyen.
Jó volt. Néztem a csajokat. Szerelmes is lettem... Percenként másba. A Bomba kamion-t elég sokáig néztem.
A zene számomra türhető lehetett, mert nem emlékszem rá.:-)))
WC nagyon kevés volt, ez egy picit felbosszantott a vége fele (képtelen vagyok utcán, emberek között).
Az említett cikk elég béna, biztos olcsó volt.
Teljesen egyetértek veled.
A cikk gyenge és primitív, ha egyszerűen provokációnak szánták, akkor is.
A nyugalmat nem zavarja meg, és maximum annyira gondolkodtat el, hogy esetleg létezhet olyan homofób rasszista és abszolúte konzervatív figura, aki így gondolkodik.
Szerintem jó volt, és remekül szórakoztam.
Két észrevétel:
A WC-k számát kéne növelni, és odafigyelni az utcai árusokra: egy langyos dobozos Borsodi 400-ért egy kicsit gáz.
Megütközve olvastam ma reggel a következö irást:
http://index.hu/kultur/klassz/bppard2002/
Többszöri szimpla négerezés után a dzsungel emlegetése - mint a hely, ahova a cikk irója szerint valók -, izlestelen, es elfogadhatatlanul sértö.
ICE-T mondhatja, hogy "damn right, I'm a nigga...", meg a jo öreg NWA, hogy "I'm a m...f... nigga", vagy hogy még szorosabban kapcsolodjak az emlitett firkához: GetoBoys: "they call my neighborhood a jungle, and me an animal...". Ök mondhatjak, "fa" viszont NE mondjon/irjon ilyet még akkor se, ha a végén magyarázkodik, hogy "A fenti írás provokáció".
Én is irhatnék "fa"-ról mindenféle sértő dolgokat, aztan a vegen, mint Eminem "csak vicceltem, tudod, hogy szeretlek", de nem teszem. Azért, mert
1. nem stilusom masok sertegetese
2. ha ö ilyet ir, akkor öt nagyon nem szeretem.
kukonya
-belehugyoztatok egy bevárosi utcába
-utána az észlény haverod ártatlan emberek autóit rugdosta, mert őt meg egy inkalos
-idióta haverod most eljárás alatt áll
