:-) Belegondoltam, hogy ha a mi kis vitáink itt négy öt év távlatából visszaolvashatók lennének, mekkora tábora lenne mind a kettőnknek, és hogy utálna mindenki mindenkit! Amíg a politikai kultúránk nem jut el odáig, hogy tiszteletben tartsuk, elfogadjuk egymás véleményét, vitatkozzunk, és ne veszekedjünk, addig jobb az ilyen vitákat megtartani magunknak!!!
Itt szeretném bejelenteni, hogy szinte semmiben nem értek egyet, a Dittkével, de azé még imádom!!! Tsak a zura meg ne tuggya;-)))
nem pont így. anno a Szoc. biz-ba szerettem volna bekerülni, mint az ÉCSJE elnöke. rengeteget tettem érte. Nyitott lapokkal. Pontosan megfogalmaztam mit szeretnék, a kampányom is erről szólt. Legyen a szoc. biz-ben egy szdsz tag is. Ígéret ellenére mégis mást tettek be. Vannak érvek pro és kontra. Két év múlva SZDSZ-ből egyéb okok miatt hagytam magam kitöröltetni. Többszöri felszólításra se fizettem be a tagdíjat. Ez automatikus törléssel jár. Útjaink békésen elváltak.
Azóta sok víz folyt le a Dunán. Sokat dolgoztam az ÉCSJE elnökeként. És az összejött tapasztalatok érlelték meg elhatározásom. Se civil szervezetként, se külön fogyatékossági csoportonként nem mehetünk semmire.
Elképzelésemhez társakra is leltem.
Ha részletesebben érdekel, akkor az info@fogyatekosokpartja.hu -ra küldött (néc, cím, e-mail cím) kérelmeddel regisztrált támogatónként jogod van résztvenni a portálon folyó munkában. Egyetlen kérés regisztrációt kérőinkhez. Nem sérthetik meg az alapszabályunkat. üdv. Ibolya
Ne haragudj! De, ami nem sikerült az SZDSZ szineiben, most úgy gondolod, hogy így sikerülni fog? A hozzáállásod csodálatra méltó, de úgy hiszem, hogy ez nem elég az üdvösséghez! A fogyatékkal élőkkel kapcsolatban az utóbbi 2-3 évben nagyon sok probléma merült fel. A jelenlegi hatalom teljesen érzéketlen ezekkel a dolgokkal. Egyértelmű, hogy civil kezdeményezésre van szükség, viszont, én úgy vélem, hogy ezt nem pártkeretek között lehet megoldani.
szia, a sarkában ott van: Killián György általános iskola. Én is ide jártam. Akkor ez Európában is szuper felszereltségű suli volt. Fantasztikus tornateremmel és hozzátartozó fürdővel. Szép széles folyosó, udvar, tágas zsibongó. Tágas öltöző szekrények, termek. Iskola orvosi rendelője is volt, és saját fogászata. Államfők jártak csodájára. Bélyeg is készült róla.
Az épületegyüttes része a 3 csoportos óvoda, és a bölcsőde. Az oviba is jártam. A bölcsibe meg nagy fiam vittem. Ma az iskola udvarán tanuszoda is van.
Abban kérem a segítségeteket, hogy ha tud valaki a XIII. kerülteben olyan sport klubbot, ahol amatőr szinten is lehet focizni, az legyen olyan szíves küldjön egy mailt a mihalykrisztian@citromail.hu -ra. Most költöztem Budapestre és még nem igazán ismerem a környéket. Köszönöm előre is a segítségeteket.
ismerem a szituációt és hál az égnek csak mint gyalogos láttam az általad leírtakat.
Gyakorlatilag semmi másról nincs szó, mint a közterületesek találtak egy helyet, ahol stabil bevételi forrásuk van, és megszállták a környéket.
Azaz, a jó magyar nemzeti rendfenntartó szerveink vezetőinek erkölcse szerinti pénzbehajtó szerepükkel élvezkednek egész nap.
Ugyan megtehetnék evvel az erővel, hogy a megálló személyt elküldenék egy egyszerű figyelmeztetéssel…. - de ez a mentalítás érvényes az összes ilyen „végrehajtó” szervre.. A rendőr először kasszíroz, majd utána mesél arról a médiában hogy ök micsoda fontos feladatott végeznek értünk és elsőre soha nem büntetnek csak tájékoztatnak.
Vagy a parkolási ellenőr – addig míg az autódnál téblábolsz, hogy valahol megtaláld szemmel a jegyváltóhelyet, hidd el nem fogsz látni sehol egy ellenőrt sem… de lépj el a kocsidtól… már lopakszik láthatatlanul a pénzbehajtó öntudata – hiszen ebből a pénzből tudnak csak megélni – hát igyekszik.. és büntet. Nehogy már időd legyen parkolójegyet venned…
… és ez megy mindenhol… A tisztelt Városvezetőink meg nyilatkoznak és nyilatkoznak… tele van velük a média… meg a tö…
fel vagyok haborodva. Hadd irjam le, erdekel, mit gondoltok, lehet -e csinalni valamit. Parkolasrol, pontosabban birsagolasrol van szo. Meg csak nem is engem birsagoltak, csak duhito volt latni.
Szoval adott a Revesz utca Duna feloli vegen a gazgyar koruli munka, aminek kapcsan a jardat es az uttest egy reszet is felbontottak. Azon a szakaszon, a tuloldalon van egy gyermek rendelo, egy gyogyszertar (lassan elszokunk onnan, olyan baromi lassu a kiszolgalas es olyan gogosek a patikusok, de ez majd egy masik hozzaszolas lesz) es egy felnott orvosi rendelo. Tovabba ahogy en is, sokan a Pannonia utca felol kozelitik meg kocsival, hosszu sarokrol beszelunk, a tulvege a gimnazium mogott van. Namost majd mindegyik joember jon a Pannonia utca iranyabol, a jobb oldalon a turas miatt nem parkolhat, ezert valahol megfordul, es beparkol a baloldalra. Mint latom mindenki felig a jardara. Ez nem is lenne baj, a jarda jo szeles, igy biztonsagosabban lehet tovabbra is ketiranyban kozlekedni az uttesten.
Ellenben napok ota megszokott kep, hogy szurke egyenruhaban (talan kozterulet-fenntarto?) parosaval buntetik az ott parkolo autokat. Akik a kutyat nem zavarnak. Ellenben valoszinuleg nem jokedvukben probalnak leparkolni az orvosi rendeloknel es a gyogyszertarnal. A kornyeken amiota fizeto ovezet lett a Drava utcatol delre eso resz, amugy sem lehet parkolo helyet talalni.
En magam is a gyereknek rohantam orvossagert oda, de eszrevettem a ket buszken es fontos arckifejezessel birsagolo egyenruhast, ezert tettem meg harom kort, mire talaltam egy helyet jo messze.
Otthonrol pedig elkezdtem telefonalni. A polgarmesteri hivatalnal kezdtem, es vegul asszem a (fovarosi?) kozteruletfenntarto ugyintezojenel kotottem ki, aki ugy tunt, hogy nem keruleti, hanem budapesti felelosseggel bir, mint ilyen egyes helyi ugyeket nem annyira ismer. Elmondtam az egeszet es, hogy meltanytalannak erzem a dolgot, ezt o is keszsegesen belatta. De azt mondta, hogy nem tud semmit sem tenni a ket cimbora nevenek vagy igazolvanyíszamanak ismerete nelkul, kulonben el tudna erni oket, es megkerdezni, hogy mi is tortenik es miert. Akkor meg nem tudtam, hoyg az utca tuloldalan is van egy parkolni tilos tabla, de mint irtam az utca tulvege messze van, es a legtobben amugy szabalyosan az utca kozepen megfordulnak, es el se latnak a tablaig, mikor leparkolnak. Talalgattuk, mi lehet az oka, esetleg a jardara parkolas. Arra a kerdesre, hogy ha ez igy nem szabalyos, de senkit sem zavar, nem tudnanak -e kitetetni egy tablat, ami az epitkezes idejere megengedi a jardan parkolast, a valasz az volt, hogy az nem az o dolguk, logikus a kerdes, de nincs erre semmilyen rahatasuk.
Minden marad tehat ahogy volt, az utca rendelo feloli oldalan tovabbra sem szabad parkolni, errol tovabbra sem tud senki, leszamitva azokat, akiket mar megbuntettek, es az ott parkolo autosokat tovabbra is buntetik rendszeresen.
Olyan baromira meltanytalan az egesz. Ti mit tennetek? Csinalnatok valamit?