Ez nem normális. Nem normális, hogy egyik éjszaka 2 fok, a következőn meg 11 fok a Tmin, és ugyanez, vagy még durvább a Tmax esete is. A légköri por ma eszméletlen érdekes volt. A Bakony is porban látszódott csak, sosem láttam még ilyen jelenséget, legfeljebb anno amikor a russzkik a Bakony-alji gyakorlaton felverték a port, de az sem volt ilyen mértékű. A Nap egész nap csak hunyorgott. Most már a por az alsó légrétegekben is jelenkezik, nő a mért por értéke sokfelé.
Pár csepp itt is volt, kicsit a szél itt is kevesebb, de rendesen fúj még. Nézem az előréket, a következő napok végig szeleseknek látszanak (még este sem áll le). Nagyon meg kéne a meggy miatt ejtsek egy permetezést (tavaly lenullázta a sok fertőzés), de gőzöm nincs, megoldható lesz-e a szél miatt.
Elemi szél van, mindent visz. Egy fóliánkat tőlünk odébb az utcán találtuk, ősz óta a helyén volt. Permetezni is kéne, de nem néz jól ki a helyzet. Esett 1.2 mm, el is fújta 5 perc alatt.
Egyrészt éppen Sándor-József hozták, másrészt érdekes volt az eloszlása.
Kollégámnál Tökölön nem volt fagy. Itt a XVI-ban éppen nulla körül alakult, de a kitett helyek kihűltek deresre - szomszéd néni bazsarózsája megsínylette.
Nővéreméknél Nagykőrösön volt -3, vettek fagyvédő fáklyákat, úgy tűnik megúszták.
Vajon ez a mai eljut ide? Elvileg már esnie kéne, de csak hol elborul, hol kisüt a Nap.
3 helyen észlelnek jégesőt a zidőképen, köztük Herenden, akár mi is megkaphatjuk, már a kertek alatt a radar szerint. Úgy tűnik a szélsőségek egyre erősebbek. A fagyokat megúsztuk eddig.
Az nem semmi! Teljesen fejére állt itt már minden!
A rengeteg eső után most esőszünet van, és komolyabb csapadék nem is látszik. Szél viszont volt. Tavaszi szél vizet áraszt? De azt hiszem, ahhoz hó is szükségeltetik, ami még az Alpokban is alig van valamicske.
Ez most a szokásostól eltérő, itt csak mérsékelt van élénk löketekkel, átrakta a szélkálmán a helyét keletebbra, szokja a nép ott is, ami itt gyakori :)
15 fok már tavasz. Ajjaj, lesz megint magy virágzáskor elfagyás idén is! Mit lehet termelni fügén kívül manapság, amit aztán megesznek már zölden a darazsak, rigók...
Pár napja az Alpokban voltunk, emiatt most is fokozottan figyelem az ottani időjárást vs. az ittenit. Nagyon érdekes, hogy mi több napja nappal is hidegebbek voltunk, mint kint egy hegyek közé zárt tó, arról nem is szólva, hogy voltak napok, amikor 2000 méteren melegebb volt, mint lent (inverzió). Most már évek óta tart, hogy télen is igen gyakori a magasban télen is a meleg, emiatt van az is, hogy hiába vannak korán nagy havazások nov-dec, a hó ott sem tartós. El van ez nagyon baltázva és már helyre sem lehet hozni, meggyőződésem. De hát itt a Balcsi. Azt hiszem utoljára 17-ben lehetett rajta korcsolyázni. Korábban alig marad ki év, most fordítva. Pedig pl. ez a tél relatíve hideg, éjjelente szinte végig fagyok vannak jó ideje. De csak partmenti látványjégre futotta.