AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Gyerekkorunkban tátott szájjal néztük a tévében a film végkifejletét, ami annyira drámai volt akkoriban, hogy a zenét retrospektíve kötelező volt szeretni. Amúgy mi a baj a Hair zenéjével? Nem akarom cikinek érezni, hogy tetszik.
Elég merész egymás után két instrumentális dal, amiből a második egy 3 perces dobszóló. Nem is emlékszem, hallottam-e már ilyet lemezen. Amúgy jó kis zene, az első dal himnikus refrénjétől azonnal maguktól az ég felé emelődtek az ökleim!
A Voivod is egy olyan zenekar, akiknek a klasszikus korszakban született lemezeik kevésbé állnak közel hozzám. Egyedüli kivétel az Angel Rat, viszont az meg már pont nem techthrash őrület volt. De mindegy is, a Newsted-éra egyszerűbb megközelítésben fogant, groove-osabb szerzeményei nekem nincsenek ellenemre, könnyebb ezekbe kapaszkodnom, plusz Snake éneke is inkább idomul ehhez az irányhoz (bár szerintem a Katorz-ra jobban összeértek). Ahogy a kevesebb néha több, itt is megnyesegethették volna picit a dalokat - igen, sokallom a 65 perces játékidőt -, de ezzel együtt is jó volt most végigpörgetni. 10/7,5
Fogalmam sincs, Fater mit érezhetett ebben, hogy ilyen magasra értékelte, szerintem ez a leggyengébb lemezük az egész diszkográfiában. Mondjuk a két utolsó lemezüket már nagyon keveset hallgattam, szóval akkor inkább azt írom, hogy a Target Earthig bezárólag a leggyengébb. Persze a Katorz és az Infini is igyekeznek "leelőzni", de azoknál a körülmények kis felmentést adnak, habár az ember zenét hallgat, nem körülményeket. Ez az egyetlen Voivod-album, amiből egy hangot sem tudok felidézni magamban, akárhogy is koncentrálok, pedig még viszonylag sokat hallgattam. Valahogy mintha az alattomos kór nemcsak Piggy testében, hanem a zenekar szervezetében is ott ólálkodott volna. 10/6
Elejétől a végéig rendkívül változatos, de még nem olyan túlerőltetett módon, mint az idei lemezen. Ez úgy változatos, hogy az (majdnem) végig belefér a death metal kereteibe. Lassú, középtempós, középgyors témák egyaránt előfordulnak, doomba forduló, monumentális síratódallamokat éneklő gitárok, szférikus harmóniákkal, amelyek már a progresszív metal határvidékéig jutnak, de onnan mindig visszakanyarodnak a Morbid Angel által kikövezett alapokhoz. Forradalmian újat nem mutat, de kevés jobbat hallottam ebből a - számomra annyira egyébként nem kedves - műfajból az elmúlt 10 évben. Relatíve ritkán érzem igényét, hogy elővegyem, de soha nem okoz csalódást, ha mégis ezt a lemezt választom. 82/100
Én azt nem értettem soha, hogy lehet ennek a filmnek a zenéjét komolyan szeretni :DDD Pedig még az én időmben is szerették simán, velem egykorú fiatalok.
"vagyis lehet, hogy (rosszul fejeztem ki magam és) a fő gondom az, hogy nem kapok vagy nem találok / sokkal nehezebben találok olyan szöveges zenét, ami a mostani élethelyzetemben segítene és az ennél sekélyebb üzenetekből már annyit hallottam, annyi éven keresztül, hogy inkább elnézek felettük."
írj magadnak szöveget :) én nemrég elkezdtem a saját novelláimat megzenésíteni ai-val. tehát nem dalszövegeket, hanem novellákat. általában "talking blues" stílust adok meg, hogy minél érthetőbb legyen a szöveg. de a hiphop se rossz. érdekes módon az ai sima novellákra (tehát nem versekre) is tud hozzá illő zenét csinálni. összekombinálja a ritmusokat, hangsúlyokat. durva...
Gondolom a világon senkit nem érdekel errefelé, miután rajtam kívül a kutya se listázta őket soha, de ettől még szentigaz, hogy épp megint képtelen vagyok kitörölni a fejemből ezt a már majdnem évtizede született tételt. Urban Breed pedig nálam kb ugyanaz a kategória, mint Daniel Heinman....vokalista tehetségük ellenére sajnos túl kevés maradandó alkotás fűződik a nevükhöz. A Nosferatu viszont pont ilyen.
Spoiler: hiába szeretek sok death metal bandát, a denveri csapatot sosem tudtam megkedvelni. Anno a Hidden History... lemezüket nagyon ajnározták mindenhol, meghallgattam, köszi, elég is volt ebből a bugyborékolásból. A szóban forgó debütlemezük meg egészen idáig elkerült, szerencsére, mert ez sem volt egy épületes élmény. Ettől a Blood nélküli Incantationt is sokkal izgalmasabbnak tartom, pedig ők sem a stílust szétfeszítő ötleteikről híresek. Itt számomra jó pont a tradicionális, korai Morbid Angel, Immolation vonalból szárba szökkenő megközelítés, viszont az elődök lemezeinek vészjósló hangulata és dalírási képessége viszont szembeötlően hiányzik. Szinte biztosan egyszeri alkalom volt, sokkal jobb anyagok is várnak, mint ezt a középszerűséget erőltetni. 10/5
Írtam két hosszabbat, de elszálltak és nincs időm még egyszer bepötyögni, így hát távirati stílusban. Ez valszeg a leghalványabb albumuk eddig, de még ez is bőven rendben van az ízes svéd stonerektől.
7,8/10
Ozzy Osbourne – The Ultimate Sin
A nyolcvanas évek eleji klasszik Ozzy szólóinak nem pont ez az ékköve, de még sem cserélném el egyetlen Zakk Wylde-os albumra sem. Jake E. Lee itt is very korabeli feelinggel tolja Ozzy alá a kakaót.
Nekem ez kifejezetten vonzónak tűnik, kíváncsi lennék rá. Viszont spotin, youtubeon nincs fenn az új album, torrentezni meg technikai akadályok miatt nem tudok.
Ha megkérlek átdobnád ezt az albumot wetransferen? Mailcímem az amelyiken a Dickinson jegyeket bonyolítottuk. Thx!
Nem is tudtam, hogy már tavaly visszatért a Blood Cult, a 2023-as lemezt így még nem is hallgathattam meg. Ez viszont végigment, és fasza. A black metal ugyan teljesen eltűnt a banda profiljából, ezt a zenét kb. a Mercyful Fate és a Pentagram között lehet elhelyezni, de egész jól sikerült a stílusváltás. Az ének, akár a King Diamondos visítozásokat, akár a normál hard rockos éneklést nézzük, teljesen korrekt, a riffek hangulatosak, a hangzás persze nem az a legyalulós fajta, a gitárok szépen szólnak mondjuk, de az olcsón bemikrofonozott, próbatermi jelleggel klaffogó dobok és az utómunkálatok hiánya arról árulkodik, hogy a black metal örökség még jelen van. Bár ez tulajdonképp annyira nem is black metal sajátosság, a címadó zakatolásáról a Pokolgép Sátán / Maszk kislemeze ugrott be. Akinek a fentiek vonzóan hangzanak, azok nem hiszem, hogy nagyot csalódnának vele, na rakom is be újra.
Teljesen igaz, és akkor ne is beszéljünk az epigonokról, Tinódi Lantosról már leszedte a keresztvizet a Pitchfork :(
Versei tartalmilag józanok, nincs bennük alkotó képzelet, előadásuk nehézkes, verselésük művészietlen. A részletességre való törekvés annyira hatalmába kerítette, hogy énekei helyenként egy akta- vagy zsoldlajstrom monotonságával vetekednek.
