Az összes választókorú körében a vezető kormánypárt támogatottsága a januári 34 százalékról májusra 24 százalékra esett, azaz a kezdeti 2,7 milliós szavazótábor mostanra 1,9 millióra csökkent. Emellett hatalmasra, az év eleji 43 százalékról 53 százalékra duzzadt azok tábora, akik egyetlen pártot sem választanának.
A biztos pártválasztók közül a korábbi 54 százalék helyett 48 százalék szavazna a Fideszre,
Igazából mindig is lehetett tudni, hogy a fidesznek van egy ilyen dridbázisa, akik akkor is kitartanának a JEL mellett, ha az konkrétan a fejükre szarna...Ugyanakkor ez a grafikon csak a biztos szavazókat mutatja, a teljes társadalmon belül drasztikusan romlik a fidesz, már majdnem olyan szinten mint 2006 után a maszop...A biztos szavazók közti előnye egyszerűen annak tudható be, hogy a rengeteg bizonytalan nem talál magának alternatívát.
Mondjuk nincs is nagyon mit: vöröskomcsi, barnakomcsi, zöldkomcsi vs narancskomcsi
Nem gondolod, hogy ilyen drasztikus lépések után ez iszonyú és meglepően jó eredmény még mindig?
Medgyessy idején egy év alatt negyven százalékot veszített az mszp egy év alatt, pedig nem is emlékszem soha ennyi negatív fogadtatású intézkedésre, mint amit most a fidesz elkövetett!
Bár Orbán népszerűsége hanyatlik, de a Fidesz tartja magát:
A választások után mért 50 százaléknyi kormánypárti tömeg mostanra 31 százalékosra apadt, ez pedig a Fidesz számára az utóbbi hat év leggyengébb eredménye.
Változatlan a pártok támogatottsága; a Fidesz és az MSZP támogatóinak aránya 24, illetve 13 százalék, a biztos pártszavazók körében pedig továbbra is mintegy kétszeres a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben - olvasható az Ipsos legújabb felmérésének összefoglalójában.
A nyár végén megálltak a korábbi hónapok tendenciái, a Fidesz támogatottsága az összes választókorú körében nem csökkent tovább, az MSZP-é pedig nem emelkedett - olvasható a közleményben.
A felmérés szerint a Fidesz és az MSZP támogatóinak aránya 24, illetve 13 százalék, s ez 1,9 millió és 1 millió szimpatizánst jelent. A Jobbik 7 százaléka közel hatszázezer, az LMP 3 százaléka nagyjából negyedmillió támogatót jelent.
A "pártok világát maguktól távolinak érzők" vannak ugyanakkor a legtöbben, s tartósan a választásra jogosultak fele, mintegy négymillió ember sorolható már ide - írták.
A biztos pártválasztók körében lényegében változatlanok voltak a nyári eredmények, most is szűken kétszeres a Fidesz-többlete az MSZP-vel szemben (50-27 százalék). A Jobbik is hozza a megelőző hónapok átlagát (5 százalék, az LMP megközelíti azt (5 százalék).
"a ballib oldal nem azért veszített, mert alulmaradt az értelmezési versenyben, hanem azért, mert tisztességtelen, aljas és korrupt volt, csalt, lopott, hazudott, hazaárulást követett el, a népet lenézte, a választókat átverte, a nemzetet megalázta"
De a kiemelt a lényeg. Komparálva az LMP eredményével az elődpártot. Csak a tisztánlátás végett.
Negyedik a Jobbik jelöltje, Veres Gábor 5 százalékkal, ötödik a Munkáspárt jelöltje, Hajdu József 1,9 százalékkal, hatodik a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete (ZÉK) jelöltje, Kiss Jánosné 1,5 százalékkal, míg a hetedik helyen a Szabad Demokraták Szövetsége - Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt (SZDSZ-SZEMA) Kissné Spira Veronika végzett 0,7 százalékos támogatottsággal. Ez utóbbi azért meglepetés, mert a korábbi önkormányzati ciklusban Zuglót Weinek Leonárd SZDSZ-es (később független) polgármester vezette.
Itt van az eredeti forrás, hogy a bizonytalanokból, ki mit kit visz kategóriákban éppen hogyan is áll a versa.
Az adatok és a tendenciák azért mintha megfordultak volna. Többet kéne az ellenzéknek tennie? De hát nem tudnak nagyon, ha egyszer a nemzeti együttműködés kormánya, mint a gőzmozdony megy előre. Szerintem a fütyisz-kadnep sziámi iker koalamaci identitáskergetési válságba hajszolja az ellenzéki pártokat. Mindenki váltópárt akar lenni bőszen ugye. De ez most még baromira nem aktuális szerintem. Sőt! Sokat akar a szarka, oszt nem bírja a farka.
Az a komment meg, hogy a bizonytalanok meghaladják a fityiszeseket? Mit is mond? Semmit az ég világon. De mindegy. El kell hóditani ezeket mind egy szálig oszt kész és máris miénk lesz 2014 taavaszán a hatalom. Igen ám!! De hogyan? He!? Na ezt mond meg! Ez a negatív kolompányolás csak arra jó, hogy a törzsgárda megmaradjon tutti. Arra roppant kevés, hogy pártváltás is lehessen. Ahhoz pozitív alternatívákat kell felmutatni a kormány ellen, méghozzá nem is keveset. Milyen pozitív javaslat volt eddig? Vigyázat! Partvonalon kivülről könnyű ám osztogatós dolgokat bekajabálni a népnek cirkuszt, kenyeret alapon. A fityisz meg átment őskomcsiba. Munkát, kenyeret! Na ez szerintem menni is fog. :-)
Öszhangzatban működnek a projektek, törvénymódosítások egymást erősítve és nem gyengítve. Szóval végre van egy globális célirányos hosszútávú szemlélet. És azt se feledjük, hogy a ciklus eleje elvileg a megszorításokról szól, míg a ciklus vége szolgálhat az osztogatásról is. Persze ha van miből- Az MSZP+SZDSZ szerintem kissé aszinkronitásba került. Méghozzá duplán is. Jóléti rendszerváltás. Sztornó 2003 vége, majd jött Fletó puccs. (Beszólt az SZDSZ lopstopposoknak) 2006 újabb osztogatás, de miből? 25% ÁFA le 20-ra. Családi adókedvezmények bebruttyósítása a családi pótlékba. Meg még meg is fejelve egy 13.-ikkal is. Megnyerték. Oszt kifogyott a szufla. És 2008 után már csak arra játszottak, hogy az új hatalom, a lehető legszarabb kutyaszorítóba kerüljön. Mert ha nem tudják megoldani, akkor esettleg mi jövünk, jöhetünk 2014-ben. A jelek szerint nem gyütt be az biztos. Most már szépen látszik. Az MSZP-ének meg szerintem annyi meg egy bambi, meg game over. Fletó beteljesíti küldetését. Hajrá Fletó. Megszavazzák a közvetlen elnökválasztást, és őt meg is válasszák, majd aztán fletót frankón lesittelik. Na ez szép kis MSZP harakiri történet lesz.