Nekem az volt furcsa, hogy egy girhes prérifarkas megöl, elhurcol, és szétszed egy pásztorkutyát úgy, hogy nem hagy a fajára jellemző. első látásra felismerhető nyomokat. Egy farmer és a lánya, akik meg aki nyilván több száz prérifarkast láttak már életükben, nem ismerik fel...
A filmet én is láttam, és némi tűnődő fejcsóválásra késztetett. A maradványokról (legalábbis amit bemutattak) még én is rájöttem, hogy kutya. Alig hinném, hogy egy birkatenyésztőnek ne lenne juhászkutyája, de egészen biztos, hogy látni látott már kutyát. Úgyhogy alig hinném, hogy egy ebbel szaladt volna az állatorvosi egyetemre.
De a NatGeo-nak minden, kissé kétes esetben ez a hozzáállása. Nem a kétkedése zavar, az természetes egy nem igazolt jelenségnél, hanem a lekezelő modora.
Megtörtént eset. Pár éve kétszer is leadta a Duna tv az erről szóló francia dokumentumfilmet. A dok film annyiban tért el az egyébként kiváló francia mozifilmtől (Farkasok Szövetsége), hogy ebben a lény egy kitenyészett hibrid volt, egy kutya-farkas keverék. Eredetileg is egy lázadó szekta volt a hunyó, és a megye fővadásza volt a lény megalkotója, a mozifilmben ez pedig a gróf úr volt. Szóval ez a fővadász híres kutyatenyésztő volt, Rotweilereket, és Briardokat tenyésztett. Ez utóbbi még az előbbinél is robusztusabb, már önmagában is rémként hat egy laikusnak*. Na ez a vadászpofa a farkast, a rotit, és a Briardot keverte össze, amelyből született lény örökölte a Briard rettentő méretét, a Rotweiler idomíthatóságát, valamint pofa és egyéb izomzatát, és a farkas szívósságát, vadságát. A dokfilm szerint rettentő lényt alkotott; 110kg-os dög lett, a ráaggatott testpáncéllal, és rémísztő maszkkal együtt másfél mázsa, tehát egy kisebbfajta tank, amely a földkerekség legvadabb ragadozója, egy torzszülött kutyaféle volt. A dokfilmben a fővadász úr ráadásul még perverz is, a szerencsétlen áldozatokat még meg is..hm.. szóval nem tudom ide mi a jó szó, maradjunk az állatias jelzőnél: meghágta a szerencsétleneket.
Egyébként ha felidézzük a mozifilmet, akkor ott a gróf úr (Vincent Cassel) pincéjében láthatók a kennelek, és bennük nagytestű fekete kutyák(Briard?)kal. Nézzétek csak meg!
*Jópár évvel ezelőtt járta egy városi legenda; egy betörőpáros járta a lakásokat, s mindenhol becsöngetéssel próbálkoztak. Ahol nem nyitottak ajtót, ott szabad volt a vásár. Jött a következő lakás, becsengettek, kijött egy nyolcévesforma kisfiú, kérdezték
-ki van még otthon?
-A kisfiú; a húgom, és a Sanyi.
-Hát a Sanyi mennyi idős?
-Ötéves..
Erre felbátorodva berúgták az ajtót.. vesztükre, mert Sanyi egy ereje teljében lévő Briard volt...
bolsh fórumtárs írta az UFO-król komolyan topikban:
"A NatGeo filmjeiben is felfedezni véltem a nézőket hülyének néző attitűdöt.
Nevezetesen a Csupakabra sztoriról akarták lerántani a leplet. Volt egy különösen sértő logikai bukfenccel tűzdelt epizód; miszerint egy nicaraguai farmer sokadik x birkáját vittel a fantom, mire az megelégelte, és puskájával lesben állva megpróbálta elkapni a juhait aprító lényt. Kísérletét (a nézők szemszögéből) félsiker koronázta, ugyanis egyik éjjel sikerült meglőnie (állítása szerint)-"valamit", ami sebesülten felnyikkant, majd elmenekült megdögleni a bozótba mint Che Guevara. Pár nap múlva a köröző keselyűk "elárulták" hősünknek hogy ott messze valamit rejt a susnyás. Odament, megnézte, és felnőtt, beszámítható férfiként, ráadásul még állattenyésztőként is, nem tudta mire vélni a meglelt, számára semmilyen ismert állatra nem hasonlító, félig már a keselyűk által a húst a csontokról lemajszolt maradványt. Felkarolta (nem volt szívbajos..), és ekkor elkövetett egy hibát, sajnos nem a sajtónak mutatta be, vagy inkább eltette volna jobb időkre egy hűtőládába, hanem bevitte a managua-i állatorvosi egyetemre. És itt jött a nekem mint nézőnek nagyon sértő logikai bukfenc, írd és mondd!! két, azaz kettő napig rágódtak rajta a tudós urak, mire kétségek kizáróan megállapították a teljes(!) csontvázról; hogy kutya maradványairól van szó.
Megette a fene azokat az állatorvos kutatókat, akik nem az első pillanatban, azaz ránézésre nem tudták megállapítani hogy kutyacsontváz, hanem két teljes(!!) napig kellett rágódniuk rajta.
(szerintem ennyi idő volt amíg kitalálták mitévők legyenek, és szerváltak valahonnan egy hasonló foszlottsági állapotú, és méretű kutyamaradványt)"
Gondoltam az egyiket lefordítom, hátha érdekel mást is:
Él a Bigfoot a kaliforniai erdőkben?
Van egy nagy rejtély az észak kaliforniai erdőkben. Él a Bigfoot ezekben az erdőkben? John Iander a CBS állomás és a KOVR-TV munkatársa Sacramentóban beszámolt arról, hogy néhány furcsa lábnyomot találtak ezeken a területeken és a szakértők szerint ezek nem biztos, hogy valamiféle megtévesztésről van szó.
Éppen egy nagy zivatar után történt a szarvasvadászat idején. Tökéletes hely volt, fent, magasan a sűrű erdőben a kaliforniai Pumas National Forest területén.
Chuck és Michelle Padigo számtalan alkalommal járt már a favágók számára létrehozott utakon, így történt ez néhány nappal korábban is.
Kb. 3 mérföld távolságra az autópályától egy a fáktól nemrégiben megtisztított területen Michelle észrevett valami furcsát a talajon. Elmondásuk szerint több mint három tucat hatalmas lábnyomot fedeztek fel egy kb. száz yard kiterjedésű (kb. 91 méter) területen. "Felállt a szőr a karomon" mondta Michelle. Készítettek néhány felvételt, majd később is visszatértek és még több képet csináltak a lábnyomokról. Ekkor már Scot Woodland is csatlakozott hozzájuk aki hivatásos nyomszakértő, továbbá a Nevada megyei mentőcsapat tagja. Scot elmondta, hogy elfogulatlanul és nyitottan állt a dologhoz ám amikor előszőr megpillantotta a nyomokat úgy gondolta, hogy újabb csalásról van szó. Amikor azonban közelebbről is szemügyre vette azokat, még több részlet tárult fel előtte a nyomokat hagyó láb mozgásáról. Mint nyomszakértő jól látta, hogy a nyomok hogyan mutatják a testsúly plusz a ránehezedő egyéb anyagok tömegét. A nyomok komplexitása nagyon meglepett! Ami miatt azonban Scot végképp a nyomok hatása alá került az a rendkívüli erő, amivel a talajba nyomódtak. Az ő lábnyoma ezek mellett eltörpült és alig süllyedt a földbe. Scot szerint ha ez egy hamisítvány akkor valaki igen jó munkát végzett, ha pedig nem, akkor csak valami nagy teremtmény hagyhatta maga után amelyik itt él közöttünk. valamennyi nyom egy lénytől származott amelyik lassú léptekkel haladt, két nyoma közötti távolság pedig a kétszerese egy átlagos felnőtt ember terpeszének. Megmértük a nyomokat a bal láb sarkától a lábfejig és oda-vissza 56 inch (kb. 142 cm). a lábnyomok tényleg óriásiak voltak, 7,5 inch (kb. 19 cm) szélesek és a talajra gyakorolt nyomódás kb. kétszer volt mélyebb egy felnőtt ember lába okozta mélyedésnél.
Humboldt megyében egy Willow Creek nevű kisvárosban van egy Bigfoot múzeum amit Al Hodgson vezet. Évtizedekkel ezelőtt hasonló tapasztalatokkal gazdagodott amikor ő maga is nagy lábnyomokat talált amiről úgy gondolta, hogy anya és gyermeke hagyták hátra.
Amióta az emlékezetes és kapkodva felvett film megjelent 1963-ban, számos lehetséges bizonyítékról számoltak be. (Itt jegyezném meg, ha a Patterson filmre utalt a cikk szerzője, az 1967-ben történt...)
Ha a Bigfoot tényleg él ezekben az erdőkben nem ennek kellene lennie az első beszámolónak. A KOVR-TV átvizsgálta az elmúlt évtizedben beérkezett észleléseket.
Mind 1997-ben, mind 1998-ban egy kuató (név nincs...) talált nyomokat és ürüléket ugyanitt, a Pumas National Forest-ben. 1998-ban egy veterán erdész is lábnyomokat talált, melyeket lemért: 14 inch (kb. 36 cm) hosszúak és 6 inch (kb. 15 cm) szélesek voltak. A KOVR-TV megkérdezett -egy a lábnyomok megtalálási helyétől nem messze fekvő kisváros- helyi lakosait is a dologról. Egy bolttulajdonos, Peggy Pope hisz a Bigfoot létezésében, noha még sohasem hallott arról, hogy valaki látott volna egyet is közülük, vagy valamilyen bizonyítékkal állt volna elő. Mások elmondták, hogy hallottak valamit vagy éreztek egy jellegzetes bűzt ami esetleg származhatott a Bigfoot-tól is. Bár élnek ezekben az erdőkben nagy medvék is, mondták.
A medvemancs nyoma azonban kétségtelenül meghatározható a karmok megléte miatt, hiszen ezek jól és tisztán látszanak a medvék nyomain. A Chuck és Michelle által talált nyomokon azonban nyoma sincs karmoknak, ellenben jól látszik öt primitív lábujj. Chuck és Michelle Padigo négy hónappal ezelőtt találta a nyomokat amelyek most kerültek publikálásra.
Az írás végén Chuck és Michelle elmondják még, hogy nem ők űznek tréfát az emberekből, és nem is olyan ügyesek, hogy képesek lennének ilyen nyomokat létrehozni.
A nyomokról készült fotókat és a mérési eredményeket elküldték egy híres kutatónak (megint nincs név..) aki a Bigfoot észleléseket vizsgálja. Azonban azóta sem jöttek elő semmilyen eredménnyel azt illetően, hogy a lábnyomokat ember vagy valami más hagyta hátra.
A hevenyészett fordításért és az esetleges hibákért elnézést kérek, igyekeztem a lényeget kiszűrni.
Miután nem vagyok, voltam vagy leszek vadász, nem is sértődtem meg. Viszont elképzelhető, hogy a nagymacskák támadása esetén található karomnyom is. Ahogy írtam is, elvileg egy puma vagy akár egy párduc vígan elél és szaporodhat is mondjuk a Skót felvidéken. Viszont időnként eszembe jut a magyar tigris, meg az, hoigy vagy öt éve egy tanya mellet kobrát láttak. A tigrisről kierült, mi, a kobrát meg nem látták többé. Lehet, hogy a kobrának volt több esze?
Láttam a filmet. Azzal (is) érveltek, hogy a kutya harapása olyan, mint az áldozatokon volt. Nem emlékszem már, hogy lyukszerűnek vagy hasítottnak állapították meg, de az egyiknek a kettő közül, ami csak a kutyákra jellemző. Nekem ebben az az érdekes, hogy 15 éve tartok dobermannokat, ami ugye elég balhézós fajta. Én láttam már rajtuk lyukszerű harapást is, hasított harapást is. Sőt, a bal csuklómon több hasítás, a jobb kézfejemen két lyukszerű forradás van... :) (Kérésre küldök fényképet...) Szóval azzal érvelni, hogy a kóbor kutya csak 1 féleképpen harap, butaság. Ha vadász mondja, ha nem...
Nagyon is elképzelhető, hogy igazad van, de szerintem a történet akkopr sem akar gömbölyű lenni. Két tapasztalt vadász csak-csak felismer egy farkast. Viszont lehet, hogy valami nyomós okuk volt rá, hogy befogják a szájukat. Bajos ezt ennyi idő távlatából eldönteni, de legalább igen jókat lehet találgatni.
Sajnos, nem láttam, de érdekes. Lehet, hogy nem szobacica, de valahol házikedvenc volt, amíg rá nem jöttek, hogy ez nem túl jó ötlet. Vagy a módfelett visszataszító ún. konzerv-vadászatra akarták felhasználni, de cicusnak több esze volt...
Valamelyik természetfim csatornán volt szó az angliai ABC-ről. Hívattak két valódi alaszkai prémvadászt, akik megpróbálták nyomon követni, illetve csapdába ejteni. Megvizsgálták az elpusztított állatokról készült képeket, szerintük minden esetben kóbor kutyáról, illetve kutyafalkáról volt szó. Nincs semmi lehetetlen abban, hogy egy kiszabadult puma jól eléljen pl. Skóciában, sőt még szaporodjon is, de eddig még nem ejtettek el, és nem is fényképeztek le ilyet. Ami azt illeti, Magyarországon is volt egy állítólagos tigris...
Szerintem szinte 100 %, hogy farkas volt. Valljuk be, hogy a szabadon engedett, vagy idomított oroszlán, hiéna nagyon abszurd. Sorozatgyilkos inkább elképzelhető, de az nem tud jelentős mennyiséget enni, és olyan sebeket elyteni, valamint itt egyértelműen állatot írtak le. A national geographicos indiai esetnél is farkas volt a tettes, ott is volt aki felnagyította, sőt embernek, kitudjaminek nézte. Olyan viszont nemigen volt, hogy embert néztek vadállatnak.
Itthon szinte kipusztultnak tekinthető a farkas, csak néhány egyed él Gemenc környékén, illetve a Zemplénben. Pár évtizede mégis lőttek 90 kg-s aranyérmes hímet ! El lehet képzelni mekkora, ha egy németjuhász 40 kg jóesetben. Ilyen méretű hímek már magányosan járnak , egy éjszaka simán megtesznek 50-60 km-t.
Az 1700-as években meg ugye jóval több farkas volt, így nagyobb az esélye a szélsőségesen nagyra nőtt, esetleg genetikai okok miatt mégnagyobbra nőtt farkasnak. Egy ilyen, falkából kiszorult egyed könnyebben emberevővé válhat, mivel magányosan nehezebb elejteni a zsákmányállatokat, pláne ha már öreg, vagy sérült pl. a fogazata. Nincs ebben semmi misztikus.
Más: ma a hiradóban volt, hogy japán partoknál, 1500 m-es mélységből kifogtak egy 1,5 m-es cápát (talán szellemcápa ?), akváriumba rakták és még élt másfél óráig, mutatták is ahogy úszkált, extrabizarrul nézett ki.
Még nem volt időm végigolvasni, már lehet hogy volt róla szó.
Ami alapmű a témában és tényleg tárgyilagos, tartalmas: Szemadám György Apokrif lények enciklopédiája, valamint: Noé elveszett bárkája - a XX. sz. új és újrafelfedezett állatai.
Van még nekem jópár, de nem jutnak eszembe, pl. Jeti! Jeti!, Loch nessi szörny, Athur C Clark titokzatos világa, Lányi György a Vizek gyilkosai, Emberszörnyek, Amire nincs magyarázat, stb. ....
Más. Sajnos nekem nincs Animal planet-em, sem Discovary chanelem, és angolul sem tudok, így csak epekedve bámulom néha a címeket a tv újságban (bár inkább régen mentek ezek a filmek). Nincsen meg valakinek ez a sorozat pl. berippelve? vagy hol lehetne megszerezni?
Engem a Jeti, meg a Nessi már nemnagyon érdekel, de pl. az azonnosíthatatlan nagymadarak, medvék, ABC-k stb. nagyon, pedig ezekrőla legkevesebb a magyar infó.
Szép darab példány, az biztos! Éppen a minap keresgéltem a neten valami frankó határozókönyvet ami a lábasfejűekkel ismerteti meg az olvasót. Persze csak angol nyelvűeket, mert nem hiszem, hogy magyarul kiadtak ilyesféle könyvet. Eddig még nem találtam, de nem adom fel!
nemtudom mennyire tudtok eről de szombat esténként 21:30 kor a zone realitin szokott lenni egy műsor (a több mint furcsa) ebben igaz és relytéjes dolgokat tárnak fel ajánlom figyelmetekbe.
Szerettem volna elolvasni, de a könyvesboltban nem tudták, hogy egyáltalán van ilyen mű, a könyvtárban meg körülröhögtek, hogy ilyen hülyeségekre nincs pénzük. De még nem adtam fel!