Kérdezném, kötözőszalag és oltóviasz alkalmazása hogyan történjék? Megnéztem Ali-bá által belinkelt kaszasoltvany.hu lapon a videót, ott először betekeri, majd széles ecsettel valami fehér folyadékkal bekeni, az oltóviasz lenne, vagy inkább festék? Vagy, ha egyszer szalaggal betekerjük, már nem is kellene a viasz?
Pedig én is elkezdtem az oltást, amint lehetett. Két 20 centis hamburgi volt a legnagyobb, fürtökkel, hát apám letörte az egyiket kapával, egy kis bőr tartotta, felkötöztem azért. :(
A többi, ugyanakkor csinált oltvány még csak 2-3 centis.
Nálam már méteres hajtások is akadnak 1-2 fürttel. /Kíváncsi vagyok az ismeretlen James-féle szőlőre, hogy mit terem, meg arra, amit a magaméról oltottam, csak nem jelöltem meg, hogy melyikről./
Pár nap alatt nagy változások történtek, a legkorábbiak (1 kivétellel) mind megduzzadtak, ha a teljes siker nem is, az indulás biztosra vehető. Ma megnézem a másik telken is.
(Köszönöm a hiányolást! :) Most már talán jobban lesz időm fórumozni.)
A Czeiner és a Baranyai féle zöldoltás. Ezek hasítékolással készülnek az egyiknél a nóduszt is ketté kell hasítani a másiknál nem.
A szőlő zöldoltását olyan hajtásrésszel vagy rüggyel kell csinálni, ahol már egy-két leveles hónaljhajtás is megjelent de a hónaljhajtás még 3-4 levelesnél nem hosszabb. A hónaljhajtást ha hosszabb 1 levelesre vissza kell vágni.
Valamelyik évben a hűtőbe eltett vesszők közül néhány már meg volt indulva, ugy oltottam, és megfakadtak. Próbáld meg ugy is, hogy egy kicsi zöldet haggy rajta.
A körte esetében először elszáradtak a kihajtott részek. Ekkor azt hittem végük és nem foglalkoztam velük. Aztán pár hét múlva döbbentem láttam, hogy az eszáradt részek alól hajtanak ki a levelek... Ok, mondjuk azok az oltóvesszők csak kicsit voltak megindulva, a szőlő meg már nagyon meg van. Meg amúgy is, 2 teljesen különböző növényről van szó. De egy próbát megér, vesztenivaló nincs.
Kihasználnám a ritka lehetőséget, ha neked lennék és porbujtással lehúznám az alany vesszőjét. /Úgy fektetném el a földbe, hogy a kis idei hajtások hegye kimaradjon./ A hajtások töve nagy valószínüséggel legyökerezne és lenne jó néhány alanyom, amit
1. ha van eltéve fás oltóvesszőm, akkor még idén beoltanám /zöldbe-fás oltással/
Szakik véleménye érdekelne elsősorban. Egyik tavalyelőtt ültetett csemegeszőlő oltványát lerúgta az alany. Viszont gyönyörű, fás ujjnyi vesszőt növesztett idénre, melyen már kis vesszőkezdemények és levélkék is vannak több rügyből is.
Kérdésem arra vonatkozna, hogy ez beoltható-e még idén, vagy mit tegyünk vele?
Valaki csinált már közületek szölőnél zöldoltást?Azt a falytát ahol zöldbe zöldet tesznek és gumigyűrűt húznak rá.Érdekelne a menete ki hogy csinálja? szeretném az éven megpróbálni és aszt hiszem már lassan itt van az idelye!
Nézd meg ezen a videón http://www.kaszasoltvany.hu/ hogy milyen szép zöld a vessző, amit farag a sebtapasszal beragasztott ujjú. Pedig légmentesen, gumigyűrűvel lezárt, dupla fóliazacskóban lezárva tartottad a szőlővesszőket megszedésük óta a hűtőben ugye.