Gofry! Múlt hét végén már nem bírtam tovább, és megvettem a könyvet. Még nagyon az elején tartok, de sajnos csatlakoznom kell a véleményedhez. Valóban nem a megszokott stílust kapja a kedves olvasó. Nem érzem benne azt a bölcsességet, élettapasztalatot, filozófiát, amit az idősb Herbert beleadott a regényeibe. Kevesebb szóval is többet tudott elmondani. Egy mondatába, utalásába fél oldalnyi információt sűrített bele.
Ezt még tanulniuk kell a fiataloknak.
Ettől függetlenül valószínűleg a további részekre is vevő leszek.
Én nem olvastam még el telejsen de nekem teccik az uj dűne könyv, midneképp megéri elolvasni mert sok info van benne, és a csleekmén se rosz, a stiluson még lehert csiszolni ez tény. Üdv!
Bence
MacFly: valószínűleg igazad, van ebben némi marketing is, hogy egy elhunyt író fia áll neki folytatni az apa hagyatékát, de mutass nekem még egy hasonlót! Örüljük, hogy megérhetjük ezt, és így friss, nyomdaszagúan kezünkbe vehetjük ezt a könyvet! A stílust én teljesen másnak érzem - talán nem vagyok ezzel egyedül -, Kevin J. Anderson keze nyoma erősen érződik, persze én csak az általam olvasott X-akták sorozatokból érzek írói áthallásokat.
Egyébként nem gondoljátok, hogy megérett az ideje annak, hogy Szukits ismét kiadja az eredeti trilógiát??
Sziasztok! Viszonylag új vagyok a fórumok világában, de szerencsére könnyen megtaláltalak Titeket!
Először egy üzenet djkalo-nak: ha pesti vagy, a Nyugatinál lévő aluljáróban van egy könyvárus, akinél bőven van az Isten-császárból! Sajnos, a Dűne gyermekei csak antikváriumokban fellelhető, javaslom a Múzeum körúton lévőket, bár készülj fel egy borsos árra: kb. 2500-2900 körül mozoghat a price. Az Isten-császár jóval olcsóbb, ezres alatt van, de ált. használt, de gondolom ez nem akadály! :-)
A Dűne-Atreides ház c. kiadvánnyal kapcsolatban: lehet, hogy nem egy remekmű, de mégiscsak "Herbert-ivadék", ezért mindenkinek ajánlom elolvasásra, nemcsak élvezet az új kötetet olvasni, hanem rengeteg olyan dolgot tudhatunk meg belőle, amire mindig is kiváncsiak voltunk!
Még nem fejeztem be, de a 2/3-a elolvasása után két érzés motoszkál bennem:
1, sokkal gyengébb, mint az eredeti Dűne sorozat, néha teljesen amatőrnek tűnő párbeszédekkel és bosszantó fordítási hibákkal. Amúgy meg menjen a fenébe a Szukits könyvkiadó, hogy a konjunktúrát kihasználva ennyiért adja a könyvet. Már bánom, hogy nem vettem meg angolul a paperback változatot, még olcsóbb is lett volna, mint a magyar.
2, arra viszont mindenképpen jó, hogy kedvet kapjak a Dűne sorozat újraolvasásához...:)
Valószínűleg kissé elmaradtam a történésektől, de csak ma láttam az Index e-könyvesboltjában (libri.index.hu), hogy megjelent már a Dűne ciklus előzménytrilógiájának az első része (A Dűne- Az Atreides-ház) nálunk is. Ha valaki olvasta már, mondja meg, hogy érdemes-e megvenni, ugyanis elég húzós ára van: 2556 Ft.
De azt hiszem a kíváncsiságom nagyobb lesz mint az ára miatt érzett fejfájásom.
Újév előtt már nem jutok hálóközelbe, ezért mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok!
Én is most vettem észre ezt a topicot...és örülök, hogy végr ilyen is van...
A sorozatot amiről irtok milyen adón fogják vetiteni???
Nincs vkinek egy eladó kötete a Dűne gyermekei, Dűne Istencsászára könyvek közül???
megjelent mar abban a sokat emlegetett amerikaban egy ujabb Dune konyv, a Brian Herbert-Kevin Anderson paros (brrr) altal osszekalapalt 'elotortenet' (prequel) folytatasakent a Dune: House Harkonnen. legalabbis belebotlottam az amazonon.
azonkivul, kis szerencsevel mi is lathatjuk a sci-fi channelen futo uj Dune sorozatot, ugyanis ki fogjak adni egy dvd-n az egeszet, ha jol emlekszem eleg hamar (jovo ev eleje).
Nahát nem is tudtam hogy van Dûnés topic is ráadásul elég régóta :) Nos már az Emperor: Battle for Dune topicba betettem de aszem bõven belefér az idõmbe hogy ide is beszúrjam az eddig megjelent 3 sorozat preview közvetlen linkjét / mov formátumban vannak /. Remélem a vetítés után valami megszállott Dûne rajongó bedigizi és kiteszi a netre a teljes filmeket is :) Amúgy ha jól tudom az egész sorozat összesen 6 órás és a sztori gyakorlatilag a mozifilmével azonos a technikai kivitelezés azonban valami félelmetessen jó az eredetihez képest / bár az sem volt rossz :) /.
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n][A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]- <<< preview 1 >>> -
A Dune TV sorozat kapcsan, a tv csatorna annyira bizik a sikerben, hogy bele akar vagni a Dune Messiasa megfilmesitesebe is (a felkert rendezo meg akar az osszes fennmarado reszt szivesen...)
Egyebkent pedig nemreg felraktak egy sokkal jobb, hosszabb elozetest a TV-sorozatbol, ornitopterestul, fergestul, Harkonnenestul :))
December 9-tol pedig a Sci-Fi channelen abban a nagy orszagban :P
nekem ugy remlik, hogy talan a voxban olvastam. eloszor 96 tajan hallottam ilyen pletykakat, azota idonkent csekkelem a Coming Attractions idevago oldalait, de masfel eve semmi hir. aztan jott be ez, miszerint Shekhar Kapur, aki az Elizabeth-et is rendezte, leven nagy Asimov fan, belekezd az Alapitvanyba (forgatokonyvet az irja aki a Leny-t is, :P)
Az Alapítvány megfilmesítésének tervéről éppen a napokban olvastam valahol, de egyszerűen nem jut eszembe, hogy hol is :-(( A lényeg: jön az Alapítvány is filmen. Kíváncsi vagyok rá!
Nem tudtam teljes egészében átolvasni a topicot, mert most láttam először, de remélem nem fogok ismételni. Első kérdésem, hogy ki tudja hol lehet elérni olyan minőségben a filmet, hogy azt video cédére érdemes legyen felírni.
Meglepett, mennyi része van a könyvnek. Ez engem az Alapítvány trilógia kibővített köteteire emlékeztet, amiket még a Dűne előtt sok-sok évvel olvastam, legalábbis az első 3 részt. Érdekes, hogy azt pl. tudomásom szerint soha nem filmesítették meg, pedig talán könnyebb lenne technikailag. Sokat gondolkoztam akkoriban ezen, s nekem, amatőrnek filmre vihetőnek tűnt.
" I often think about my final metamorphosis, that likeness of death. I know the way it must come but I do not know the moment or the other players. This is the one thing I cannot know. I only know whether the Golden Path continues or ends."
Elnézéseteket kell kérnem, találtam rá utalást a Dűne eretnekeiben, hogy Leto látta a halálát előre, de ezek szerint a dolgát már elvégezte és nem volt ellene kifogása. Az utalás Odrade részéről történt.
Egy téma: Mik a mai elődeik azaz honnan idultak ki a sorozatbéli civilizációk, társadalmak. BG, BT, Ix stb.
A feltevésekhez logikus indokot is mellékejetek.
Köszi!
Ha jól észlelem /már pedig miért ne? :-))/, akkor még hátra van a Butleri Jihad! Ha a géntérképek "méregetése", kombinálgatása, csűrés-csavarása gépek segítségével lehetséges, akkor épp erre jön a BJ, mint elemi reakció, és a gépek használatának vége lesz... Tehát marad a jól bevált mentat, BG meg egyéb módszerek. Ti. azért is "jó" a BG módszere, mert lassú és aránylag "észrevehetetlen", nem zavarja meg a társadalom/ok/ "fejét" (már ha van neki/k) a gyors változás. A BT az egy furcsa kinövés, meg nem mondom, mi lesz vele!... :-)
Tehát én nem jósolok fényes jövőt a szgépes emberi faj-manipulációnak... (és tudok is egy s mást, ugyi, a jövőből/ről...)
üdv,
Ghanima
Olvastad a cikket a genetikai terkeprol? Ha ez mukodo valtozatban meglesz, nyugodtan rafekudhetnenk a mentalis terkepezesre es az eddig is meglevo erzekeinket kifejleszthetnenk ES TOVABBOROKITHETNENK!