Igen, ez a mozgás indítás stimmel ugyan mindkettőnél. De mégiscsak van egy zavaró különbség. Bármi nyúló dolog mozgásnak indul. Eddig jó. Fordítva már ritkán esik egybe. Vagyis ami indulásnak ered, többnyire nem fog nyúlni, persze találunk néhány ilyen esetet ugyan, viszont az INGA mozgása közben saját testét nem nyújtja meg, nem változik meg a tárgy teste, hanem mindössze kilendül, majd egy pillanatra megáll és újraINDul.
Meg az indul szóban az --UL már egy igeképző toldalék, mint a ford-ul szóban mondjuk.
A nyúlós dolognak az NY-L vázán viszont különböző magánhangzó variációkkal egymás után sorakoznak a rokon értelmű NYÚL-ás értelmű szavak, egy fix NY_L mássalhangzóvázon, és ez arra utal hogy ez így egy egység.
NYÚL : állat, amelyik teste futáskor nagyon megnyúlik. Kéz megnyúlása ha érte NYÚL valamiért
NYÉL : Szerszámunk lesz NYÚLVA meg ezáltal , így válik hosszabbá és használhatóbbá. És gyanúsan két gyök összetétele. NYÚL és ÉL (szerszámok gyakori jellemzője, élesek) összeházasítva NYÉL .
NYÍL : Kilövésekor NYÚJTANI kell erősen. NYÚLJÍTANI helyesebben eredetileg, csak így ugye mondhatatlan szinte.))
NYÍLÓ virág is kinyúlik, terebélyesebb lesz.
NYOL-C : ha tényleg a végtelenhez van köze, akkor ez is magyarázható és akkor pipa...
Mondjuk magánhangzó előtéttel is van egy amit fixen ide lehet tenni, szóval épp létezik ilyen is, és ez nem más, mint az ENYEL-eg szavunk. És amire egy példa van, ott akár több is lehet...
"IN - mert az INdul a logikai kezdete az ingásnak"
A kezdő mozgás rejlik benne ugyanakkor a hajlékony rugalmasság is. Ami nem csoda, mert az N (on, -en, -in, -ön) eleve helyhatározó rag. Thát benne rejlik a valamire utalás és helyhez köt valamit. Pl. Asztalon. Valamit egy asztalhoz vONatkoztatunk.
" Ő a beszéd kezdetét eleve háromhangú (összetett) gyökökkel képzelte el, ebből indult ki, s úgy gondolta, 100-nál is kevesebb (még 25-ről is beszélt) alap-gyökből fejlődtek ki a többiek."
Ebben a munkájában gyököket emleget, nem ősgyököket.
Később finomított az elgondolásán, úgy gondolta, hogy 5-10 egytagú ősgyök lehet. Úgy emlékszem, hogy amiről úgy gondolta, hogy igazolni tud az a Mo, Fe, Go, Ta és még talán egy-kettő ősgyök.
A szógyártás magyar elveit azonban jó leírta.
"Azaz nem lehet figyelmen kívül hagyni a hangok jelentését"
Miből gondolod, hogy ezt figyelmen kívül hagyta?
A módosulatokat pont a hangok jelentése adja ki. Árnyalják a jelentést, mint a magánhangzók.
Igaza van abban, hogy nem minden hang önműködően gyök is.
Ezerszámra vannak mozgást kifejező szavaink, ettől még teljesen különböző gyökerűek lesznek ezek sokszor.
Mert millió dologból létrehozhatóak. Eleve ha bármilyen igét/cselevést/történést megnevezek, akkor az nagyobbrészt valamiféle mozgással fog járni. Ez evidens hogy így lesz. JÖN szónak a JŐ a gyökere. De egészen más ha úgy mondom hogy ÉR-KEZ-IK, máris egy egészen másik gyökérszóból építünk, pedig a két példaszó a legtöbbször akár fel is cserélhető egy szövegben, annyira egybevágóak.
Mégis teljesen másik úton épült fel, egy másik dologból. Jelentésben közel azonos, még sincs nekik közös etimológiája.
Cz-F az IN/ING és INOG dolgot nem magyarázza meg rendesen. Sőt különböző szavaknál máshogy értelmez, azaz mog azt sem tudom mondani hogy következetes. ENG dolognál teljesen mást ír, rokonítja őket. Más esetben azt írja hogy a "mozgást" jelenti. Csakhogy ez így nem igaz, ez még nagyon kevés.
TESZ RAK HALAD HELYEZKEDIK és tényleg ezerszámra vannak helyváltoztatásra irányuló szavaink, mindre rámondhatom hogy "mozgást jelent" és csá letudtam az egészet.)) De ez így nagyon kevés. Pedig az ezerszámra meglévő efféle szókészletünknek pont az a lényege, hogy eszméletlen finoman tud árnyalni és tud különbségeket (lényegeset) tenni hasonló szavak közé is.
IN-OG is jóval több ennél, jóval többet fejez ki, ráadásul nem is mindig egészen a mozgást fejezi ki ez a szó. A bizalom is meginoghat, mégse jött mozgásba semmi sem. Azért mert ez a szó egyfajta bizonytalan állapotot is kifejez. Azért IN-OG, mert nem fix ! Valami nem fix, változékony. Jóval többről szól ez, mintsem hogy csak a mozgáshoz kössük. Kiváltképp általános értelemben, nem is helyettesíthető a mozgás szóval az ingás, mert ez utóbbi egy speciális kijelölt , már pontosabb értelmű szó jóval.
Ráadásul ami IN-OG, az nem is mozog egyfolytában. Meg-megáll egy kis időre. Jöhet a kérdés hogy az IN-OG szóban mit gyakorít vajon ez a képző?... Mert valami ismétlődik ebben, azért van ott. Hát az INDULÁS újra és újra ! Egy inga is mikor kileng, egy pillanatra megáll és újrakezdődik az egész. Újraindul ! Ezért IN-OG, ezért kell a gyakorító bele. Nem volt ez IND-OG valaha ?...
Korunk tömegközlekedéseinek az ingajáratai is ilyenek, megállnak a végállomáson, és ingázik vissza, újra el kell hogy STARTOLJON, ez lesz a lényege. INT szó is ilyen, ebben nincs gyakorító (még), a kezünk IND(ult) útjára, de meg is állt ott fenn. Ha integetünk, akkor kilendítjük balra és jobbra, de a végpontoknál egy kicsit megáll. Tehát itt már van létjogosultsága gyakorítani, mert újra és újra indul ez a kéz.
IN-GER : indul és gerjed toldalékmentesen összeadva. IND-OK : induló ok-a valaminek.
Az tud elindulni, ami eddig állt. IN így röviden növényi szárat (INDA) vagy lábszárat is jelentett, bárminek a szára annak INDÍTÓ-ja ha úgy vesszük, ott indul el ugye, onnan SZÁRmaztatjuk tovább a növényt is, meg a lábat is.
És nem utolsósorban : Ha belegondolunk az INGAT szó az gyakorlatilag egyező a hosszabbra toldott INDÍTGAT kifejezéssel.
"A szél ingatja a fák ágait" --- példamondat mondjuk. Vagyis INDÍTGATJA azt. Azért a gyakorító, mert közben mikor épp nem fúj annyira a szél, szépen megállnak az ágak. De újra jön egy löket, újra INGAT vagyis INDÍTGAT és ez ismétlődik folyamatosan. Tehát nem konkrétan a mozgást jelenti a gyökérszó (persze van köze ahhoz is), hanem az INDÍT fogalmát végül is már a tömör gyökérszó is.
INDÓ-HÁZ : innen indították a vonatokat ugye, tehát az INDÓ jelen esetben az INDÍTÓ megfogalmazása tömören...
Itt azt kell látni, hogy az NG képzős szavaink mind-mind hordozzák ezt a meghatározó tulajdonságot.
A legtisztábban pedig ezt abból a szóformulából értjük meg, ahol nem mássalhangzó kerül a szó elejére. Ez az ING (inog) és az ENGed. Ebből tudhatjuk, hogy ezeket a szavak összekötő ősgyök az IN - mert az INdul a logikai kezdete az ingásnak is az indul kvázi olyan ingás, ami még nem ért vissza. A földrengés is más szóval földindulás.
Ebből pedig levezettem, hogy az *IN ősgyök köti valójában össze ezeket a szavakat. Mert az *ín alap tulajdonsága, hogy nyúlik.
Nyúlni valami után, annyi, mint mozgást indítani.
Aki inal, az oly gyorsan tűnik el, hogy még az indulását sem látjuk
Sőt, a LÁNG szavunkat is a LENG szó értelmezi. Pont ez a tulajdonsága a névadója, és egy kis módosítással tudatosan új szót kreáltak meg.
RENG---LENG között van rokonság, utóbbi finomabb jelenség, de most is azt mondom, hogy ettől még nem törvény, nem szabály hogy a többinél is működik, mert nem feltétlen. RÚD és LÚD már eléggé más.))
És a RENG dolgot már nem lehet összehozni a FING dologgal, mert az aligha remeg és RENG, de a kezdő HANGJA az meghatározza egészen...
"Azt a hangot zengetik, rezegtetik, amelyet a szó elejére rakunk."
-----
Hang: A lehet halk H hangjának kiengedése
A leghalkabb még hallható hangtartományról van elnevezve a hang, hiszen ha már halljuk, akkor már elég hangos hogyelnevezzük. A semmiség fogalma rejlik benne, aminek mégis nevet kell adni. Akár a hangya, halvány vagy halál szónál - de szerintem a húny - hanyatlik szóban is.
Gyakorlatilag egy kezdőhang és annak az elengedésére jöttek létre ezek a szavak:
Hang, Zeng, Zsong, Bong, Kong, Cseng, Dong
Tényleges elengedő mozdulat pedig ez ilyen fajta szavakban van: Leng, Teng, Pang, Ing
A Hanság, Hanga név jelentése is az INGÓ/ványhoz kötődik. Inog-HANyatlik benne aki bele kerül, még el nem HANtolódik.
Maradjunk már annyiban szerintem, hogy minden hang rezeg.)) A hangok rezgések eleve.)) Tehát ez nem lehet magyarázat, sem indoka bármiféle megkülönböztetésnek, mert bármely hang mechanikai hullámként terjedő rezgés. Bármiféle -ONG nélkül is, a KUKORICA dologra is igaz ugyanannyira.))
Már érted miről beszélek, remélem. Ehhez nem kell --ONG, anélkül is minden rezeg ami hangokból áll és kiejtjük.
Viszont INGÁS vagyis INOG-ás fogalma kevésbé értelmezhető a ZSONG és mondjuk a BONG szóban már, az egész kifejezésünk a hangutánzásról szól, a kezdőmássalhangzók ezen szavakban még a szokásosnál is meghatározóbb, hiszen maga a kezdőhang lesz a hallható valóságunk, amellyel szerintem elég nehéz is volna vitatni.
INOG : "bizonytalanul áll, ide-oda mozog, hajladozik " ------ nagyjából így értelmezendő. Viszont a fentieknél elég egyértelműen a hangzásokat nevezi meg, hangeffektekről van szó.
De amúgy a szó vég eléggé a gyakorító igeképzésre hajaz már megjelenésében is. Ismerhetünk ma olyan -OG végű szavakat, amelyeknek még megtalálni az --ONG párját is régebbről. Kérdés hogy miért van azoknál kétféle ebből.
De erre is lehet magyarázat, ha megnézzük az -OG stb. gyakorítóképzős szavainkat, túlnyomórészt hangutánzó gyökérelemekre tevődik rá, és maguk a szavak is nagyrészt direkt hangutánzóak: ZÖR-ÖG ,CSÖR-ÖG, CSOB-OG, DOB-OG stb. rengeteg írható. Például a CSÖRÖG szót ritkán megtalálni CSÖRÖNG formában is, egyező jelentéssel. Elképzelhető hogy az -OG formák már rövidült alakok.
Amit írsz, az a része jó ezekkel kapcsolatosan : REMEG, RENG, RÁNG, RING, RENGET, RÁNGAT, RINGAT, ezek etimológiailag nyilvánvalóan azonos csoportba tartozó szavak lesznek. De ezt nem keverhetjük bele a ZSONG szóba, ami nyilvánvalóan a hangjelenséget nevezi meg...
Nagyjából igaz, annyi különbséggel, hogy nem rezegtetik, hanem ismétlik... Lásd leng, reng, terjeng, feszeng, lézeng, hajlong, csapong, tolong, bolyong... stb...
--
Rezeg-Remeg-Reng-Leng
Mind ugyanazt csinálja. Csak az intezitás és a kezdőhang más. Az ide oda való ellentétes mozgás az egyezés.
Ezt aztán csűrheted és csavarhatod, beszélhetsz mellé, de a lényeg továbbra is ugyanaz :
A korai amúgy rendkívül hanghiányos latinos írás igen is összevissza írta meg a szavainkat. Erre meg a bizonyítéka hogy egészen egyszerű szavainknak is van épp 8 féle megírása is, és teljesen különféle hangalakokkal ábrázolva mindezt.
Épp ezekre hoztam fel példákat, de bármeddig folytathatom, írhatok további 100 másikat is. Olyanokat is, amelyre még hangjuk is volt, de mégis másra van megírva.
Ezen nincs mit kimagyarázni, mert bárki meggyőződhet erről, ha kicsit belemerül a régi latinos leírásokba, tény hogy egész egyszerűen még csak egységes írása sincs a szavainknak, azért van sokféle, mert totál összekatyvasztották, és a végső hangalak kis túlzással azon múlt hogy épp ki írta meg őket, és milyen hangulata volt épp aznap.))
Éppen ezért ezen hangalakok teljesen alkalmatlanok a magyar nyelv szavainak vizsgálatára, mert ezek az írásban eltorzított alakok már egy jóval későbbi deformáció fejleményei, ráadásul ezen deformációk száma egyetlen szó esetén is 6-8 féle is lehet, tehát az elbarmolt hangalak még csak nem is egységesek, ez pedig önmagában bizonyíték hogy átírták őket.
De ehhez nem is kell professzornak lenni, akinek van némi józan esze átláthatja mindezt...
"Azt a hangot zengetik, rezegtetik, amelyet a szó elejére rakunk."
Nagyjából igaz, annyi különbséggel, hogy nem rezegtetik, hanem ismétlik... Lásd leng, reng, terjeng, feszeng, lézeng, hajlong, csapong, tolong, bolyong... stb...
És amit írtál példának: " A zsonglőr ingó mozgással egyensúlyoz. A ráng, rángat is ide-oda mozog. A ring is stb."
Tehát ismétlődő, gyakori mozgásról van szó.
A DÖNG esetében is, mivel akkor döng a föld, ha erőteljesen lépkedsz rajta. Ennek a Dö-Dö-Dö... hangnak (és a létrehozó mozgásnak) az ismétlődéséről szól a történet.
Ismerem a munkáját, elképzelését a szóalkotásról, de azt kell mondjam vétett egy nagyon komoly logikai hibát. Ő a beszéd kezdetét eleve háromhangú (összetett) gyökökkel képzelte el, ebből indult ki, s úgy gondolta, 100-nál is kevesebb (még 25-ről is beszélt) alap-gyökből fejlődtek ki a többiek.
"Mi képekben gondolkodunk, s az alapképek az alapszavakba, a legelemibb gyökökbe vannak zárva." - Írja...
Ez még helyes is lehetne, de sajnos nem az, mivel ez csak látszat a kész gyökökre nézve.
Pedig felismerte a hangok jelentését:
"Mély hangrend ugyanis: nagy, távoli, régi, erőteljes, a magas hangrend pedig: közeli, kicsi, finom stb. jelentésű"
Még egy elvet is megfogalmaz:
"Nem a jellemzésből születik a szó, hanem – a hangok kifejező erejét szinte végletekig kihasználva – a szó kiejtését igazítjuk a megnevezendő valamely jellemzőjéhez.)"
De ennél egy lépéssel sem megy tovább, mert ő a háromhangú gyökök sokaságát néhány alap-gyök módosítgatásainak tartja.
"leszögezhetjük: szavaink nagyon jelentős része nem különálló, egyedi szó: szavaink elsöprő többségét alkotó szócsoportok csak egy-egy „témára” alkotott kiejtési változatok.[...]
a már használatba vett szavak kiejtésének módosításaival tovább és tovább bővíthetjük és bővítjük is a szókincsünket."
Sajnos tévedett, mert a szóalkotás nem így működik. És persze önmagának is ellentmond azáltal, hogy a hangoknak (legalábbis a magánhangzóknak) már egyszer jelentést tulajdonított. Azaz nem lehet figyelmen kívül hagyni a hangok jelentését, mert azok által keletkeznek szükségszerűen a jelentésben hasonló gyök-bokrok, illetve szóbokrok.
De igen. Mindegyikben megvan a rezgés/remegés/rengés/ringás
A zeng, zsong, hang, bong, kong - mind rezeg. A kong-bong kifejezetten a HAR/ANG ingó mozgásából, ütődéséből keletkezett hang. A zsonglőr ingó mozgással egynsúlyoz. A ráng, rángat is ide-oda mozog. A ring is stb.
Azt a hangot zengetik, rezegtetik, amelyet a szó elejére rakunk. Gondold át még egyszer. A
"Tehát eszerint az --ANG szóelem az maga a H-ANG lenne."
Ez az elgondolás csak ott lenne igaz, ahol - mint a példáidban is - "hangutánzók" a szavak: BONG, CSENG, DÖNG.
De ez nem magyarázza meg miért került toldalékként a szó végére mint gyakorító képző: -ong/-eng/-öng...
Olyan megoldást kell keresni, mely mindkét esetre igaz.
Nos, a végződések mindkét esetben ugyan azok. Bo-ONG, CSe-ENG, Dö-ÖNG, illetve haj(o)l-ong, terj-eng, dül-öng.
Az első három szó gyökei B(o), CS(e), D(ö). Ilyen hangok vannak a természetben, olyanok nincsenek, Hogy bong, cseng, döng... Az előbbiek a hangutánzók, s nem az utóbbi, gyakorító képzővel ellátottak. Ugyanis azok már toldalékolt szavak, s a végződéseik azt fejezik ki, hogy a hangok ismétlődnek. Milyen hangok? Hát a B(o), CS(e), D(ö) hangok...
Tovább vizsgálódva, a toldalékok is gyökök, valószínűleg háromhangúak: -(o)NOG, -(e)NEG, -(ö)NÖG, ahol a magánhangzó a toldalékolt szó magánhangzójához illeszkedik.
Ugyan ezek a toldalékok járulnak a következő gyökökhöz: RI-N(o)G, LE-N(e)G, PA-N(o)G, RE-N(e)G, I-NOG, TOL-(o)N(o)G, stb, s ezek egyike sem hangutánzó szó.
Nagy kérdés, mi volt a jelentése ennek a gyöknek?
Nyilván a toldalék funkciója erre ad valamilyen támpontot, de más oldalról is igazolni kell.
Másik út, ha szókezdő gyökként keresünk rá.
NOG: semmi érdemleges, mindössze egy családnév; Nogáll
NAG: itt sem jutunk előbbre, mert csak a NAGY szó gyöke áll egyedül.
NEG: ebben az alakban is csak egy mai szóval találkozunk éspedig; negatív, "valaminek az ellentéte" értelemben, de ez nem magyar szó. Esetleg szóba jöhet a négy.
Sajnos a magyar nyelvben nincs semmilyen szóbokra ennek a gyöknek...
A hangok jelentése alapján a G értelemszerűen szakaszos mozgást jelent, ez rendben is van.
Az N hang nem igazán (egyáltalán nem) hangutánzó, ezért itt is nehézségbe ütközünk.
Végül nézzük meg az N hangú toldalékokat és azok jelentését:
- Ni igenévképző, lehetséges jelentése: cselekvés, mozgás.
- aN, -eN mozzanat kifejezője (csattan, libben)
Ezekkel talán közelebb jutottunk a megfejtéshez, hiszen mozgás, mozzanat a jelentésük, s ez egybevág az -aNG, -eNG, - oNG toldalékunk funkcióbeli jelentésével.
De itt van még az
- oN, -eN, -öN helyhatározó rag, azonban a T is az. Sőt, inkább ez utóbbi tekinthető annak, (eredetibbnek), ugyanakkor az előbbi az elterjedtebb.
Mit jelenthet itt az N hang? Csak feltételezni tudom, hogy a már egyébként is a földön levő tárgyakra került dolgok hívták életre ezt a ragot, ami azt a mozzanatot fejezi ki, ami által oda került, odatették...
Vannak még "egyhangú" gyökszavaink is:
- Na, Ne, No, Ni. Ezek is noszogatást, mozzanatokat jelentenek.
Úgy vélem, elfogadható választ sikerült adni az -aNG, -eNG, - oNG toldalékok jelentésére.
"Ezt az állítást kapásból megcáfolom, méghozzá akár temérdek mennyiségű példával is alátámasztva."
Csak, hogy ez a cáfolatok (és a példák) nem állják meg a helyüket. Úgy nem, ahogy Te értelmezed.
Abban tökéletesen egyetértek veled, hogy a latin írásra való áttérés alkalmával nem volt elég betű a magyar hangkészlet lejegyzésére, s ezért mindenféle betűkombinációkat használtak egy-egy hang lejegyzésére az írók egyéni ötletei alapján, sőt, még egyazon író is variálta egy mondaton belül.
Azonban ez csak azokra a hangokra érvényes, aminek nem volt latin megfelelője. A többit viszont simán le tudták írni hallás után. A K hangot K betűvel, az O hangot O betűvel, stb. Ezeknél semmi nem indokolta, hogy más betűvel írják. Miért írták volna más betűvel? Gondolom, ebben eddig egyetérthetünk.
A példáidban felsorolsz néhány nagyon különböző betűkkel írt szavakat, amelyekben olyan hangok szerepelnek, melyeket le lehetett volna írni latin betűkkel, s ezt olykor meg is tették. A kérdés, mi lehetett ez oka, hogy máshol teljesen eltérő írást olvashatunk?
Ugye, már az első szóban helyes a leírása az O hangnak, de 90 évvel utána egy kimondhatatlan variáns következik, majd megint helyes az O hang leírása.
A K hang is helyesen van az első szóban - és a harmadikban is - ugyanakkor a második és negyedikben C-vel írták.
Ahol az O hang helyére V került, ott egyértelműen U hangot írt le a szerző régies latin írással.
Itt kell megjegyezni, hogy a latin abc sem volt egységes, többféle változat létezett, és az írástudók nem egységes tanterv szerint tanultak, hanem különböző iskolákban, és még a magyar nyelv sem volt egységes, sokféle kiejtés, sokféle variáció volt életben egyszerre.
" Az U-t és a J-t eredetileg nem különböztették meg a V és I betűktől." Azaz U=V
"Az etruszkban nem volt zöngés zárhang, ezért a C a görög gamma átvételeként vált a zöngétlen [k] hanggá mind az etruszkban, mind a latinban.." Azaz C=K
Tehát a Vcus szó valójában UCUS, azaz UKUS. A latinban a K-t C-vel is írták, ez tehát nem probléma. Az U hang viszont minden további nélkül lehet valamilyen tájszólás, ugyanis a többi leírásban a kezdő O hang egységesen O-nak van írva. Tehát a szerzők úgy írták le, ahogy hallották (gyerekkorukban ezt a tájszólást tanulták, hallották)
Ugyanakkor nagy biztonsággal kijelenthetjük a fenti elemzés alapján, hogy az OKOS szót eredetileg is ebben a formában használtuk. (tájszólással OKUS, ill. UKUS)
A BE szónál még egyszerűbb a helyzet:
"1372. belteue, 1395. beu meneth 1405. be menet 1493 k. bee mennek 1519. beh menuen" (ÚESz)
Az első szó itt is helyesen van írva, a BEU nyilván tájszólás szerint, a BEE pedig a ma is használt BÉ-nek felel meg, a BEH pedig megint csak egy tájjellegű kiejtés, amire a C-F is utalt a H hangok szó végi megjelenésénél. Itt is látszik, hogy ez a szó eredetileg BE lehetett.
Remélem így már érthetőbb a betűk összevisszaságának az oka....
A többi példánál is el lehet végezni hasonló elemzést. De most térjünk vissza a vitatott TAV HAV KÖV SZÖV szavainkhoz, s nézzük meg mi a helyzet ezeknél.
Itt is hasonló a helyzet, a legkorábbiak egységesen HOU formában vannak írva, de gyakorlatilag ezekkel együtt látjuk a W-s változatot is. (Nem lehet tudni, hogy a W itt valójában U, vagy V hangot jeleöl-e. Lásd alább)
Ez egy kicsit bonyolultabb, de ez sem ördöngösség ...
Az első két szóban a W semmiképp nem lehet V, mert kiejthetetlenek a szavak, csak magánhangzó, U, vagy Ű. A latinban az U=V, s ezt a V-t írták W-vel, hogy különbözzön a kiejtése az U-tól, mivel itt Ü hang van a gyökben.
Lásd a Qwes (kiejtve Kües) és ques, quies szavakat, ahol az U hang szerepel, és nem W.
A Kűkezű névből is ez derül ki, noha ez Ű hang is csak egy tájjellegű változat lehet, mint az E a Kewe, qwe[kue] Qwes [kues] keu szavakban.
Ezek a variációk ma is élnek: Őskü, [őskő] Keveháza, [köveháza]
Megint igaz, hogy időben egymás mellett fordulnak elő a KŰ, KEU, KEW/KEU formulák.
Külön érdekesség, hogy már 1135-ben megjelenik az ékezet, méghozzá az Ű betű alakjában: Kűkezű, azonban még nem vált általánossá a használata, hiszen még sok év múlva is az qwes (kües), quies, keu (kő, vagy keu) forma volt használatban.
Viszont a példáimban, ahol nincs V hang a ragozásban sem, nincsenek OU, EU, AU végű változatok:
GAMÓ:1055. gamaſ, 1621. Gamo ...
A többinél sincs, nem sorolom, mert túl hosszú lenne.
Még annyit a témához fűznék, hogy a W (itt a fonetikai köztes hangról van szó, amit U-nak és V-nek is hallani) néhány esetben már a honfoglalás előtt kiesett a szó végéről, mint a KŰ/KŐ szavaknál látjuk, de még használtuk az ősi változatot is quiei alakban ahol az UI valószínűleg az Ű hang az EI pedig az a bizonyos köztes hang, amit esetleg Ő-nek ejtettünk ebben a szóban. Egy másik verzió szerint a UI "kettősbetű" Ő hangot jelentett, és az EI pedig Ű-t, Így a leírt szó olvasata: KÖÜ. Én ez utóbbit tartom valószínűbbnek, mert ez hasonlít legjobban a mai kiejtéshez, és ez lehetett az eredeti változat.
Annyival nem lehet elintézni a dolgot, hogy akkoriban mindent összevissza írtak, mert ez csak féligazság, hiszen bizonyítható, hogy nem minden O végű szavunkat ejtettük OU-val, csak azokat, melyekben ragozásnál megjelenik a V-hang, illetve, ha feltételezzük, hogy volt a magyarban egy köztes hang (ez a fonetikai W, ami U-nak is és V-nek is hallható) s a szavak írói saját belátásuk szerint vagy U-val írták le, vagy V(W)-vel.
"Ugye nem akarod azt mondani, hogy az OROM szót bárki VRM vagy WRUND dolognak hallhatta racionálisan... Ezek elbarmolt és kreténre írt hangalakok,"
Nyilván nem lehet ezeket a szavakat betű szerint kiejteni, de akkor sem elbarmolt írás, csupán arról van szó, - amit fentebb is írtam - hogy a magyar szavakat (hangokat) olyan abc-vel próbálták leírni, ami önmagában sem volt egységes. Ez a törekvés a legnagyobb igyekezet mellett sem adhatott azonnal tökéletes átírást, mert nem volt a hangok átírására sem megfelelő betű, sem egységes megállapodás (szabály). Ezt tovább bonyolította a a tájjellegű szavak sokféle változata.
"Mondom, vicc ez az egész, minimálisan sem lehet ezeket az írásokat komolyan venni,"
Ha felületesen nézzük, akkor igen. Ha viszont egy kicsit megkapargatjuk a felszínt, máris kiderül, hogy nem is olyan vicces...
"Ha nincs Ő hangom megírom maximum O-ra, de ebből hogy a picsába tud ÍV lenni?."
Az Ő hangot nem írhatta O betűvel, mert az az O hangnak felet meg, így kénytelen volt egy másik magánhangzóval kiegészíteni, ami lehetett í, e... , a V-ről fentebb írtam, hogy a latinban U hangot (is) jelölték vele attól függően, melyik latin abc szerint írták.
Ezekről írtam közel egy éve. Mármint az --ING --ONG --ANG stb. történetről. 3101. számúban.
Elég sok ilyen szavunk van, a legtöbb mássalhangzóval van ilyen kezdetű szavunk. És ha jól gondolom amit, akkor ezekben az esetekben a kezdőmássalhangzó pont hogy extra módon kiemelt, hiszen a "kifejezésünk" éppen magát azt a valósan is hallható H-ANG-ot nevezheti meg !
Tehát eszerint az --ANG szóelem az maga a H-ANG lenne.
BONG és BANG : Amit hallunk ezáltal, az a B (H)ANG
CSENG/CSÖNG : CS (H)ANG )) Ezt halljuk, nemde ?... Éppen ezt. CS hang-ot.
DÖNG : D (h)ANGÚ esemény. Nem kell hogy feltétlenül lengedezzen semmi, a hangot nevezhetjük meg.
FING : F (h)ANG
G-ONG : G hangú az eseményünk.
HANG : maga ez a szó is így képződött. Lehet először a H hangja volt. A bagoly esetén régen HU-HONG is volt írva, és pont épp véletlen HU HANG-ja van neki .)) HU-HANG kibocsátó létforma.
LENG és LÁNG : A láng lobbanása talán, az L hangú, a "leng" esetén nem tudom mi lenghetett először. Lehet épp a LÁNG.))
PENG és a PING-PONG : Ezek hamisítatlanul P(h)ANG események.
RENG : erős robajú R-HANG események zajlanak közben
ZENG/ZÖNG : Z(h)ANG
ZSONG : ZS (h)ANG hallható ezen esetekben.
Ezek egy része valóban inoghat is, máshol aligha lehet szó róla. Azaz ezek az --ING és -ONG stb. szóvégek itt magát a (H)ANG szót is jelenthetik éppen...
Eszemben sincs, inkább lezárnám már végre ezt a hülyeséget. De ahhoz még írnom kell, bár az eddigi tapasztalat nem feltétlen abba az irányba mutat, hogy belátnád hogy ez egy marhaság.
TAV HAV KÖV SZÖV meg TOU HOU KÖÜ SZÖÜ csak a mesékben vannak meg a fantáziavilágban mindössze. És persze az idióta latin írásokban, amelyekben még csak nincs is egységes hangalakja a szavainknak, hanem simán lehet 8 féle teljesen máshogyan írt alakja is.
A magyar nyelvben TÓ HÓ KŐ SZŐ léteznek. Ez még akkor is így van, ha valaki Szentjakabf-szán éppen TRUTYUTYU hívja a saját közegében a tavat.)) Az egyezményes és generációkat átívelő szó ami számít, nem az elszigetelt alkalmi vadhajtások.
"Ha volt a latinban a magyar hangnak megfelelő betű, akkor nem írtak összevissza, hanem úgy írtál le, ahogyan azt hallották"
Ezt az állítást kapásból megcáfolom, méghozzá akár temérdek mennyiségű példával is alátámasztva. Ez egyszerűen egy hamis kijelentés fent. Simán bármikor baromságra írtak olyan hangalakokat is, amelyre már megvolt a hangjuk. És ezt még tetézték azzal, hogy természetesen ezen esetekben sincs semmiféle egységes hangalak, ad hoc és random jelleggel összevissza többfélére megvan szerkesztve.
ALUL szavunk még 1535-ben is ALWL formában is szerepel. Pedig 200 évvel korábban le tudták már írni U-val is ezt. Meg ne dumáld, hogy itt van bármiféle V-nek értelme. Csak egy szokásos korabeli átírás.
BE szavunk egyaránt feltűnik : BEU BEE BEH formákban is. Látod a BE is kapott + U a végére, teljesen feleslegesen persze. És te az ilyen idétlenségekből vonsz le teljesen fals következtetéseket. Ez hiba.))
TE személyes névmásunk volt TY is és THEW is többek közt. Vajon mi gátolta meg itt is a latinokat hogy normálisan írják meg a szavainkat. Persze semmi, ezek idétlen félreírások mindössze, átírások ezek, mondjuk ki azt ami ennek a jelenségnek a valódi neve.
FEL szavunk még 1600 körül is előkerül FWL formában leírva. Hát ez meg mi a szar?)) Itt egy E hang van, a FÖL esetén Ö, de semmiképp sem dupla W hang. Ez csak egy jolly joker, bármi helyére odaírhatják + még betéthangnak is középre, de akár szó végére is. Volt E hangjuk, megírhatták volna normálisan.
OKOS : VCUS és VCOS is írták, volt O hangjuk és mégis ilyen kreténséget gyártottak a szavunkból. Legyen bármilyen botfüle akárkinek, az OKOS dolgot nem lehet VCUS dolognak hallani. Tehát akkor mi ez ?...
Ez a szavunk szándékos elbarmolása, nevezzük már nevén azt a gyermeket ! Ez pontosan az. OKOS szóból majdnem VICUS lett.))
És te ezeknek adsz bármiféle hitelt?... Komolytalan akkor bármiféle építő jellegű vita, mert csak elég régi írásokba nézni sokkal alaposabban , mint teszed, és látszik hogy bármit képesek voltak elbarmoltra megírni.
OROM : VRM WRUND WRUM VROM formák léteznek írásban. Pedig minden hangja megvolt már ehhez a klasszikus latinnak. Mégis gyakorlatilag már olyan hangalakokat írtak meg, hogy az eredeti szó anyja sem ismerne rá az átírt valamire, akkorát változtattak némelyik esetben rajta.
Ugye nem akarod azt mondani, hogy az OROM szót bárki VRM vagy WRUND dolognak hallhatta racionálisan... Ezek elbarmolt és kreténre írt hangalakok, átírt hangalakok, ennyit kéne megérteni a masszív tagadás helyett, folyamatosan mutatom meg ezeket.
+1, a személyes névmásunk, az Ő : ÍV UV W EE Y de még HUJ is volt ez .))
Mondom, vicc ez az egész, minimálisan sem lehet ezeket az írásokat komolyan venni, és nem is kell a legcsekélyebb hitelt sem adni ezeknek. Ha nincs Ő hangom megírom maximum O-ra, de ebből hogy a picsába tud ÍV lenni?.)) Vagy csak egy W ?... Csak egy módon, ha direkt írom meg ilyenre....
"Nincs önállóan TAV/HAV/KÖV/SZÖV szavunk, és nem is fogsz tudni kimutatni ilyet.)) "
Most kezdjük elölről a vitát?...
Ma is használjuk ezeket a szavakat a tájnyelvben. A régi írásokban is megtalálhatók, s ott nem azért vannak összevissza írva, mert nem volt latin megfelelője az O hangnak, mert volt, s azt mindig helyesen is írták le. De ezeknél a szavaknál következetesen és csak ebben a két formában írták: TÓ › tou, ill. tov, HÓ › hou, ill. how... - Attól függően, ki melyik közelítő hangot használta.
"De már számtalanszor érveltem azzal, hogy egyidőben van többféle hangalak a régi latin írásban pontosan ugyanarra,"
Ha volt a latinban a magyar hangnak megfelelő betű, akkor nem írtak összevissza, hanem úgy írták le, ahogyan azt hallották.
Ezt viszont neked kéne megérteni, s nem az ŐZzel példálóznod, mert Ő betű nem volt a latinban, - és a magyarban sem akkoriban - ergo mindenki a saját ötlete szerint írta át latin betűk keverékeként.
Egyébként van jó pár Ó végű szavunk, melyeket nem írtak összekeverve: Gumó, gamó, (már 1055-ben is gamaſ-nak /gamós/ írták) sodó, dugó, kohó, holló, (1221-ben Hollos) hajó (1181-ben haio)...
Ezeket a szavakat sehol, és semmikor nem írták vegyesen és a velük képzettek egyikében sincs V hang. Meg tudod magyarázni miért?
