Én Kevin J. Andersontól csak valami gyengére sikeredett Star Wars trilógiát olvastam, és az Atreides házra is ez a "starwarsos" stílus nyomta rá a bélyegét, amely nem lenne feltétlenül rossz, de a Dűne-univerzum ennél sokkal összetettebb. Kissé hülyén fogalmazva úgy tűnik nekem, hogy az új trilógia (meg még ami később lesz) mintegy "amerikanizálni" fogja (stílusát és fogyaszthatóságát tekintve) az eredeti Dűnét.
Egyébként bocs, hogy háromfelé tördeltem a hozzászólásomat, de egyben egyszerűen nem bírta megemészteni az index.
Az Atreides házra visszatérve volt benne több zavaró ellentmondás a Frank Herbert sorozattal összevetve:
-Az eredeti Dűnében az öreg Paulus herceg inkább negatív megítélésű (bár a nép szerette ott is), ő testesíti meg a "sötét oldalát" az atreides személyiségeknek. Az új könyvben ez nincs így.
-Bugyután gonosz képet festenek az új kötetben a tleilaxiakról, a régi sorozat árnyalt megközelítésével szemben.
-Az új kötetben a Harkonnenek számos olyan dologról is a legnagyobb nyíltsággal beszélnek, amely a Dűne alapját hétpecsétes titok, és nem lenne szabad tudniuk róla.
Az Atreides házat leginkább tényleg a benne kifejtett információk miatt éri meg elolvasni, bár engem leginkább a Dűne 7 érdekelne, amely a jelek szerint el fog készülni. (persze kissé gyanús ez a "váratlanul rábukkantak Frank Herbert jegyzeteire pont a legjobb pillanatban" szöveg, de erről már biztos volt szó.
Én is megvettem, elolvastam. Nem rossz, bár nem egy Düne: Káptlanház mélységű mű, az tény.
Amikor befejeztem, nekem is különbööző folytatási lehetőségek kavarogtak a fejemben. Mármint olyanok, amikről majd a harkonnen illetve Corrino ház történeteiben olvashatunk majdan. Hisz ha jól saccolom, úgy 35-40 év lehet hátra az első Düne könyv koráig. ezalatt még az is kiderülhet, hova lett a bukott Ix-i uralkodó (Verrsius?) atomarzenálja az Arrakisról, meg hogy ki is Gurney Halleck.
Azon is tünődtem pár percig, hogy megvárjam a másik két könyv magyar kiadását, mielőtt újra kezdem a nagy sorozatot. De úgy 5 perc után rájöttem: nem tudok én annyit várni. Így most a Messiást olvasom már esténként... Az első két kötetet gyorsan fel lehet habzsolni, az jó kaland, de a többit bizony ínyenc módjára kell izlelgetni, másképp értelmetlen és unalmas szóhalmaznak hat. Mint egy jó whiskey. Ha csak ledöntöd magadba, csak a csúf utóíz marad, míg ha időt adsz magadnak s neki, hogy kiismerjétek egymást, kellemes lesz az együtt töltött idő emléke...
Úgy látom, nem vagy elég idős - fűszerhasználat ide vagy oda - ahhoz, hogy jobban ismerhesd az ősbolygó irodalmát... :-)) Bezzeg én, ha beletekintek múltamba!! :-))
John Ronald Reuel Tolkien fia bizony nekiállt, hogy folytassa az apa hagyatékát. Legföljebb szerényebb volt, és összeszedegette, megpróbálta összerakosgatni a töredékekben fennmaradt anyagokat. Az ifjabb Herbert meg - úgy látszik - érzett magában annyi vénát, hogy komponáljon is..., bár nem egyedül.
Amúgy: még nem olvastam az opuszt, szerintem is vérlázító a Szukits ára, de ehhez bizonyal közrejátszik az is, hogy az amerikai kiadó bizonnyal nagy árat kért a jogokért.
Egyébként úgy vagyok vele, hogy olvasnám is, meg nem is. No, majd meglátjuk.
üdv,
Ghanima
Tényleg szépen néz ki a sorozat a polcomon, de ezzel a könyvvel egyelőre úgy vagyok, mint az Istencsászárral, ill. az Eretnekekkel. Először igencsak nem tetszett, de amikor negyedszer olvastam újra az Istencsászárt, és azt vettem észre, hogy a ballagási fotók hátuljára onnan idézek, akkor kicsit elgondolkodtam! Mára ez a könyv lett a kedvencem.
Messze állok attól, hogy az Atreides-ház lekörözze az Istencsászárt, de ha már negyedszerre fogom olvasni (??? :-))), talán másképp nyilatkozom!!
Tény viszont: az Öreg utolérhetetlen és felülmúlhatatlan!!!!!
ez pont ugy hangzik, mint megvenni asimov osszes konyvet akar jo, akar rossz, legfeljebb elhajitod a 10. oldal utan, de viszont szepen nez ki egymas mellett a polcon es ez a fontos
ugye nem erre gondoltal? (btw ez ugyanaz a vonal, mint amit Irulantol kerdeztem)
Valamit nem értek az uj könyvel, tegnap olvastam ki, de nem tudom ki volt Gurney Halleck? VOlt utalás a könyvben hogy az ifjú Ixi hereg Vernius Rhombur tanul balesitezni miután a Caladanra kerül, de a neve akkkor se Gurney szoval ezt nem értem. Aki okos az segitsen :) Üdv!
Bence
Szintén. A közepéig jóformán a Dűne függeléke van leírva több szóval, kivéve a Letto herceg az Ix bolygón. Oké, hogy ragaszkodnak a Dúnében leírtakhoz, mert előzmény de azért vihettek volna bele egy kis plusszt.
Nekem is az a véleményem, hogy nyomába se érnek az Öregnek. Nagyrészt a sorozatból vett utalásokat részletezik, nem túl sok fantáziával. Azért mégis csak a sorozat része, meg kellett venni. Az újrakidást talán nem a szukitsra kéne bízni, mert megfizethetelen lesz.
Gofry! Múlt hét végén már nem bírtam tovább, és megvettem a könyvet. Még nagyon az elején tartok, de sajnos csatlakoznom kell a véleményedhez. Valóban nem a megszokott stílust kapja a kedves olvasó. Nem érzem benne azt a bölcsességet, élettapasztalatot, filozófiát, amit az idősb Herbert beleadott a regényeibe. Kevesebb szóval is többet tudott elmondani. Egy mondatába, utalásába fél oldalnyi információt sűrített bele.
Ezt még tanulniuk kell a fiataloknak.
Ettől függetlenül valószínűleg a további részekre is vevő leszek.
Én nem olvastam még el telejsen de nekem teccik az uj dűne könyv, midneképp megéri elolvasni mert sok info van benne, és a csleekmén se rosz, a stiluson még lehert csiszolni ez tény. Üdv!
Bence
MacFly: valószínűleg igazad, van ebben némi marketing is, hogy egy elhunyt író fia áll neki folytatni az apa hagyatékát, de mutass nekem még egy hasonlót! Örüljük, hogy megérhetjük ezt, és így friss, nyomdaszagúan kezünkbe vehetjük ezt a könyvet! A stílust én teljesen másnak érzem - talán nem vagyok ezzel egyedül -, Kevin J. Anderson keze nyoma erősen érződik, persze én csak az általam olvasott X-akták sorozatokból érzek írói áthallásokat.
Egyébként nem gondoljátok, hogy megérett az ideje annak, hogy Szukits ismét kiadja az eredeti trilógiát??
Sziasztok! Viszonylag új vagyok a fórumok világában, de szerencsére könnyen megtaláltalak Titeket!
Először egy üzenet djkalo-nak: ha pesti vagy, a Nyugatinál lévő aluljáróban van egy könyvárus, akinél bőven van az Isten-császárból! Sajnos, a Dűne gyermekei csak antikváriumokban fellelhető, javaslom a Múzeum körúton lévőket, bár készülj fel egy borsos árra: kb. 2500-2900 körül mozoghat a price. Az Isten-császár jóval olcsóbb, ezres alatt van, de ált. használt, de gondolom ez nem akadály! :-)
A Dűne-Atreides ház c. kiadvánnyal kapcsolatban: lehet, hogy nem egy remekmű, de mégiscsak "Herbert-ivadék", ezért mindenkinek ajánlom elolvasásra, nemcsak élvezet az új kötetet olvasni, hanem rengeteg olyan dolgot tudhatunk meg belőle, amire mindig is kiváncsiak voltunk!
Még nem fejeztem be, de a 2/3-a elolvasása után két érzés motoszkál bennem:
1, sokkal gyengébb, mint az eredeti Dűne sorozat, néha teljesen amatőrnek tűnő párbeszédekkel és bosszantó fordítási hibákkal. Amúgy meg menjen a fenébe a Szukits könyvkiadó, hogy a konjunktúrát kihasználva ennyiért adja a könyvet. Már bánom, hogy nem vettem meg angolul a paperback változatot, még olcsóbb is lett volna, mint a magyar.
2, arra viszont mindenképpen jó, hogy kedvet kapjak a Dűne sorozat újraolvasásához...:)
Valószínűleg kissé elmaradtam a történésektől, de csak ma láttam az Index e-könyvesboltjában (libri.index.hu), hogy megjelent már a Dűne ciklus előzménytrilógiájának az első része (A Dűne- Az Atreides-ház) nálunk is. Ha valaki olvasta már, mondja meg, hogy érdemes-e megvenni, ugyanis elég húzós ára van: 2556 Ft.
De azt hiszem a kíváncsiságom nagyobb lesz mint az ára miatt érzett fejfájásom.
Újév előtt már nem jutok hálóközelbe, ezért mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok!
Én is most vettem észre ezt a topicot...és örülök, hogy végr ilyen is van...
A sorozatot amiről irtok milyen adón fogják vetiteni???
Nincs vkinek egy eladó kötete a Dűne gyermekei, Dűne Istencsászára könyvek közül???
megjelent mar abban a sokat emlegetett amerikaban egy ujabb Dune konyv, a Brian Herbert-Kevin Anderson paros (brrr) altal osszekalapalt 'elotortenet' (prequel) folytatasakent a Dune: House Harkonnen. legalabbis belebotlottam az amazonon.
azonkivul, kis szerencsevel mi is lathatjuk a sci-fi channelen futo uj Dune sorozatot, ugyanis ki fogjak adni egy dvd-n az egeszet, ha jol emlekszem eleg hamar (jovo ev eleje).