Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Itt lehet lelki életet élni, szőrmentén moderációval is foglalkozni.
"Újdonánc" nickek a troll témához és kapcsolódókhoz ne szóljanak hozzá !
A fórum mint virtuális világ.
Ez az egész fórumozás egy számítógépes játék, egy szerepjáték egy virtuális világban. Itt nem emberek vannak hanem nickek és nem emberek vitáznak egymással hanem az álarcaik. Az itteni játékszabályok is éppen ezért mások mint a valós életben. Itt a főbenjáró bűn "A király meztelen!" felkiáltás, azaz az IRL adatok kiadása és a moderátorok beazonosítása, s ennek megfelelően a virtuális bűntettre virtuális az igazságszolgáltatás is, az elkövető törlése a felgyülemlett virtuális okosságaival. Aki az IRL és az URL világot összekeveri és ebből kifolyólag problémái támadnak, az kérjen mihamarabb hozzáértő segítséget, ugyanis időben figyelmeztetve is lett
Ahhhhaaa! Ha ti keveritek a xart akkor az = RENDBEN van.
Ha én mevédem magam, mert Lelongiznak, kinyitom a számat, az azonnal terrorizmus trollkodás meg xarkeverés!Ahhhaaaaaaaa!!!!Na akkor most te is kapsz egy "X"-et tőlem!! Katt!!
Most már nem gondolom, hanem teljes mértékben meg vagyok győződve, hogy TE harcolsz a bárkádért más néven, másnak kiadva magadat :-) Persze soha nem fogod beismerni, de ezzel az önkéntes ügyvéd szereppel előttem lebuktál. Tudsz te számtalan stílusban írni. ;-)
A mostani hacacáré nem azért van mert Jani, Gyuri meg akárki megfontoltan, kitervelten támadt volna. Niggergriff egyszerűen beszólt olyan valakire, aki a személyének a közelében sem járt.
Azért nem semmi,-amit itt kiállsz nap mint nap Fegyveres topicok békéje és működése érdekében!!!!!!!....A két hàzi trollunk rendesen felkavarja az állóvizet, -nem hagyja leüllepedni az iszapot! Rengeteg szabadidejük lehet írigylem őket ezért! Klinikai eset mindkettő,-szenvednek saját elméjük börtönében!!!!!....... Respect!!!!
Távol kell tartani (tartatni) a Janit, a Gyurit, meg még pár személyt! Ők tapadtak rá mint vasra a mágnes és ütötték amíg forró a vas!!Ez előre megfontolt kitervelt támadás volt Longi ellen. Vanzel még ma is kommunista szombatot tartott rendesen "dolgozott" felfedett... ezt kellene megszüntetni a "besúgás " rendszerét és az ilyen irányú kitiltatásokat. Amíg ez nincs megszüntetve addig lehetetlen a béke.
Lehet,hogy egy próbát megér,végülis egyszer mikor valamlyiktekkel vitába keveredett írtam neki,hogy nem kéne kibabrálni magával,akkor megfogadta a tanácsomat.
Minden baráti tüz elözménye az a kialakult paranoia, hogy az állando figyelem és rajtrakészség miatt hirtelen minden szokatlanra tüzelnek. Ez az idegállapot itt egy csomo nickre igaz. Az elözményeknek nincs jelentösége, ami számit az a forumszabályzat. Vagyis semmi sértöt, gyalázkodot, törvénytelent irni tilos, valamint a nickek mögötti személy kutatása kizáràst von maga után. Ha ezt alkalmazza a moderácio, meg is oldodott a helyzet. Az összes többi dolog gitt rágás.
Én az eredeti ős Indafapuska! De mindjárt itt lesz Dönci - Pschülöknek nagy gyakorlata van a beazonosításomban. Jól ismeri az ide vezető utat majd ő beazonosít engem.
Van gyakorlata benne. Ilyenkor hol van mikor "dolgozni kéne"? Amikor nem kéne mindíg idetaláll rövid úton.
Minden jobb meggyőződésem ellenére kérdezem,hogy lenne-e arra mód,hogy longit,a saját brigádja felügyelje(ha az a szóhasználat jobban tetszik cenzúrázza)?
El tudnám képzelni(?),hogy a "sajátjai" előtt nem járatná le magát,legalább is egy ideig.
Mondjuk úgy,hogy egy nick,egy topick(mondjuk a zen)Amíg kordában tudják tartani a "fiai"-úszik a hajó ,ha fertőzés üt ki-karantén,Zátonyra futtatás-hajóbontó!
Ha ezt felvállalná a rocska legénysége,még akár meg is érhetne egy(nyócvanhatodik) kísérletet!
Köszönöm, hogy leírtad a "frankót", már megbocsáss de úgy hangzott tőled, mint kurvától a miatyánk!
Longi már túlontúl is sok lehetőséget kapott, és írásodból látszik, hogy a tizedét sem tudod a dolgoknak!
Miatta (hogy ne süllyedjen vissza) még a bagólesőmből is pinát csináltam , amit a többi juserek jogosan oda is dörgöltek nekem! Tehát nehogy azt merje valaki állítani, hogy nem kapott elég lehetőséget!
És igen volt olyan, hogy bejártak hozzá cicózni, ő meg szájára vett mindenkit ugyanúgy, ekkor volt a zéró tolerancia.
Ekkor láthatólag leáltak a cicózással, Longi is meghúzta magát, majd csak előjött éne és megtette pl. azt az emlékezetes nepper jelzőt.
Jó_dolgában_megint_elszaladt_vele_a_ló! Szóltam, figyelmeztettem rengetegszer, hülyének nézett szinte mindenki, hogy mennyit papolok neki.. nem másért, hogy ne legyen ez !
De ennek ellenére nem élt a kivételes lehetőségekkel! Így jártunk !
Ja és ne ints le itt senkit légyszíves, mert minden nem újdonánc fórumtagnak van ide beleszólási lehetősége!
Nem nagyon lepődnék meg, ha longi, inda és még ki tudja hány nick ugyanazon személy lenne, akik hol ostorozzák, hol dicsőítik saját magukat, ahogy éppen "kedvük" tartja. Megköszönik a "tőlük" kapott dolgokat ...és valaki komolyan elhiszi, hogy a kapitány elhagyja a fedélzetet és inda pont azt a kormányt kapja kézhez?
Csak jelezném az Uraknak, hogy miközben ez a topik pörög, addig a többi szinte áll. Ha a "tanárbácsi a Jozsika már megint" szisztéma megmarad, vége a játékunknak. Ha valaki ismeri a háttértechnikát, akkor pontosan tudja, hogy a trollt kitiltani lehetetlen. Egyet lehet tenni, hagyni a " tanárbácsit" dolgozni, a trollt meg nem figyelemre méltatni. A troll munkáját segititek ez a helyzet. Eközben meg aki betéved egy gázos , léges topikba megállapitja, hogy itt pszichologiailag mindenki alkalmatlan. Na lehet leszedni a bundámat.