Miniszteri biztos: Ha van, akkor mit csinál ott? (sok látszata nincs.) Egyébként meg szakemberre gondoltam, mint pl. a Berényi anno, és nem szakszervezetisre.
Ha már itt tartunk! Meg tudnád(tok) mondani, hogy melyiket (a vá-ról nézve)? Ugyanis - mint már írtam - szeretnénk oda elmenni a nyárom? :-))
Különben felesleges helyi járatot igénybe venned. Jó megközelítés lehet úgy is, hogy vonattal kimensz Kecskemét alsóra, majd az állomástól Nyugatra lévő felüljárón át és már ott is vagy.
Kiskőrösön az állomás elől indul a kisvasút. Van egy óra átszállásra, így megnézhetitek, hogy hogyan keresztezi a kisvasút és a nagyvasút. Érdemes megnézni.
Ezen a címen elérheted a Kunság Volán helyi járatainak térképét.
Jól látszik, hogy neked a 2-es jó, a Mindszenti körútnál kell leszállnod. Itt jól látszik
A bibi csak az, hogy a járat a buszpu.-ról indul, és nem a vasútállomástól..
Akkor azt kellene még kideríteni, hogy Kecskeméten miért nem működik a dolog...?
Például mert nehezen megközelíthető a dolog, ha valaki közforgamú közlekedéssel érkezik a városba, legyen ez busz vagy vonat. Mindenképpen ki kell használni valamelyik helyijáratot.
Az autóval a városba érkezők sincsenek megfelelő infrastruktúrával ellátva a végállomáson.
De azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy Kecskemét és a MÁV közös érdeke a kisvasút fejlesztése, és ez a rendezési terv része is lesz.
A 76-os vonal kihasználtságához kapcsolódóan: az illesf által említetteken kívül szinte max. kihasználtsággal közlekedik minden év márciusának 1. szombatján a 17:40 körül Romhányból induló vonat (ugyanis a Palóc 40 teljesítménytúra résztvevői számára többnyire ez az egyetlen utazási lehetőség Romhányból a délutáni órákban).
Nekem is tudnál küldeni belőlük? Az igazság az, hogy mindegyik érdekelne (úgyhogy a válogatást rád bízom). Előre is köszi (a hozzászólás sárga fejlécében a jobb oldalon található címre küldd)!
Látom igen összekúszálódtak a gondolatok.
Csináljunk rendet.
Együtt.
Váci : "maguktól nem igen mennének az emberek, csak ha rá vannak szervezve"
M41 2127:...Ha reklámoznák és felvennék Szeged város érdekességei közé akor ez biztosan nem így lenne...
. Mint már többször is írtam Szeged környékén mem túl sok kifejezett kirándulóhely van. Az ásotthalmi erdő, ahová a kisvasút vezetett viszont az. Pl. ott halad az Alföldi Kék Túra útvonala is. Egy kellemes családi program lehetne hétvégéken maguknak a szegedieknek is. Én legalább is így látom, bár lehet, hogy csak azért mert magamból indulok ki..
traficc :
Nem nyert.
Vácinak van igaza.
Szegedtől nem messze van a hasonló élményeket kínáló kecskeméti kisvasút.
Van, működik, nem kell létrehozni, nem kell újraépíteni.
De nem kell a kutyának se.
Pedig van reklám is.
Évente van egy kisvasúti napjuk akkor odacsődül az ország kisvasút barát társasága.
Évente van 8-10 túrista csoprtjuk bugaci kispöfögővel.
De az év nem 12 napból hanem 365 napból áll.
Árúfuvarozás nincs.
Személyszállításban már kisebb csoda ha 10 utas összejön egy vonatra.
Ezt a kisvasutat kínálják megyének, városnak, akárkinek de nem kell senkinek.
A személyzetet évente mind a 365 napon át fizetni kell.
Kell nekik ruha, étkezési jegy, üdülés, TB, adó, stb.
A járművek fenntartása sok-sok millió Ft.
Ez a kisvasút a saját költségei 1-3%-át sem keresi meg.
Ugyanazt kínálja mint az álmaid szegedi kisvasútja kínálná.
Ha ez most nem működik jól, mitől működne jól , ugyanez 80 km-el délebbre ??
Váci :"1 óra döcögés+ebéd+1 óra visszadöcögés"
M 41 2127 :..Könyörgöm, ez adja a kisvasút egyik lényegét. A lassú zötyögés, közben nyugodtan lehet gyönyörködni a tájban, élvezik a gyerekek stb. stb.
traficc :
Valószínűleg keveset kisvonatoztál még életedben.
A gyerekek unják meg legelőször.
Egy gyereknek 10 perc után igen unalmas a kisvonat.
Elég zsúfoltak lesznek az elkövetkezendő hónapjaim, de ha írsz egy listát, mikre lennél kíváncsi, beszkennelem, és felteszem a honlapomra vagy elküldöm emilben.
A MÁV-nál nem működik az a módszer, hogy ha baleset vagy egyéb komoly sérülés miatt főműhelybe kerül egy jármű, akkor a nemsokára úgyis esedékes fővizsgát is megcsinálják rajta egy füst alatt? A BKV pár villamosával megtette...
gonosz :........Az idén 58 Bzmot fővizsgája lejár, elvégzésére még nincs megkötve a járműjavítókkal a szerződés. ............
traficc :...ez erintheti - sot, erinti - a vicinalis vonalainkat is.
gonosz :.........A személykocsik fővizsgájára a beigért 600 Mft nincs meg VI.30. után a fővizsga hosszabítások lejárnak. Ez kb. 350 kocsit érint.
traficc :........Ez nem erinti, inkabb csak a fovonalakat.
1: A tengelycsere után visszaérkezik néhány Bz, néhány meg helyette állni fog. Csöbörből vödörbe. :(
2: Meg kellene kérdezni "állam bácsinak" a MÁV-ot, hogy hova teszi azt a töméntelen sok pénzt, hogy már így már az alapszolgáltatásokat sem fogja tudni teljesíteni.
Ilyenkor kellene kinevezni egy miniszteri biztost. (Egyszer már volt ott a Berényi. Nem kellene megint odahívni?)
igen Medgyespuszta van Nagykónyi és Iregszemcse között.a kisvasút vagyis az Iregszemcsei GV 17 km hosszú vonala az Iregszemcsei állami gazdaságtól indult (ma Agro-Ireg ill.Kaposvári Főiskola Takarmánytermesztési Kutatóintézete használ egy-két épületet.A vonal majdnem végig egy patak mellett vezetett (1974 az kb igaz,de lehet hogy 75-77),keresztezte a 61-es utat Tamási és Nagykónyi között,itt ma is látni még a nyomvonal menti fenyőfákat,végül a mai Széchenyi-halastó(egykori kenderáztató) mellett haladva,át a Koppányon jobb kanyarral csatlakozott a 49-eshez,Nagykónyinál.a Koppány-híd pillérei ma is állnak.állítólag volt egy másik szárnyvonala is melyet a Gyulai Állami Erdőgazdaság használhatott egykor fa szállítására,ez a szárny nem lehetett hosszú.az Almamelléki csühögő egyik végállomásánál ki van állítva egy mozdony és egy kocsi,melyet egykor az Iregszemcsei Gv-n használtak.
Igen, erre gondoltam. Volt egy GV Nagykónyi és Iregszemcse között, nem is olyan nagyon régen, talán 74-ben szünt meg. A két falu között van Meggyespuszta település, az országút is ott vezet mellette.
"A lassú zötyögés, közben nyugodtan lehet gyönyörködni a tájban, élvezik a gyerekek stb. stb."
OK. Legközelebbi kisvasúti napon próbára teheted magad. Vonatinduláskor átveszed a gyerkőceimet, aztán a visszaút végén megbeszéljük a tapasztalatokat... Pedig a fiam már azt is tudja, mi az a váltójelző meg a súlykörte...