Keresés

Részletes keresés

-carcass- Creative Commons License 2022.10.30 0 4 48941

Figyelem, rövid "élménybeszámoló" következik. :-)

Mi elég hátul ültünk, 111 szektor. 

Előttünk ült két pár, a két liba egymás mellett, a fickók által közrefogva. Szó szerint libák voltak, ami leműveltek, az valami félelmetes volt. A két csaj folyamatosan egymást filmezte (az egyik egy csoffadt barna volt, a másik egy copák szőke), aztán közös kép vakuval, rögtön fel az instára. A Twilight Sad alatt sehol nem voltak, ami nyilvánvaló, de éppen odaértek 8:15-re. Egy gyors kép, hogy hol fognak ülni, aztán gyors kép magukról, hogy igen itt fogunk ülni, aztán gyors kép egymásról, hogy igen itt vagyunk. Aztán tökölődés, hogy ki hol üljön, de végül elosztották és a poharaknak is találtak helyet. Már a Pictures of you alatt a belül ülő fickó kitalálta, hogy kimegy valami ihatóért. Mind a négyen felálltak, aztán a csajok leültek, megölelték egymás, közös fotó, jöhet a Closedown. A Night like this alatt visszajöttek a fickók, csajok felálltak, aztán nagy hajdobálás közepette leültek. A nyugodtabb időszak után, újabb felállás, mindenki kiment. (Az urak szerintem csak a csajok miatt jöttek, láthatóan unták az egészet, ásítoztak, lehet még aludtak is) A csajok viszont ismerhették a Cure-t, mert a Fascination Street-re sietve visszajöttek.

A Push-t a csajok végigintegették, a Forest-re még kiabáltak is.

Endsong, itt a vége, ideje egy közös fotónak. Mindenki mindenkit, minden irányból, és persze mindenkit, aki mögöttük belefért a képbe (rólam ennyi kép még nem készült). Mehet az instára ez is.

A ráadást meglepő módon teljes nyugalomban ülték végig, csak némi hajdobálás volt.

Disintegration vége, hurrá, ennyi volt, lehet inni valamit.

De aztán jött a Lullaby és barna tisztára megvadult (ami azért érthető), a szöszi meg elkezdte másolni.  Az urak ezt végigülték, majd a Walk (vagy a Friday, nem emlékszem) alatt kimentek inni valamit (ugye mindenki feláll).

Na itt fogyott el a mögöttem ülők türelme - "Üljetek már le a g.cibe b@sszátokmeeeeeeeeeg!!!"

Kb a Close to me alatt jöttek vissza, mindenki feláll, majd leül, a barna megint elkezdett hajat dobálni, mászott a fickóra, integetett, közös fotó megint, mint akinek elmentek otthonról. Na a lányomnak (18) itt ment le a roló, úgyhogy nekiugrott, hogy most már vegye észre magát b@sszameg, hihetetlen, amit egész idő alatt műveltek! A barna meglepetten "jójó, bocsi" (szerintem legalább 2x annyi idős volt, mint a lányom). Ekkorra annyira bátorra itta magát, hogy a Just like heaven alatt azért "visszaszólt". :-)

Aztán a Boys dont cry alatt volt még pár fotó, insta-sztori kész.

Hogy az ilyen ember miért nem otthon veri magát, nem tudom. De iszonyat bosszantó volt az egész. Nem magának gyűjt élményt, hanem másoknak.

Arról már nem beszélve, hogy rögtön a buli kezdetén, az Alone elején, de már sötétben, valahonnan elókerült ~5-6 emberke, akik 2 sorral lejjebb esküdöztek, hogy azok ott az ő helyeik. Aztán felébredtek, hogy másik szektorba kell átmenniük.

De a mi sorunkban is voltak, akik ki be járkáltak, a második után mondták is, hogy "többet nem megyünk ki", amit persze nem sikerült összehozni...

---

Ahogy írtam is, a lányommal voltan (asszonypajtás nem szereti a Cure-t, a fiamat meg annyira nem érdekli, bár a kocsiban hallgatja ő is). Hosszas unszolására adtam meg magam, hogy jó oké, menjünk. Az az igazság, hogy rég nem követem a Cure ténykedését. Már gimis voltam, mikor megtaláltam az idősebbek hatására a Japanese Whisperst és a Head on the door-t, majd később a többit, a Disintegration-nel bezárólag. Ez utóbbit akkor még emésztenem kellett (nekem fura módon nem a Lullaby volt a kedvenc, hanem a Fascination street és a Prayers for rain), eléggé kilógott a sorból. Aztán engem is elkapott a grunge, majd Cobain halála után éles váltással a Slayer és a norvég black metal vonulat (ami máig tart).

Szóval a Cure erősen feledésbe merült az évek alatt, célirányosan sem hallgattam. Aztán pár éve, hogy a lányom megtalálta a kazettáimat (az egy ezeréves TDK volt, egyik oldal a Japanese, a másik a Head) és kérdezte, hogy ez miféle cucc? (nála akkoriban kezdett menő lenni a CD helyett a kazetta, mert ahogy ma mondja, az a korszak attól autentikus) Húúú, mondom, majd egyszer megmutatom, mire ő, nemnem, most azonnal. Anno, jó 25 éve a Push-nál állt meg a szalag, ami úgy tűnik elég jó belépő lett, mert azóta be van akadva nála a Cure. Persze megtalálta a Mode kazettákat is, mert a Nirvanát, de ez is fontos része a kis zenei világának. 

Voltam már nagyon sok koncerten az elmúlt 25 évben - legutóbb pont az Arénában, 19-ben a Slayeren - de azt kell mondjam, ez bitang volt. Jó volt látni, ahogy a korosodó kortársak adott esetben a gyerekeikkel ülnek átszellemülten és talán a régi időket elevenítik fel, hallgatva mondjuk épp a Play for today-t. A lányom mellett ült egy fickó, legalább 55, mellette két üres hely, és ahányszor ránéztünk, csukott szemmel bólogatott. :-)

A csapat hihetetlen volt a ~ 2,5 óra alatt. A Cooper 55, Gallup 62, de amit műveltek végig, az eszméletlen. Majdnem mindent, amit vártunk játszottak, (én a Jumping someone...-t és a Prayers for... - t vártam, a lányom a Six different ways-t, bár lehet, ezeket soha nem játsszák), de sebaj, ezt leszámítva is bőven megérte, legközelebb már nem kell annyit rágni, hogy menjünk nézzük meg őket.

Remélem lesz még rá alkalom. "Hope to see you again", ahogy a végén is hallottuk.

A lányom fülig érő szájjal hallgatta végig az egészet (ez volt az első ilyen élménye), totál be volt zsongva, (mondanom se kell, hogy a merchandise cuccokat is venni kellett, horror áron, de 1x élünk).

Aki elolvasta, annak ezer köszönet! ;-)

Tényleg nagyon hátul ültünk:

 

Előzmény: Dlavrif (48798)
csavarlazito Creative Commons License 2022.10.30 0 0 48940
Szigi101 Creative Commons License 2022.10.30 0 3 48939

Na, amúgy a budapesti koncerten kicsit punnyadt voltam, de kb azóta is olyan dalokat hallgatok intravénásan, mint a Cold, a Figurehead, vagy a Burn :o És egyre inkább a koncert pozitívumai emelkednek ki számomra az idő múltával. Nagyon jó koncertet láthattunk Budapesten!

Szigi101 Creative Commons License 2022.10.30 0 0 48938

Ahogy a Hollywood Bowl is messze van a Rose Bowl-tól :)

Előzmény: wildcow (48936)
Szigi101 Creative Commons License 2022.10.30 0 2 48937

Na, Helsinkiben a soundchecken volt az In Your House, és debütált a Kyoto Song; tegnap a soundchecken volt a Faith és debütált a Doing The Unstuck. Mi lesz a következő? Holnap játsszák a soundchecken a Chain Of Flowers-t és debütál a Why Can't I Be You? :D

wildcow Creative Commons License 2022.10.30 0 1 48936

Természetes, hogy változik a világ, nincs ezzel baj, adaptálódni kell hozzá valamelyest. 

A magam részéről pl én szeretek a színpad előtt lenni, bulizni, végig, aktívan megélni az élményt, azonban vannak olyan egyedek, akik tényleg tapló módjára viselkednek.

Két ilyen esetre is emlékszem.

Az egyik egy londoni DM koncert, 17-ben, Stratford, Olimpiai stadion, teltház, remek hangulat már a support alatt is. Akkor kivételesen a színpadtól messzebb álltunk, mert egy ismerős kamasz gyereke is velünk volt. Egy csapat köcsög meg a tömeg kellős közepén elkezdett füvezni (dohányozni sem lehet az egesz stadionban), és még ők voltak felháborodva, amikor szólt nekik az ember. Kis híján verekedés lett belőle, a biztonságiak vitték ki őket.

A másik szintén London, The Cure, 2018-ban, BST Hyde Park, állati jó buli volt, 65k ember, kismillió nemzetiség, a tinédzserektől a nyugdíjas korosztályig (Londonban mindig). 

A vége felé, a Jumping Someone Else's Train - Grinding Halt - 10:15 SN kombó alatt néhány tini annyira bevadult, olyan durván kezdett el pogózni, hogy arra már én is azt mondta sok, túl sok. Tömeg van, odébb sem lehet menni, ezek meg ész nélkül, a levegőbe ugorva rúgtak mindenki felé. 

Mellettem fiatalok, idősebbek vegyesen, döbbenten nézték őket és próbáltak kitérni. Az egyik idősebb nő pl. az USA-ból jött, életében először Európába, élete első The Cure koncertjére. Nyilván nem azért, hogy egy határokat nem ismerő paraszt lerúgja a veséjét. 

Ekkora tömegben táncolni, ugrálni oké, pogózni nem. Arra ott vannak a klubok szvsz.

 

Amerikával kapcsolatban viszont kár lenne így általánosítani, LA-ben az egyik leglaposabb közönség volt a legutóbbi DM turnén, amit valaha, az összes általam látott koncert alatt. Miközben Európában szó szerint felrobbantak a stadionok, olyan hangulat volt mindenhol, még a lassú számok alatt is, a Hollywood Bowl-ban lévő 17.000 ember gyakorlatilag csendben ülte végig a koncertet, a számok végén udvariasan tapsolva. Konkrétan annyira, hogy A Black Celebration alatt többen engem videóztak a tömegből, hogy hogy énekelek és táncolok rá...  Szóval messze volt a híres pasadenai Rose Bowl hangulatától.

Előzmény: Dlavrif (48905)
love cat Creative Commons License 2022.10.29 0 1 48935

most beszéltem le , hogy a reptéren mikor szednek össze   3 hét múlva a belga barátaim , azt mondják olyan ronda a jegy, hogy nincs rá szó :D  

Előzmény: Laci Há (48933)
Hot Dog Shake Creative Commons License 2022.10.29 0 2 48934

A búcsútapsnál Perry is többször integetett, és odament a színpad széléhez. Előbb Reeves, aztán ő is bedobott valamit a közönség közé, valószínűleg pengetőt (vagy maradék kokaint). Lelkesek voltak ezek a bajorok, az tény.

Laci Há Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48933

londonra 33 számig jutnak esténként. a 25ből már most 28 van

Előzmény: wildcow (48932)
wildcow Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48932

Jó volt ez is.

Hot Dog Shake Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48931

2022.10.29. München, Olympiahalle

 

Alone, Pictures of You, Kyoto Song, A Night Like This, Lovesong, And Nothing Is Forever, Cold, Burn, At Night, A Strange Day, Push, Play For Today, Want, Shake Dog Shake, From the Edge of the Deep green Sea, (Endsong)

ráadás 1: I Can Never Say Goodbye, Plainsong, Disintegration

ráadás 2: Lullaby, The Walk, Friday I'm in Love, Doing the Unstuck, Close to Me, In Between Days, Just Like Heaven, A Forest, Boys Don't Cry

Laci Há Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48930

faith lesz a vége LC?

love cat Creative Commons License 2022.10.29 0 1 48929

ááá meggondoltam magam, inkább eljátszuk ma is  , A forest :D 

Előzmény: Hot Dog Shake (48926)
Hot Dog Shake Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48928

„– Sajnálom, Roger, szó sem lehet róla.”

Előzmény: Hot Dog Shake (48926)
love cat Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48927

:D 

helyette doing the unstuck 

Előzmény: Hot Dog Shake (48926)
Hot Dog Shake Creative Commons License 2022.10.29 0 2 48926

„– Roger, nem volt időnk ajándékot venni. Mi a kívánságod a születésnapodra?

– Semmi gond, fiúk. Egyetlen kérésem lenne, ha nem számít szentségtörésnek: ma ne játsszuk el a Forestet!”

 

 

Hot Dog Shake Creative Commons License 2022.10.29 0 1 48925

München, 2022.10.29. - eddig

 

Alone, Pictures of You, Kyoto Song, A Night Like This, Lovesong, And Nothing Is Forever, Cold, Burn, At Night, A Strange Day, Push,  Play For Today, Want, Shake Dog Shake, From the Edge of the Deep green Sea, (Endsong)

Hot Dog Shake Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48924

csak a halálmadaraknak kell kint maradni :)

Előzmény: love cat (48919)
love cat Creative Commons License 2022.10.29 0 1 48923

29.10.2022 München - Olympiahalle


STREAMING:
https://twitter.com/i/broadcasts/1lDGLnbOWOMxm

Laci Há Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48922

robertéknek is voltak érdekes élményeik de kortársuk, fényes idol is megkapta anno a magáét:_))

Előzmény: [G] (48921)
[G] Creative Commons License 2022.10.29 0 1 48921

Manapság már meg se köpködik az első sorok a fellépőket, mint a punk fénykorában. Nagyon megváltozott az emberiség a 80-as évek első fele óta. Nem tudják kifejezni a tiszteletüket. Szörnyű, mivé lett a világ!

(és ez még 15x)

Őrült kacsa a zebrán Creative Commons License 2022.10.29 0 1 48920

Simán! :)

Előzmény: love cat (48919)
love cat Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48919

Akkor maradhatok a fórumon? 😂

Előzmény: Őrült kacsa a zebrán (48918)
Őrült kacsa a zebrán Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48918

Neked akkor AAA pass jár. :D

Előzmény: love cat (48915)
away_alone Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48917

De nem hiszem, hogy bármelyikkel is túlzásba estél volna, mellyel zavarod a környezetedet. :)

 

Más:

Várható esetleg teljes proshotos felvétel az ez évi turnéról, úgy mint 2019-ben?

Előzmény: love cat (48915)
love cat Creative Commons License 2022.10.29 0 2 48916

Ja, a mai soundchecken volt a Faith 

love cat Creative Commons License 2022.10.29 0 4 48915

Nem tudom milyen kategória vagyok 

Kiemelt álló jegyem volt 

Szelfiztem az ismerősökkel

Beszélgettem a koncert előtt 

Örültem az ismerősöknek akik koncert alatt megtalàltak

Táncoltam, énekeltem 

Képet raktam fel Instagramra 

 

Az összes bűnt elkövettem amit sérelmeztek 

😂😂

 

away_alone Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48914

Azt a szervezők jelölnék ki milyen kategóriák vannak x férőhellyel pl: Pogócentrál (nyilván ide vagy nagyobb hely, vagy kevesebb ember fér el), tapssarok, fecsegő tipegő sarok, meeting, zenekari szaktanácsadás, és kritika, szelfiző sarok, trollnegyed... oldschool vegyes küzdőtér elől. :D

Így már aki trollkodik adott helyen azért joggal lenne helyrebillentve, vagy kitéve...de ez úgyis csak elmélkedés. :)

A zsúfolódás szerintem a legnagyobb gond mindig, mikor olyan sűrű, hogy ha akarsz sem tudsz odébb menni, ha többekkel sem tudsz kijönni ott, és ott tényleg pl. egy pogózós csapat van de te utálod akkor ugyebár nem fogod jól érezni magad. Régen amúgy mindig magától kialakultak ilyen csoportblokkok, mindenki tudta, hogy no az ott a durvább szakasz, oszt ha nem volt inge nem mászott bele...ezek a blokkosodások számolódtak fel mostanság.

Előzmény: Generic Jingle (48913)
Generic Jingle Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48913

Nem az a kérdés, hogy rá lenne-e írva a jegyre, hanem hogy ki mi alapján vehetne jegyet? Jönne a Drei Wetter Taft Gabi és mondaná, hogy ő a legnagyobb Cure rajongó, de aki nem hisznek neki, az a keresztény érzelmei miatt bántja, és akkor kapna egy jegyet a kiemelt állóba?

Előzmény: away_alone (48912)
away_alone Creative Commons License 2022.10.29 0 0 48912

A jegyen lenne, és kordonozva, de nem működne, mert direkt akkor már a trollok célzottan beszivárognának...ismerve a dolgokat...szóval ez már csak így működhet.

Előzmény: Generic Jingle (48911)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!