Egy friss szerzemény, kissé romos Motorkuli helyreállításán dolgozom:
Ilyen szögletes anyacsavarokkal volt szerelve indenhol. Ez eredeti, vagy utólagos szerelés? A kasztni már kissé szellős, a váz is sokmindent átélhetett az évek folyamán. Ez a torziós rugózás nagyon tetszik. Szépen, finoman működik. Nem volt egyszerű feladat a szétszerelés.
Az aljának nagyrésze javításra szorul, szerencsére az íves, hajlított részek egyben vannak, amiknek pótlása már nehezebb feladat. Kecses vonalai még ebben az állapotban is magukkalragadják a tekintetet.
Kerék az sajnos nem volt hozzá. Ez a kerék igencsak hasonló darab, közepe igényelne némi átalakítást. Tetőt, egyéb alkatrészeket keresnék még hozzá, ha volna valakinek
A tengelyt húzd ki. A bakelitperselyek igen ragaszkodóak és szorosan vannak illesztve, így egy kis áztatással, WD40-nel lehet őket noszogatni. A felni oldalán található csavarokat pedig tekerd ki mind és szétkullik a kerék.
A szétszedett kerékről a lap alján vannak képeim, sajnos több nem készült.
Köszönöm a reagálást! Már azt hittem a Danuvia topikra kell feltennem mert az jobban pörög.
A sorsa a restaurálás aztán megy a kis múzeumomba. Természetesen küldök képeket a szétszerelés során készültekből. Egy mail címet írj és arra küldöm úgy egyszerűbb.
A leírás nekem is megvan de az nem az igazi a restauráláshoz.
Gratulálok hozzá! Nagyon szép, komplett darab! Ó, ha nekem lenne az enyémhez alváz... :) Robbantott ábrás katalógusról, ha tud valaki, szuper lenne. Néhány hozzászólással korábban került fel egy kis leírás róla. Hátsó prizmát sokan autó utánfutóét tettek rá, eléggé hasonlóak. Börzéken lehet kapni azokat a háromszögeket, ha nagyon nincsen eredeti. A vonórésznek nem kellene ilyen ferdén állnia szerintem.
Mi lesz a sorsa? Esetleg az aljáról, kerekéről, alvázáról kérhetnék plussz képeket? A belsejéről és az asztalkáról is szívesen fogadnék :)
A hétvégén bekerült az udvarba egy pille. Egészen egybe van de a zárhoz a kulcsot elvesztették és egy kis kreativitással pótolták, de van záram kulccsal.
Azt hittem menthető az eredeti festés de sajnos valami festék rákerült illetve a sarkok elég viseltessek.
papírja sajnos nincsen. Itt van pár kép.
Van ehhez valami robbantott ábrás katalógus stb?
A hátsó prizma beszerezhető valahol?
A vonórész az meg a kép szerint ilyen ferde ez normális?
Igyekszek vigyázni rá. Élénk színe pedig azért van, mert a 21-hez lett fújva anno. Tegnap lusta voltam előásni ezért húztam a feketével. Vizsgán ellenőrizték és lefotózták az alváz számot és a firmatáblát. Megnézték a világítást, féklámpát.
Nálam a Pille maradvány szépen apránként készülget:
Mentve, ami menthető; a doboz kapott néhány réteg rozsdaátalakító alapozást, lassan kikalapálás és foltozás következik. A kerekében meg sem moccantak a csapágyak, így vettem bele újakat. Lehet kapni még ezeket a magyar csapágyakat elfekvő készletről 250ft/db áron a Harminckettesek terénél. Lehetne élettartamgaranciás, tokozott csapágyakkal is összerakni, de az ilyen kenegetős az igazi. Főleg, ha már zsírzószem is van az agyon. (Most komolyan, amennyit ez menni fog... :)))
Aztaa! Gratulálok! Nagyon szép állapotban van. Kifejezetten jól néz ki ezzel az élénk színnel a fekete motorhoz. Jöhetsz majd vele a börzékre, lesz mit megpakolni :) Műszakin mit vizsgálnak amúgy rajta?
Danuvia lámpával szerintetek hogy nézne ki? Talán még jobban is áll neki. Vagy inkább egy Pannónialámpát kellene beszerezni hozzá, mégiscsak eredeti legyen?
Tényleg jópofák! :) Ha jól emlékszem kerékpárral lehet, de segédmotoros kerékpárral nem lehet utánfutót húzni, csak, ha rendszámot kér a motorra és az utánfutóra is az ember.
Sziasztok! Nem volt még szerencsém eddig ilyen szerkezethez, nem is igazán láttam még ilyet, de a legutóbbi börzén sikerült szert tennem egy eléggé hiányos, rozsdás Pillére, amit szeretnék komplettre elkészíteni. Van valakinek olvasható dokumentációja hozzá? Szeretnék többet megtudni róluk, a gyártásukról, apró fogásokról, amire érdemes lesz odafigyelni. Esetleg, ha van valakinek Pest megyében, szívesen megnézném, miként is áll össze egy ilyen komplettként.
Egyenlőre kapott egy rozsdaátalakító felületvédelmet. Az apróbb kasztnismunka is el lesz mégezve a hetekben. Sajnos csak annyi apróság van hozzá, mint ami az utolsó képen látszik, ha van valakinek esetleg eladó váz hozzá, vagy bármi hiányzó, emaileim olvasom.