Ez teljesen normális hozzáállás, amit írsz, így működik a férfi és nő közötti kapcsolat, jeleket adunk, és értelmezzük a másik jeleit. Nekem fel kell ismernem, hogy a másik fél mit gondol rólam, mit enged meg nekem, egyáltalán milyen az általános beállítottsága, pl. van (most szűkítem a munkatársi kapcsolatra), aki nem szereti, ha beszélgetés közben közel állok hozzá (de nem csak éntőlem, hanem mástól sem), ezt le kell vennem gyorsan, hogy jól tudjak reagálni, de aztán van, akinek hozzá lehet érni a karjához, mást esetleg átölelhetek akár, de a fontos az, hogy kölcsönösen vevők legyünk a másikra, és tudjuk, meddig mehetünk el.
Sárosdi Lillára és Marton Lászlóra visszatérve, meg az a véleményem, hogy az erőszakot nem szabad megengedni (lelkit sem), védeni kell a gyerekeket is a felnőttel szemben, mert egy gyerek sok mindent elfogad, amit a felnőttek mondanak neki.
De! Két felnőtt kapcsolatában arra kell építeni, hogy mindketten el tudják játszani a maga szerepüket, és az nem erőszak, nem molesztálás - szvsz -, ha valakinél bepróbálkoznak, és amit Marton csinált a sportkocsiban, az csak egy próbálkozás volt, amire egy felnőtt nő - aki biztos meglepődik egyébként: "balra a Parlament, előttem egy petyhüdt péniszt himbál a szél" -, de ezen kívül simán mondhat nemet.
Nekem ebből az jön le, hogy sem Marton, sem Sárosdi nem tudta eljátszani azt a szerepet, ami adott volt a szituációban, mert Marton gondolom a szereposztó díványra álmodta Lillát, de ott kimaradt pár lépcső a sportkocsi és aközött, hogy előveszi a szerszámát.
Sárosdi sem játszott jól, mert ha egy rendező sportkocsiba hív valakit, abban benne van a bepróbálkozás lehetősége is, és ezt Lillának kezelnie kellett volna tudnia, ha ott nem is sikerült, de hogy 20 év után valakinek ekkora lelki sérülése legyen ebből, az azt mutatja, hogy valamit nagyon félrereagált.
amúgy szerintem ez a molesztálási mizéria is a nyugati civilizáció kasztrálásának a része. valaha a teremtés koronája és nőstényállat dívott errefelé is, de mejd jön az iszlám és helyre teszi a dolgokat újra.
Seit 23. August 2017 sitzt Fatah C. in Moabit in Untersuchungshaft. Im Knast ließ er sich einen langen Vollbart wachsen. Er schweigt zu den Vorwürfen. Die Beweise gegen ihn sind jedoch erdrückend.
Der Prozess wird am 15. November fortgesetzt, das Urteil soll am 22. November fallen.
"Az elnökválasztási kampányban dicsekedett is vele."
Nem Trump, mielőtt félreértené valaki.
Egyébként már írtam, hogy a választási kampányban keményen kóstolgatták Trumpot zaklatással kapcsolatosan.
"Elég visszaemlékezni arra, amikor még nem Trump volt az esélyes jelölt, sorban nyilatkoztak, hogy szexuálisan zaklatva voltak Trumptól, bár némelyikről azonnal kideríthető volt, hogy nem is találkozhatott a nevezett személlyel. Azután, amikor Trump elnök lett közös ügyvédet kerestek, hogy képviselje őket, mert bocsánatot szeretnének kérni."
Elnökként már nyilván kihagyja az ilyen gyanús "lehetőségeket", mert biztos lehet benne, hogy már másnap szadista, erőszakoló szatírként lenne beállítva, akinek kénytelen volt hagyni az öt ribanc, hogy sorra megdugja és leszopassa mindet, mielőtt el tudtak menekülni egyenesen valamelyik balliberális hikálmédia szerkesztőségéig elmosódott sminkkel, félig oldalra hajtott fejjel, sírós hanggal nyilatkozni az őket ért traumáról.
Itt csak felajánlottak nőket, hogy molesztálhassa őket:
"Donald Trump egyik bizalmasa szerint a jelenlegi amerikai elnöknek még 2013-ban, amikor üzletemberként járt ott, nőket ajánlottak fel Moszkvában, de ő visszautasította."
"Schiller a törvényhozóknak elmondta, hogy Donald Trump azonnal és nevetve visszautasította az ajánlatot, amelyben öt nő kegyeit kínálták fel neki. A milliárdos üzletember a Miss Universe tulajdonosaként tartózkodott az orosz fővárosban a szépségversenyen."
Gondolom akkor kacagott nagyot, amikor meglátta a kínálatban a magyar jelöltet (vagy ajánlkozót).
A nyelvet a használók alakítják, a nyelvész ritka kivétellel csak megfogalmazza a szabályokat. Ilyen ritka kivétel pl. a nákozás vagy a suksüközés kerülésének javasolása, vagy az ikes igék felszólító módjának helyes használatára figyelmeztetés.
De megértjük a hibás alakokat is, csak úri passzió a szabály. És a használók sokszor elvetik a nyelvújítók javaslatait, annak idején Vitray erőltette a nulla használatát a null helyett, de a nyelv győzött.
Nincs mese, máma már nem bcs a fekete mise, negyed század után az alternativ szinpadról, a hagyományos szinhazi értékrendszerbe is beiktatni:-).
Mindezek után teljes társadalmi elfogadottságot, sőt az ebben utazó vallási irányzatok és konkrét felekezetek, szekták számára is erkölcsi, társadalmi penetrációt, így költségvetési forrásokat, majd politikai, gazdasági hatalmat szerezni.
Te szerencsétlen debil, honnan szeded ezeket a baromságokat? Marton László Aczél Györgytől kezdve Fekete Györgyig mindig, minden hatalmassággal jól megérttette magát, százhúsz éve volt a Vígben, ha jól emlékszem, még Várkonyi Zoltán szerződtette oda és az nem a libtard rémuralom idején történt, az tuti.
Apja kém volt a Kádár rendszerben, őt pedig a libtard rémuralom betonozta be: 2003-ban színigazgatóként elnyerte a civil szféra leginspirálóbb vezető személyisége díjat. Igazgatásának első felében az úgynevezett „kaposvári iskolát”, így például Ascher Tamást, Gothár Pétert és Mohácsi Jánost hívta meg, majd a színházban időközben kinevelődött új színész-rendezőgeneráció is teret kért magának. Így Rudolf Péter, Eszenyi Enikő és Hegedűs D. Géza rendezői jelenléte is vezetése alatt kezdődött, sor került Alföldi Róbert debütálására, Forgács Péter, Rusznyák Gábor, Simon Balázs, Keszég László és Réthly Attila pedig „vígszínházi rendezőkké” avanzsáltak. Kísérletezéseiket a Házi Színpad megnyitása segítette. A Vígszínházat az évek során számos amerikai színházi vezető is meglátogatta és kulturális csereprogramok alakultak ki a fiatal generációk számára, többek között az ECETI (Eastern and Central European Theatre Initiative) program keretében. 2009. február 1-jétől 2017-ig ismét mint főrendező dolgozott a Vígszínháznál.
2003-ban pedig színigazgatóként elnyerte a civil szféra leginspirálóbb vezető személyisége díjat.[6] Igazgatásának első felében az úgynevezett „kaposvári iskolát”, így például Ascher Tamást, Gothár Pétert és Mohácsi Jánost hívta meg, majd a színházban időközben kinevelődött új színész-rendezőgeneráció is teret kért magának. Így Rudolf Péter, Eszenyi Enikő és Hegedűs D. Géza rendezői jelenléte is vezetése alatt kezdődött, sor került Alföldi Róbert debütálására, Forgács Péter, Rusznyák Gábor, Simon Balázs, Keszég László és Réthly Attila pedig „vígszínházi rendezőkké” avanzsáltak. Kísérletezéseiket a Házi Színpad megnyitása segítette.[11] A Vígszínházat az évek során számos amerikai színházi vezető is meglátogatta és kulturális csereprogramok alakultak ki a fiatal generációk számára, többek között az ECETI (Eastern and Central European Theatre Initiative) program keretében.[12][13][14]2009. február 1-jétől 2017-ig[15] ismét mint főrendező dolgozott a Vígszínháznál.[16]