A US nézőnek mindegy, csak durranjon, villanjon, aztán jöhet a sör a hűtőből.
Egyébként korrekt dolog egyenes adásban tízezrek kivégzését közvetíteni? Ez perverzió.
Valaki fogalmazza már meg számomra, hogy miért volt meggyilkolni Szaddamot? Tényszerűen!
OFF
Ugye mindenki tudja, hogy itt már i.e. 8000 évvel is földet műveltek? Ez az eddig ismert legrégebbi kultúra a földön.
ON
Az iraki hatóságok kiutasították az országból a CNN munkatársait, közölte a hírtelevízió. A kiutasítás okait a tévé nem árulta el. Az amerikai televíziók visszarendelték forgatócsoportjaikat Bagdadból. Az iraki fővárosban mindössze két CNN tudósító marad. A helyszíni képeket ezentúl az Al-Dzsazira televízió készíti.
Ehhez képest most is "in live" közvetíti a bombázást...
Nem a "bűn és bűnhődés" okán írtam, amit írtam, hanem az abszurditás kidomborítására.
Persze, ettől még valóban rossz a párhuzam, de nem sikerült jobbat találnom. Úgy látom Neked sem... :))
Ez nem párhuzam. Egy szót se mondtam bűnről és büntetésről, ezt Te is tudod, Sarkany, Te ennél okosabb vagy.
(Majdnem azzal érveltem,hogy az 1848. októberi, osztrák területen, Bécs alatt elkövetett magyar agresszió idején a Batthyány-kormány sem kapott nemzetközi felhatalmazást, no de ma már állítólag civilizáltabb világban élünk, úgyhogy belátom: sántít a történelmi párhuzam. Meg hát pár nappal az agressziónk után Schwechatnál meg is bűnhődtünk, bizony.)
szerintem lejárt lemez az, hogy "felhatalmazás", meg "barbár imperializmus"
Számodra biztos, mert nem szereted hallani.
Attól, hogy elkezdődött, még "felhatalmazás" nélküli marad...
A logikádat követve: a betörő is csak akkor követ el bűncselekményt, ha fontolgatja a betörést?
Ha már betört, törvényessé válik a cselekmény?Abszurd lenne, ugye?
Most már elkezdődött, úgyhogy szerintem lejárt lemez az, hogy "felhatalmazás", meg "barbár imperializmus", meg ilyenek. Igaza van Carter volt tanácsadójának: lehetett ellenkezni, de most már mindenkinek az a legjobb, ha a felkért államok megadják a segítséget az amerikaiaknak, hogy minél hamarabb és minél kevesebb áldozattal (Pokrócz szabatos és eufémikus kifejezésével: "iraki hullával") véget érjen a konfliktus.
Egy másik szakértői vélemény szerint a jobboldali (republikánus) amerikai kormányok a harciasak. Ennek némiképp ellentmond, hogy Clinton demokrata, igaz, Milosevics rendszere ellen volt ENSZ-felhatalmazás. Mondjuk Jugoszláviában és Koszovóban akkor rend és fegyelem volt, ugye, Pokrócz? Aztán ezt szakította meg az amerikai agresszió. Úgyhogy tökmindegy, az amerikai demokrácia velejéig romlott és agresszív, építsünk csak inkább az apafigurákon alapuló, rendezett és fegyelmezett államszocialista rendszereket.
Kofi Annan, az ENSZ főtitkára felszólította az iraki háborúban érintett valamennyi felet, hogy gondosan tartsák tiszteletben a nemzetközi emberiességi előírásokat.
Kofi Annan, amikor ezt nyilatkozta, vajon tudott-e arról, hogy az USA megtámadta Irakot ENSZ felhatalmazás nélkül? Ha igen, akkor vagy hülye, vagy mindenkit hülyének néz!
Képzeld el mit művelnének ezek velem! A bal lábam sípcsontjában van egy 22 cm hosszú lemez és 7 db csavar.
Szerintem helyben megműtöttek volna, de elképzelhetőnek tartom azt is - ebben a terrorista gyanús világban -, hogy tésztaszűrőként távozok... :))
Benedek Szabolcs!
Van még hátra néhány óránk a barbarizmus újabb fejezetének megnyitásáig. Még most is úgy gondolod, hogy alapvetően nem az olajról szól a dolog?
Ezt a hozzászólást nem egészen értem, de nem kell nekem mindent érteni.
A szolnoki topicban már írtam: jól érzem magam a bőrömben, mert megkaptam az obsitot, épp jókor.
A sz@rt meg leviszi a zuhany, legalább is rólam. A többi nem az én gondom... :))
Kedves Sarkany, ne vedd bántásnak vagy sértésnek, de az az igazság (s ezt nem elsősorban a mostani hozzászólásodra mondom), ha a Te bőrödben lennék, rosszul érezném magam. Mindenütt csak azt látnám, hogy minden csupa sz@r, sz@r, sz@r...
Megelőztél Sárkány. Az előbb küldte át a fiam ugyanezt az összeállítást. Kétségtelen, ezek kemény tények. Mint emlékeztek rá, a Nobel díjas Jeffrey Sachs(képtelen vagyok pontosan leírni a nevét)am. közgázprof. kb egy hónapja nyíltan leírta egy nagy am. napilapban, hogy a háború alapvetően az olajért folyik.Enyhítsünk a szomorú képen: AZ OLAJÉRT IS
Tetszik az Ottlik ill. Németh hasonlat, szellemes is. Sajnos, mint minden hasonlat, ez is sántít. Más korszak, más összefüggések, nem 1 db "náci" ország, hanem több százmilliós muzulmán szimpatizáns, globális terrorizmus, ami anno nem létezett,multietnikai és multikulti kavar.TGM iszonyú, 4 oldal hosszú írását ajánlom a múlt heti ÉS-ben egy része erről is szül, főként a motívumokról, amelyeket a különböző politikai erőket hajtják a mögöttük lévő, rájuk tapadt történelmi -kulturális háttér révén. Nos, vesszen Szaddám, de miként, " ...nem lenni, az itt a kérdés".
ENSZ: Tehát kérdezzük, van tárgyi bizonyítékuk arra, hogy az irakiak tömegpusztító fegyverekkel rendelkeznek?
Bush: Természetesen. Megőriztük a számlákat.
Megnyugtató számomra, hogy végre egy kis örömben is tudtalak részesíteni. :))
Akkor is be kell lépni, ha ilyen pocsék a feltételrendszer.
Így gondolom én is. Nem is fűztem az íráshoz semmiféle kommentárt. Csupán azért tettem be a topicba, mert úgy érzem, hogy híján vagyunk ezügyben (is) at őszinte tájékoztatásnak...
Az íráshoz email útján jutottam hozzá, ezért nem tudtam linkelni, bár úgy tudom, hogy valamelyik Internetes portálon is megtalálható.
Örülök Sárkány, hogy sokoldalúan tájékozódsz.Ha én tettem volna fel az idézetet (miért nem linket írtál -nem webes a forrás?)Akkor lebunkózol, hogy Cs. M. a MIÉP szakértője és a Vasárnapi Ujságban uszít az EU ellen?Személyesen hallgattam néhány előadását Szolnokon is, korábban is beszélt már a Globalizáció ellen is-erkölcsileg hitelesen, sajnos hiába. Akkor is be kell lépni, ha ilyen pocsék a feltételrendszer.