Ebből az a tizenötmillió USD, amit Magyarország kap, még alamizsnának is szerény. Olcsón adta a kormány a támogatást.
Elveink már nincsenek, ha egyáltalán voltak ilyenek, most pénzünk sem lesz. Nem kellett volna bő nyállal benyalni, akkor talán...
Tévedés. Van, de csak kivételes esetben rendelhetik el.
"Te, aki mindent tudsz Amerikáról, és közülünk Neked vannak arról az országról a legnagyobb ismereteid, és akihez Amerika-ügyekben a kérdéseinkkel bármikor fordulhatunk, tudhatod: Amerikában aki katonának áll, tudja, mire vállalkozik."
Akkor erről egy kicsit bővebben. Ha voltál katona, akkor tisztában vagy vele, hogy a gyalogság - bármilyen néven is fusson a dolog, pl. gépesített lövészek, stb. - mindig is az ágyútöltelék szerepét hivatott betölteni. Ez a legalja az amerikai hadseregnek (is) ahová nagyon alacsony fizetésért szerződnek le azok a szerencsétlenek akik az utcai drogozás és a bevonuláson kívül nem látnak más értelmes alternatívát az életben. Ezek jelentős része funkcionális analfabéta, akinek a hadsereg végre rendet, fegyelmet, egészséges életmódot, képzést, és többé-kevésbe belátható karriercélokat visz ez életébe. Akiket a tévében látsz rohangászni a páncélozott harcjárművek körül, azok a gyerekek többnyire egy éve vonultak be, átestek egy otthoni kiképzésen, majd némi helyszíni gyakorlatozáson is, és most meglepődve tapasztalják, hogy az ellenség vissza is lő. (Nyilván nem pilótákról vagy elitkommandósokról van szó.) Ebben a "munkakörben" néhány évnél tovább általában senki sem marad, ugyanis vagy leszerel és a civil életben próbál némi fegyelemmel és elszántsággal felvérteződve boldogulni, vagy előléptetik. Az előléptetés történhet saját egységén belül pl. kiképzőnek, vagy történhet "elitebb egyégekhez" is, ahol a már bizonyitottak közül töltik be az üres helyeket - és ezzel indulhat a komolyabb katonai pályafutás.
Lehet, hogy Te nem sajnálod ezeket a gyerekeket, ha halomra lövik őket, de én igen. Havi 1500 dollárért, meg némi veszélyességi pótlékért ha pontosan tudnák, hogy hová viszik őket és milyen célra, gondolod mind örömmel rohannának? Sajnos a kiképzésük arról szól, hogy ők az egyetlen valódi katonák, sérthetetlenek, és a technika mindentől megvédi őket. Na és persze, hogy az igazság mindig ideát van - és a barbárok csak arra várnak, hogy csepegtessenek nekik valamit a kultúra és demokrácia kancsóiból.
Volt szerencsém megfordulni náhány támaszponton is, érdekes dolgokat láttam, de ezzel nem akarok untatni senkit.
Amúgy óriási szerencse, hogy a felszabdítókat örömünnep fogadja. Karnevál mindenfelé, ujjong mindenki, hogy végre az elnyomott népet megszabadítják a megtestesült sátántól. Csak úgy röpködnek a virágcsokrok. Vagy nem így van?
Miért is nem jogosult Irak fegyvereket birtokolni? Nehogy meg tudja védeni nemzeti érdekeit? Hogy is van ez?
"Nem akarhatok több tízezer amerikai halottat, pláne úgy hogy ezek a gyerekek csak szerencsétlen flótások"
Amerikában nincs hadkötelezettség. Te, aki mindent tudsz Amerikáról, és közülünk Neked vannak arról az országról a legnagyobb ismereteid, és akihez Amerika-ügyekben a kérdéseinkkel bármikor fordulhatunk, tudhatod: Amerikában aki katonának áll, tudja, mire vállalkozik.
S mielőtt megvádolsz ilyesmivel: egyáltalán nem vagyok háborúpárti. Azonban a "barbár amerikai imperialisták" és az egyéb frázisok szerintem üresek és szűklátókörűségre vallanak. Márciusban az addig mindent tagadó Irak hirtelen elkezdte leszerelni azokat a rakétáit, amiről azt állította, hogy nincs. Nyilván az amerikai katonai nyomás miatt, nem az ellenőrök szép szemeiért. Lehet, hogy hagyni kellett volna ezután nekik időt. Hogy Bush nem hagyott, az az ő személyes felelőssége. Korai azonban még ítéletet mondani.
Még mindig nem értesz.
Vannak agresszor országok (kormányok?) és nem agresszorok. Az első kategóriába jelenleg az egymásnak újra becsókoló agolszász országok vannak. Mit nem lehet ezen érteni?
Amúgy az én segítségem nélkül is elég mélyre süllyedtek már. A dollárjukra pedig sosem volt szükségem.
Amikor Amerikában dolgoztál, remélem, jól alámostál nekik és szándékos szabotőr munkával elősegítetted a rothadásukat. A koszos dollárukat pedig lehúztad a vécében.
Megnyugtatlak, ha Szlovénia vagy Görögország támadott volna meg egy független államot, és hajtana végre ehhez hasonló köztörvényes bűncselekményeket, akkor hasonló módon elnyernék a szimpátiámat. Amerikával semmi baj addig, amíg csak határain belül rothad, és a gyarmatosítást meghagyja a 19. századnak. Most, hogy végre a franciák, németek, japánok, oroszok nyugton vannak, az angolszászok nem bírnak magukkal, és mindent megtesznek azért, hogy a világ leggyűlöltebb népsége legyen. Lehet, hogy eljön majd az idő, amikor amerikai útlevéllel nem lesz célszerű mutatkozni sehol a világon?
Nagyon durva lenne, ha azt kívánnám, hogy járjanak úgy (az amerikaiak) mint Vietnámban? Persze, hiszen nem akarhatok több tízezer amerikai halottat, pláne úgy hogy ezek a gyerekek csak szerencsétlen flótások.
Azt viszont örömmel látom, hogy senki egyetlen érvet sem tudott felhozni a diktátor likvidálása és országa lerohanása mellett.
A magyar választópolgár általában klisékben gondolkodik.
Például egy magyar jobboldali szavazó szerint:
- az országban nagyon rosszul mennek a dolgok, az élet itt most csupa gyötrelem,
- az EU szükséges rossz, bár jobb volna nem belépni,
- Amerika gonosz, a globalizáció rossz,
- szolidárisnak kell lenni az iraki néppel,
- jelenleg Magyarországon korlátozzák a sajtószabadságot,
- a rendőrök brutálisan, "izraeli módszerekkel" verik az ellenzékieket,
- mindjárt itt az új népnyomorító Bokros-csomag,
- a Nemzeti Színház gyönyörű,
- legfontosabb múzeumunk a Terror Háza,
- nemzeti íróink Wass Albert és Márai, Kertész Imre Nobel-díja legalábbis megkérdőjelezhető stb.
Hasonlóképp egy magyar baloldali szavazó szerint:
- jó kezekben van az ország,
- az EU fontos és pozitív dolog,
- Amerika a barátunk és a szövetségesünk, a globalizáció közelebb hozza az embereket,
- az iraki diktátornak mennie kell,
- Magyarországon maximális sajtószabadság van,
- a rendőrség betartja a törvényes kereteket,
- szó nincs új Bokros-csomagról, az 1995-ös kényszerintézkedések nélkül pedig ma sokkal rosszabbul állnánk,
- a Nemzeti Színház csúnya,
- a Terror Háza egyike a sok múzeumnak, ráadásul egyoldalú,
- Wass Albert tehetsége megkérdőjelezhető, Márai liberális író, fura, hogy a jobboldal kisajátította, Kertészre büszkének kell lennünk stb.
(Ahogy ismerlek, Sarkany, mindjárt azzal jössz, hogy Te sehova nem sorolod be Magad, Te nem klisékben gondolkodsz :))
Nálunk igen. Ez afféle magyar sajátosság, avagy a hazai demokrácia fiatalságát bizonyítja, hogy míg Európában hagyományosan a baloldal Amerika- és globalizációellenes, nálunk a jobboldal az.
Szerintem a megrendíhetetlen Amerika- és globalizációellenességeddel Te baloldalibb vagy, mint én. Lehet, hogy nem veszed észre, de olyan kliséket használsz, amit általában a baloldallal rokonítanak.
Donald Rumsfeld védelmi miniszter és Richard Myers tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnöke a hadifoglyok jogállásáról szóló genfi egyezmény megsértésével vádolta Bagdadot a felvétel közzététele miatt.
A genfi konvenció 13. cikkelye tiltja, hogy hadifoglyokat közszemlére tegyenek. Myers a történteket az iraki rezsim újabb bűnének nevezte.
Jóllehet a miniszter szerint hadifoglyok bemutatása a tévében sérti a genfi konvenciót, két napja maguk az amerikaiak tettek közzé felvételeket iraki katonákról, akik állításuk szerint önként adták meg magukat, jegyezte meg az Itar-TASZSZ.
"Egy másik szakértői vélemény szerint a jobboldali (republikánus) amerikai kormányok a harciasak. Ennek némiképp ellentmond, hogy Clinton demokrata, igaz, Milosevics rendszere ellen volt ENSZ-felhatalmazás. Mondjuk Jugoszláviában és Koszovóban akkor rend és fegyelem volt, ugye, Pokrócz? Aztán ezt szakította meg az amerikai agresszió. Úgyhogy tökmindegy, az amerikai demokrácia velejéig romlott és agresszív, építsünk csak inkább az apafigurákon alapuló, "rendezett és fegyelmezett államszocialista rendszereket."
Számomra úgy tűnik, - most már a sokadik beírás alapján - hogy nem ismersz más utat, (más jelszavakat?) mint az imperializmus vagy a kummunizmus (államszocialaizmus). Miért akarsz ennyire egyszerűsíteni? Ahol nincs jelen az USA, ott csak "rendezett és fegyelmezett államszocialista rendszer" létezhet? Enyire kicsi lenne a választék? Nem hiszem.
A koszovói beavatkozás szerinted humanitárius akció volt az USA részéről? Vedd már észre, hogy az USA-nak minden évtizedben szüksége van egy-egy háborúra, ahhoz, hogy a felgyűlt készleteket elhasználják, az új fegyvereket teszteljék, és az egyes korosztályoknak befejezzék a kiképzését! A fegyverlobbi nagyobb úr mint gondolnád. Nagyobb még olajistennél is.
Egy több mint 90%-ban albánok lakta tartományt amíg ki nem vonnak szerb fennhatóság alól, addig ott sosem lesz béke, akárhányszor is bombázzák le újra egy ország összes hídját. Az amerikai pilótáknak ez ugyanúgy csak egy jó móka volt, mint néhány szerbnek elmenni a hegyekbe albánokra vadászni.
Tiborcsik professzornak Úrnak még csak annyit, hogy külön köszönettel tartozol azoknak a kedves olvtársaknak, akik a magyar nyelvvel szemben szándékosan és folytatólagosan elkövetett gyalázataidat idáig ritkán (vagy egyáltalán nem)tették szóvá, és tettlegességre pedig egyáltalán nem vetemedtek. És ne próbálj magyarázkodni az internetes szleng szépségeiről, mert ezt a tisztelt bíróság súlyosbító körülményként fogja figyelembe venni! (Értve vagyok? )
"minden filozófiai fejtegetés ellenére, sokan nyugodtabban aludnának, jobb és baloldalon, francia, német, orosz, török földön, egy bizonyos
iraki hulla láttán. Gyanitom, te is Pokrócz."
Az én nyugalmamat az adná vissza, ha minden amerikai katonai visszatérne saját országába. Az általad említett elmebeteg úr már régen nem lenne hatalmon, ha az arab világot békénhagynák, és nem akarnák folyamatosan kultúrálisan és pénzügyileg is gyarmatosítani. Emlékeztetnélek arra, hogy egy bizonyos hitler nevű szintén elmebeteg emberről soha nem tudtunk volna meg semmit, hogy ha a franciák nem próbálják a szükségesnél is jobban megalázni a németeket az I. világháború után. Ha jelképesen is, de az a bizonyos vasúti kocsi termelte ki hitlert.
Én a helyedben, mielőtt másokat helyesírásra oktatnék, kijavítanám a Szolnokiak Szolnokért topicban, a 9311. hozzászólásában a durva helyesírási hibákat.
Ilyenekre gondolok: "mennyenek"...