Én másoltam be azt a képet, amiről beszéltetek, de az 2020-as eredmény, nem ahogy a csóka állítótta, hogy ezzel próbálták lejáratni a török klinikákat évekkel ezelőtt, ez most készült nemrég, és tényleg, ugyanolyan olcsó ajánlatos helyen, amitől óva intenek, szóval a fazon egyértelműen kamuzott, mondjuk ezt abból is le lehetett vágni, hogy regisztrál, aztán hozzászólások nélkül azonnal támad, és be is égeti magát.
Amúgy vicces, hogy 3-4 naponta feljövök a fórumra, van pár ember, akik normálisan kommunikálnak, és idetéved egy-egy ilyen török klinikára kell menni reklámozó. Korábban nyomta egy fazon azt a celebklinikát a kamumódszerrel, lebuktatta magát, most meg ugyanaz a forgatókönyv, csak a gagyi török klinikákkal, ez miért jó nekik? Ennyire lent van a szint?
Szerintem ezek annyira átlátszóak, nem hiszem, hogy foglalkozni kell velük, elég a hozzászólásokat megnézni, azoka ott vannak feketén-fehéren.
De az orvos nem kell a műtéthez duma nálam is kiverte a biztosítékot, jó lenne azért tudni, ki volt ez, mert itt már nem csak információcsere van, hanem ez konkrétan necces.
Igen, miután próbált valamit gyorsan belinkelni az ISHRS vállalat ellen (ez már marad :), belinkelt két szövetséget, ránéztem, az egyik a FUE-Europe, egy kisebb európai szövetség, aminek az elnöke írta le, hogy vigyázni kell az olcsó, csomagot áruló török klinikákkal, akik nagy graftszámokkal dolgoznak, van egy teljes cikk róla, hogy miért megbízhatatlanok, de ezeket már Törökországban is rég tudják (nemhogy Amerikában), csak egy-két gyenge próbálkozás volt még, az azutáni hozászülás az igazán ciki, és veszélyes, ezt még én is csak épp feldolgozom.
A másik linket nem néztem meg, de talán sejthető, hogy ugyanezt írták :), szóval nagyobb öngólt nem is rúghatott volna.
Jaa, és pont azt az szövetséget idézte be, aki meg leírta, hogy óvakodj az occsó' klinikáktól?? :)))) Ezen sírok :))).
Mondjuk miután leírta, hogy nem is kell orvos a műtéthez, bárki elvégez egy tanfolyamot, és csinálja, többet nem is vártam, de ez az ember tényleg nem éppen okos.
Ezért jó, hogy Gabivagyok jobban képben vagy, mert más nem tudna így reagálni a hazugságokra (csak ha sokat utánamegy), mondjuk már nem is nagyon kell, mert aki olvassa a hozzászólásokat, lát értelmes, komoly hsz-t, majd vmi mérges, magyarul is nehezen író, vagdalkozó butuskát, és már csak ez van a fórumon, hogy időnként az iszapból előjönnek, aztán vagy kapnak egy-két sallert, vagy maguknak adnak :)).
Azért mennyire kell kétségbeesettnek lennie vkinek a kis pénzéért, amit nem kap meg, ha nem paliz be valakit, ha már ilyeneket ír, és nem is szól neki senki, hogy buta vagy?
"Serious hair transplant clinics would not offer you 5000 Grafts over one day ! Please do not believe in this kind of offers and do your research, since you have only one head and the most important point is that your donor area is limited!"
Dr Öztürk írja, hogy: "komoly hajklinikák nem ajánlják fel 5000 graft átültetését egy nap alatt. Kérjük ne higgyék el az effajta ajánlatokat, és informálódjanak, ugyanis minden betegnek egy feje van, és a donor terület kapacitása limitált" - az elnök írja, valószínűleg így is van.
Azért a FUE-Europe szervezet elnöke, aki több, mint 15 éve műt (az eredményeiket lehet látni) tud egy-két dolgot a FUE-műtétekről, kár volt őt beidézni, de bármelyik ország szakmai társasága ugynezt fogja írni, szóval nincs szerencséje a nyerészkedő reklámembernek, hacsak nem valami gagyi helyet idéz be kuponkóddal, hogy "foglalj ma"! :)
Az tényleg nem vicces, amit az ostobaságok mellett összehordott ez a szappanügynök, mert butaságokat írhat bárki a fórumon, ezért van itt, hogy tanuljon. De itt nem ez a helyzet, hülyeségeket ír, és meg van győződve róla, hogy igaza van úgy, hogy az ISHRS-t vállalatnak nevezi, plusz minél többet fizet az orvos, annál magasab a beosztása, ez azért már szint..
De sajnos onnan látszódik a nagyon alacsony (inkább értékelhetetlen értelemhiány) viselkedés, amikor annyi erkölcsi tartás nincs valakiben, hogy ne tudja aggyal átgondolni, hogy egy műtétnél emberek kerülhetnek bajba, ráadásul írtam korábban, hogy haltak már meg emberek, és csonkítottak meg másokat FUE műtét során, tehát csak el kellett volna olvasni...
Ami viszint a még viccesebb, hogy a gyorsan regisztrált "valaki" belinkelte ezt az oldalt, hmert nem csak ISHRS létezik:
https://www.fue-europe.org/ - megnéztem, amire valószínűleg nem számított, és ki az elnöke ennek a "vállalat"-nak (csak viccelek), ennek a szervezetnek, Dr. Özgür Öztan, a HLC török klinikának a vezetője, aki leírta egyértelműen, hogy ne menjen senki az olcsó, futószalag klnikákhoz. Úgy látszik ez az elnök sem tudja még, hogy a FUE már elavult :))).
Sajnos még ez a próbálkozás sem jött össze, nem tudom visszafogni magam, mert aki leírja, hogy nyugodtan feküdj olyan ember tűje, kése alá, aki nem orvos, az nem érdemel kegyelmet, ez egy ténylegesen értékelhetetlenül alacsony emberi létforma, és viselkedés arra bátorítani embereket, hogy maguktól kockáztassák az egészségüket.
Ez nem semmi...A stílus, és a szellemi mélység vicces, de amit vmelyik bejegyzésben ideböfögött a primitív kismókus, az nem vicces, hogy bárki elvégez egy tanfolyamot, aztán műt, legalább ennyi esze lett volna, hogy úgytesz, mint aki tudja, hogy a műtétet, ahol véreznek emberek, orvosok műtik:
"Ami a félelmetes, hogy nemhogy megpróbált úgy tenni, hogy persze, érti, hogy ez egy orvosi eljárás, hanem egyenesen leírja, hogy nem kell orvosnak lenni ehhez."
Az igaz, hogy most már az a menet itt, hogy zajlik a beszélgetés a fórumon, majd egy emberke, aki valószínűleg pénzt kap egy klinikától (vmi gagyi helyről gondolom a törököktől) leírja egy orvosszövetségre, hogy vállalat (mennyire kell butának lenni ehhez :))), aztán pongyola megfogalmazással összehord hetet-havat, majd leírja, hogy menjé' törökbe kisbarát, mer' az jó, meg ők olcsók, meg ügyesek, az se gáz, ha nem orvos műt téged, higgyé' nekem :)). Ennél nincs igazán lejjebb :).
1,5 mm-es tű, én nem vagyok szaki annyira, mint Gabi a témában, de ezt én is tudom, hogy butaság, ilyen nagy tűvel már az anyajegyet veszik le a ...különböző testrészedről.
Azt is mindenki tudja, aki kicsit is utánanéz, hogy a FUE az a módszer, amit mindenhol csinálnak a világon, erre leírja az agyas, hogy ez már a múlt :))).
Egyébként nekem van egy gyanúm, hogy ez az emberke írt már egy másik néven ide, mert kísértetiesen hasonló a szellemi színvonal, és ugyanaz a minta: támadás, félinformációk bedobálása, majd támadás, és a végén leírja, hogy a török klinika milyen gyors, meg olcsó (most kimaradt, hogy gyönyörű nyaralás Ázsiában :))).
Most azt mondom, hogy miután a kismókus leírta, hogy nem kell orvosnak lenni a műtét elvégzéséhez, szerintem meg kellene nézni az összes ilyen parazitát, mert ez már több, mint emberi butaság.
Ez nagyon durva, én még mindig le vagyok akadva, ilyet nem lehet jelenteni? Mert aki ilyet leír, az vagy szándékosan trollkodik, vagy amellett, hogy nem egy észlény, és iszonyatosan mély szint, hogy azt terjeszti nyílvánosan, hogy nem is kell orvos.
Őszinte leszek, mert engem ez felháborít, azt kellene ilyen "nem orvosok" keze alá adni egy műtétnél, aki ilyet ír le...
De nem éppen okos ember, az is látszik az irásmódon, az viszint elképesztő, amit itt leírt.
"Egy másik dolog, amit szeretnék hangsúlyozni, hogy ahhoz, hogy valaki ma hajbeültetést végezhessen, nem kell orvosnak lennie, elég, ha sikeresen elvégez egy tanfolyamot. "
Ezt ugyen nem jól látom?? Aztak..va, valaki ezt simán le meri írni, úgy, hogy egy műtétről van szó, ahol folyik a vér, szurikat kap az ember? Ez nagyon durva.
Mondjátok, hogy ennek az embernek elment az esze, mert különben most kicsit beszartam, hogy valakik így gondolkodnak...
"I had my surgery with dr acar at cosmedica. My advice would be to stay away from all package style clinics in Turkey. You leave yourself exposed to jobs like this. Turkey does have good dr’s. You just need to dig through the crap first!"
Magyarul mindenki tartózkodjon azoktól a helyektől, ahol csomagajánlatokat adnak a pácienseknek, és Törökországban is vannak jó orvosok, csak keresztül kell ásni magad a szó szerint fekálián, hogy megtaláld azokat a klinikákat, ahol tényleg minőségi műtétet végeznek, nem futószalagon.
Ez a hozzászólás inkább megmosolyogtató, de legalább nem annyira veszélyes, mint az előző.
Einstein már megmondta, hogy az univerzum és az emberi butaság végtelen, habár az elsőben nem biztos :).
Azért szedjük részekre:
"minél nagyobb az átültetett graftok száma, annál jobb a végeredmény" - nem igaz :). Itt is olvasni kellene. Ha valaki azt írja, hogy nagyobb számú graft átültetésével jobb eredményt lehet elérni, az igaz lett volna, de itt azt írja a semmiből felbukkant reklámszakember, hogy minél többet vesznek ki, itt a gond, hogy ez az egyetlen, ami számít: gyorsan akarnak, sokat kivenni megfelelő eszközök, és orvosok híján asszisztensekkel (habár megtanultuk az előző posztban, hogy nem is kell ide orvos, a műtétet majd elvégzi bárki, aki gyorsan megtanulta a hajátültetést :). Ezzel két dolgot érnek el, sok esetben részben, vagy teljesen (ez érthető?) kimerítik a donor területet, jövőbeni adó haj viszont már nem lesz sajnos. Itt jönnek a tömegével elrontott műtétetek, amik első ránézésre jónak tűnnek, csak aztán amikor az emberek feltöltik a donor területi képeket, akkor jön a csodálkozás.
Az, hogy az olcsó török klinikák sokszor túl sok graftot távolítanak el, az igaz. Ez pedig azért van, mert a képzetlen asszisztensek nem tudják jól megbecslni, hogy mennyit szabad kivenni (de ugye nem kell orvosnak lennie annak az orvosnak aki műt). Itt a gond, hogy sok graftot kivéve, gyors műtétekkel végzik ki a páciens jövőbeni lehetőségeit.
Aki itt is írt azzal az a gond, hogy sajnos a tipikus porszívóügynök színvonal, és most ez az ember, aki itt próbált reklámozni, félti a mellékes bevételét valószínűleg.
Ami a félelmetes, hogy nemhogy megpróbált úgy tenni, hogy persze, érti, hogy ez egy orvosi eljárás, hanem egyenesen leírja, hogy nem kell orvosnak lenni ehhez. Már Törökországban is az ottani normálisabb réteg már régen leírja, hogy senki ne dőljön be a lesből, csomagokkal, meg kuponnal reklámozóknak. Szerencsére egyeseknek már megszólalt a lelkiismerete. Ide a fórumra pedig fel-feljönnek, és próbálkoznak azok, akiknek csak a pénz számít, a mások egészsége nem, csak már nem hisz nekik senki.
Azért a végére csak kiderült, hogy megint egy a török olcsóságot reklámozó emberke támadott, ez már a bevett motívum.
Na, és ez a hozzászólás az, amit pedig egyértelműen elgondolkodtató, idézem:
"ahhoz, hogy valaki ma hajbeültetést végezhessen, nem kell orvosnak lennie, elég, ha sikeresen elvégez egy tanfolyamot. Egyik orvos sem lett amiatt orvos, mert 7 évig tanulta a hajbeültetést, és ebből doktorált."
Nagyon őszinte leszek, nekem elméleti tudásom van, de nem venném a bátorságot, hogy mégcsak leírjak bármi, akár hasonlót is. Ez konkrétan valami olyasmit sugall, hogy végezzen el akárki egy pár képzést, és kezdjen el gyógyszereket beadni egy élő embernek a testébe, majd vágjon bele a fejébe, mert a képzést már egyébként elvégezte.
Ez a poszt írja le a legjobban, hogy ezen a fórumon milyen veszélyek vannak.
Aki ilyet, de még csak ennek a tizedét leírja, attól egy zsepit nem szabad elfogadni. Nem tudom, hogy a fórum moderátorai olvassák-e ezt,de kellene, mert ez már a veszélyes tartomány.
Én kb 20 éve fórumozom, de ilyen veszélyes, felelőtlen hozzászólást se itthon, se külföldön még soha nem olvastam, a moderátoroknak itt kellene vmit tenniük.
Ennek a hozzászólásnak konkrétan talán egyetlen egy mondata sem igaz, nemhogy apró, igaz mondatrészeket tatalmazna:
Nem igaz, hogy 1,5 mm-es tűket használtak néhány éve, amikor Dr Rassmann/Woods elkezdte alkalmazni a módszert (2002-2004 környékén), már akkor sem használtak 1,5 mm-es tűket, 1,2 mm-ig mentek el méretben (millió videó van fent erről), de azok a klinikák is ritkák voltak. Csak a nagyon olcsó eljárásoknál alkalmazták az 1,1-1,2 mm-es tűket, az ok, hogy gyorsan lehet nagy számú graftot kiemelni, magyarul gazdaságilag így éri meg, így tudták gondolom az árat alacsonyan tartani.
Ha arra utalsz, amit az egyik srác becsatolt pár napja, ott nem hinném, hogy csak a tűk mérete számít (akkor nem maradtak volna ekkora foltok, max 1,2 mm-es pontok), elég megnézni a képeket, egymás mellett vették ki a tüszőket, ezért voltak "egybefolyt" területek, foltok.
Az sem igaz, hogy strip eljárást nem alkalmaznak, Amerikában még az eljárások többsége az, kicsit olvasni kellene, újra (és még rám írják, hogy felszínes..).
Az sem igaz, hogy a FUE eljárás elavult, ugyanis minden egyenkénti kivétel FUE (Follicular Unit Extraction), a Follicular unit=Follikuláris egység, ez az, amit átültetnek. Tehát, a jelenleg használt egyenkénti kivételi eljárások mint a FUE-módszer alá tartoznak, ez az eddigi legprimitívebb hazugság, de még olvasom.
Nem igaz, hogy 0,6 mm-es tűvel vesznek ki bárhol a világon, ezt már leírtam korábban, nem árt, ha az ember picit tanul marketingelés helyett.
A klónozás kérdése sem lesz megoldva évek múlva, ezzel hitegetik az embereket kb. 20 éve, az Aderans, a Shiseido, dr Cotsarelis sem tudott maradandót alkotni ezen a területen, de legalább nem akkora a ferdítés, mint a FUE módszer esetén. :)
Emberek, minden eljárás FUE, a más kifejezések csak a reklám részei (magyarul becsapás), a klinikát, és a szakmai hátteret kell nézni, ott minden kiderül.
Akkor újra kis pontosítás, mert megint elindult egy kis ferdítéshadjárat :).
Az ISHRS nem egy vállalat, hanem egy orvosi szervezet, mint legtöbb szakmai szervezet, ez is fizetős, nem csak orvosi területen. Amiket belinkeltél gyanítom szintén fizetősek, ha gondolod, utánanézek, de nem ártana picit olvasniés értelmezni.
Azt nem tudom, hogy honnan veszi a hozzászóló, hogy egy ilyen társaságban valaki minél többet fizet, annál magasabba pozícióba kerül, ez több, mint furcsa, kicsit már a konteó szintet súrolja (alulról). Erre nem tudok mást írni, mint azt, hogy egy rendkívűl egyszerű gondolkodásmódot feltételez.
Újra csak egy nem éppen okos vádaskodás: nem terjesztek semmit, azt pedig nem írtam, hogy aki az ISHRS nevú szervezetnek tagja (ez nem egy lista, picit olvasni kellene), az jó orvos, aki nem, az pedig rossz per se, azt viszont egyértelműen látni, hogy az egyetlen szervezet, aki fellép a felelőtlen orvosi tevékenység ellen, ennek nem kell feltétlenül töröknek lennie, de javaslom a személyes tapasztalatokban való olvasást :), a legtöbb úgynevezett "black market", azaz fekete piaci klinika jelenleg török, méghozzá a csomagajánlatos klinikák többsége, ezeket egyrészt a szakmai szervezetek (nem vállalat:), illetve páciens beszámolók tömege támasztja alá.
Azt nem tudom, hogy a keresők tetején vannak-e, de ezek szerint téged ez érdekel jobban, ki hányadik helyen szerepel a keresőben, látom szakmai szempontból érdeklődsz.
Újra, érdemes lenne picit többet olvasni, az nem hiszem, hogy fáj. :)
Végül nézzük meg az átültetett graftok számát. Igaz, hogy ha a donorterület túl ritka, akkor a sebész sajnos nem szedhet ki annyi graftot, amennyit kiszedhetne sűrű donorterület esetében. Másrészt a hajbeültetésnél a szám fontosabb, mint más operációknál. Valóban, a magas számnak van értelme a hajbeültetés esetében, remélem mindenki számára világos, hogy minél nagyobb az átültetett graftok száma, annál jobb a végeredmény. Természetesen, amint említettem, bizonyos kompromisszumnak kell lennie abban, hogy mit akar a kliens, és mit lehet átültetni.
A legtöbb magyar klinika recepciósokat alkalmaz, bérleti díjat fizet, drága hirdetéseket és drága nyaralásokat az orvosoknak. Csak egy dolog érdekli őket. Helyesebben, ők is csak a már túlzsúfolt versenypiacon próbálnak túlélni, és kielégíteni igényeiket. A lehető legnagyobb profitra vágynak, ezért nem sok graftot ültetnek be, és azzal ijesztgetnek, hogy ez nem lehetséges. Többszöri alkalommal végzik el és nem azért , mert nem tudnák egyszerre. Fizessetek 3 alkalomra darabonként 3 000 000 Ft-ot és lehet hogy eléritek azt az eredményt, amit a törökök egy alkalom alatt megcsinálnak.
Ami a sérült donorterületeket illeti, ennek oka több tényező lehet. Néhány évvel ezelőtt, még más eszközöket alkalmaztak és 1,5 mm vastag tűt, FUE technológiával képesek voltak károsítani a donor területet alacsony graftszámmal történő transzplantációval. Az ezekből a beavatkozásokból származó fotókat mai napig is a negatív reklámokhoz használják, vagy mint ebben az esetben is pl. ne menjenek oda, mert ez és ez fog történni. Jó elmondani az igazat úgy, ahogy van, és nem csak a rosszat vagy a jót kiemelni.
Ma már a modern klinikákon nem használják a FUE módszert, mert ez a technika már meglehetősen elavult, ahogyan a STRIP technológia néhány évvel ezelőtt véget is ért, de például egy magyar orvosi rendelőjében továbbra is népszerű. Ma egy másik technológiát alkalmaznak, ahol a tű 0,6 mm vastag, a heg pedig kicsi a kiszedés után. Néhány év múlva lehet jön egy új technológia, ahol a mait fogják elmaradottnak tekinteni, és ki tudja, néhány év múlva végre láthatjuk a hajhagymák klónozását, és ez minden aktuális érvet eltöröl. De valójában nem törli, mert találtok másokat, miért nem jó menni ide, vagy oda.
Nem nő vissza. Ha jól veszik ki az egységeket, akkor a helyükön kis "pöttyök" lesznek.
A gond akkor van, ha olyan lesz hátul, mint amit valaki korábban bemásolt fotón, mondjuk az elég extrém példa, de a lényeget jól szemlélteti, ha kivették, akkor egyrészt nem lesz helyette semmi, másrészt fogy a jövőbeli "donor anyag".
Kicsit megint fórumoztam, ők pl minőségi klinikának számítanak Törökországban az eredményeik szépek, nem is ismertem korábban.
https://www.fue-hlc.com/hair-transplant-cost/ - persze ők sem csomagokat árusítanak, hanem graft alapon számolnak, mint a szakmai klinikák nagy többsége, cserébe minőségi eredményeik vannak, ráadásul fórumokon is megerősítik ugyanezt, és ami szimpatikus, hogy leírják, mire figyeljen az ember a török olcsó, klinikákkal kapcsolatban, ezért írtam korábban, amit írtam, persze ezek logikusak. Törökországban is vannak ténylegesen jó szakmai minőséget képviselő klinikák, de logikusan azok nem "pörgetik" a műtéteket, hanem minden pácienst egyesével az orvos műt meg, megfelelően megvizsgálva, aki visszajár a kontrollokra, és végig figyelnek rá, ennek pedig ára van, ezért nem a legolcsóbbak azok, amik kiegyensúlyozottan jó eredményeket gyártanak anélkül, hogy "túlműtenék" a donor területet.
Ez a fazon (Joe Zillman) hajátültetéssel kapcsolatosan vlogol, érdekes videói vannak, mostanság nem a saját eredményét mutogatja (korábbi videókban elmondta a sztoriját még a hajátültetés korai időszakából öszegyűjtött negatív élményeit is), újabban különböző témákat vet fel.
Hiteles, mert megtapasztalta személyesen (sajnos) a negatív, és a pozitív oldalát is a dolognak, és nem egy klinikát, vagy orvost reklámoz:
https://www.youtube.com/watch?v=MeQ4ZvEHb7Y&t=122s - ebben arról beszél, hogyan lehet elkerülni a természellenes műtéti eredményt, főleg a hajvonal környékén. Kiemeli, miből lehet azonnal észrevenni, hogy beültettek hajat, és nem természetesen nőtt. Érdemes végignézni, egész jó képi illusztrációk vannak (még ha Tillman vmiért kicit unszimpatikus is :), a tartalom a lényeg, az értékes.
Oké, szerintem naivitás a részedről azt feltételezni, hogy senki nem reklámoz, ez a bújtatott reklám meg azért kicsit erős, ez azért egy fórum, nem az expo :). A többivel egyetértek, részemről ennyi :).
Pontosan, nekem nem az kell, hogy valaki ajnározza, reklámozza a várost, meg a szállást, meg, hogy milyen kedvesek voltak, mert ott egyértelműen lejön, hogy az egy bújtatott reklám, hanem reálisan írja le, hogy mik a veszélyek, minek mi az előnye-hátránya, úgy, mintha ez egy műtét lenne, nem egy csomag gumicukor.
Egyébként, ha nem mondja ki, hogy ő pénzt kap ezért (persze az már azért már megítélés alá fog esni, mint tényleg fügetleneül leírja a véleményét), az bújtatott reklámtevékenység, amellett, hogy mondjuk eleve gáz. Mutassa meg az eredményt, a többit meg majd levonja, aki olvassa a posztot: "menjetek, mert olcsó, meg benne van a reptéri transzfer" amúgyse túl vonzó annak, aki átgondolja a döntést, még ha a török klinikák közül a futószalag helyek így is árulnak. Jó lenne a modell, ha a szakmai háttér rendben lenne. De nem lehet erősen szakmai, egy műtét/nap rendszer, és még olcsó is, dönteni kell, minden így működik a világon.
Nyílván aki ezen pénzt keres, annak nem tetszik, de ez van, ez egy fórum, vegyenek reklámfelületet, meg fizessenek cikkekért, itt pedig mutassák meg az eredményt, válaszoljanak kérdésekre, hogy hogyan gyógyultak, a többit pedig bízzák az emberre, ez lenne a korrekt, mindenki gondlkodjon önállóan, és dönthessen befolyásolás nélkül. És ha ferdítés van, arra azonnal hívja fel a figyelmet az, aki korrekt, és tudja a valódi választ. És megy a picsogás, hogy milyen arrogáns egy-egy válasz a fórumon, mert nem szeretik az emberek, ha megvezetik őket. :)
Oké, igaz, ha önzően a saját szemszögemből nézem, nekem is az a jó, ha nem bújtatott reklámszöveget olvasok, de azért nem kell agyonvágni senkit, de igaz, én is a független vélemények miatt vagyok itt :))
Szerintem a fórum eszmecserére való, nem reklámozásra, főleg nem rejtett reklámra, ebben nem értünk egyet, de ezzel nincsen baj :). Az inkább a baj, ha valakinek anyagi érdeke van, azt zavarhatja jobban a másik. Én mondjuk pont lesz..om, nekem az a lényeg, ha megcsináltatom, biztos helyre menjek, és inkább kiadok többet, de az jó legyen, de mondom, ez én vagyok, más lehet másképp gondolkodik, így szép a világ. Csak ne ferditsünk infót, az a hiteles.
Én személy szerint meg tudom azt is érteni, aki reklámoz, ha azt tartja jónak vmiért, nem kell ítélkezni. A magam részéről azért az a szimpatikus, ha jobban utánamegyek egy ilyen dolognak, de amúgy én nem is tudnám elképzelni, hogy látok egy reklámot, vagy vmi fizetett cikket, és megyek műttetni magam, ezért nálam is bejött a külföldi fórumos tanács eléggé, ezt köszi újra.
Egyébként külföldi fórumon sem elég elolvasni egy véleményt, ezért kell rászánni az időt, és olvasgatni többet, még ha fárasztó is, hogy ne bánd meg aztán egy-két év múlva, mert szerintem a külföldi fórumokon is nyomják a reklámot, sőt. :))
Nyílván nem csak a pénz számít, de én leírtam az elején, hogy bár nem vagyok túlságosan gazdag, műtétre nem mennék külföldre (jó Németországig talán, de azt meg nem tudnám megfizetni), hacsak nem vmi magyar gyarmatország, olyan meg már nemigen van :).
Azt gondolom a mostani hozzászólásommal sem sértettem meg senkit, ez csak egy vélemény, de talán úgy korrekt, ha az ember tisztán tud dönteni, pro és kontra.
Az, hogy én hogyan döntök egy dolog, de ha valaki még új itt, azért tegyünk meg mindent, hogy tisztán láthasson, szerintem így egyenes. És abban talán földrészektől függetlenül egyetértünk, hogy a legfontosabb, hogy egy rossz műtétet mindenki kerüljön el. Nincs sehol garancia, az csak a duma, és sehol nincs tökéletes klinika, de azért a számok megmondják, hogy hol milyen minőséget kap az ember.
Nem hinném, hogy a legdrágább hely a legjobb, de a csomagajánlat, meg kupon azért elég valószínű, hogy nem.