"Ezt kár összekeverni azzal, hogy hazaáruló szervezetek (pl. muszlim beözönlés támogatása) ellen minden eszközzel fellép a kormány"
dehogy lép fel. pénzért árulja a magyar állampolgárságot minden jöttmentnek, mégpedig úgy hogy azon a kormány úgy 110 mrdot kaszál, a magyarok zsebéből meg kiveszik hozzá a pénzt.
Régebben az ilyen pofákat.., egyszerűen karóba húzták vagy felakasztották a főtéren. És jól tették.
Majd ha ajánlasz egy olyan miniszterelnök-jelöltet, aki legalább ilyen jónak vélhető, de olcsóbb ajánlatot tesz le, megfontolom.
Ezt kár összekeverni azzal, hogy hazaáruló szervezetek (pl. muszlim beözönlés támogatása) ellen minden eszközzel fellép a kormány, így például azzal is, hogy átláthatóvá teszi a megrendelői láncolatot, üvegzsebűvé teszi a vezetőjüket, vagy éppen befenyíti őket.
Régebben az ilyen pofákat, akik mondjuk a török beözönlést támogatták, egyszerűen karóba húzták vagy felakasztották a főtéren. És jól tették.
Nem nevezem meg a kiemelten közhasznú cívíl szervezetet amely valóban nem foglalkozik politikával, és nem is kap külföldről támogatást, de megosztanám a velük kapcsolatosan szerzett szerény tapasztalataimat.
Tíz évvel ezelőtt voltam a közelükben , úgy hogy ráláttam a tevékenységükre, az egyik nagyvárosi szervezet vezetőjének fizették a telefon költségét és a gépkocsi használatát,mivel ezért a tevékenységért nem lehet mást elszámolni.10 évvel ezelőtt havi 30.000.-Ft.-os volt a telefonszámlája és kb. ugyanannyi az üzemanyag költsége, amit megfejelt azzal, hogy még pályázott NCA.-nál ( Norvég Civil Alap ) is ugyan erre, duplán vette fel a támogatást.Véletlenül derült ki a dolog nem lett belőle bünűgy csak megkérték, hogy mondjon már le az nyugger alezredes úr. Mi a szomorú ebben ??? Ez a cívíl szervezett az egyik legrégibb és valóban az egyszerű tagok többsége, lelkes és komolyan veszi a tevékenységét. Csak az a szomorú , hogy ha elismerésekre , meg kitüntetésekre kerül sor náluk akkor általában dandár tábornokok, meg minimum alezredesek a szervezett kitüntettjei.:(
Mivel ezek semmit nem tesznek hozzá Magyarország jobbulásához, ezért azt gondolom, hogy nem sok értelme van a létüknek” – ezzel magyarázta a KDNP-s Hollik István, hogy miért is kell szigorúbb szabályozás alá vonni a civil szervezeteket.
" Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.
Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen. "
Inkább az lehet, hogy megint lebuktatok egy gigantikus lopással a 4-es metró kapcsán is, és cserébe a kormány akkora sallert lever nektek, hogy a fal adja a másikat.
Ha jól tudom, valamiféle miniszterelnöki vagy kormányzati tanácsadó, vagyis a munkájáért a miniszterelnök vállalja a politikai felelősséget.
A TASZ idegen ügynökszervezet, Helsinki Bizottság idegen ügynökszervezet, Transparency International idegen ügynökszervezet stb. munkájáért ki vállal felelősséget? Mert az USA nem. Norvégia sem. Úgy látom, a saját vezetőjük sem akar - de majd fog. Akkor is, ha behugyozik.
Orbán politikacsináló, ő ad is le vagyonnyilatkozatot.
A TASZ idegen ügynökszervezet vezetője nem ad le, pedig ő is politikát csinál.
Utóbbiról ráadásul választáson sem dönthetsz. Sőt még a pénztárcáddal sem szavazhatsz róla, mert ha mi nem tartjuk el a saját hazaárulóinkat, akkor eltartja őket nekünk az USA és Norvégia.