Az én munkám meg évtizedek óta köt Érdhez, bár ma már nálatok nincs adófizetési kötelezettségem. Még az is lehet, hogy jobban ismerem a lakóhelyedet, mint te. Az pedig a napnál is világosabb, hogy megkeseredett öregemberként ócsárolod a kormányfőt és mindent amit a kormány tesz. Próbáld meg "veterán"-ként elérni, hogy ne lehessen itt hozzászólni csak annak akit te nem tartasz trollnak, stb.
"Az élet bizonyította, hogy országunk helyes nemzetközi politikát folytat, amikor az összes államokkal való kapcsolatokban határozottan érvényesíti a teljes jogegyenlőséget, a nemzeti függetlenség és szuverenitás tisztelete, a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös előnyök elveit."
Probáld már felfogni abba a csökött agyadba amire már többször felhívtam a figyelmet: Érdnek 4 (NÉGY, 2+2 hogyan írjam le, hogy megértsd?) éve van ellenzéki polgármestere. Az elmúlt 6 évből az első kettőben még TMA volt hatalmon, ő nem kezdte el a beruházásokat illetve az általa itthagyott szeméthegyet kellett eltakarítania az új vezetésnek ahhoz, hogy tisztán lássa mi maradt a kasszában. Az sem lénygtelen, hogy TMA leváltása után a kurmány bosszúhadjárata az érdi lakosságra is kiterjedt, elvont adók, befagyasztott árak, támogatásmegvonás stb. útján próbálták ellehetetleníteni a város gazdálkodását, miközben telefröcsögték a médiát, hogy mindez az ellenzéki polgármester tehetetlensége miatt van. Tényleg tehetetlen a kurmány gerinctelen megtorló inzétkedéseivel szemben. De valamit nagyon tud, hogy 4 év alatt sem sikerült a kurmányodnak csődbe vinnie Érdet.
Volt. Telekürtölték a közmédiát, hogy azért tört el a cső mert Csőzik a polgármester. Ennél több "segítségre" nem is lehetett számítani. Szerintem meg azért tört el, mert A.A. képviseli Érdet az Országgyűlésben. Miatta tört el bosszúból, mert az érdiek nem TMA-ra szavaztak. Ez legalább annyira megalapozott hír, mint amit a magyar nemzet és hasonlók hoztak le az eset kapcsán. A különbség, hogy ők komolyan gondolják belőlem meg csak az irónia szól.
egyre nagyobb az esélye annak, hogy elbukja az uniós forrásait az ellenzéki település Hat év, pontosan ennyi ideje lett volna az ellenzéki vezetésű Érdnek, hogy megvalósítsa azokat az infrastrukturális beruházásokat, amelyeket most rohamtempóban, a december 31-i uniós programozási ciklus zárásáig kell befejeznie, különben nem fogja tudni elszámolni az EU felé. A kivitelező cégeknek szűk két hónapjuk lesz, hogy pont a téli időszakban javítsanak valamennyit a város egyébként is kritikus állapotban lévő infrastruktúráján.
Csak ott van nagy baj, ahol ezt szándékosan saját politikai célra fokozzák. A másik elleni heccelés, uszítás tudatos haszonszerzés eszköze. A legsötétebb indulatok gerjesztése. Ez még egyébként normális országból is élhetetlen helyet tud csinálni. Elég a Balkán történelmét is megnézni.
A csüngőhasú azzal (is) szabotálja Ukrajna EU-s tagjelöltségét, hogy ha Uniós taggá válna, rengeteg pénzt kéne költeni a felzárkóztatására. Tessen mondani, Magyarország mennyi pénzt kapott felzárkóztatásra? Az ellen miért nem tiltakozott, sőt, verte a nyálát Brüsszelben, hogy az nekünk JÁR. Hogy is van ez fidesznyikok?
Abban viszont van igazság, hogy sokszor pof*n csap a valóság, hogy mennyire gonosz emberek vannak az életben, ott fenn nagyban (és sajna itt lenn kicsiben is). Vajon mitől alakult így? Tényleg genetikailag ilyen a magyarság? :(
Tehát most beismerted, hogy Európa motorja az elmúlt száz év legjobb tíz éve és 13 év OV-vezetés után is annyira katasztrofális állapotban van, hogy sokkot lehet kapni tőle. Köszi.
Óriási vízhiány Érden: a baloldali polgármester tavaly dicsekedett, most az embereket oktatja ki.
Csőzik László, Érd liberális polgármestere tavaly még azzal hencegett, hogy az ő víziközműcégük „jól bevált", és ezért nem adják át az államnak. Csőzik szerint a külföldi befektető, egy francia cég igencsak tőkeerős, ezért nekik könnyebb a dolguk. Az érdi polgármester most már nem dicsekszik privatizációs döntésével, viszont ugyanazt javasolja, mint Márki-Zay Péter a tavalyi választás előtt: kevesebb vizet kell használni - írta meg a Magyar Nemzet.