Valahol olvastam, hogy a mélytengeri óriáskalmárok élettere ugye óriási, ők pedig egyszerűen túl kevesen vannak, ráadásul magányosan élnek. Így ha összeakad két kalmár, rögtön párosodnak, sokszor előfordul, hogy hím a hímmel is, annyira ritka a találkozás, hogy biztosra mennek :) Szóval könnyen elképzelhető, hogy a fajfenntartás annyira dolgozik a kalmárokban, hogy nem csak a fajtársaival kamatyolnak, hanem minden olyan egyéb fajjal, ami potenciálisan nem ellenségük vagy szerepel az étrendjükön. Aztán valami mutáció folytán világra jön a hibrid utód...
Nagyon gyenge volt, csak fél héttől néztem, aztán rájöttem, h láttam már régebben. Egy erdei tanyán él egy nő, akihez jár egy bigfoot, aki beszél angolul, egyszer kért a nőtől fokhagymát, mert az véd a szúnyogok ellen. Majd ez a nő elmesélte, hogy gyerekkora óta figyeli a nagylábúakat, akik szarvasra vadásznak, puszta kézzel ejtik el (75 km/ó sebességgel is képesek futni), majd a körmükkel (!) hasítják föl a hasnál a bőrt és belezik ki az elejtett jószágot. (Aki csak egyszer vágott föl vadhúst, az tudja, hogy ez szinte lehetetlen.) Először a májat és a szívet veszik ki..., amit nem szeret ez a nő nézni, gyerekkora óta. Erre egy szakértő azt mondta, hogy ez nem (kripto)zoológiai, hanem kultúrantropológiai kérdés... Majd arról a híres filmfelvételről esett szó, amelyet oly sokszor láttunk, amelyen egy erdőszélen látható egy nagylábú, aki lassan, nagy léptekkel megy be az erdőbe. Egy pasi elmesélte, hogy ő az, szőrős jelmezben... hát ennyi... mit mondjak... hervasztó volt...
Egykoron ilyen állatok népesítették be a tengerek mélyét; vajon még ma is akad közöttük olyan, amelyik mindezidáig rejtve maradt az emberi szemek előtt?
Egyébiránt a napokban kell megérkeznie egy könyvnek amit rendeltem, a címe: Richard Ellis: "Monsters of the Sea". Az ajánló érdekesnek tűnt, kíváncsian várom!
Vasárnap kissé szétnéztem a könyvespolcomon, és találtam egy művet, ami foglalkozik a nádi farkassal (is). Juran Vidor: Kárpáti ordasok. A könyv 1966-ban jelent meg, a Móra és egy csehszlovák könyvkiadó közös kiadásában. A szerzőről annyi derül ki, hogy egy ismert (cseh)szlovákiai magyar vadászíró volt. Bele-bele nézegetve, jó csomó írást igen érdekesnek találtam. Ha meg tudod szerezni, érdemes elolvasnod.
Toldi farkasa szinte 100 %, hogy európai farkas volt, a farkasnak pedig élőhelytől függően annyi változata van, hogy kár belemenni. Abban az időben még Európa nagy részén, így hazánkban is élt farkas. Ha jól tudom az 1930-as évek környékén hazánk területéről kipusztultnak nyilvánították, viszont az 1980-as évektől egy spontán visszatelepülés volt megfigyelhető (a hiúzzal egyetemben). Ez a visszatelepülés elsősorban Szlovákiából valósul meg. A Zemplénben, az Aggteleki -karsztban és Gemencen jelenleg is él farkas (kb. 10-15 egyed), de felbukkanása a Fertő-Hanság Nemzeti Parknál sem kizárt, ott is az zsákmányolhatott. Elsősorban a magányos, nagy termetű (akár 100 kg) kanok hajlamosak elhagyni territóriumukat és nagy területeket bejárni. Jelenleg hazánkban fokozottan védett faj !
Az aranysakállal más a helyzet. Nagy vita tárgyát képezi, hogy hazánkban őshonos e, vagy sem. Rendkívüli alkalmakodóképességű, invazív faj, Mo.-i felbukkanása bárhol lehetséges, jelenleg dúvadnak van nyilvánítva, és bármikor lőhető.
Hű, de rég írtam... :) Továbbra is nézem a filmeket, ha írtok, hogy lesz végre kriptozoológia a tévében, és továbbra is nyomon követem a cikkeket... Sokat segítettetek, már külön kis tervem van, hogy válhat belőlem kriptozoológus. :D
Viszon légyszi, segítsetek eligazodni, mert rábukkantam egy hazai kriptidre, de már teljesen összekuszálódtak bennem a dolgok felőle...
Ugyebár, van a nádi farkas, a Canis lupus minor. Ezt a fajt kihaltnak nyilvánították, amikor is K. Bauer szerint az észlelések nagyja aranysakál lehetett, vagyis Canis aureus, ami egyre jobban kezd terjedni Délkelet-Európában. 1960-ban ezzel le is lett zárva a vita.
Ami a legnagyobb gabalyodást okozza bennem, hogy némelyek úgy írják, különböző a két faj, és elég meggyőző bizonyítékokkal szolgálnak efelől (pl a két faj közti kb 20 cm a marmagasságban, az aranysakál a száraz síkságokat kedveli, míg a nádi farkas a nedves helyeket, stb.). De néhány elég komoly lap úgy írja le, hogy toportyán=nádi farkas=aranysakál... Arra gondoltam, kicsit elutazom a Fertő-tó környékére, ahol legelterjedtebb volt száz éve, hátha valami olyan nyomra bukkanok, ami az egészet átértékeli, de mostmár egyáltalán nem értem, mi van. Mert igen, tudom, hogy mindig lesznek hívők és olyanok, akik szerint az egésznek semmi alapja, és nem is ezzel van gondom. Hanem inkább az gondolkodtat el, hogy van tárgyi bizonyíték (Kalocsai Múzeumban őrzött koponyacsont egy 6 hónapos fiatal nádi farkastól, festmények, plusz ha a Toldiból belevesszük azt a pár versszakot...), de sokan mégis úgy kezelik, hogy ez a lény nem kipusztult, hanem mintha soha nem is létezett volna. Mert pár éve, 2003-ban is történt egy kis incidens a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, mikor valami titokzatos teremtmény elkezdte tizedelni a rakcajuh állományt... Kezdetben azt hitték, róka, de amint aztán mondták, ez nem vall egy rókára. Kistermetű lehetett a lény, mert csak a beteg és öreg állatokat fogta el. Akkor mindjárt mondták hogy biztos aranysakál. Utánanéztem, mióta láttak újra felbukkanni aranysakálokat, de nem találtam semmit. Egy cikket viszont találtam, hogy újra betelepítik azt hiszem az aranysakált... De ez számomra mit sem változtat azon a rejtélyen, hogy vajon a Canis lupus minor és a Canis aureus két különlló faj-e. Sőt, lehet az van, mint Ausztráliában az erszényes farkassal: kihalt, de tán mégis él néhány? Szerintetek érdemes lenne kutatni utána, vagy valószínű hogy kihalt? Esetleg nem is létezett? Ki hogy vélekedik? Így talán én is választ találok...^^
Ha eltemeti a halottait, akkor meg síroknak kéne maradni valahol, vagy legalább csontoknak: de sehol soha semmi. A csontok még évmilliókat is túlélnek. Arról nem beszélve, ha a Bigfoot temet, akkor van kultúrája, és akkor abban más maradandó és látható valaminek is kellene lennie, ilyen meg semmi. Ez a halott-megevés meg szerintem nagyon gázos ötlet (csontok akkor is maradnának...), mert növelné a faj kiszolgáltatottságát a betegségekre, és ez épp ellentmond a faj túlélésének. Az embereknek se tett jót a kannibalizmus: az egyént megbetegítette, ld.: kuru, a faj létszámáról már nem beszélve.
Nekem az ilyesmi hasonló filmekről az örökzöld Olajfaló jut eszembe... az minden ilyen film ősanyja és királynője... utolérhetetlen a maga nemében... hihihihi
Én is megnéztem a filmet, nagyon érdekes volt de igazából semmi konkrétum... a DNS minta azonosításra szánt szőrszálak használhatatlannak bizonyultak a szennyeződések miatt.
Számomra egyébként még mindig a Patterson-film a legmegyőzőbb bizonyíték.
Bizony érdekes kérdés az, hogy hogyan maradhat rejtve évtizedeken keresztül egy ilyen robusztus majomember. Miért nem találnak soha egyetlen-egyszer sem egy bomló tetetmet, ürüléket, elhagyott fekhelyet, barlangot stb. Vannak, akik szerint a Yeti, Bigfoot esetleg eltemeti a halottait de az sem kizárt, hogy azért nincsenek tetemek és maradványok mert egész egyszerűen megeszik a halott társaikat. Ki tudhatja? Egy szélsőséges éghajlatú területre visszaszorult élőlénycsoportnak szüksége lehet minden betevő falatra....
Most megy a film, másodszor is elkezdtem nézni, de a benyomásom erősödik: néhány amatőr kutató próbálja a nagyon kevés nyomot igazolni, egyébként egészen komoly módszerekkel. Van 3 filmfelvétel a nagylábúról, ezeket vizsgálják nagyon nagy alapossággal, modellezik, beépítik a képbe a csontvázat, rekonstruálják a mozgást, méreteket.
Egy hegyoldalban fut a nagylábú, megtalálják a hegyoldalt, rekonstruálják az összes körülményt, ebből megállapítható a lény mérete, sebessége, stb. Végül is semmilyen jelentős adat nem derül ki.
Ennél érdekesebb az, hogy több száz lábnyom van gipszbe öntve, amik némelyike egészen pontos öntvény, még a bőrlenyomatokat is mutatja. Ezek közül néhány, egymástól több száz, vagy ezer km-re talált lábnyom nagyon hasonlít egymásra, ez már sztem meggyőző nyom. Találtak egy olyan lenyomatot is, amelyik az egész alsó végtag lenne... valamint szőröket is, ezt DNS-analízisnek vetik alá, de nem mondanak semmit. Az egész északi félgömb tele van nagylábú-sztorikkal, különösen az USA, Kanada, Szibéria.
Érdekes a film, nekem különösen az egymástól távol rögzített nyomok hasonlatossága nagyon meggyőző.
De rengeteg dolgot nem említ a film: ha ennyire elterjedt egy ekkor lény, akkor hogy-hogy nincs több nyom, sose találtak egy barlangot a nyomaival, soha egy tetemet, stb. Persze, tudom sok a beszámoló..., itt is beszéltek róla, de nekem ez akkor is kevés egy kicsit.
Az tetszik a filmben, hogy bár erősen szeretnék a filmkészítők, hogy legyen valami bizonyíték, de úgy tűnik megmaradnak az objektivitás talaján: ez jó.
Most lett vége a Viasat Explorer-en ennek a filmnek, de ma 15 órakor még egyszer lejátsszák, nézzétek meg:
Sasquatch - ahol a legenda és a tudomány találkozik (Sasquatch: Legend Meets Science)
amerikai dokumentumfilm, 2002
Ez az adatszerű film egy észak-amerikai majomfaj, a Sasquatch legendáját vizsgálja, szembeállítva a fizikai tényeket az orvostan, az anatómia és a viselkedéstudomány adataival. A lehető legkorszerűbb tudományos módszerek alkalmazásával keresi a film a titokzatos Sasquatch rejtélyének megoldását.
Ez a hsz elkerülte a figyelmemet, ezúton szeretném megköszönni az általad ajánlott könyveket. Csak az utolsó van meg, Raymond Darieni = Nemere István "jeti-jeti. Ellenben ezt most rendeltem meg:
Az Új-Fundland mellett lőtt hat képen, ami a kanadai és külföldi tengerbiológusokat momentán izgalomban tartja, egy jéghegy oldalából kilógó megbarnult gerincoszlop látható, némi bordázattal körítve.
Garry Stenson, a szövetségi Halászati Minisztérium szakértője szerint a kanadai, grönlandi és norvég tudósoknak egyelőre még nem sikerült azonosítaniuk, melyik tengeri emlősé lehetett korábban a csontváz. "Nagyon szokatlan, nem hasonlít semmi olyanra, amivel eddig volt szerencsém találkozni" - mondta. Elmondása szerint kollégái egyelőre megosztottak abban a kérdésben, hogy a maradvány szakállas fókától, rozmártól vagy egy belugától származik, de amíg nincs a kezükbena lelet, vagy annak legalább egy darabja, nem tudnak semmit biztosan állítani.
A fotókat Newtown közelében, a Bonavista öbölben készítette Eli and Donna Norris a május 26-ai hétvégén, közölte Ruth Knee, aki elkísérte barátait a Halászati Minisztériumba, ahová abban a reményben mentek, hogy valaki majd azonosítani tudja a csontokat. A Norris család jelenleg nem elérhető, Knee szerint nem akarnak a médiában szerepelni, de ő maga kezességet vállal a fotók valódiságáért. Stenson szintén bizonyos abban, hogy az eset nem hoax. "Ha Photoshop, akkor igencsak profi munka; a csontok fekvése és ahogy belelógnak a vízbe, nagyon valóságosnak és eredetinek tetszik" - mondta.
Stenson szerint az a tény, hogy a hátgerinc mintegy két és fél méterre nyúlik ki a jégből, arra enged következtetni, hogy egy igen nagydarab emlősállat maradványairól lehet szó. Abban bizonytalan, hogy az állat egy gleccserszakadékba esett-e és úgy lelte halálát, vagy egy jégtáblán hullott el és később fagyott bele a jégbe. "Például lehetett egy rozmár, amelyik a hátán fekve halt meg egy jégtáblán és aztán a hó és a jég súlya alatt deformálódtak a csontjai" - mondta.
A csontok mindenesetre nem látszanak az időjárástól nagyon megviseltnek és mintha még némi lágy szövet is tapadna hozzájuk. Szerinte azonban a jég konzerváló hatása miatt azonban felesleges a maradvány korát illetően látatlanban találgatásokba bocsátkozni.
A kérdéses jéghegy helyzete hétfőn (jún. 4.) ismeretlen volt. "Néhány rejtély sajnos örökre rejtély marad" - közölte Stenson sóhajtva. A partszakasz mindenesetre számos érdekes és különös felfedezéssel szolgált már a múltban. 2001 júliusában például St. Bernard's lakosait rémísztette meg egy hétméteres csontváz, ami a Fortune öbölben sodródott partra. Mivel szétbomlott állapotban találtak rá, a szakértők eleinte képtelen voltak megállapítani melyik fajhoz tartozik a helyik által csak "tengeri szörny"-ként emlegetett tetem. Két héttel később azonban a Memorial Egyetem biológusai DNS-teszt segítségével kiderítették, hogy a maradványok egy öreg ámbrás cettől származnak.
Sajnos, nincs nálam az újság, de hétfőre megnézem, mi a hozzáférésük.
Sokat gondolkodtam azon, mire használják ezek az állatok az (esetleges) elektromosságot. Ilyen erősségűről még nem is olvastam vagy hallottam. Nem használhatja táplálékszerzésre, állítólag apró gericeseket eszik, az elektromos angolna vagy az elektromos rája áramütése nem végez mondjuk egy ló nagyságú állattal. A legtöbb emberi halálesetet nem maga az áram okozza, hanem az áldozat elájul, és ilyen állapotban vízbe fullad.
Szóval nem nagyon tudom eldönteni, mi az igazság, de nem is nekem kell eldönteni. Továbbá ha találtak egy csontvázat, az miért nem lett a Mongol Nemzeti Múzeum legféltettebb darabja?
