"Amit mi megtehetünk (a fanatizmuson és a fanatikusokon való
szórakozáson túl), az pedig az informálás, a felvilágosítás.
Leleplezni a fő feminista hazugságokat a patriarchális elnyomásról,
női kvótáról, családon belüli erőszakról, bérkülönbségről, stb.,
egyáltalán kétségeket és gondolatokat ébreszteni a femináci agymosás
ellenében."
Azt kérdeztem hogy kik minősítenek sikeresnek egy férfit, akik vonzódnak hozzá, vagy akik irigylik.
Te meg elmondod hogy a te szemszögedből az a férfi sikeres aki nem mondja el hogy a partnere milyen.
Köszönöm, de azt mondd meg kérlek hogy szerinted kik minősítik a férfisikerességet?
Azt is elfogadom, hogy szerinted a lelkititkainkponthu.
Ami a siker fogalommeghatározását illeti, ez azért kell hogy ne értsünk mást a siker alatt (1390)
Én tudom hogy a sikerférfi az attól sikeres hogy én is odaállnék mögé, ha HELYZET van. Elhiszem hogy nem tudod férfiszemmel nézni a nagybetűs helyzeteket, de elég sűrűn előfordul hogy egy kárhelyen nincsen egyből ott a szakszemélyzet de a mentésnek neki kell állni. Ilyenkor általában kialakul hogy ki az ideiglenes kárhelyparancsnok - és ez jellemzi a legjobban a sikerférfit az én szemszögemből. Akit elfogadnék ideiglenes kárhelyparancsnoknak. Voltam már ilyen helyzetben, és úgy hordták a kezem alá a poroltókat a kocsikból, hogy öröm volt nézni.
És ebben nincs szexizmus, arra a nőre se tudnék sikeresként tekinteni, aki pl. úgy jellemezné a pasiját, hogy nagy a farka vagy jól dug. Mert az is a pasi érdeme, nem a nőé. 🤷♀️
A te szemszögedből sikeres az a férfi, akinek a nője "lenyeli". Az én szemszögemből az a férfi sikeres, aki nem mond ilyet a szexuális partnerére (vagy legalább megbánja). Akkor se, ha alkalmi kapcsolat volt, de ha tartósan fordult elő ez az örvendetes esemény az szexuális együttléteik alkalmával, akkor pláne nem szép kiadni a partnerét. Az, hogy valakinek a partnere lenyeli vagy nem az ondóváladékát, az nem sikeresség kérdése, mert a férfinek igazából nem volt ráhatása, egyszerűen a partnere döntése volt, hogy lenyeli-e vagy sem és a lenyelés mellett döntött. Ez a definíció egy nőre, hogy "lenyeli", nem a férfit, hanem a nőt minősíti: optimális esetben kívánatos szexuális partnernek állítja be, kvázi dicséret. Nem látom, hogy hol volna ebben a férfi sikere? Jól választott nőt? Buknak rá a lenyelős csajok?
..zisstenlába.. honnan kezdjük a fogalommeghatározási listát? Azt képzeltem hogy az erő meg a szerelem/szeretet fogalmának a meghatározása elég ahhoz hogy nőhatalmi kérdésekben itt megértsük egymást.. úgy nagyjából.
Siker.. hm-hm.. énszerintem siker az amit irigylünk a másikaktól. Slendriánmagyarul persze.
Pontosítást elfogadok, csak győzzön meg engem is az érvelés.
Hát ez jól félrement! Nem ezt szerettem volna, de így sikerült. Majd olvasok inkább. A kedves topiktársaktól elnézést kérek, hogy rontottam a hangulaton: nem volt szándékomban.
Az egyenlőségpártiságomat kellett neked magyaráznom, mert azzal érkeztél hogy elvitattad tőlem. Elmondtam hogy fogyatékosügyben hogyan voltam, meg csajozásügyben hogyan voltam, abba nem akartam belemenni hogy hogyan segítettem a volt feleségemet a tanulmányaiban magasan fölém emelkedni, mert az például a nőhatalom segítése volt... de példákat mondtam hogy hogyan voltam én egyenlőségpárti - és a végén leírtam hogy egyenlőségpárti az aki elveszi attól akinek többje van, és odaadja annak akinek nincsen.
Te a 1373 - asban ezt azzal vitattad, hogy megfordítottad és "kisarkított, seholnemlétezőnek" nevezted.
Megkérdeztem hogy a te kifordításod-e a kisarkított, és erre jöttél hogy te nem fordítottál ki semmitse, csak az én slendriánságom zavar.
Három hozzászólásodban háromszor váltottál irányt, minősítettél le, próbáltál meghazudtolni.
Szerintem senki nem így akar mást megérteni. Örömmel kezdtem mesélni neked, de a fentebb vázolt vitatechnikád kínossá tette az egészet.
Én a hangulatáért Indexezem.. a jó hangulatáért - ha meg akarsz szégyeníteni, akkor nem jó helyen vagy.
Ha nem akarsz érteni, akkor valóban nincs itt sok keresnivalóm. Én azért kérdezek, mert érteni szeretnélek. Ezért jöttem.
Végigolvastam a topikot az elejétől, megértettem a topik leírását, érzékeltem a hangvételét is, sok mindent megértettem, amit eddig nem értettem.
Nem vagyok, nem is leszek sem vallatód, sem vádlód, sem bírád, engem csak az elveid / értékrended / értéksorrended érdekel, mert érteni szeretnélek.
Az otthoni vitáink is erről szólnak: én magyarázom a 6-osomat, és próbálom érteni a 9esedet, te pedig úgy reagálsz, mintha 6-os pártinak próbálnálak formálni, győzködni - pedig nem. Mert mást gondolunk a vitáról magáról (a tárgytól függetlenül)
Ha nem szeretnéd, hogy írjak ide, elég kérned, és nem írok ide: ez végül is a Te játszótered.
Az 1373 - as hozzászólásod második bekezdésében nem fordítottad meg az én meghatározásomat az egyenlőségpártiságról? Mert az a kifordítása is.
Ott még a kisarkított mivoltát nehezményezted, itt most már a elhamarkodottsendriánságát (anélkül hogy pontosítanád mire is gondolsz) - köszönöm, ne fáradj tovább.. értem hogy nem akarlak érteni.
Az hogy tudsz mesélni a saját irigységed legyőzéséről, de nem érted hogy az egyenlősítés az az irigységnek egy más módszerrel történő megszüntetése.. hm.. ez szintén azt bizonyítja hogy nem érted miről is nyitottam ezt a topikot.
Nem kötelező értened, de akkor miért jöttél? Vitatkozni a mindegymiről otthon is tudunk.
Nem forgatok én ki semmit sem, de a slendrián, elhamarkodott, kellően át nem gondolt megfogalmazás - különösen fogalom meghatározásként - zavar.
Irigység - mint (rossz) irány
(Nálam) általában úgy kezdődik, hogy támad egy vágyakozás valami után, ami felett nem rendelkezem, ami nekem nincs a birtokomban.
Ha ez a vágyakozás arra ösztökél, hogy tervet kovácsoljak a vágyott dolgok elérésére, és a tervet kitartó munkával végrehajtva a célom elérjem - az például egy jó irány. (mióta benőtt a fejem lágya, ez az egyik irány, amibe indulni szoktam)
Ha ezt a vágyakozást tétlenül hagynám annyira eluralkodni, hogy neheztelést érezzek a vágyott dolgot birtokló irányába- na az már irigység, és ez rossz irány, innen már nehezebb helyesen célt érni. Ha továbbra is tétlenül vágyakoznék, előbb utóbb elemésztene a sárga irigység: nem jó irány. Ha megpróbálnám kicsalni, ellopni, elrabolni stb. az sem jó irány, hiszen kárt tehetek a vágyott dologban (de leginkább a saját önértékelésemben, hogy nekem ez csak erővel megy, magam tehetségéből, szorgalmából, jó szándékából stb... nem)
A gyengédséget pedig az ember fia/lánya kapja: megelőlegezve, viszonozva, megérdemelten, érdemtelenül csakis azért, mert aki adja, ezt akarja. Lehet úgy fogadni a kapott gyengédséget, hogy legközelebb is adni akarjon, aki adott, és lehet úgy is, hogy megbánja az egészet. Egy biztos: a gyengédség nem jog, és nem erőforrás, nem lehet "elosztani" vagy "újraosztani". Adni lehet, és kapni. Nem jár.
mochi: japán édesség, amit rizslisztből gyúrnak (nem mindegy, milyen rizs, de ez most mindegy), esetenként babpürével vagy mással töltenek, és újévi ajándékként is osztogatnak. És nagyon fincsi.
Egyenlőségpárti: már megint beleszaladtam, hogy a szövegkörnyezetből próbálam következtetni a mondanivalód tartalmára. És persze kiderült, hogy itt a gazdasági konzervatív álláspontodat takarta: az a 1360-as hozzászólás zavart meg - sebaj.
"Egyenlőségpártiság az, hogy vegyük el a gazdagoktól, és adjuk oda a szegényeknek." Akkor ennek az ellentéte lenne a "vegyük el a szegényektől, és adjuk oda a gazdagoknak"? Ezek ugye csak amolyan kisarkított, sehol nem létező példák akarnak lenni?
Irigység: nem jó irány. Az a kiszólásom pedig méltatlan volt már akkor is, amíg még nem voltam lányos apuka. Vannak a múltamban nem csak kiszólások, hanem tettek is, amiket csak rossz példának állítanék, a többségükért bocsánatot kértem már az érintettektől.
Egyféle egyenlőség van, és ezt lehet különböző területekre specializálni.
Egyenlő az ami nem különböző.
A különbözetet el lehet tüntetni úgy mint Harrison Bergeron történetében Kurt Vonnegut tette, vagy ahogy a '49 -től' 56 -ig terjedő időszakban a kommunista idealisták tették, vagy úgy is, ahogy a mai idealisták próbálják.
Ettől a különbözőségek nem tűnnek el, csak takarásba kerülnek.
Én? Én elvenném?
Mondd kérlek, kinek látsz te engem?
Kérdezd azt hogy mi a véleményem arról hogy HA (valakimások) elvennék ezt vagy amazt a jogát egy eleven elmének, aki korlátozott cselekvőképességgel bír - és akkor nem bántasz meg az ellenség szerepkörével.
Többféle egyenlőség van, és te szereted összemosni őket. :) Volt külön olyan, hogy "egyenlő javakat mindenkinek" és van olyan, hogy "egyenlő jogokat mindenkinek". Igazából mindkettő megvalósíthatatlan, mert szeretjük egymást méricskélni, hogy vajon "megérdemli-e", "tud-e vele bánni". Szerintem ha nem tud, az ő baja, de előre lenyomni és nem biztosítani neki, hogy úgyse tud vele majd bánni, csúnya előítélet. A szocializmus segítségével egyszerre nagyon sok ember tudott felemelkedni a sárból, miközben nyilván voltak lemorzsolódók is és természetesen megkérdőjelezhető, hogy lehet-e arra normális társadalmi berendezkedést alapítani, hogy elvesszük a gazdagtól, ami az övé és kiosztjuk azok között, akiknek nincs.
A sógorom is fogyatékos, ami azt jelenti, hogy korlátozottan cselekvőképes. Sose sajnáltam tőle, ahogy a te fiadtól se sajnálnám, hogy számára előnyös dolgokat megkapjon anélkül, hogy ellenértéket tenne le az asztalra. A fogyatékosság, a gyámság alatti élet pont egy kedvezmény: jogokkal jár és a kötelezettségeket elengedi vagy olyan mértékig vasalja be, ameddig ez lehetséges. Amiért pl. nem behívható katonának, elvennéd tőle az alkotmányos jogait is? Amiért a belátóképessége gyerekszinten maradt (a sógorom), elvennéd tőle az alkotmányos jogát, hogy számára előnyös szerződéseket kössön, legyen hol laknia és legyen mit ennie, tanulhasson, képezhesse magát és ha képes rá, dolgozhasson? Gondolom, nem.
Amíg az embernek nincsen semmije, addíg nagyon is egyenlőségpárti - de persze a gazdagok javaiból akar egyenlően részesülni.
Aztán ahogy múlik az idő és kerül a birtokába maradandó érték, úgy derül ki hogy alkalmas-e tulajdonosnak, vagy szétszórja.
Aztán ha egyszer csak lopnak tőle... akkor kiderül hogy ő már nem is annyira egyenlőségpárti.
Nem feminista egyenlőségpárti voltam, hanem például tőled irigyeltem hogy anno amikor egy bálban kérdeztelek egy lányról, akkor azzal szóval jellemezhetted, hogy "lenyeli".
..és én nagyon is elvetettem volna tőled annak a gazdagságodnak a felét, és kiutaltattam volna szegény énmagamnak.
Vagy nagyon egyenlőségpárti voltam, mikor még csak tanultam Down-szülőnek lenni, és fennhangon követeltem a Péternek azonos elbánást. Aztán rá kellett jönnöm hogy a fogyatékosságot nem elnyomják, hanem csak nem ismerik. Aztán arra kellett rájönnöm hogy az egyenlőség az egyenlő kötelezettségeket is jelent - nade a fogyaték az pontosan azt jelenti hogy ő nem képes az egyenlő kötelességekre.
Ezen a területen is be kellett látnom, hogy nincs egyenlőség.
Az hogy a saját utamon kísérleteztem némely lehetőségemmel.. hm.. szerintem az nem mond ellent a valamikori egyenlőségpártiságomnak.
Egyenlőségpártiság az, hogy vegyük el a gazdagoktól, és adjuk oda a szegényeknek. És ha észrevesszük hogy a szegények nem tudnak bánni a gazdagsággal, akkor kezdünk önzőkirekesztőnácik lenni.
