Régóta fontolgattuk többen, hogy szükség lenne olyan topicra, amelyik a nagyobbacska (kb. 6-10 éves) gyerekekről szól, mert sok "régi" fórumozó gyerekeivel együtt "kiöregedett" a várandós-szoptatós-babázós-kisgyermekes topicokról. Pedig ahogy nőnek a gyerkőcök, egyre tágul a világ, egyre több megbeszélnivaló merül fel az emberben. Úgy gondoltam, hogy itt mindenről essék szó, ami ezt a korosztályt és szüleit érinti, vagyis lehet az iskola, szabadidő, különóra, evés, játék és minden, ami belefér...
:o))) én is rendszerint utolsónak maradok - de már nem dobom ki a játékot az ablakon
Ez nagyon jó, ez a logikai és szerencsén alapuló játékok különféle módon való kezelése... mi nagyjából egyformán kezeljük őket, de ez amit írtál, ez tetszik... bár így meg sokat gyakorolnak, hogy legközelebb jobban menjen... Verseny szempontból a kedvenc játékom a csigaverseny... fogadásokat szoktunk kötni, hogy melyik csiga nyeri a futamot, aztán lelkesen ordít a család, hogy hajrá kék/sárga/piros...stb
Peppers!
Amit írtál, hogy kinél van a feketepéter, hát az nálunk is nagy mulatság, amikor a lányomnál van... úgy teszi a kezébe, hogy majd kiesik, hogy mindenképpen azt akarjuk majd elhúzni tőle :o)
De ha már a játékoknál tartunk, ti szoktatok csalni? Mármint a gyerekek javára. Hogy ők nyerhessenek. Mi nem szoktunk. Úgy gondolom, hogy ha csak nyer a gyerek, akkor sosem tudja meg, hogy veszíthet is és az első alkalommal, amikor nem velünk játszik, akkor nagyot csalódik.
Igen, ez is egy vállalható elképzelés... Nincs két egyforma család.
Én egy kicsit sem tartom fontosnak, hogy gyerekek között rangsort állítsunk fel, még időlegesen sem, még egy társasjátékhoz kapcsolódóan sem. A játékban mindenki a saját képességeihez és felkészültségéhez mérten szerepel, kész. Ha ezzel nem elégedett, akkor lehet gyakorolni, és meg lehet újra próbálni.
Persze vannak vicces helyzetek. Ha éppen a lányunknál van a Fekete Péter, az már önmagában is egy felturbózott érzelmi helyzet, amin sokat nevetünk együtt. :)
Végül is a kompetenciát, a tanulás segítését sokkal fontosabbnak hiszem, mint versenyhelyzetek kialakítását, rangsorok felállítását, illetve általában a teljesítmény mérce szerinti értékelését.
A társasjáték szerintem az egészséges versenyzés nagyon jó színtere, de élesen el kell különíteni a szerencsén alapuló és a logikai játékokat ebben a tekintetben. A logikainál mi nem hangsúlyozzuk a nyertes-vesztes felállást, a szerencsésnél pedig viccesen "kinevetjük" a vesztest ("bunkóóó, bunkóóóó, szőrös bunkóóóó a fejére" :-)))) , amit ő is nagyon élvez. (Pláne, hogy valahogy mindig én vagyok a vesztes :-)))
A versenyzés (és nem versenyeztetés) fogalma nálunk ugyebár nagyobb hangsúllyal vetődik fel az ikerség miatt. Itt nem lehet azzal érvelni bizonyos szitukban, hogy az egyik gyerek kisebb vagy nagyobb, ezért tud valamit jobban/kevésbé. Azt hiszem, sikeresen kezeltük eddig a dolgot, nagyon kerültük a legkisebb versenyhelyzeteket is családon belül és a suliban is figyelek arra, hogy pl. nehogy azonos versenyen induljanak. Mondjuk kívül-belül ennyire különböző kétpetéjűeknél szerintem ez nem is annyira élesen merül fel, mert kiskoruktól tudatosítottuk bennük, ki miben jobb és hogy nem szabad a másikhoz mérniük magukat. Pont emiatt nagy kérdés mindig az ikreknél az egy osztály - külön osztály problémája, de ezzel nem untatlak benneteket. Elég az hozzá, hogy nekünk tökéletesen bejött az egy osztály, a tanítónéni zseniálisan kezeli a helyzetet, még a dominancia viszonyunk is helyrebillent, vagyis éppen az ellenkezője történt, mint amit a szakemberek és a szakkönyvek prognosztizálnak ebben a szituban :-O.
Nem értek teljes mértékben egyet veled. Az igaz, hogy a három gyereket nem kell egymás ellen versenyeztetni - ki eszi meg hamarabb, ki öltözi fel hamarabb... stb, de mivel a világban nagyon sok a verseny, láthatóan már egész kicsi koruktól vannak versenyhelyzetek, ezért inkább a helyzet kezelésére próbáljuk tanítani őket...
pl. társasjátékban, ha valaki nyerésre áll, az nem röhögheti ki a vesztésre állót...
ja, és azt is szeretném megértetni velük, hogy nem vesztes van, hanem nyertes... tehát nem azt mondjuk, hogy: Na, ezt jól elvesztetted, vesztes vagy... Inkább azt, hogy: Most én nyertem.
természetesen a készségdolgokban egyáltalán nem hagyom, hogy versenyezzenek... nincs szebb kép, jobb vers, szebb ének, csak más, másképpen készülő, máshogyan előadott...
Nálunk az egy kivételezett gyerek szitu ment évekig.
Csak ő válaszolhatott, csak ő mehetett ki a táblához, csak ő mehetett versenyre, csak ő, ő, ő ....
Ráadásul egy árulkodós kis liba is volt, és bármi történt, a tanárok csak neki hittek...
Mára megoldódott a helyzet, a többiek fellázadtak (persze élükön a lányommal), az ilyen gyereket útálja mindenki ( szerintem az anyja nem gondolta végig, mit ér el a nyalással, tanárok szállítmányozásával, lekötelezésével), végül a kiscsajt elvitték az iskolából.
Nagyon nem bánjuk....
Most a tanító bácsit kell még helyrerakni, mert olyanokat szól be a gyerekeknek, hogy vérlázító. Pl. ti üldöztétek el X.Y-t. Ti tehettek róla, hogy elment. Most kit fogtok elüldözni?
Ja, és osztálykirándulásra vissza akarta hívni a kiscsajt, mire a (negyedikes) gyerekek közölték vele, akkor mi nem megyünk kirándulni, menjen vele Richárd bácsi kettesben...
Családban nálunk mondjuk egyszerűen az van, hogy: "nem verseny". Sem az öltözés, sem a fürdés, az étkezés pedig pláne nem az. De még a társasjátékozás vagy a feketepéterezés sem verseny. Sem a testvérek között, sem más relációban. Egyszerűen a család nem az a helyszín, ahol _bármiben_ versenyzünk, és kész.
Ugyanakkor látom ám, hogy a szomszéd családban nincs olyan tevékenység, ahol a három gyereket ne egymás ellen versenyeztetnék.
Családban biztos, hogy lehet... (nálam nem tudták ;o)))
Oviban is egész jól kezelik a gyerek maximalizmusát... ez most nagyon rosszul sült el... eddig mindig bekerült mindenhová, így nem volt ilyen típusú kudarcélménye ettől függetlenünk nem bántam volna, ha ez kimarad az életünkből, de túléltük... s.
pont ezt akartam írni... nálunk ez genetika.. a gyerek nem-versenyhelyzetből pillanatok alatt versenyhelyzetet kreál, aztán ha nem nyer, akkor borul a bili... s.
Megoldottal egy problemat, aminek fel sem kellett volna merulnie. Egy egeszseges iskolai/ovodai legkorben a gyerekek hamar megtanuljak, hogy ki ebbol jobb, ki abbol, de ennek semmi jelentosege, hiszen valamibol mindegyik lehet a "legjobb" es egy egeszseges legkorben amugysem az a lenyeg, hogy ki ugrik messzebbre, hanem hogy mind ugraljon egy jot.
Ez egyebkent siman megoldhato, meg csak alternativ tanterv sem kell hozza. Egyszeruen nem kell versenyeztetni a gyerekeket.
A versenyezteto legkorben a kicsit ugrok hamar abba fogjak hagyni az ugralast. Hiszen minek...
Nálunk pont a nem-kiválasztott gyerek esete volt. Boldizsár nagyon szeret versenyezni, imádja a kihívást. Én rettegek, mert ismerem a kudarctűrését. Sajnos tőlem örökölte. Én voltam az, aki kihajítottam a kinevetavégént a tizedik emeleti ablakból, mert nem nyertem...
Az említett sportversenyen minden ovi indul egy-egy csapattal. Nagycsoportosok szoktak részt venni benne. Boldizsár is benn volt a kiválasztott - versenyeztetett gyerekek között, akiket jelöltek a csapatba. Majd alul maradt, nem került bele a nyolc fős csapatba. Több napon át ápoltam a lelkét, de megértette, hogy ő úszásból, meg számolásból, meg beszélgetésből sokkal jobb, ezek a gyerekek meg sportból voltak jobbak. Imádtam, mert féltékenység helyett, kötelezően előírta nekünk, hogy menjünk el szurkolni a barátainak! Elmentünk, szurkoltunk, nekem elment a hangom, de megérte. Viszont elmondtam a végén az óvó néninek, hogy nem bánom, hogy nem került bele a gyerek a csapatba, mert végig rettegtem volna az egész versenyt. Tudom, hogy egy esetlegesen elrontott feladat hetekre agyonvágta volna a gyerekemet. Így egy jólt kiabáltunk és ráadásul második lett a csapat :o)
Nálunk most versmondó-verseny lesz. Az én lányom közölte, hogy ő nem akar menni, de mindenkinek kell. Én néztem elkerekedett szemekkel. Aztán kiderült, hogy szó nincs ilyesmiről, csak ezzel egyidőben mindenkinek meg kell tanulnia egy szabadon választott tavaszi, vidám verset. Aztán ha valaki akar, akkor ezzel a verssel el is indulhat. Úgyhogy kerestünk mi is egy jó kis verset, Müller Péter Sziámi egyik versét, Jó, ha van címmel. - Zseniális ez a kötet, ajánlani tudom mindenkinek: Friss tinta - mai gyerekversek antológia. És persze nem megy versenyre :-)
én ezzel gyakorlatilag egyetértek, márminthogy az egész élet egy verseny... mégis, azt hiszem optimálisabb lenne egy olyan társadalomba felnőni, ahol legalább a kisiskolásokat még nem versenyeztetik, én sajnálom, hogy a mienk nem ilyen társadalom.
egyébként különösen érdemes a "flegma, laza" gyerekekre odafigyelni, akikről látszólag lepereg a kudarc, épp a mult héten beszélgettem erről a gyerekpszichológusunkkal, hogy gyakran milyen ügyesen álcázzák lazasággal a szorongásukat a gyerekek... (noa a ti esetetek külön speciális, hisz az ikrek már magzat koruk óta versenyeztetve vannak, folyamatosan "vívnak" a jobb helyért, a több anyai figyelemért, stb., de gondolom ezt te pontosan tudod)
A verseny a "normális" tanórákon kezdődik, akárhogy is nézem. Kevés tipikusabb szituációt látok egy iskolában, mint a "ki adja meg leghamarabb a helyes választ?" helyzetet. Ez még akkor is így van, ha a pedagógus alapvetően szelídebb szemléletű, és nem óhajt kifejezetten versenyeztetni.
Ma pontosan ezt tapasztaltam egy iskolai nyílt napon. Négy tanórából csak egyen nem fedeztem fel ezt az alaphelyzetet: az énekórán. (Mely egyben a legjobban is tetszett.)
Szóval a versenyt nem lehet kiiktatni, de a moderálásán rengeteg múlik... A tétet érdemes tudatosan minél alacsonyabbra venni, magát a környezetet bátorítóra és nem bénítóra alakítani, és ha már van -- mondjuk -- valamilyen versmondó verseny, akkor szerintem legyen fáramászó verseny is, meg csapatsportverseny is... Azt meg a legfontosabbnak tartom, hogy ha verseny van, akkor legyen felkészítés, gyakorlás is előtte. Máshogy tényleg kevés értelmét látom: minek hozunk az iskola falai közé egy olyan versenyt, amin a jó szerepléshez az iskola nem biztosítja a felkészülést?
A legutóbbi hsz-od óta egész délelőtt ezen a versenykérdésen elmélkedtem. Ez jóval összetettebb, messzebre vezető kérdés, hiszen ugyebár a sokat emlegetett "nemfélvételi" is erről szól és gyakorlatilag megkerülhetetlen. Sőt, ez még rosszabb, mert tétje is van. Meg a jelmezverseny farsangkor (erre nagyon ugrok). A gyerekek életét, amint eszmélnek, sajnos át-átszövik a versenyhelyzetek (oviban tisztasági verseny, szépevési verseny és még sorolhatnánk...), és ez a korral csak durvul, végül ugyebár felnőttként szinte elviselhetetlenné válik. Nyilván Ti is mostanában próbáltok visszaintegrálódni a munkaerőpiacra... :-O. Szerintem a vidáman, kényszermentesen, tisztességesen és ésszel megszervezett kis iskolai verseny - mértékkel - nem jelent különösebb traumát egy átlagos gyermeknek. Nálunk például a rajzversenyen mindenkit kihívtak és mindenki kapott ajándékot, minden gyerek megdicsőülve távozott.
Sok függ azután a gyerek habitusától is. Nálam egyikük például reszket a versenyekért, már ovis korában azt mondta, hogy olyan isibe akar menni, ahol sok a verseny. Másikuk ilyen téren meglehetősen flegma :-), elindul, aztán nem igzatja, mit ér el. Én pedig előre megítélem, mi az amiben esélyük van jó helyezést elérni, és csak olyan versenyre engedem őket. Ez nálunk elég egyszerű, mert mint írtam, kis létszámú az iskola és szinte az összes gyereket ismerem. A tanítóval is őszintén és hosszan tudok erről beszélgetni, mitha egy barátnőmmel tenném... Szóval ha minden szerencsésen összejátszik, az ilyesmi a gyerek javára is válhat.
hát ez is csak olyan, mint az életben minden, a jótanuló/jól sportoló gyerekek szülei szerint klassz dolog, a nem ilyen gyerekek szülei szerint szörnyű.
én álltam/állok mindkét oldalon, jótanuló, versenyekre járó gyerek voltam, szerettem, most ha lányomra gondolok a hideg kiráz, hogy versenyeztessék---
Nálunk annyira nem élvezik a gyerekek... Inkább izgulnak. És nem jelentkezni lehetett rá, hanem több órán át történő kiválasztás előzte meg. A két osztályból végül kb. 18-an lehettek; az első 5-öt jutalmazták. Robi 4. lett és szép jutalomkönyvet választhatott. Az első olyan kisfiú lett, aki eddig nem sok pozitív visszajelzést kapott eddig az iskolában; igaz, inkább magatartási gondjai vannak. Szóval, ő lett az első, és ez az, aminek én szívből és nagyon-nagyon örültem!!!
Ha egy evben veletlenul kimaradna, akkor ovodasok tomegei tuntetnenek a Parlament elott? Ezt biztosan nem ok talaltak ki, szukseguk sincs ra, karos is. Remes. :(
Mindebben teljesen igazad van. De a mi helyzetünk egy kicsit más, ehhez ismerni kellene ezt a sulit. Nagyon kis létszámú, az osztályok keresztbe-kasul ismerik egymást, a tanítók nemcsak a"saját" gyerekeiket gardírozzák stb. Az ilyen versenyek semmilyen negatív értelembe vett izgalmat nem tartogatnak, inkább olyan vidám seregszemle jellege van. És mindenki "nyer". A gyerekek nagyon szívesen csinálják, és úgy van kihozva az eredmény, úgy tálalják az egészet, hogy mindenki büszke.
Pedig már ovisoknak is rendeznek versenyt. Makk Marci sportverseny. Sorverseny gyakorlatokkal, nagyon kemény, szigorú szabályokkal... sőt, két fordulóban, előrejutással és a két győztes csapat tovább jut az országosra... s.
Azt meg ertem, hogy matekbol hogyan dontik el, hogy ki nyer, de irasbol? Es plane enekbol?
Ez a versenyeztetes ez remes, szerintem. Barmilyen formaban. Meg a merheto, gyorsabb, nagyobb, pontosabb stb fajta versenyeket valahogy tudom elmeletileg legitimizalni (pl. sport, ha mar mindenaron versenyeztetni akarjuk oket, bar minek is???), de egy pusztan szubjektiv, Jutkaneni es Feribacsi izlesenek megfelelo eredmenyeket ado versenyt kisiskolasok kozott kifejezetten rombolonak talalok. 1 nyer es a tobbi?
Nagyon tetszenek a ki mit tud szeru, galamusor fele, tehetsegkutato est fajta megmozdulasok, nincs megmerettetes, csak elenekli, bemutatja, letancolja stb. Kulonosen, ha csoportok is resztvesznek, kozos munka, keszulodes elozi meg az egeszet.
De hogy az eredmenyert kelljen izgulnia 7 evesen???
Köszi, kedves vagy, de azért nem okoz álmatlanságot nekem a probléma. A rokonom panaszkodott, azt tudom mondani, amit ő mondott, mert nem ott élek és valószínűleg nem is fogok... :-))
