Értem főnök! A tudást meg kell osztani 😉 csak néha a gugli hülyeséget dob ki és ugye a gyakorlatban általában máshogy alakulnak a dolgok mint elméletben
Bármi ellen sosem a naptár szerint védekezünk, hanem a növény állapota szerint. Amúgy virágzás után, kötődéstől kezdve 2X.
Rengeteg hatóanyagot kivontak a forgalomból, így csak néhány szer maradt, de hogy mik, azt nem tudom, viszont akár te is kikereshetnéd, pont ugyanannyi erőfeszítés, mint itt feltenni kérdésként, és ha megvan, nyugodtan beírhatod ide, többen szívesen olvasnák.
Nálam az őszibarack potyog, érthetetlen okok miatt.
A gyümölcsnél több hullámban van természetes gyümölcs hullás, ez csak akkor aggasztó, ha nagy a mértéke és úgy látod, a fán nem sok marad.
Egyik év ilyen, másik olyan. Én sokszor ennek is betudok ezt azt. Nálam a szőlő mellett van egy kis kert, ahol haszontalanul csak a füvet nyírtuk év(tized)eken keresztül. 2-3 éve, a család "szórakoztatására" ébredt az ötlet, csináljunk egy kis zöldségest. Ugyanott, ugyanabból a vetőmagból egyszer bejön pl a borsó, máskor nem. Vagy pl tavaly a hagyma volt mesés, idén borsó lett annyi, hogy lassan már piacra visszük. :-)
A szőlőben az idei év, sokkal érdekesebb lehet mint a tavalyi volt. Én arra játszva hogy most nem lesz eső jó ideig, illetve pont virágzás előtt (kezdetén) vagyok és eső után, csináltam egy koktélt abból ami volt itthon maradék+azt kiegészítve. Nekem ez volt az idei második permetezésem és csak 2 bajt látok amit ezek a szerek nem takarítanak le: az őzek és a seregély.
:-((((((((
A pünkösdi "kotyvasztás".
(A citromos mosogatószer kimaradt, mert találtam fél kanna Nonitot. A habzásgátló szert pedig elfelejtettem, de nem habzott veszélyesen.)
Bármilyen meglepö, de gyökerek. A zalagyöngyénél pl. tipikus.
A "bábfélét" én vértetünek gondolnám, de ahhoz túl távoli a kép, hogy biztosan meg lehessen állapítani. Ha összenyomod, és piros, akkor az volt. ha csak ez az egy van, akkor nincs gond, ha az egész tökét belepik, na, akkor az szívás, szó szerint, ugyanis a pajzsuk alatt meglapulva szívogatják a szölö nedveit.
Sziasztok! Még új vagyok szőlőből. Most vettem észre ezeket a nyúlványokat. Eddig ilyet még nem figyeltem vagy nem vettem észre. A kép jobb oldalán meg van valami báb féle, ami meg most nyílik kifele, és ilyen fehér háló vagy mi jön ki belőle. És már ezt pár vesszőn is észrevettem. Köszi.
"A száraz de a túl nedves talajokból is nehezen veszik fel a tápanyagokat a növények pl. a vasat. Sárgulnak a gyümölcsfák levelei. Vasat (Fe) és egyéb mikroelemeket is tartalmazó lombtrágyával kombinálják a permetlevet."
Talán a hosszan-tartó sok csapadék okozta, ami hosszabb ideig okozott magas talajvizes helyzetet.
Tudtommal szőlő sem szereti a magas talajvizes területet, és más gyümölcsfák is vannak így. pld diónál már 2 hét vízzel borítottság után már károsodhat a gyökérzet.
Gondolom a szőlő is szenvedett ezen idő alatt, és szinte minden. És ha a gyökérzet bajban van akkor a javaslat szerint is a lombtrágya jól jöhet.
Most bárhol kialakulhatott ilyen helyzet az országban.
A szőlő szépen virágzik. Nálunk még nincs peronosz, de ebben a melegben nem is csoda. A diófa alól 2 vödör hullott diót szedtünk össze. A mandula is hasonlóan hullik.
Minden igyekezetem ellenére néhány tőkémen megjelent a peronoszpóra. A virágzás most kezd általánossá válni, de egy hét után tegnap ismét permeteznem kellett, mert már fürtön is találtam fertőzést.
Remélem sikerült megfogni a fertőzés terjedését, amihez a száraz, meleg idő is besegít. Gondolom nem csak én harcolok a peronosz. ellen, sajnos a mostani időjárás miatt ez várható volt.
Mivel tudom, hogy sokan vannak közöttünk, akik más gyümölccsel is foglalkoznak, érdeklődnék, hogy tapasztaltok e tömeges gyümölcshullást?
Nálam a sárgabarack még babszem nagyságú állapotban -szó szerint- mind lehullott. Jelenleg a dió kezd tömegesen potyogni, szerintem ezen sem marad egy szem sem.
Tudom, hogy a gyümölcs egy része lehullik, pl meggy, de hogy az utolsó szemig, ilyet még soha nem tapasztaltam.
Az offos felvetés ellenére kíváncsi lennék, hogy felétek is van-e ilyen?
Nálam a Zalagyöngyét lepték el, az nagyon szépen virágzik jelenleg. Csütörtökön kétségbeejtő mennyiségben mozgolodtak, értsd min. 2-3/fürt, az átlag 5-6volt inkább, bármerre sétáltam a táblán belül. Egy nappal később (tegnap este) megálltam a terület mellett és nem láttam őket.
Aki permetezővel szeretne ünnepelni az ne felejtse időben beszerezni a szükséges hozzávalókat!
Az alap, hogy virágzáskor nem permetezünk semmivel, de ha mégis, akkor se rézzel, se rovarölővel. A repcefénybogár nem tud annyi kárt okozni, hogy megérje az ellene való védekezés. Ha van citromsárga vödrödvagy lavórod, rakd ki a sorok alá félig töltve vízzel, így csapdázhatod őket és még a környezetet se szennyezed.
Az egyetlen kellemetlendolog velük kapcsolatban, hogy amilyen picik, olyan nagyot tudnak harapni, úgyhogy ilyenkor ajánlatos hosszúnadrágban járni a szőlőt.
Az egyik tényleg annak látszik, a többin meg nagyjából nem látszik semmi, fajra biztos, hogy egyikről se lehet megmondani, micsoda. De minden virágzó növényre jön mindenféle fénybogár és egyéb kis bogár, és ez teljesen normális.