Ezen a fórumon a citrusfélék és a banánfélék hazai neveléséről osztjuk meg egymással tapasztalatainkat. Bárki elmesélheti sikereit, de esetleges kudarcait is, hátha találunk közösen megoldást az utóbbiak kiküszöbölésére.
Kezdő citruskedvelőknek javasoljuk a http://quicktor57.fw.hu/ weblap Citrusnevelési útmutatójának alapos áttanulmányozását. Ebben átfogó ismeretekre lelnek az otthon nevelhető citrusfélékről, azok beszerzési forrásairól, az alapvető nevelési körülményekről és a gyakori hibákról, kártevőkről, növényvédelemről, a magoncok neveléséről.
A papaya fogyasztásáról meg csak annyit, hogy nagyon melegen javasolnám megkóstolni a papayát, bőven zöld citrom lével. A papaya önmagában nem igazán ízletes, csak a kettő kombinációjával.
Érett Nápolyiról még nincs fotóm, még zöldek, de a leírása szerint éretten sárga lesz az is.
Valószínű nálam hidegebb helyen vannak teleltetve, mint Nálad.
A lime-okat melegebb vidékről hozzák be hozzánk, azért lett nálunk zöld citrom a neve, pedig nem is citrom, de épp a múlt héten láttam a piacon lime-ot, ami már inkább sárgás volt, nem zöld. Nyilván más forrásból származott.
(Papayát ettem már, Hawaii fajtát, hatalmas, 2-3 kg-os, lime nélkül is nagyon finom. Állítólag minden emésztési és gyomorproblémára nagyon jótékony hatású.)
A 400 dkg egy vágyálom, ami az óriáscédrátnál nem lehetetlen, de most persze elírás volt.
Az óriáscédrátot ismertem eddig a legnagyobb termésű cédrátként, mindenhol leírják ezzel kapcsolatban, hogy a termése elérheti a 4 kg-ot. De a neten találtam egy fotót, amin egy 7,5 kg-os Etrog cédrát van, ami dugványon termett:
" Every year they reliably produce many round, fast ripening fruits. The juice is used for Daiquiri, Caipirinha and other drinks. In places with constantly high temperatures (as in the tropical growing areas) the fruit peel will stay green until ripeness."
azaz: Évente megbízhatóan sok kerek, gyorsan érlelő gyümölcsöt termelnek. A levet Daiquiri, Caipirinha és egyéb italok esetében használják. Az állandóan magas hőmérsékletű helyeken (mint a trópusi termőterületeken) a gyümölcshéj zöld marad egészen az érettségig. Ebben az országban azonban világosbarna vagy sárga színű lesz.
Korábban itt a topokban is volt szó arról, hogy a citrusok érését a tartási körülmények befolyásolják.
(Talán a szocializmus évei alatt leginkább ismert kubai narancs zöld/zöldes héja kapcsán merült fel a kérdés.)
A karibi térségben citromot nem tartanak, csak lime-ot, náluk éretten, zölden lepotyog.
Ez volt a hosszabb válasz. A rövidebb változat: attól függően lesz sárgás/sárga, hol/hogyan tartod. Éretten a lime-ok lepotyognak a fáról, színtől függetlenül.
There are 13,662 orange trees in miscellaneous species, 17,307 mandarin trees in miscellaneous species, 2,101 Mayer lemon trees and 1,350 grapefruit trees in our citrus gardens, with the following general distribution:
Fukumoto orange, 3,562; Dobashi Beni mandarin, 4,444; Lane Late orange, 1,973; Soya Late orange, 800; Ortanique mandarin, 992; Mayer lemon, 2,010; Okitsu mandarin, 5,838; Star Ruby grapefruit, 100; Navelina orange, 6,117; Valencia orange, 10; Rio Red grapefruit, 1,250; Satsuma (Rize) mandarin, 3,213; Collection, 200."
Kezd sárgulni a Karibi lime. Mérete elmarad a korábbiaktól, idén kb 50 gramm körüliek, 2 éve sok volt köztük 100-150 grammos. A limakvat a szokásos, 20 g körüli.
Leszedtem két óriáscédrátot, szükség van rá karácsonyra:
Két éve elérték a 400 dkg-ot darabonként, idén szinte egyformán 570 gr mindkettő. Kisebbek maradtak még páran a fán. Nagyon várom, hogy az összes fajta cédrátom teremjen.
A szörp teljesen friss limonádé-íz, gondolom, nem tárolható, nincs benne tartósító és nincs hőkezelve sem. Amíg elfogy, addig biztos kitart, nem tart sokáig. Igazán lédús a minap mutatott vékony héjú citrom, 9 darabból lett 8 deci kicsavart lé.
A dzsem hőkezelt, fertőtlenített üvegekben, légmentesen zárva szerintem eltartható akármeddig. Jól sikerült, keserű íztől mentes, ami nem sok citrusból érhető el.
Miyagawa mandarint leszedtem, a külső héja könnyen levált. A belső (gerezdeken lévő) héja nagyon vastag, az íze nem jó. Ez volt az eddigi legrosszabb.
Viszont először csalódtam pozitívan lime-ban. Leszedtem egy Tahiti leme-ot. Vékony héja van, nagyon lédús, az íze kellemese savanyú és fanyarkás kombináció, nagyon finom aromával.
Saját fogyasztásra az Oroblanco jobb, akkor tehát valószínűleg jobb az íze. Pedig szimpatikus ez a Melogold. Mármint én keresem a pomelohoz hasonló ízvilágú citrusokat. Nekem a pomelo pont a kismértékű savassága miatt jön be (és persze a sweetie is). Persze kérdés, mennyire grapefruit, vagyis mennyire kesernyés... Mert az viszont nem jön be. :)
Az Universití of California-n fejlesztették ki, akárcsak az Oroblanco-t. Fehér húsú, alacsony savtartalmú, magnélküli, az Oroblanco-nál nagyobb méretű, vékonyabb héjú. Azt olvastam, hogy gazdaságosabb a Melogoldot termelni, ha a jövedelmezőség a lényeg, de saját fogyasztásra a kisebb termetű Oroblancot ajánlják.
A "Citrus" c. legutóbb beszerzett könyv javaslatot tesz dézsás tartásra alkalmas fajtákra.
Azt mondja, hogy rövid időre bármelyik citrus alkalmas erre, de pl. a citrom vagy grapefruit gyorsan kinövi a konténert és nehéz lesz mozgatni. Inkább a kisebb, kompaktabb fajtákat javasolja, a Meyer, a lime-ok, kumkvat, kumkvat hibridek, Satsuma mandarinok tarthatók évekig dézsában.
A törpésítő PT alanyokat tartja dézsás tartáshoz alkalmasnak, mert ezek lényegesen csökkentik a fa méretét. A gyümölcs mérete azonos a normállal, csak kisebb mennyiség terem. A fa mérete 25-50 %-kal lehet kisebb a standard fánál.
Az FD méginkább törpésít, 75 %.kal kisebb fákat eredményez, viszont nagyon lassan nő és nehéz oltani.
Edzettség szerint rendezve a citrusok a legkevésbé edzettől : lime, citrom, grapefruit, narancs, mandarin, kumkvat.
Edzettség alatt rendszerint a levélzeten okozott fagykár szerint listázzák a citrusokat, bár a termések gyakran kevésbé bírják a fagyot, mint a levelek. A fagy időtartama, a megelőző időjárás, és a gyümölcs elhelyezkedése a fán is befolyásolja a fagykár mértékét.
Elég sok féle lime-ot kóstoltam már, de egyikre sem mondanám, hogy kevésbé savanyú, mint a citrom. Még az édes lime-nak tekintett Pursha-ra sem. De a lime íze határozottan karakteres, és citromtól eltérő.
Legárulkodóbb azonban az illata, ami karakteres, édeskés, mandarinos, fűszeres. Néha határozottan kakukkfüves jellegű. Az íze sokkal édesebb, lágyabb, és igen lédús,
Azt eddig még nem sikerült megértenem, a gasztronómia mi okból lelkesedik a Meyer iránt. A héja speciel nem reszelhető, olyan vékony, de szakácsok lelkesen szokták mondani, hogy a "legjobb citromfajta".
... Formája általában kissé gömbölyűbb, a héja vékonyabb és simább, amikor érett, akkor a színe narancssárgába hajlik, inkább egy éretlen narancsra hasonlít. Legárulkodóbb azonban az illata, ami karakteres, édeskés, mandarinos, fűszeres. Néha határozottan kakukkfüves jellegű. Az íze sokkal édesebb, lágyabb, és igen lédús, gyakran sok a magja. Egyszóval, ez az ún. Meyer citrom, amit a nemzetközi gasztronómia nagyra ....
Annak kell lennie sztem. Limonádés, nem vad savanyú, ha sokáig van a fán egész narancsszínű lesz és igen aránylag kicsi és bőtermő. Virágja meg lilás, de olyan cirmos-szerűen, virágja is jellemző. Héja kevésé citrom aromás, mint a citrom, kicsit fanyarabb szagú. Majd felteszem a saját képeket róla.