Szánt a fény a cédé barázdán
Megtalál egy régi dallam
Megmozdulsz, mert hív a vágy
Csábít visszafoghatatlan
Táncolj, táncol, míg vége nincs a dalnak
Szívedben szól, kér, hív a dallam
Táncolj ki magadból fájdalmat, örömet
Mert csak a tánc az, mi igazán éltet
Régi fájdalmak élednek tetézik az újat
Táncolj még, míg felvirrad az új nap
Táncold ki a fájdalmat, örömet
De vigyázz le ne ülj, mert vége mindennek.
Táncolj, táncolj, míg vége nincs az éjnek
Csak a hajnal első sugara vet vége a kéjnek
Mert jobb ez, mint szerető az ágyban
Táncoddal megbűvölsz minden fájdalmat
Táncolj, táncolj...
Táncold ki a fájdalmat, örömet
Táncolj ki magadból minden érzelmet
Akkor is ha szíved napos, kedved jó
Nem számít más, csak a dallam és a dobszó
Táncolj, táncolj...
Hazaérsz lassan, a lábad leszakad
Mégis vágyod, hogy újra táncolhass
Nincs csodásabb, eggyé válsz a dallammal
Elringat az álom, kibékülsz magaddal
Ha szabad így ujjoncként beleszövegelni, hát itt egy saját...
Verset írni olyan
mint rácsok mögé zárva
vizsgálni
Önmagam
Lelkemet
papírra vetem
elmondva ezzel elméletem
- tudatlanul is -
arról, mi az, mi belül
a legnagyobb
áldozatba kerül
Elolvasom, megértem
vagy másképp, mint reméltem
de betűkben láncra verve
szemlélem lelkem
S boldogan
az illúziókban élve,
kéjes kárörömmel
felmérve
azt hiszem,
hogy vége van,
hogy kitéptem örökre,
hogy most már mindig láncra kötve…
kívülállóként megoldottam
azt, mi
- amíg belülről vívódtam -
hasztalan
a napjaimat tette tönkre.
Most illúziók közt élek.
Hisz ha akarom
a rács elé lépek,
megvizsgálom elzárt önmagam
S ha kedvem úgy tartja
majd legyintek,
és hátat fordítva
magamnak búcsut intek,
és elhiszem,
hogy a zár
örökre zárva van
A Kultúra fórumba érdemes írni: egyrészt lassabban süllyed el, másrészt van már egy ilyen topic (Huszadik századi költők, figyelem) a második lapon.
brumi
off. Szösszeneteket várnám holnap, de szabi, mire visszajövök, topic igencsak elsüllyed. Azért írj bele és ha újra leszek, előkeresem a mélyből on.
És még egy (bár kezdek kicsinykét túl exhibicionistának látszódni, bocs érte, örülnék, ha más is írna valamit... :-)))
_Hangulat_
Szelet szitáló falevelek
Óvnak egy darabka eget
Apró felhőket ringat
A drótokba zárt villany
És hónapok telnek el
Istenem, elmúlik ez a nyár is
Egyedüllétem senki se teríti be
Izgató pajzs-takarójával
(édesanyámnak)
A szíved alatt hordott
Titkok titkát ismerő magzat felnőtt
Nem simul már tenyere a tiédbe
S talán nem hozzád fut a bánatával
Nem ismered sem a napfelkeltétől megtisztult
Sem a vágytól parázsló tekintetét
Nem kapaszkodik beléd
Mert veled már nem repülhet
Oda, ahol most van:
A tűzbe, a fénybe, a csillagokba
És ahol csak addig lehet
Amíg meg nem érzi:
A szíve alatt
Titkok titkát ismerő magzatot hord
Írtam jónéhány verset, sőt azt terveztem, hogy "összejövök" egy versszerető ügyes grafikussal és illusztrációkat készíttetek vele a költeményeimről, amolyan képes-verses kötet alakulna ki belőle. Sajna ebből egyenlőre nem lett semmi... Azért otthon valahol megvannak a költemények.
Páran már elkövettek ilyenfélét (még én is), van külön szerelmes versek topik, azt nem nagyon ismerem, van a Bimbódzó Románc 2, ott vannak sajátok is, idézetek is, van a Hülye versek stb. De szerintem ne süllyedjen el a topik, mert nem csak szerelmes versek íródnak ám... Ide írsz egyet-kettőt? Aztán lehet, hogy én is összeszedem a bátorságom... :)
Írtatok már verseket? Nem kínrímeset, hanem olyan igazifélét.
Mert néha az emberből csak úgy kiszakadnak a szavak, maga sem tudja igazán, hogy honnan jönnek, de ott vannak, zsibonganak, hajladoznak, muszáj velük kezdeni valamit. Sorbarendezni. Leírni.
Nem Pegazus. De néha talán nem is hintaló...
(Ha volt már ilyen topic, akkor bocs, akkor mehet a süllyesztőbe, csak mondjátok el az elérhetőségét!)
