Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Egész jó programod volt! Nem tudom, tíz évvel ezelőtt ki találta ki a Múzeumok éjszakája rendezvényt, de lehet, hogy ilyen sikerre ő sem számított. Előfordulhat, hogy külföldről vettük át, de ez sem baj, a jó dolgokat érdemes nálunk is bevezetni.
Én is már vagy öt éve készülök rá, most végre sikerült. Jövőre azért jobban utánanézek a programoknak, de így is nagyon jól éreztem magam, nem bántam meg, hogy elmentem.
Nekem idén először sikerült részt vennem ezen a Múzeumok éjszakája rendezvényen, de rögtön meg is fogadtam, hogy jövőre jobban rákészülök, mert az este 9-kor beszerzett programból látta, hogy a Természettudományi Múzeumban délután 5-től a kicsiknek is szerveztek egy pár jó kis programot - amire unokát elvittem volna, ha tudtam volna róla időben....
Most csak egy pécsi vonatkozású irodalmi kóstolókkal egybekötött, tilinkóval kísért esti várfal-sétán vettünk részt, megnéztünk-meghallgattunk egy Gebauer Ernő kiállítást és a róla szóló előadást, aztán ebből a program-füzetben észrevettem, hogy az éjfél-közeli tűzugrás előtt egy kollégám dobköre zenél - így ezt még meghallgattuk, majd elnézegettünk egy-két tűzugrót, aztán irány haza, mert már közel jártunk éjfélhez.
Mióta van ez a Múzeumok Éjszakája, azóta készülök minden évben, hogy el kellene menni, de valami mindig közbejön. Úgyhogy kellő irigységgel olvastam a beszámolódat, nagyon jó lehetett... Én valamelyik évben azt sajnáltam nagyon,hogy Zacher Gábor előadását a mérgekről, a mérgezés történetéről a (talán) Bűnügyi Múzeumban nem hallgattam meg...
Ha nem is túl sok ideig, de rész vettem a Múzeumok Éjszakája két rendezvényén. Az Írószövetség székházánál kezdtem, ahol az ottani könyvtár kincseit lehetett kézbevenni, persze, kellő óvatossággal. Volt egy Wesselényi Miklós: Balítéletekről, egy Ady: Szeretném, ha szeretnének. Ez utóbbi dedikált példány, de nem a szerzőtől, hanem a könyv ajándékozójától. A beírásból ítélve elérte, amit a könyv címében kérnek. A könyvek közül a legrégibb példányt az 1600-as évek vége felé adták ki. Nagyon tetszett még egy, az 1900-as évek elejéről való egyetemi jegyzetfüzet. Ezt persze kézzel írták, majd bekötötték. Ámultam-bámultam, milyen tiszta, jól olvasható a kézírás benne, Még akkor is figyelemre méltó teljesítmény, ha az illető később letisztázta a jegyzeteit.
Utána átmentem az Iparművészeti Múzeumba, mert azt lehetett a legkönnyebben megközelíteni. Az art deco kiállítás ugyan érdekes volt, de nem nagyon kedvelem a túldíszített holmikat. Egy-két dolog azért nagyon tetszett, például egy sima, elegáns vonalú öltözőasztal, formatervezett petróleumlámpával a tükör előtt.
Aztán szebbnél-szebb zsebórákat csodáltam meg, az egyikhez még felhúzó kulcs is oda volt erősítve. Ami viszont a kedvencem lett, az egy, XVII. századi, könyvformájú úti óra volt. Ami biztos, az biztos alapon a fedelén egy napóra is található.
A múzeum előtt volt két fiatalember, akik valamiféle breaktáncot mutattak be, továbbá két tűzzsonglőr is. Egy élelmes kereskedő meg kipakolt egy csomó könyvet, hosszan nézegettem.
Aztán irány haza, nem mintha még nagyon álmos lettem volna, de ennyi látnivaló éppen elég egy napra. Ráadásul szerettem volna elérni az utolsó buszt, és ez sikerült is. Nagyon örültem, mert szinte minden buszon-villamoson sok olyan ember utazott, akik a belépésre jogosító karkötőt hordták. Ezek közül a legtöbb fiatal volt.
Igazodva topiknyitóhoz (mindennek lehet kultúrája),elmondom a mai nagyon jó élményemet, ami megszépítette a napomat.
Cukrászdában süteményeket vettem, ki is fizettem már, csak azt vártam,hogy csomagolják be,mikor észrevettem,hogy az általam nagyon szeretett sajtos roló is kapható. Mondtam a kiszolgáló kislánynak,hogy bár fizettem már,de elnézést kérek,mérjen le nekem még két darab sajtos rolót. Mire a kislány kikapta a két darabot a pultból, szalvétába tekerte és mosolyogva mondta,hogy ez most ajándék! :-)
Komolyan, annyira meghatódtam ettől a gesztustól! :-) Persze tudom,hogy ez jó reklám is nekik, meg egyébként is szoktam ebbe a cukrászdába járni, de akkor is:)
Szóval a cukrászdai vendéglátásnak is van kultúrája! :-))
Igen, sehogy nem stimmel a dolog. Ráadásul Henrik idősebb korában csúnyán elhízott, köszvényes lett, és egyre jobban kiütközött rajta az alkoholizmus. Azt hiszem, magát a történteket viszont feltupírozták, hogy érdekesebb legyen.
Nézem most a Tudorok-sorozatot és közben folyton azon az ellentmondáson jár az agyam, ami az ismert VIII. Henrik ábrázolás /talán Hans Holbein festette az ismert képet? nem vagyok teljesen biztos benne/ meg a sorozatbeli színész külleme között van:)
Így van., Varga Imre nagyon tehetséges. Mindig csodáltam a reneszánsz művészek megrendelőit: kifizettek olyan portrét, amiről süt a modell kapzsisága, vagy ravaszsága. Persze, az is lehet, hogy csak a hasonlóságot nézték, ezt viszont nem áll módunkban megítélni, lévén a megrendelő már jó ideje halott.
Igen, és ehhez kellett Varga Imre tehetsége, meglátása, arányérzéke,hogy erről az emberről egy jó szobrot csináljon,ami kifejezi az egyéniségét, de nem bántó, túlzó.
Ez jó ötlet, de azt hiszem, őszre halasztom. Nem kegyeleti, hanem praktikus okokból, nagyon nem szeretek meleg időben sétálgatni, pláne nem a tűző napon.
Azt, hogy dicsőitő verset ír, én sem. Annyira meg nem volt diplomata típus, hogy ügyesen kitérjen előle. Emlékszem, Hegedűs Géza olyan verset írt Sztálin halála után, amiben azt feji ki, hogy innentől elmúlt egy korszak. Ebben igaza is volt. A dolog másik fele, hogy ő volt az (mármint Géza bácsi) aki rábeszélte Devecserit, hogy írjon a tervkölcsönök fontosságáról. meg is írta, szép, antikus verslábakban. Nem ismerem, de időnként kiváncsi lennék rá.
Varga Imre tényleg nagyon jó szobrász, és sajnálom, hoy mostanában nem nagyon kap munkát. Hogy egy példát hozzak fel, mind Colleoni, mind Gattemalata ocsmány zsoldosvezért volt, de nincs olyan művészettörténeti kézkönyv, ami a szobrukat kihagyná.
Viszont eszembe jutott egy programajánlat. Én nagyon utálom a húsvéthétfőt és ilyenkor ha lehet, elmegyek valahova. Pár éve ez a hely a Fiumei úti temető volt, ahol majdnem egy egész napot elbóklásztunk, megkerestük a nevezetes sírokat (többek közt Radnótiét is,erről jutott most eszembe a temetőlátogatás). Előtte odaszóltam telefonon a portára érdeklődés céljából /nyitva vannak-e pl.húsvéthétfőn,be lehet-e hajtani autóval - igen -, stb./és ott nagyon kedvesen azt mondták,hogy ha bemegyek a portára,adnak útvonaltervet is,hogyan érdemes körbejárni. Gyönyörű enyhe húsvét volt abban az évben és nagyon kellemesen telt el a nap, szép sétahely is egyben ez a sírkert. (Remélem, nem voltam morbid.)
Igen,erre a szoborra gondoltam,képről ismerem. (Varga Imre szobrai - ha tárgyuktól eltekintünk is - szerintem jók, kifejezőek.) Sokat gondolkodom Radnótiról atekintetben, hogyha túléli a vészkorszakot,vajon mi lett volna vele a Rákosi-érában? Valahogy nem tudom elképzelni, amint dicsőítő verset ír a 60. születésnapra....
Szerintem ugyanaz. A költő egy kopott kabátba burkolózva, egy korlátnak dűlve áll, és szomorú, tűnődő arccal néz maga elé. Nagyon jó lett, pátosz nélküli, de kifejező. Olyan, ami ennek a csodás embernek kijár.
Én is szeretem nem csak a verseit, de pl. az Ikrek havát is.
Ez a Radnóti-szobor ugyanaz,mint ami Abdán is van? Még nem láttam "élőben" Radnóti szobrát, pedig ő a legkedvesebb költőm, a Naplót is nagyon szeretem tőle.
Megkerestem az interneten ezt a szoborcsoportot,nekem is tetszik:) Szeretem az ilyesfajta szobrokat, amikben mozgás is van, vagy nem hősi pózban ábrázolja az adott személyt, hanem hétköznapian: padon ülve például (ugye Gobbi Hilda a Nemzetinél, akiről már beszélgettünk,vagy még csak a képen látott szombathelyi Weöres-szobor, cicával), vagy a költőt rakodópart alsó kövén ülve ábrázoló.... :)
A mai nap meglátogattam a kaktuszkiállítást a Füvészkertben. Némileg kerülő útvonalon mentem, de megérte! A Práter utcában egy szoborcsoportra figyeltem fel, nagyon ismerősnek tűnt a helyzet. Nem váletlen: éppen az eistandot ábrázolja, illetve a Pásztor-fiúk egyelőre csak figyelik, amint Nemecsek és két társa elgurítja a golyót. Egész jól sikerült, mármint a szobor. Sajnáltam, hogy nem vittem magammal a fényképezőgépet, pedig nemcsak ezt, egynémely kaktuszt is érdemes lett volna lefotóznom.
A Cilike-könyvek egy részét én is olvastam, és egész jót szórakoztam rajta, de már nem nagyon emlékszem rá, inkább csak a kétbalkéz hősnőre.
Mostanában rákaptam a Gyilkos sorok c. tévésorozatra. A történetek is szellemesek és jól megírtak, de nálam sokat számít, hogy a hősnő milyen jól öltözik. Példa arra, hogy egy ötvenen, sőt alighanem hatvanon túli nőnek nem kell sem vihogó csitrinek, sem kiöregedett démonnak álcáznia magát. Az ő kosztümjei nagyon ízlésesek, semmi túlzás, és nagyon jellemzők rá a jól összehangolt színek, és a kitűnő szabás.
Dékány András neve nekem is ismerős, talán olvastam is tőle egykor, az is rémlik,hogy valamilyen tengerészettel kapcsolatos könyveket írt, de most a Titanic-évforduló kapcsán olvastam arról,hogy erről a katasztrófáról is volt kötete. És képzeld, rokoni kapcsolatokon keresztül hozzájutottam gyerekkoromban háború előtt kiadott Kosáryné Réz Lola- féle Cilike könyvekhez, nagyon jól szórakoztam rajtuk! :-)
A jó öreg Verne Gyula nekem is megvan, hiánytalanul. Szerencsére az ötvenes-hatvanas években kiadott sorozat. Ez azért jó, mert az eredeti rézmetszet illusztrációk vannak meg benne. A hetvenes években megjelenő könyvekben magyar szerzők illiusztráltak, de nem valami jól. Mondhatni, pocsékul.
Nem minden csíkos-pöttyös könyvet olvastam el, mert viszonylag gyorsan rákaptam a kalandregényekre, pl. Dékány Andrásra, Ez utóbbi szerzőtől elég sok könyvem van, és időnként kézbe is veszem őket. Nagyon meglepődtem, hogy a Kossuth Lajos tengerésze című regényben említett hajó, az Implacabile, tényleg létezett! Persze, nem Monostory Balázs volt a kapitánya, de maga a történet stimmel.
Igen, Szlovákiában csodás tájak vannak, nem bántam meg, hogy elmentem. Még akkor sem, ha a hosszú buszozás elég fárasztó.
Később azt olvastam, hogy a krasznahorkai mauzóleum a magyar Tadzs Mahal. Óhatatlanul eszembe jutott, hogy kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk. Ezzel nem kívánom lebecsülni, hiszen nagyon szép!
Nekem nem sok pöttyös könyvem van - A két Lotti megvan:) - inkább könyvtárból hordtam ki sok pöttyös-csíkos kötetet, többek között Kertész Erzsébet könyveit meg G. Szabó Juditot, ez utóbbit ha ismered, tudod,hogy sokat lehet nevetni. De megtartottam az összes Vernémet, a Belle és Sebastient és minden hasonló gyerekkönyvemet. Sőt, a padlásról lementettem a mesekönyveimet is, igaz, azok nincsenek a polcokon, hanem a szekrény aljában:)
Szép lehetett a krasznahorkai - szlovákiai - kirándulás. A kutyaszoborról az jut eszembe, hogy Keszthelyen a kastélyban pedig festményen van megörökítve Erdmann, a hercegi pár kedvenc tacskója.
Tegnap Szlovákiában jártam, egy szervezett út keretében, egynapos kiránduláson. Megnéztünk egy aragonitbarlangot, nagyon érdekesnek és szépnek találtam. Messziről vethettünk egy pillantást a krasznahorkai várra, tetőzet nélkül is impozáns látvány volt. Mintegy kárpótlásul megnézhettük az Andrássy-mauzóleumot. Roppant érdekesnek találtam. A gróf úr a körülrajongott felesége, az egykori operaénekesnő, Hlablawetz Franciska emlékére. Legjobban szent Franciska képe tetszett. Messszebbről nézve szobornak tűnt, aztán, amikor az idegenvezető elmondta, hogy nem festmény, hanem mozaik, ámultam-bámultam. Még közelről nézve sem tudtam felfedezni az illesztés nyomát. A mauzóleum háta mögött a házaspár kedvenc kutyájának, egy tacskónak az életnagyságú szobra állt. A felirat szerint a derék jószág húsz évet élt. Itt az volt a figyelemre méltó, hogy a kutya szemét féldrágakőből rakták ki, méghozzá valami kék színűből. Lehet, hogy a tacsinak öreg korára hályogos lett a szeme? Akárhogy is, mindenkinek tetszett.
Egy futó pillantést vethettünk Nagyszombat főterére. Egy erőltetetten patetikus Petőfi, és egy egész jó Tompa Mihály szobor állt ott, eszembe juttatva az "Arany Jankó lesz a násznagy, Tompa Miska lesz a pap" Petőfi idézetet.
Egy balga pillanatomban az összes csikos, pöttyös stb. könyvemet antikváriumba vittem. Úgy éreztem, már kinőttem őket. Persze, az is igaz, hogy a könyvespolcom nincs gumiból, meg a szoba falai sem. Azért néha sajnálom, hogy eladtam ezeket az olvasnivalókat. Megvolt a Francia kislány is, csak ennyire részletesen nem emlékszem rá. Megpróbálom ellenőrizni.
Szoktam olvasgatni a moly.hu-t és ott írja valaki A francia kislányról,hogy az 50-es évekbeli kiadásban még szerepelt Rákosi meg SZtálin halála, a későbbiekben nem. Én is egy olyan könyvtári példányt olvastam,amiben nem volt már szó ezekről a személyekről. Thury Zsuzsától nekem A fivér c. regény van meg, régebben olvastam, ez is jelentős részben önéletrajzi ihletésű,esetleg ajánlhatom is:) Igaz, írja is a fülszövegben,hogy regényeiben folyton önmagát és családtagjait írja meg.
Megnéztem a Jane Eyre utolsó két részét. Végső soron tetszett, de - hogy így fejezzem ki magam - valami van, de ez nem az igazi. Viszont idáig a legjobb. Például Mr. St. John Rivers nem kemény misszionáriusnak, hanem derék, kissé együgyű falusi plébánosnak tűnik, nem nagyon érthető, mi is tetszik rajta dúsgazdag szerelmének. Még a szép görög profil sem stimmel. A testvérei pedig egyáltalán nem olyan kotnyeles nőszemélyek, ahogy itt ábrázolják őket. Azt sem tudom, miért hallgatják el az, hogy Jane lemondott az öröksége háromnegyedéről, ami kb. háromszáz évi fizetése lenne. Azt már kifogásoltam, hogy Adéle kicsit túl fejlett a könyvbéli korához képest. Viszont Mrs. Fairfax személyét itt is nagyon jól eltalálták.
