Amit Te írtál, az a Te és az Index hírszerkesztőjének erősen túlzó fordítása. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen mindnyájan dekódoljuk a beérkező információkat, csak legyünk tudatában.
...
Vagyis amit belinkeltél ez is csak egy (bulvár)sajtói túlzás. Ami szintén nem baj, csak vegyük észre, tudjunk róla, hogy az Index egy "netbulvár" (egyébként szerintem sajnos...)
Kérném ezen kijelentéseid visszavonását és az Index hírszerkesztőjének megkövetését!
Engem nem kell megkövetned, én csak egy választó és egy adófizető vagyok.
Én vagyok egyike azoknak, akik eltartják azokat, akik versenyképtelenné tették az országot. Tehát úgy fikázol, ahogy akarsz... :))
Elnézést kérek Sárkánytól és a topicot olvasóktól, most ujra meghalgattam Gyurcsányt, pontosan azt mondta, hogy egyetért Demjánnal a politikusok felelősek azért, hogy az ország veszített a versenyképességéből. Semmilyen is szócskát nem használt.
Ez egy fasz. Akár a Demján.
Off: De ettől még következtetéseket levonni és a vitapartner véleményeként feltüntetni , nem szép dolog, és egyébként jelentősen megnehezíti a normális vitát.
Nem írtam olyant, hogy ezt Gyurcsány mondta volna. :)) Csupán levontam a végkövetkeztetést.
Te úgy fogalmaztál, hogy a politika miatt is... Ki miatt még?
Meg ezt az infantilis kocsog reklamot itt az indexen. Gazdalkodj okosan! Jahh! Errol en mar nem tudok visszafogottan nyilatkozni. Ennyire hulyenek nezzek az embert, vagy ennyire haverok vagyunk? Alljunk mar meg egy pillanatra! Azt mondja: Gazdalkodj okosan a koltsegvetessel. Ezt a paraszvakitast.
Csak ismételhetem magam: amit az előbb írtál, olyat sem mondott Gyurcsány, mégcsak nem is utalt rá, ahogy én sem. Lehet, hogy nem is ugyanazt a topicot olvassuk ? :)))
:DDD
Sárkány írta:
"A hibát a választók követték el... A poltikusoknak az ország versenyképtelenségéhez az égadta világon semmi közük nincs... Érdekes egy helyzet."
Itt valami hiba lesz, mert én néztem az interjút, és ilyet, így, Gyurcsány nem mondott.
Mondta, hogy a hibát csak a politika követte el, sőt közös felelősségről beszélt, így amit Te írtál (és az Index), azt nem mondta.
Amit Te írtál, az a Te és az Index hírszerkesztőjének erősen túlzó fordítása. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen mindnyájan dekódoljuk a beérkező információkat, csak legyünk tudatában.
1) Azt mondta ti. hogy IS !!! Azért ez nagy különbség;
2) Azt is mondta, hogy a Medgyessy és az Orbán kormány (vagyis nem mondta pl. hogy a Horn kormány ).
Vagyis amit belinkeltél ez is csak egy (bulvár)sajtói túlzás. Ami szintén nem baj, csak vegyük észre, tudjunk róla, hogy az Index egy "netbulvár" (egyébként szerintem sajnos...)
A politikusok hibájából Magyarország Európa egyik legversenyképtelenebb országa lett, ismerte el Gyurcsány Ferenc.
Részletek: http://index.hu/politika/belfold/gyurcsany382/
Mindez a median keresztul jon le, ami persze nem hiba, ha tudomast szerzunk visszaelesekrol, vagy gusztustalan beszedeket latunk, hallunk. De, hogy ebbol alljon minden napunk, itt azert a mediaban is van hiba. Lehet, hogy a konnyebb veget fogjak meg a dolgoknak, hisz a botrany noveli a nezettseget, az olvasottsagot. Errol konnyebb irni, mint valami hasznos dologrol.
Ami az embereket kiabranditja a politikusokbol, a politikabol, szerintem a gazdasagi garazdalkodasoknak, illetve a hatalommal valo visszaeleseknek koszonheto, illetve az igazsagszolgaltatas tehetetlensegeben is keresendo.
Engem meg kiabrandit az a ripacskodas, amelyet mostansag mutatnak be politikusaink.
Nos én csak parodizáltam Sárkány stílusát.
Lehet, hogy rosszul tettem.
A következő a menet: írsz valamit, abból Sárkány kiragad egy mondatot, erre válaszol, vagy tesz fel kérdést úgy, hogy alátámassza prekoncepcióját arról, hogy a politika a gonosz és sötét érdekek világa.
Amiben sok igaza van, ámde azért az eléggé egyoldalú nézőpont.
:)
Két megjegyzésem lenne, illetve az első voltaképpen kérdés. Azt írtad ugyanis, hogy:
"Az a szerveződés kerülhetne hatalomra, amelyikhez a legtöbben csatlakoznak. Nem kellene zavaros ideológiákkal, közvéleménykutatásokkal, idióta kampányokkal bajlódni,.
A támogatottság a taglétszám és a tagdíjbevételek alapján egyérterlműen kimutatható lenne bármikor, akár két választás között is."
No és szerinted hogyan szerveződne a 'szerveződés' , vagyis hogyan érnék el a potenciális támogatókat?
Az nem kerülne pénzbe ? A szerveződés működése ingyen lenne? Vagy futná rá a tagdíjakból?
A másik megjegyzésem a következő: nagyon modortalan vitamódszer kiragadni valakinek egy mondatát a szövegjönyezetből és arra reagálni.
Merthogy ugye Te nem arra válaszoltál amit kérdeztem...
Csak úgy csináltál, mintha.
A Kulcsár jelenségre pedig nincs mit mondanom: de azért mielőtt bármit elhiszünk egy lebukott bűnözőnek, előtte gondolkodjunk, és számoljunk el tízig.
Erdei!
Egy napi hír annak alátámasztására, amiről írtam.
Kulcsár a volt maffiellenes főnök ellen tanúskodik
A milliárdos sikkasztással gyanúsított volt brókert, Kulcsár Attilát tanúként hallgathatja meg a Fővárosi Ítélőtábla Bácskai János, a maffiaellenes központ volt vezetőjének szerdán kezdődő másodfokú büntetőperében. Korábbi lapinformációk szerint Kulcsár terhelő vallomást tett több vezető rendőr és néhány politikus ellen.
További részletek:
http://www.origo.hu/itthon/20041107kulcsar.html
Ha Kulcsár szavahihető akkor, amikor Bácskai ellen kell tanúskodni, miért nem szavahihető akkor, amikor politikusokat nevez meg?
Te hallottál már az ún. bróker ügyben megnevezni akár egyetlen politikust?
Az ügy valamennyi résztvevője szabadlábon védekezik. Nyilvánvaló az elvtelen vádalku: az „elit” tagjainak a haja szála sem görbülhet!
Hogy is írta Tóta W.?"Ne kérdezősködj vazze, ne akard tudni, ott fúrd ki, ahol mondom, és kussolj."
akkor milyen párt (csoportosulás, érdekközösség, nevezd aminek akarod) jutna hatalomra?
Ez esetben megteremtődhetne a társadalomban annak az önszervződésnek a lehetősége, amire jelenleg a leghalványabb remény sincs.
A jelenlegi gyakorlat szerint egy párt maximum rátelepszik egy civil szervzetre és bekebelezi vagy vazallusává teszi. Amennyiben ezt a civil szervezet nem hagyja, úgy a pártok és a hatalom negligálja, ill. ellehetetleníti, miközben társadalmi párbeszédről papol.
Az a szerveződés kerülhetne hatalomra, amelyikhez a legtöbben csatlakoznak. Nem kellene zavaros ideológiákkal, közvéleménykutatásokkal, idióta kampányokkal bajlódni,.
A támogatottság a taglétszám és a tagdíjbevételek alapján egyérterlműen kimutatható lenne bármikor, akár két választás között is.
Vagy neked mindezekre semmi szükséged?
Nekem erre a sok üresfejű, pénz- és hataloméhes, felfuvalkodott hólyagra nincs szükségem, aki jelenleg politikai elitnek nevezteti magát.
A jelenlegi magyar demokrácia zömmel olyan alkotóelemekből és személyekből tevődik össze, amik, akik máshol csak a társadalmi szemétdomb alján, komposztálva, elfeledve lelhetők fel.
Mennyi is volt a III/III-mas besúgók száma pl. 1990-94 között a parlamenti képvielők között? Azóta szerinted változott a helyzet?
A hatos kartont amolyan Damokles kardjának használja ma is hatalom, politikai ellenfeleinek megregulázására, lejáratására.
A közpénzeket érintő gazdasági bűncselekmények ügyében csak azt láthatjuk, hogy kenegetik a szart. Kézzelfogható eredménye, felelőse egyetlen vizsgálatnak sincs. Az"elit" röhög a markába, gátlástalanul és fergetegesen gyarapodik...
Anélkül, hogy belemennék elvek, programok, nézetek taglalásába, szerintem igenis elképzelhető, hogy különböző pártok különböző módon a társadalom az emberek boldogulását akarják.
(És emellett a magukét )
Viszont ha már ott tartunk, hogy szerinted a pártok tartsák el magukat a tagdíjból:
tételezzük fel, hogy megvalósítható az elképzelésed, akkor milyen párt (csoportosulás, érdekközösség, nevezd aminek akarod) jutna hatalomra?
A legnagyobb?
Az ahol a legtöbb tagdíjat fizetik?
Netán az, amelyik a legpopulárisabb?
Esetleg az, amelyik a legszakmaibb?
Amelyiknek szép a neve?
Amelyiknek szebb színű a zászlaja?
Vagy nem is kéne kampány, hanem csak elmennénk szavazni?
És akkor kire szavaznánánk?
A legismertebbre?
A legjobbra?
A legmagasabbra,
A legszebbre?
A leggazdagabbra?
Esetleg csak úgy, ad hoc? Akinek a neve a legszinpatikusabb?
Változatlanul nem látom, hogy az adófizető boldogulását mindez hol szolgálja?!
Amiről írtál az megint politika, a hatalom megszerzésére és birtoklására irányuló törekvés, pártérdek, népszerűséghajhászás...
Amikor a választó véleményét kéri a "hatalom" (népszavazás), akkor illene legalább a választó közvetlen érdekeit szem előtt tartani. Különösen akkor, amikor ilyen gigantikus pénzek eltapsolásáról van szó.
Te valamikor véleményt alkottál az egész politikai rendszerről, és ezt a véleményedet markánsan jeleníted meg, rendszeresen.
Mi a gond evvel?
Én nem herdálok el az adófizetők pénzéből egy fillért sem evvel, a saját pénzemen jelenítem meg a véleményem.
A politikai pártoknak is ugyanezt kellene tenniük. Éljenek meg és politizáljanak a tagdíjaikból. Rögtön kiderülne, hogy egy törpe kisebbség erőlteti rá az akaratát a társadalomra. Alábbhagyna a dolgok agyonpolitizálására és a társadalom megosztására irányuló törekvés is. Véget érne a sok eszement ötlet, agymenés.
A megélhetési politikusok pedig kipróbálhatnák a gyakorlatban is azt, amiről oly sokat beszéltek eddig...
Az adófizető járna a legjobban. Megmaradna egy rakás pénz hasznos dolgokra...
Szerintem alapvetően a választó érdekei taktikai csatározásokban ritkán jelennek meg.
De ez az élet más területén is így van, egy munkahelyen a főnökök közötti napi csetepatékban nem lelheted fel a személyzet érdekét.
Még az is lehet, hogy az állatvilágban is vannak hasonló helyzetek.
Az egész folyamat a természetes agresszióra épül, vagyis a taktikák célja a vezető szerep megszerzése.
Azonban a vezetés (hatalom, ha úgy tetszik) nem cél, csupán eszköz: a hatalomra kerülő ugyanis érdekeket képvisel: ideális esetben az összes rá szavazó érdekét és még egy kicsit az ellenfele támogatóinak is. (Pl. ha Bush nyer, akkor a Kerry szavazóinak nagy része is jól jár, kivéve a szegényeket, más szexuális orientáltságúakat, stb.)
De ugyanez érvényes akár Magyarország esetére is.
Az igaz természetesen, hogy mint ahogy ideális gázok sincsenek, úgy ideális demokrácia sincs, szerintem is elkellne némi "javítás" itt is, és magam sem szeretem ezt a PR politikát (idegen számomra, de egyébként mostanában mindenfelé ez megy, lásd. EU Parlament), de azért abszolut módon elutasítani ugyanolyan hiba, mint eélvakultan szeretni.
És ez, nálam a fideszre is érvényes. Ott is lehet találni pozitívumokat, mégha ezeket soxor el is fedi könyörtelen reklámpiaci magatartásuk...
Más oldalról a taktikák értelmezése és felderítése adott (spekulációs) technikával , segíthet döntési helyet találni egy adott ellentétpárban, vagy véleméynt alkotni adott problémák kapcsán.
Ha kiderítettem magam számára (értelmeztem) a fidesz és a MVSZ, MSZP és SZDSZ stb. magatartását a népszavazásokkal kapcsolatban , akkor véleményt formálok.
Te valamikor véleményt alkottál az egész politikai rendszerről, és ezt a véleményedet markánsan jeleníted meg, rendszeresen.
Meg van a maga fontossága, de azért ne becsüljük túl a politikát.
Légyszíves áldozz néhány mondatot annak bemutatására is, hogy nekünk adófizetőknek, ebből a méregdrága cirkuszból fakadóan mitől lesz jobb vagy rosszabb?
Állítólag itt minden a mi érdekünkben és a mi felhatalmazásunkkal történik!
Nyilván az én hibám, de nem látom az adófizetők érdekeit!
Tóta W -nek abban igaza van, hogy feltárja a logikai hibát : ha a kérdés értelmetlen, akkor mincs miért ellen szavazni.
De valamiben viszont nincs igaza, mégpedig abban, hogy lebecsüli a felmérések által mutatott várható eredményt és annal hatásait.
Habár az SZDSZ nagyjából azzal értett egyet, amire Sárkány is utalt, hogy felelőtlenség népszavazást kezdeményezni felelőtlen kérdésekről, amelyek közül az egyik ráadásul egyrészt tárgytalan, másrészt kikerülhető (a kórházprivatizáció), és ezért körünkben elfogadott nézet volt, hogy nem kell elmenni szavazni,
nos ez a nézet megváltozott, amióta a felmérések szerint a népszavazás várhatóan sikeres lesz, vagyis a szavazók több mint egy negyede igennel fog szavazni.
Ennek ugyanis több, de kizárólag politikai !!! következményei lesznek.
Először megindoklom, hogy szerintem miért csaK politikaiak lesznek a következmények:
1) a kórházakat senki nem fogja a népszavazás után "privatizálni" ellenben a funkciót igen. Vagyis csak és kizárólag a működtetés lesz privatizálva, maga a kórház nem, azt továbbra is az állam fogja fenntartani;
2) a kettős állampolgárság egyrészt azt fogja jelenteni, hogy olcsó és másodrendű állampolgárok lesznek a külföldön élő magyarok;
1.1. nos ezek után minden kapcsolatos "történés" vagy folyamat a fideszt hozza helyzetbe, mert számonkérheti majd a döntéshozókon az egyedi döntéseket (kondícionálja saját szavazóit, többször és tartósan felhasználja a magánosítás ellenességet az ellenféllel szemben)
2.1. Ha a kormányzat megpróbálja "kiherélni" az állapolgárságot, hogy az kevesebbe kerüljön, ismét károkozó potenciált biztosít a fidesz számára.
Ezek voltak a károkozó politikai "hasznosíthatóságok", most térjünk rá a fidesz számára pozitív értékekre:
1.2. Az itt elért eredményt a fidesz támogatói körének tudhatja be, megfejelve a saját szavazók mennyiségét, a más politikai orientáltságú, de a privatizációt ellenzőek számával.
2.2. Az itt igennel szavazók a jobboldali eltökélt szavazók (fidesz támogatók) + egyéb + személyükben érintettek, + stb.
Mi a lehetséges magatartás ebben az esetben ? Vajon továbbra is az, hogy ne menjünk szavazni, vagy az, hogy menjünk és szavazzunk nemmel?
A felmérések eredményei alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy egyetlen módon akadályozható a két "nehezen értelmezhető" kérdés elfogadása, ha többen fogunk nemmel szavazni, mint ahányan igennel szavaznak.
A debreceni polgármestert bűnszervezetben való részvétellel gyanúsító levél jelent meg a Népszavábanhttp://index.hu/politika/belfold/nszava1106/
Nem a bűnszövetkezetben való részvétel a bűncselekmény, hanem az, hogy ezt a gyanúra okot adó tényt valaki nyilvánosságra hozta! Éljen a demokrácia és a szólás szabadsága!