Ezek történnek velem a munkahelyen, és jól ráéreztél, hogy nem csak hipotetikusan beszélek róla. Először majdnem leírtam direktben, de aztán csavartam egyet rajta: felcseréltem a szereplők nemét. Nem én karolom át a kolléganőmet, hanem ő engem, és közben bizony a mellét hozzám nyomja, és nem én simogatom a nők haját, hanem az enyémet simogatja másik kettő, a mellnyomogatóson kívül.
Engem nem zavarnak, sőt néha élvezem is, nem szexuálisan persze, csak úgy - nem akarok tőlük semmit, ők sem tőlem (bár az egyikben nem vagyok biztos :D).
Csak kíváncsi voltam, milyen reakciók születnek.
Most azt kérdezem, így változik esetleg a véleményed, vagy nem?
Eme színésznő joggal megbírált, beidézett megnyilvánulása a lábon kihordott agyhalált juttatta eszembe. Nem kellene ezt a magánakciót a feministák nyakába varrni antifeminista kirohanásokkal.
Hát igen, anno ha egy faluban az asszonyok kibeszélték a papot a háta mögött, annak vége is lett, akár milyen szándéka is volt, azoknak a szava érvényesült, akikre valamiért hallgattak.
Ez volt a "kispad", ahol a kocsma-templom férfi dominanciája gyakorlatilag adott esetben megsemmisítő vereséget szenvedett. A legmélyebb "frankó" nyilván nem a plebános kezében volt pl a gyónással, meg a kocsmárosnál a borgőzben, hanem a kispadot üzemeltető nőknél, akik a legbelső titkaikat kiteregető többi nőtől (és ffitól is) szerezték meg azokat.
A kimondott szó pedig valójában az események után keletkezik, tehát pl egy nő, aki a kecskét herélné, valójában már "ki is herélt" egy, vagy több "bakkecskét", ha nem is a szó konkrét sebészeti értelmében...
Tehát a tipikus tyúk, tojás kérdés, amit úgy próbálok eldönteni, hogy igazságnak veszem hogy van Isten és az teremtette a tyúkot aki tojja a tojást.
Aszongya anyósom: “Na ez lásson sose egy egészségest, vagy éppen akkor merüljön ki az elem az izgő-mozgó barátjából, amikor azt sikíjja, hogy: ne hagyd abba!”
Ha egy férfi beszélne így nőkről, a média „darabokra tépné”
Ebből is látszik a qrvanagy kettősmércéjük. Verbálisan egyenlőséget követelne, de a gyakorlatban szó nincs erről! Előjogokat akarnak, és a férfiak háttérbe szorítását. :(
Miért lepődnék meg, de ez meg olyan spirituális mítosz ami a legtöbb vallásban megvan, hogy a kimondott szavak valósággá válnak, tehát nem szabad kimondani. Meg azt sem, hogy "Jehova". Tele van a világ ilyen hülyeséggel, meg olyannok is, hogy pl nem tagadhatom ezt meg azt, mert akkor mégegyszer lesz, meg különbenis. Tudom, hogy magánügy, de engem ezek jobban zavarnak egy társadalomban mint pl a szegénység mert azon tudok változtatni, de azon, hogy más mit gondol arról amit én mondok és mekkora hisztit vág le miatta azon nem. És ezek állítólag felnőtt emberek, nem óvodások:-))
Oszt ne lepődj meg, ha néhányan kvázi utasításként kezelik a nő hülyeségét és kiherélik mondjuk a partnerüket. Ahogyan te :-) megnézted a rambót és elkezdtél gyúrni :-))), úgy a szomszédasszony nekiáll farigcsálni a férje dákóját :-)))
Amit a hölgy mond, azt kis odafigyeléssel akármikor lehet hallani/olvasni másoktól is, meg olyanokat is, hogy halálbüntetést kéne alkalmazni bizonyos esetekben. Nekem nem az a figyelemreméltó hogy ezt gondolja, hanem a társadalomban/médiában problémaként, sőt rendőrségi ügyként jelentkezik ha ezt a gondolatát elmondja.
A zaklatónak pont a gyengék a célpontjai. Ők azok akik maguk sem hiszik hogy sz Isten rájuk nézett, és nem mernek visszautasítani semmit, mert lebénulnak.
Ettől annyira szemét az egész, mert pont arra épít a macsó, hogy hiszen ő is benne volt.