"Egy kicsikét furcsa, hogy 18:40 után nincs több személyvonat Szegedről KKfélegyházára"
Nézd, tapasztalataim szerint napközben is igen-igen gyér a kihasználtság (gyakran nem éri el a 20%-ot sem a Selymes-Kiskunfélegyháza szakaszt leszámítva), sztem tök felesleges lenne mondjuk 21.00 vagy 22.00 körül indítani még egy szerelvényt azért az esetleges 1-2 emberért.
Persze ez az általam beírt kihasználtsági adat, azokra a járatokra vonatkozik amikkel én utaztam. Feltételezem, hogy a 7010-et (Szeged érk 7.14) ennél azért többen veszik igénybe Félegyháza és Szeged között, de azért alapvetően determinált a helyzet a következők miatt:
Szatymaz és Szeged közt fejlett a buszközlekedés, hiába van jó helyen az állomás, ennyi buszjárattal nem versenyhezet ez a napi 6 vonat.
Balástyán messze van az állomás a falutólm, a települést kettészeli az 5-ös út, szóval itt megint a busz a nyerő. Hogy mennyire kevés jegyet adtak el, az is jelzi, hogy nemrégen ott is bezárt a pénztár.
Kistelek a személyvonatokat illetően nem nagyon fontos, mert megállnak a gyorsvonatok, ráadásul a közúti közlekedés lehetőségei hasonlóak mint Balástyán.
Csengele: az egész szakaszon itt van a legmasszebb az állomás a falutól... (kb. 3-3,5km)
Petőfiszállás szvsz sokban hasonlít Szatymazhoz. Az állomás jó helyen van, és itt is elég sok busz van (azért nem annyi mint Szatymaznál) a fő célponthoz, ami itt már inkább Kikunfélegyháza. Ennek ellenére azért itt szoktam látni valamivel több utast.
Ezután jön Selymes (tanyaközpont), ami ugyan "csak" egy megálló, de szvsz itt a legnagyobb a forgalom ezen a vonalszakaszon. Beszéltem egy jv. ismerőssel, aki azt mondta, hogy gyakran nem tud a jegykitöltés végére érni az 5 perc alatt. Ő is említette, hogy talán érdemes lenne egy KM-es pénztárat rakni oda. Vagy valamilyen kocsmában vagy vegyesboltban (bár abban nem vagyok biztos, hogy ott van ilyen) vagy a megállóhely épületében. Ez utóbbit meg az teszi nehézzé, hogy tudomásom szerint nincs a megállóhoz aszfaltozott bekötőút, ez pedig télen nagymértékben megnehezítené a "szolgálati hely" megközelítését.
A többi megálló szvsz igen gyér forgalmat bonyolít, általában. Azért a gyülmöcsös-kiskertes övezetekben lévő megállóknál (Jánosszállás, Vilmaszállás, Őszeszék) láttam már nemegyszer 10 körüli felszállót (elsősorban Vilmaszálláson) a nyári szezonban, a gyümölcsbetakarítás alkalmával.
Hát nagyjából ennyit tudok elmondani erről a szakaszról. Lehet, hogy 1-2 dologban tévedek, ami elsősorban annk tudható be, hogy ritkán utazok ezen vonatokkal (évi 10 alkalommal kb.)
Ha már itt tartunk: Egy kicsikét furcsa, hogy 18:40 után nincs több személyvonat Szegedről KKfélegyházára. Gyorsvonatból még van egy 19:25-kor, aztán kifújt. :(
Lehet, hogy egy Szili+4Bhv nem gazdaságos, de éppen ezért lennének jók a villanydesirók. Pedig este a busz sem rúg labdába.
Így már nem biztosított valamennyi műszakra a megjelenés vonattal, a cég csak egy bérletet fizet a dolgozónak. Majd jár busszal, Orosházán meg Nagyszénáson havi 25-30 dolgozó havival kevesebb. Bevételkiesés: 200.000 Ft/hónap. Remélem, hogy a számadatok pirossal alákhúzva, és vastag betűvel kiemelve odakerülnek majd a ter. ig. íróasztalára.
Ilyen döntésekkel lehet elriasztani a vasúttól a törzsutasokat. :(((
Off? Az Alföld Szálló a város szégyene. A Fehér Hattyú tényleg nem rossz hely. nekem az "éjszakai élet" annyira nem hiányzik, ettől nyugodt a város, és azért eléggé biztonságos. Ha meg valahol "buli" van, utána eléggé észre lehet venni. Igazából arról van szó, hogy a fiatalok inkább elmennek a városból szórakozni más helyre, mert ott nem ismerik őket (annyira).
On: A szegedi SzeSzásokon tényleg nem tudok eligazodni, egyszer oroszlánként küzdenek a vonataikért és a véleményükénrt, máskor meg önként felajánlanak szerelényt, vonaton kinyírásra.
Persze vannak olyan viszonylatok, amelyek elsőbbséget élveznek bizonyos szubjektív okok (khm... társadalmi térkapcsolatok) miatt. Így onnan vonatot nem szoktak kivenni... Szeged lés egy másik város(ka) közötti összeköttetés...
Segítség! Egy dolgozatot írok a MÁV Rt. mellékvonalairól. Ehhez próbálok mellékelni egy-egy szomorú összefoglaló táblázatot a trianonosult vonalakról, a többi megboldogult vagy forgalomszünetes mellévonalakról, és a megszűnt keskeny nyomtávú vonalakról is.
Sajnos teljes, összefoglaló táblázatot még nem találtam erről, innen-onnan, régi térképekről, könyvekből próbálom összehalászni az adalékokat.
(A '94-es MÁV Almanachban például ilyen adat is szerepel a megszünt GV-k címszó alatt:
Villány-Kiskacsa 14km. Kiskőszegre gondolhattak talán.)
Kérdés pl, hogy a Gyulai Erdei Vasút a régi Nagyzeréndi összeköttetés, amit egy térkép még jelez is '59-ből, vagy egy teljesen más vonal?
Vagy: A mezőhegyesi GV hálózatának összes viszonylata is érdekel, mind a 161km.
Várok minden létező kiegészítő/helyesbítő infót dátumra, távra, viszonlatra vonatkozóan; meg persze térképet, régi menetrendet. Na azért ne legyek már telhetetlen!
Eddig ennyit sikerült összehoznom:
Év Normál Keskeny Összesen
1959-1960 87 14 101
1961-1970 66 354 420
1971-1980 559 808 1367
1981-1982 10 — 10
Összesen 722 1176 1898
A határmódosítások miatt megszűnt normál nyomtávolságú vasútvonalak:
looksharp: Hogy miért kellett lemondani, nem tudom, szerintem az előzetesen összeállított anyagból, ami több kinyírást is tartalmazott, ezt "véletlenül" benne felejtették Budapesten. Én is erre gondoltam... De úgy tudom, hogy a "szegedi" szeszás úriember sem nagyon verte érte a tamtamot.
Az orosházi "éjszakai élet" hiánya egyébként meglepő... Tavalyelőtt (vagy 3 éve) jártam ott utoljára, akkor már az Alföld(?) szálló is bezárt, így végül is gyopároson aludtam a Fehér hattyú(?)-ban, ami viszont nagyon kellemes meglepetés volt.
Orosháza - Nagyszénás és vissza vonatok:
Ami a negyed kilences "csoportból" indul(t), azon 10-15 fő volt, de ez csak hétfőtől-csütörtökig közlekedett. Ami visszafele jön a 10-es műszakhoz, azon 5-8-10 fő volt (műszakfüggő), a 22.20-ason is 10 fő körül, csütörtök este többen (siető egyetemi és főiskolai hallgatók, jó csatlakozás Szeged felől).
Mondjuk egyik sem az az egetverő utasszám. A vonatok szóló Bz egységgel közlekednek, kivéve a szombat esti 22.20-ast, az visz melléket vagy néha MD, mert azzal mennek az orosházi fiatalok Nagyszénásra(!) a diszkóba. (40-től 120 főig)
Hogy miért kellett lemondani, nem tudom, szerintem az előzetesen összeállított anyagból, ami több kinyírást is tartalmazott, ezt "véletlenül" benne felejtették Budapesten.
looksharp> az esti Orosháza-Nagyszánás vonatok kinyírása Tényleg, ezt már akartam kérdezni, hogy miért lettek megszüntetve?! Most, amikor végül is sehol nem volt vonatlemondás...
Mennyi utas volt rajta?
Nem lesz nagy csökkenés... Ami csökkenés a pénztárbezárásokból származik, az elenyésző, a jegyek túlnyomó részét a jv-k kiadják majd. Jó, sok helyen szűnt meg a jegykiadás, de ha megnézed, hogy ezek közöt nagyon sok olyan volt, ahol havi 30-35 ezer forint volt a bevétel, akkor máris látszik, hogy nem egy egetverő összeg. Sokkal nagyobb bevételkiesést jelentenek a forgalmasabb helyeken a pénztárszünetek (emberhiány miatt), vagy a vonatmegszüntetések, pl. az esti Orosháza-Nagyszánás vonatok kinyírása. Így már nem biztosított valamennyi műszakra a megjelenés vonattal, a cég csak egy bérletet fizet a dolgozónak. Majd jár busszal, Orosházán meg Nagyszénáson havi 25-30 dolgozó havival kevesebb. Bevételkiesés: 200.000 Ft/hónap.
"Ott a pótlóbusz szerintem semmivel sem gyorsabb (a menetrend alapján) mint az egykori pályasebesség (30 km/h)."
A Pécsvárad-Palotabozsok távot a vonat az utolsó időszakban kb. másfél óra alatt tette meg, ezzel szemben a pótlóbusz menetideje 55 perc...
Az már egy másik kérdés, hogy egy-két kivételtől eltekintve ugyanannyit kéne/kell gyalogolni a MÁV buszhoz mintha még mindig járna a vonat, szóval nem hinném, hogy emiatt a időcsökkenés miatt jelentősen nőtt volna a helyi utasforgalom.
Biztosan láttál már képeket a lezárt rész állapotáról...
Szvsz ezen a nyomvonalon már nem lesz újra forgalom, max. újat építhetnének, de erről nincs és szerintem nem is nagyon lesz szó az elkövetkezendő jópár évben, sajnos!
FélOFF, és "fehér négyzetes" kérdés, de a 64-es vonal bezárt ám még meglévő szakasza reménykedhet valaha az újjászületésben (vagy legalább a forgalom felvételében)?
"......., hiszen gyalázatosan messze van az állomás a városkától. "
traficc :
Megy az idegen a kisvárosban, s megszólit egy helybelit :
- Mondja Bátyámuram ! Miért épitették ilyen mesze a vasútállomást a várostól ?
- Hogy közel legyen a sinekhez !
"Ne feldkezzünk el a bliccelőkről és a "lusta"* jegyviszgálókról"
Ha nincs jegykiadás akkor semelyik felszálló nem igazán tekinthető bliccelőnek szvsz... Végül is nem az utas feladata, hogy odamenjen a kallerhoz, hogy "ugyanmár, adjon egy jegyet".
Mi is a nyáron Badacsonyörsön nyaralhatunk, ahol ugye nincs jegykiadás. Többször is utaztunk (nem 10-20km-t), de a kalauz nem jött (vagyishogy jött, csak hozzánk külön nem, hogy jegyet adjon...) Amikor meg jött akkor meg inkább saját zsebére dolgozott, hogy meglegyen a kisfröccsre való (ezt ő mondta!), de ez már megint egy másik kérdés...
Abban mellesleg szinte biztos vagyok, hogy ezzel a mértéktelen és esztelen péntárbezárósdival csökkenni fog az eladott jegyekből származó bevétel... :-(
Mondjuk nem hiszem, hogy túl sok jegyet eladhattak, hiszen gyalázatosan messze van az állomás a városkától. Tavaly május 1-én voltunk ott kocsival, de az időpont miatt sajnos nem volt szolgálat, ezért sajnos a jegyről lemaradtam...
Ne feldkezzünk el a bliccelőkről és a "lusta"* jegyviszgálókról! Valamint arról, ha túl sokan szállnak fel egy-egy időpontban. Ezek a jegykiadás felé billentik a mérleget.
Nem megy végig rendszeresen a szerelvényen, vag nem ír jegyet rövid távra.
Ha a SzeSza fizeti az alkalmazottat, a menetjegyeladásból származó bevételnem el kell érnie azt az összeget (legalább), amennyibe maga az alkalmazott kerül (bér + járulékok), plusz a menetjegy-előállítás költsége, a szolgálati hely fenntartási költsége.
Ha a forgalmi dolgozó adja a jegyet: a SzeSza fizet a forgalomnak a menetjegykiadás biztosításáért (havi fix összeg? eladott menetjegy alapján? forgalom alapján?). A lényeg, hogy a forgalomnak fizetett összeg kevesebb legyen, mint amit ugyanekkora forgalom mellett a jegyvizsgálónak fizetnének (jegyjutalék és járulék).
Ha a boltos adja: Nincs ilyen gond: a forgalom egy bizonyos százalékát megkapja, a SzeSza számlát kap, nincs Tb-teher, nincs alkalmazotti bér és társai...
Azt mondta, hogy a "SZESZÁnak nem éri meg a jegykiadás", a "forgalomnak meg semmi köze hozzá, nem kötelessége". Akkor miért éri meg ugyanez egy boltosnak? A forgalmista ugyanúgy ott van (amíg van sszolgálat az állomáson), és ugyanúgy lenne annyi ideje sok helyen.