Ichinoyo nekem is kapásból eszembe jutott a két medve kapcsán :) Meg talán Aoiyama vagy Kaisei. A sebességük, a mozgásuk... Érdekes, hogy a medvékből valóban az ősi ösztön stílusa tör elő miközben "birkóznak", tehát valószínűleg a birkózás a legősibb sport, amit még az ősemberek is előszeretettel művelhettek. Csak gondolom mellé még haraptak is :)
Sőt, ha utólag belegondolok, egy Kakuryu - Tochinoshin - Asanoyama hármas döntő is lehetett volna a dologból, ha mindketten 11-4-re állnak. Na de hogy most újra itt az uborkaszezon, egy kicsi off-al élnék, mert megdöbbentő hasonlóságot vettem észre a Grizzli medvék harcmodora, és a szumóbirkózóké között.
Bár a fontosabb kérdéseket már a tegnapi nap megválaszolta, még így is maradt érdekesség az utolsó napra, konkrétan (szerintem) az egész torna legnagyobb meccse, A Sohouhozan - Enho találkozó volt. Mekkorát küzdött Enho, de végül csak kikapott. 7-2-ről 7-8-as makekoshit ért el szegény. Tomokaze megmozdulása viszont nagyon gerinctelen volt. Abból a helyzetből már mindenképp megnyerte volna a meccset, teljesen felesleges volt tiszta erőből kilöknie Sadanoumit. Micsoda esés volt, csont nélkül rá a hátára. Itt látszik, milyen kemények is ezek a birkózók. Sadanoumi fájdalommentes arccal azonnal felállt. Takayasu bátor volt, és Tochinoshin övére ráfogott, majd a saját pályáján győzte le. És így, hogy végül Asanoyama is kikapott (ami pont rosszkor jöttneki mert Trump gondolom nem követte a tornát, és úgy adta át a kupát hogy ezt a teljesítményt látta Asanoyama-tól) egy Tochinoshin - Asanoyama playoff meccstől lettünk megfosztva mi, nézők visszamenőleg.
Úgy lenne a legigazságosabb és legtisztességesebb magának a tornának alakulása, ha holnap észvesztő csaták után Asanoyama megnyerné az utolsó meccsét, Tochinoshin viszont elvesztené. És nem vagyok Tochinoshin ellendrukker, de ha már ilyen csúfosan alakult a végjáték, nem szeretném, hogy bármelyikükben az a lenyomat maradna meg a tornáról, hogy a bírók elvettek egy Play Off lehetőséget e két birkózótol. Mert jelen pillanatban play off-ra állnának, ha ott és akkor igazságos döntés születik. Ha viszont holnap nyer Tochinoshin, és veszít Asanoyama, az mindkettejüknek egy borzalmas emlék lesz, ami szerintem senkinek se jó. Ettől fúggetlenül természetesen borzalmas és felháborító az a dolog amit Tochinoshinnal tettek.
Igen, a meccs végén (és a döntés után) minden Tochinoshin arcára volt írva. Az a tehetetlen düh nyilvánvalóan abból fakadt, hogy ő pontosan tudta, hogy nem ért le a sarka, tehát aki a legbiztosabb lehet a győzelmének elvitatásában, az ö maga. A lassításokat figyelve én egy kameraszögből nem láttam mi történt pontosan, az összes többiből azt vettem le, hogy nem ért le a sarka. Egyetlen jó hír van Tochinoshin számára: hogy a holnapi napon nem japán ellenfele lesz, így végre becsületes elbírálás alá fog esni a mérkőzés. Roppant szomorú hogy ezt, mint pozitívum, kell kiemelni.
Enho-nak is ez az álomszerű torna kezd rémálomszerűvé válni. 7-2-re állt, egy győzelemre volt a pozitív mérlegtől, de azóta csak veszít, sőt, úgy nézett ma ki, hogy le is sérült.
Takayasu végre megnyugodhat. Pocsék volt a torna előtti formája, és a torna elején valóságos katasztrófa volt a teljesítménye, de mondhatni, megúszta. A helyében én már csak pihenőre venném, és a következő tornára igyekeznék felkészülni. Persze ezt a Sekitori-büszkeség okán nem fogja kímélni magát a végén se.
Többször megnéztem a lassításokat, és egyértelmű, hogy Tochinoshin sarka nem ért le. Alapvetően nem szeretem az összeesküvés elméleteket, de erre nem tudok mást mondani, mint hogy szimpla csalás volt. Nem igaz, hogy a szék bírók mindegyike vak. Persze lehet mondani, hogy ha Tochinoshin tisztábban győz, akkor nem adott volna esélyt ezeknek az embereknek, hogy elvegyék tőle a győzelmet. Viszont annál mocskosabb dolog, hogy amint lehetőség van rá, mindjárt a japán rikishik javára döntenek. Még egy apróság, amire felfigyeltem. Tochinoshin a meccs végén megrázta az öklét, vagyis úgy gondolta, hogy ő győzött. Szerintem annyi realitás érzéke biztosan van, hogy ha érzi, hogy leért a sarka, akkor ilyen "színházat" csináljon. A színházat, méghozzá a legrosszabb fajtát, viszont így a székbírók csinálták.
és kérdem én, hogy lehetett 6 (!!!) perc mono-ii után így dönteni? nem lett volna akkor inkább korrektebb egy tori naoshi? ha már az első percben nem egyértelmű, akkor min szarakodtak további öt percen keresztül? de ha az összes video felvételt megnézzük, egyetlen egy perdöntő kép sem készült arról, hogy tochinoshinnak lent lett volna a sarka. akkor meg? ezek vén konzervatív seggfejek ott rúgnak a külföldi rikishikbe, ahol csak tudnak, még arra sem képesek, hogy álcázzák a szándékaikat.
úgy próbálják asanoyamát nyomni, ahogy csak lehet, nehogy már egy nem japán nyerje meg a reiwa éra első tornáját!
és sajnálom asanoyamát is. ő tehet erről a legkevésbé. ha netalántán megnyerné ezt a tornát, ennek a 13. napnak címkéje ott fog lógni a nyakában örökre.
őszintén szólva, előbb olvastam asolymot, mintsem láttam volna az összefoglalót, ezért először tochinoshin meccsével kezdtem.
előre is elnézést kérek, ez egy kicsit "emócionális" lesz.
mindenek előtt tisztáznám, nem vagyok egy hardcore tochinoshin fan, de ami most vele csinált néhány öreg japán sunyi seggfej, (mert másképpen nem tudom nevezni ezeket a szemeteket) az egy gyalázat.
szégyen, szégyen, szégyen!
az egésztől elment a kedvem. most már csak egy dolognak szurkolok, nyerje meg kakuryu, illetve bárki, aki nem japán.
Ma Takayasu is "megugrotta a kachikoshi lécet" (elkerülte a kado ban-t), méghozzá úgy, hogy legyőzte
Kakuryu-t. Így most már tényleg akár lehetne is mérlegelni egy esetleges Asanoyama Yusho-t, aminek
bekövetkeztére azért - valljuk be őszintén - nem sokan fogadtak volna nagy pénzben a torna legelején.
Tochinoshin-nak ma is sikerült elbénáznia az Ozéki - visszatérést, így ha vajmi komolyan gondolná ezt
(ki tudja), akkor a hátralévő két nap legalább valamelyikén igencsak oda kellene tennie magát és nem
alibi-birkóznia. Ezt elsőként holnap teheti meg, amikor éppenséggel Kakuryu-val kell majd meccselnie.
Ha nyer, ezzel egyszersmind kicsikarhatja Asanoyama-nak a Yusho-t amellett, hogy mégiscsak Ozeki-ként ébredhet a Nagoya idején. Mindenesetre roppant kíváncsi leszek a holnapi nap záró mérkőzésére,
akárcsak az azt közvetlenül megelőző Goeido - Asanoyama összecsapás kimenetelére. Az Ozeki - nek
- jelen állás szerint - "csak" presztízskérdés lesz ez, míg a Maegashira -nak szinte élet - halál (no meg
természetesen a Yusho mellett) a Sanyaku-ba fellépés lehetősége / kivívása lehet a meccs valódi tétje.
A Takayasu - Shodai meccs kimenetelének ezek mellett úgyszólván nincs jelentősége. Tétje lehet még
a Mitakeumi - Takarafuji összecsapásnak, elsősorban a Komusubi Sanyaku - ban bennmaradása szem-pontjából. Még Aoiyamának is van lehetősége a Sanyaku-ban maradni. ichinojo azonban egész biztos
Maegashiza-ként állhat majd rajthoz a Nagoya Basho-n. Szerintem a Juryo- ba való visszaesés, illetve
az onnan felkerülés kérdése is lényegében már eldőlt a hátralevő két nap eredményeitől függetlenül.
Hát nekem ez furcsa döntés volt, hogy Asanoyamat hozták ki győztesnek. Igaz csak telefonon tudtam nézni, így lehet, hogy nem jól láttam. Kemény két nap vár Tochinoshinra.
kintamayama "távolléte" nyilvánvalóan megemelte natto csatornájának nézettségét, robert mensinget bannoltatta az NHK, egyébként se igazán értettem azt a csatornát, mert semmi mást nem csinált mint az egyébként is nyilvános NHK összefoglalókat https://www3.nhk.or.jp/nhkworld/en/tv/sumo/ töltötte fel egy az egyben, változtatás nélkül.
ettől függetlenül nattosumo csatornája nem csak a fentiek miatt lett népszerű (már ez előző tornán is nagyobb nézettsége volt mint kintamayamának) hanem mert:
a leghamarabb ő tölti fel a napi összefoglalókat
a feltöltött videói hosszabbak, részletesebbek, mint a "konkurenciáé".
rettentően informatív, minden meccs előtt kapunk egy olyan statisztikát, amelyből szó szerint mindent fontosabb és kevésbé fontos dolgot megtudunk, az adott küzdelem résztvevőíről
a videók szerkesztése, animálása messze profibb a többinél.
egyébként kintamayama elmondta, hogy szeretné már abbahagyni a vidókészítéseket és nagyon örülne, ha valaki végre átvenné a helyét. mielőtt elutazott japánba a sumoforum.net oldalon nattosumo csatornáját ajánlotta mindenkinek amíg távol lesz.
egyébként már visszajött japánból, tegnapelőtt óta ismét küldi az összefoglalókat. :-)
Azt figyeltem meg, hogy a NattoSumo csatornának rendszeres nézőközönsége eléggé rohamosan növekszik. Míg korábban néhány ezer megtekintésig kúszott fel 1-1 nap, a mostani tornának egy stabil 45-50 ezres nézőközönsége van már. Még ha azt nézem, hogy a konkurenciák (Kintamayama, Robert Mensing) jelen tornán (eddig) nem képviseltették magukat, ez a nézőszám növekedés akkor is feltűnő. Talán köze lehet hozzá annak a japán rajzfilm-sorozatnak, amit még jóval korábban említettem.
Akkor ezek szerint mindig rotálódik (gondolom Juryo 1-3 köröki birkózók között) hogy adott napon épp ki helyettesítsen. Ezért se nagyon látni hosszú távon ugyan azt a Juryo visitor-t egy azon tornán.
Valahogy úgy képzelem (természetesen mindenféle tárgyi tudást nélkülözve), hogy ilyenre csak abban
az esetben kerül(het sor, ha valami oknál fogva a stabil / végleges, illetve az ideiglenes visszalépések
folytán nincs meg a szükséges létszám a Makuchi-ban a rangosztály-béli verseny korrekt körülmények
közötti lebonyolításához. Ilyen esetben esély adnak a Juryo rang - osztály legfelső régiójában szereplő
Rikishiknek arra, hogy kipróbálhassák magukat, természetesen olyan rangú Makuchi-osztály-beliekkel
szemben, akikkel egyébként is megmérkőznének, ha ők maguk is valahol a Makuchi - osztály legalsó
régiójában foglalnának helyet. Az eredményük mindezzel együtt nyilván a Juryu eredmény - listájában
kerül értékelésre. Ahogy az ilyen összecsapások kimenetele is tanúsítja, korántsem egyértelmű ilyen
esetekben a Makuchi-beliek győzelme. Arról már nem is beszélnék, hogy így a Juryo - beli legjobban
rangsoroltaknak is nyílhat módja pénzdíj besöprésére, bár könnyen elképzelhető, hogy az érintettek
a delikvensek ennek csak másodlagos - harmadlagos jelentőséget tulajdonítanak, illetve maguk az
érdekeltek nem tartják oly nagyon lényegesnek, hanem sokkal fontosabb nekik az a tény, hogy meg-mutathatják magukat a teltház előtt zajló összecsapások alkalmával. Bár amikor - a ti jóvoltotokból
kapott linkeket nézegethettem a Juryo-beli összecsapásokról, ott is az látszott, hogy azok is szinte
már táblás ház előtt zajlottak. Végül is a Juryo a Makuchi közvetlen "előszobája".
Nem tudja semmilyen korulmenyek kozott megnyerni egy makuuchiba “vendegszereplo” juryos rikishit csak egyszer-ketszer rendelnek fel a makuuchiba egy adott tornan es az ott megazerzett gyozelme vagy veresege a juryos eredmenyeibe szamit bele.
Takagenji és Toyonoshima kapcsán jutott eszembe ismét egy dolog. Az mindig is érdekelt, mi van akkor, ha valaki feljön a Juryo-ból a Makuuchi-ba, kiegészíteni a csapatot, mert valaki sérült, de esetleg az a személy megnyerné a tornát? Akkor az most Juryo tornagyőzelem, vagy Makuuchi? És mi van akkor, ha valaki a Juryo-ból jön fel valaki pótlására, de az a valaki az utolsó pár napra mégis visszatér, miközben a Juryo-s helyettesítő mindvégig nyert? Vissza megy az utolsó pár napra Juryo-ba, és akkor azt a tornát nyeri meg? Ilyen vagy olyan módon, de itt nem nagyon lehet igazságos döntést hozni.