"A pályaszáma: 275-161, ezt onnan tudom, hogy a pályaszámtáblája jelenjeg a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület múzeumhelyiségében van kiállítva egy fénykép társaságában. (ha valaki megró érte hogy elhozták a haverok, azt mondom, inkább ők hozzák el, mint egy helyi "önkéntes" fémgyüjtő brigád)"
Érdekes gondolkodás.......
Egy kiállított jármű az kiállított jármű nincs mellette a teremőr, de olyan szent mint a múzeumi tárgyak. Mit lépnél arra ha egy múzeumból kivinne valaki valamit mondván, hogy inkább én mint a tolvajok!
Gyenge de mentség, hogy valahol ki van állítva. Leginkább a helye a gépen volna.
Már egy ideje gondolkodom ezen a tábla témán, lehetne-e valahogy rendszerezni kinél, mi van? Egyáltalán akiknél van ilyen belemennének-e, hogy lista készüljön ezekről a táblákról? A gáz azokkal a táblákkal lesz természetesen amik még működő vagy kiállított gépekről vannak, mert azt ciki bevallani. De azért A többit érdemes volna rendszerezni. Így nem csak a táblások saját gyönyörűségére volnának ezek hanem esetleg néha néha a közönség is megtekinthetné őket egy egy kiállításon, akár a füstiben akár máshol.
Bár a lista készítésnek az is gátja lehet, hogy akkor eszeveszett alkudozások indulnának el, az nekem kell tőled mert apukám gépe volt, vagy mert nagymamám egyszer megfogta a bal lámpát stb...
Félreértés ne essék nem ítélem el a tábla gyűjtőket, mert a már szétvágott gépekről megmentett táblák igenis értékesek. Magam is rajongoja vagyok ennek a témának is, már van is 1 az az egy táblám: 424 016 (Zománc). Most úgy fest lesz kézzel festett egy pár darab.
"És ez a sors vár a gyönyörű vértesacsai épületre is :-(((((. Pedig van vevőjelölt, aki folyamatosan bombázza a MÁV ingatlangazdálkodást, mindig csak nemleges választ kap. Ezt nem tudom megérteni, ahelyett hogy bevétele lenne a MÁV-nak az épület eladásából, ehelyett pénzt áldoz a bontásra. Régen azt mondták, hogy ahol megjelenik a hadsereg, onnan kiszorul a logika. A MÁV-ra ez fokozottaan igaz."
Az igazság az, hogy nincs igazság! Először is vágányok mellett fekvő ingatlanokat ne molyan egyszerű értékesíteni, teszemazt a vevő akarja mint egy falat kenyeret. Aztán meg veszi öt év múlva pedig reklamál, hogy repednek a falak mert a vasút túl nagy rezgéseket produkál. Per, vita, és lehet, hogy nagyobb kiadás a MÁV-nak mint a bevétel volt. Tudom erre mostanság nem járnak vonatok, de ha egyszer mégis? Aztán van egy két ismerősöm aki a szolgálati lakását szeretné megvenni és nem kapja mert 6 méternél közelelbb van egy vágány a házhoz, ez valami szabály! De pl volt Érden barátom aki a gödör mellett (felső és Tárno között) tetőtér beépítést akart csinálni és csak úgy kapott hozzájárulást a MÁV-tól, hogy aláírja a repedések miatt nem fog reklamálni.
Aztán a MÁV-os buldózerek szerintem nem mennek, ven egy hely ahol lehet pályázni a bontásokra, pl építési engedéllyel rendelkező MÁV dolgozó előnyben. Aki elnyeri a bontást esetleg fizet valami jelképes összeget. De pl amikor egy másik érdi cimborám építkezett és kelenföldön bontotunk egy épületet, akkor 5000 ft- volt a kaució amit vissza kapott ha rendben adta át a terepet. És ha így veszem akkor a vasút támogatásával épült fel a háza! Ez szerintem helyénvaló.
Azért ha a Vértesacsait megakarja venni valaki akkor aláíratnám vele, hogy tudja mit vesz meg, és semmilyen körülmények között nem reklamál a MÁV-nál, gondolok itt repedésekre, illetve esetleges forgalomfelvételre. S ha így jó neki akkor miért ne maradhatna fenn az épület új tulajdonossal!
Hááát, azt a pénzt talán még vissza is adná nekik a Máv...
Erről híresek. Aranykoronában, kamatostul :-)))))).
A csalai épületben lakó nyugdíjas forgalmász kb. 4-5 éve felújította az épületet. Miután meghalt (illetve szépített krónika szerint elköltözött onnan), nem sokkal utána döntötték romba. És ez a sors vár a gyönyörű vértesacsai épületre is :-(((((. Pedig van vevőjelölt, aki folyamatosan bombázza a MÁV ingatlangazdálkodást, mindig csak nemleges választ kap. Ezt nem tudom megérteni, ahelyett hogy bevétele lenne a MÁV-nak az épület eladásából, ehelyett pénzt áldoz a bontásra. Régen azt mondták, hogy ahol megjelenik a hadsereg, onnan kiszorul a logika. A MÁV-ra ez fokozottaan igaz.
Nagyon bili de azért örülnék pár Nyerő Párosnak arrafelé :-))))).
"Azt viszont tényleg nem értem, hogy a Mávot - amelynek ugye segge kinn van a gatyából - miért pont egy 2x éve megszüntett vonal írmagjának is a kiirtása izgatja, és miért fáj neki, hogy a maradványok békésen pihennek a természet lágy ölén, a vasútbarátok és a helyiek viszonylagos örömére..."
Na ez az, amit én sem nagyon tudok (és nem is nagyon akarok) megérteni... :-(
Balatonfűzfő:
a 29-esből a kitérő valóban előbb eltűnt,de az aszfalt alól csak úgy kb. egy éve szedték ki a sínpárt,amikor felújították a 71-es út ezen szakaszát.egy 10 méteres darabot mutatóba az út mellett meghagytak.
környékbeli településeken szeretnék, hogy újból legyen vasútjuk. A MÁV-nak évek óta bontási engedélye van e szakaszra, de a lakók tiltakozása miatt nem mernek hozzányúlni. A környéken lakók mondták, hogyha fölszedik a síneket, visszakövetelik azt a pénzt a települések, amit a vasútépítésre összeadtak - még 1895-ben.
Hááát, azt a pénzt talán még vissza is adná nekik a Máv...
Annak a realitása, hogy erre még vonat közlekedik, meglehetösen csekély, bár úgy tudom, azért léteznek olyan távlati tervek, hogy az 1-esböl kiágazik valahol nyugat felé egy Bp-t elkerülö ág, amely aztán keresztezné a 30-ast, és tartana délre. Igaz, itt maximum a környék lenne részben azonos, a nyomvonal kevésbé, meg hát a bili....
Azt viszont tényleg nem értem, hogy a Mávot - amelynek ugye segge kinn van a gatyából - miért pont egy 2x éve megszüntett vonal írmagjának is a kiirtása izgatja, és miért fáj neki, hogy a maradványok békésen pihennek a természet lágy ölén, a vasútbarátok és a helyiek viszonylagos örömére...
Lovasberény-Székesfehérvár nem szűnt meg! Teherforgalom van rajta mutatóba.
Viszont nem láttam olyat, hogy Balatonfűzfő-Fűzfő gyártelep. Ezen a '80-as években még hivatásforgalmú személyforgalom is volt. Sajnos nem tudom, hogy mikor szűnt meg rajta a közlekedés, de fizikailag kb. '97 körül tűnt el a sín, a kitérő a 29-es vonalból talán egy picit korábban.
A nagyatádi gőzös talánya megoldódott részemről: valóban egy gőzösről van szó, ami a szoborpark mellett áll. A pályaszáma: 275-161, ezt onnan tudom, hogy a pályaszámtáblája jelenjeg a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület múzeumhelyiségében van kiállítva egy fénykép társaságában. (ha valaki megró érte hogy elhozták a haverok, azt mondom, inkább ők hozzák el, mint egy helyi "önkéntes" fémgyüjtő brigád)
Acélváros!
A Kaposvár környéki kisvasutakról szintén a Verebély László Vasúttörténeti Egyesületnél találsz sok anyagot. (fénykép, térkép, stb.)Ha érdekel, adok címet és telefonszámot!
Ja és még valami:emlékeim szerint Ádánd környékén (Siófoktól délre levő község) szintén volt kisvasút, ami megszűnt. Hogy kinek a tulajdona volt, és mikor szűnt meg, azt nem tudom, de van régi térképem, amin rajta van.
Mindkét kérdésre válasz: egy hajtányos csapat karbantartja a vonalat! Használatban lévő az a pálya! :-))))
Ezt az újságszemelvényt már máshová beírtam: a környékbeli településeken szeretnék, hogy újból legyen vasútjuk. A MÁV-nak évek óta bontási engedélye van e szakaszra, de a lakók tiltakozása miatt nem mernek hozzányúlni. A környéken lakók mondták, hogyha fölszedik a síneket, visszakövetelik azt a pénzt a települések, amit a vasútépítésre összeadtak - még 1895-ben.
Jó a témaválasztásod!
Ha gondolod, nézz körül a térképtáramban: kep.tar.hu/vacit.
Kedvcsinálónak pedig itt egy térkép:
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
Ha tudok segiteni (konkrét kérdésekben), Dél-Dunántúl ügyben bátran fordulj hozzám!
Kösz az infókat!
Sok helyen a busz tényleg jobb vonalvezetésű, mint a vonat, de azért van ahol a vonat jobb lenne.
Ha lenne közös bérlet, akkor ez a probléma sok helyen megoldódna.
Amúgy meg lehet, hogy szerencsés helyen élek. Ugyanis tőlünk műszakos vonatok is mennek minden irányba. (Kivéve szombaton.)
Ezesetben is volt rá jelentkező, asszem. Az épületet ráadásul néhány évvel ezelőtt felújíttatta az ott élő idős vasutas, aki azóta sajnos meghalt. De erről Nyunyuka tudna többet mondani.
>Jó lenne tudni, hogy ilyenkor vajon mi motiválja a céget... Pedig ez világos. Képzeld el, milyen rosszul mutatott, hogy Csala, utána meg hogy MÁV.
Ugyanezrét hamarosan lebontják Lopa és Hazudika épületeit is.
Szegedről 60 km köröli távolságra vonattal Kiskunfélegyháza, Orosháza, Mezőhegyes, Szentes van, de semelyikhez sincs 3 műszakrend szerinti vonatközlekedés (szerintem busz sem). Ugyanis nincs rá szükség, mert költséges és lassú lenne a bejárás. A cégek a 2-3 műszakos dolgozókat közelebbről "gyűjtik össze", max 30-40 km, a buszok is általában irányonként max ilyen messzire mennek, kb. 1 órai út. Irodai dolgozóknál és vezetőknél előfordulhat, de ők csak "1 műszakosak" (az iskolások is),ilyen vasúti és/vagy busz közlekedés általában létezik, és a vezetők céges autót is kaphatnak.
Ezekben a 30-40 km irányokban, ha csak vonat lenne - párhuzamos busz nem -, ami általában kedvezőtlenebb helyen megy mint a busz, és ritkábban áll meg az érintett településeken és a települések között is, még pluszban szükség lenne vmilyen helyi tömegközlekedésre is a településeken belül - a nagyobb távolságok miatt -, ami jelenleg nincs, és nem tudom, hogy a nem túl gazdag önkormányzatok vagy a vasút áldoznának-e erre.
M41 2127: Az okot asszem a vágányzárban kell keresni. Nem hiszem. inkább abban, hogy a 140-155-ös vonalakon keresztül "alulról" vannak betáplálva a kocsik a 150-esre. És a 2 kocsis személyvonat ilyenkor egy "picit" hosszabb lesz...
"a személyvonatok "normális" hossza 2-3 kocsi, néha 4"
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] Na ez egy tipikus példája a "nem normális" itteni személyvonatnak. Ezt a képet akkor csináltam Kisteleken (a 7053 érkezik meg éppen), amikor tavaly szeptember 1-én Tőled jöttem haza. Min. 9 kocsiból áll.
Az okot asszem a vágányzárban kell keresni.