Keresés

Szeretem Szabó Lőrinc verseit, mert mindig megtalálom azt, amelyik pontosan az én hangulatomról szól, és így beszél helyettem is. Írjátok le a verseit, amiket szerettek, vagy ami akárhogyan hatni tudott rátok.
Legyen ez az első.

Lemondás

Nem elég, nem elég, nem elég,
ami kell, ami jó, ami szép,
nem adott, ami nincs, de lehet,
nem adott soha még eleget, és semmise sohase sok,
nyugodni sose tudok,
mert ami kellene nékem,
sehol a földön, az égen
nincs az az egyesülés,
nincs az a teljesülés.

Amire érzék és gondolat
sóvárog, silány mind: szomjamat
oltani nincs italom,
üres a legnagyobb jutalom,
ha mindent el kell majd veszteni,
semmit nem érdemes kezdeni,
hisz életem, az egész,
csak egy és olyan kevés,
hogy benne, jaj, csak a gyötrelem
nyomora végtelen.

Megyek én, megyek én innen,
kicsi e földön minden,
s csa ha a lélek előre
már a Kevés szeretője,
csak akkor van nyugalom,
csak annak van jutalom,
csak annak egyesülés,
csak annak teljesülés,
csak annak földön és égen,
sohase, sohase nékem.

Inkább, mint újra csalódás,
jöjjön előre lemondás:
nem kell már énnékem semmise,
ne legyen barátom senkise:
vetem halálba ágyamat,
sivatag lepje vágyamat -
pusztulj, sok nagy célom,
egy maradt s elég ez:
várni, míg hóhérom,
az isten kivégez.