Keresés

Részletes keresés

Rahed Lee Creative Commons License 2015.10.10 0 0 2698

Ez a 2K nagyon átkeményedik. Két rétegben fújtam fel, az elsőt átcsiszoltam. Nem telt el 24 óra, de amikor csiszoltam úgy porzott, mint a sivatagi homok. Semmi sem tapadt fel a papírra. Ha kicsit is puha a festék, akkor eltömi a papírt, ebből lehet tudni, hogy az nem egy rendesen átkeményedett festék. Ha a gumikábel is nyomot hagy, akkor az egy gyenge, puha festék. A jó felületnél egy nap után már nem tudod a körmöddel benyomni.

Előzmény: maseratisti (2697)
maseratisti Creative Commons License 2015.10.10 0 0 2697

Ja és a másik hogy a gorillánál 1K-s a festék, azt mindenképp letúrom majd, és kicserélem 2K-sra. Észrevettem ugyanis, hogy olyankor ha elpakolom a gépet, és valami gumikábel tartósan hozzáér (pld saját hálózati kábele) érdekes módon "megmarja" a festéket, és marad ott egy sárgásabb árnyalatú folt.

 

Színeltérés még nem is zavarna, de ez igen.

Előzmény: Rahed Lee (2693)
maseratisti Creative Commons License 2015.10.10 0 0 2696

Jaja, tudom. Nagyon sok minden befolyásolhatja a színt, spraybe töltettem, mert ilyen kis felületnél ez volt egyszerű. Mi inkább a beazonosítást csesztük el. Ott ahol kevertettem nincs műszer, csak színkártya. Hiába néztük meg különböző fényviszony mellett is, csal a szem, könnyű benézni annak aki nem rutinos.

Előzmény: Odin Master (2694)
Rahed Lee Creative Commons License 2015.10.10 0 0 2695

Az Ergusnál biztosan nincs alapozó szín, mert eredendően szinterezett. Meg is szívtam vele, mert meg akartam spórolni a kézi csiszolást és elvittem a homokos emberhez. De az efféle vékonyabb lemezeket nagyon óvatosan lehet homokolni, mert olyan erővel fújja, hogy behorpaszthatja a lemezt. Irdatlan erős géppel csinálják, 60 liter / másodperces. A szinterezést nagyon nehezen lehet eltávolítani, itt-ott belekapott, de teljesen nem lehetett letisztítani vele, mert nem bírta volna a lemez. Így mégis kézzel és excenter csiszolóval kellett lecsiszolnom. Ráadásul jóval többet kellett dolgozni rajta, mintha nem próbálkoztam volna a homokolással. De minden jó, a vége jó :-)

 

Megvan már a superflex awi kábeled?

Előzmény: Odin Master (2694)
Odin Master Creative Commons License 2015.10.10 0 0 2694

Esetleg nézd meg nincs e aláfújó szín ajánlva, az még befolyásolhatja az eredményt.

Előzmény: maseratisti (2692)
Rahed Lee Creative Commons License 2015.10.10 0 0 2693

Ahogy az olaszokat ismerem, ha egymás mellé tennénk két Ergust, ami nem egyszerre jött le a szalagról, szerintem ott is lenne árnyalatnyi eltérés. A boltban úgy szoktuk csinálni, hogy a kevert festékből ujjal a felületre tunkolunk egy kicsit és így csekkoljuk, hogy jó-e. Utána néhány perc száradás, mert ez a festék (Mobihel) egy kicsit sötétedik száradáskor. Így nagyon be lehet lőni, csak tökölős. Most az Ergusnál színkártyáról választottunk, hogy legyen egy gyári etalon, ha a hegesztőkocsihoz is kell, ne kelljen bevinnem a gépet. De így is tök ugyanolyan és véletlenül egy RAL kóddal is megegyezik. Legalább is az enyémnél :-)

Előzmény: maseratisti (2690)
maseratisti Creative Commons License 2015.10.10 0 0 2692

Köszi! Nekem elsőre RAL 7001-re tippelték, másodjára 7000-re, egyik sem jött be :-)

 

Ezt a 7004-et észben tartom, mert a gorillát majd még át akarom festeni.

 

Aztán majd ha kész leszel a kocsival, dobj fel pár képet :-)

Előzmény: Rahed Lee (2691)
Rahed Lee Creative Commons License 2015.10.10 0 0 2691

Még csiszolás előtt elvittem magammal a festékboltba és onnan, ahol lehúztam a matricát, erről az ép felületről vettünk mintát. Kétkomponensű autófesték, RAL 7004, ha jól emlékszem.

Előzmény: maseratisti (2690)
maseratisti Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2690

A festést hogy csináltad az erguson? 

 

Én a gorilla festésnél kevertettem a festéket, de az jóval világosabb lett. A hegesztő kocsihoz RAL színskálát néztünk a géphez, az meg sötétebb lett, meg "kékesebb" árnyalat. Nem mintha nem tojnám le, mert ez most már jó van így, de azért kíváncsi lennék az ergus RAL színére. :-)

Előzmény: Rahed Lee (2683)
turbo2 Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2689
Törölt nick Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2688

Guszti első munkája az új géppel az lesz, hogy hegeszt egy gumival bevont sodrófát. )

 

 

Előzmény: Rahed Lee (2681)
Törölt nick Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2687

értem akkor oké, köszi!

Előzmény: Batri Guszti (2685)
Törölt nick Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2686

Előzmény: Batri Guszti (2682)
Batri Guszti Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2685

Néha nálam is előfordulnak ilyen berezgések."Sír a reduktor"Picit állítok rajta vagy megkocogtatom és rendbejön.

Előzmény: Törölt nick (2684)
Törölt nick Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2684

sziasztok, az mennyire gáz hogy a co reduktorban berreg a membrán  ha hegesztek? most kezdődött pár napja vettem észre, eddig nem csinálta.

Rahed Lee Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2683

Én olyan szintre pörgettem fel a gépállomány cserét, hogy az én feleségem már akkor sem tudná követni, ha érdekelné. De hál istennek, nem is érdekli :-) A színek még csak-csak adnának némi támpontot neki, de nálunk az sem egyszerű, mert gyakran látja, hogy a hátsó kertben az organikus festőkamrámban (lonccal és vadszőlővel borított, pormentes sarok) nagyban megy a fényezés.  A konyhapénzre nem járok rá, így tiszteletben tartja a hülyeségeimet. Én mindig nagyon igyekszem, hogy igazoljam a gépparkomnak a családi eszközállományra gyakorolt hasznosságát, vagyis olyan dolgokat is csinálni, aminek más is hasznát veszi. De eddig erre soha nem volt időm.

 

A múltkor már úgy volt, hogy elvileg vége a műhelyfejlesztésnek, innentől már végre közérdekű produktumokat is létrehozhatok, de akkor meg beütött ez az ERGUS ajánlat. Ezt meg nem lehetett kihagyni. Egy ilyen gép puszta látványa is simogatja a setét lelkemet:-)) De tegnap ez is elkészült. Lefestődött, felmatricázódott, elkészültek az új kábelek, olyan, mint újkorában.

 

De azért az új hegesztőkocsi, meg a vezérlőpedál projektet csak le kell még bonyolítani nemde?

Előzmény: Batri Guszti (2682)
Batri Guszti Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2682

Majd ha észreveszi csak akkor.Remélem akkorra már eljön a karácsonyfa tartó készítésének ideje.Így két legyet egy csapásra.

Előzmény: Rahed Lee (2681)
Rahed Lee Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2681

Guszti, ez nagyon fasza kis gép! Remélem minél előbb összejön. Hegessz már valami szépet a feleségednek akkor talán megenyhül :-)

Előzmény: Batri Guszti (2670)
laci19791202 Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2680

Akkor a 6 liter bőven elég.

Előzmény: Törölt nick (2679)
Törölt nick Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2679

Én műhelyben 0.8 as huzalnál 4-5 liter

Előzmény: laci19791202 (2676)
laci19791202 Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2678

Oksi Norbi.

Előzmény: maseratisti (2677)
maseratisti Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2677

Tökéletes. 

Előzmény: laci19791202 (2676)
laci19791202 Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2676

Itt kérdezem mert ez a fórum jobban megy.

Mennyire állitsam be a Co2 gázt liter/perc 0,8 as huzalnál.

Van aki a huzalhoz állitja:0,6/6liter,0,8/8 liter.

Van aki meg a gázterelő méretéhez.

Véleményem szerint zárt,nem huzatos műhelybe 6-8 liter a megfelelő,szerintetek?

Pete-weld Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2675

maseratisti nagyon jól leírta a gép tulajdonságait, köszönöm!:)

 

Na most ami Neki nem tetszett az nekem nagyon bejön, mégpedig a mobilitás, a beépített munkakábel. :) Minden hegesztés után csomagolom a gépet és megy be a műhelyből a házba!

Először fostam ettől a beépített munkakábeltől, hogy nem lesz valami facca minőség, de tévedtem! Nagyon nem rossz és nekem a hosszúsága is elég. Könnyű kábel és nem drága! A testkábel is megfelelő nekem, erősen zár.

 

Én most kék teflonvezetővel használom, ide tényleg csak az ESAB jó. Van valami réz dugóféle a teflonkábel végén, na én azt lecsaptam róla, mert iszonyat sokat tököltem vele. Vártak már rám, úgyhogy levágtam és úgy fűztem be. Hibátlan megy a 0.8 huzal rendesen.

Én már próbáltam Bhöler, Magmaweld és ESAB huzallal. Szerintem a QSET beállítást az ESAB huzalnál lehet a legjobban érvényesíteni, ott tényleg elég a kijelzőre hagyatkozni. Menü nem bonyolult, egyszerű a kezelhetősége. Gombokat könnyű kesztyűben is tekergetni.

Próbáltam ESAB porbelessel, jó volt azzal is.

Szerintem a huzaltoló motor elég erős! Azt hiszem arról is meg a belsejéről is tettem fel képeket ide vagy a másik fórumba.

Nekem elég csendesnek tűnik! Megjárattam max-on is már többször is próbaképpen. 207-214A között van a vége! Még soha nem oldott le nálam.

25A biztosíték van vagyis már 32A-re bővítettem. Soha nem csapta le. Viszont 1.5 hosszabbítóról hegesztettem, úgy 20m lehetett a táv, ott 100A felett 1-2szer újra indult a rendszer.  

 

Nem bántam meg, hogy megvettem. Nekem ez a csúcs 1 fázison, én nem akarok már csak 3 fázisra majd venni valami nagyobb fogyóst. Elég elfogult lettem az ESAB-bal kapcsolatban. Bevont elektródásban is a 180 Buddy-t fogom venni, ha szükség lesz rá. Valamint mágnesek, automata (persze a Speedglast használom) és manuális pajzs, szemüvegek, kesztyűk, salakoló mind mind ESAB nekem.

 

Hirtelen ennyi, nyugodtan kérdezz még, ha van valami.

Előzmény: Batri Guszti (2670)
maseratisti Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2674

Te is tudod hogy jó árat kérsz :-)

 

Még a mindent nettóban venne valaki akkor is többe van.

 

80 a gép nettóban, tele co2 palack 20-25 alatt nem nagyon van, huzal 2 munkakábelek... ez nettóban is 120. Akinek ennyit nem ér meg annak hajrá! Lehet megvenni ugyanezt újonnan 2-220-ért bruttóban!

Előzmény: Batri Guszti (2673)
Batri Guszti Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2673

Télen a műhelyből könnyebb lesz melegebb helyre vermelni ha nem használom, mint egy 60kilós trafós gépet.Az Ergus kocsi felső polcára pont elférne,csak duplapalackos tartót kell kialakítani hozzá.

A gép már több mint 5 éve van piacon így már gondolom, eléggé kiforrott megbízható inverter lett.

3év garival,az általad linkelt áruházból akarom megvenni.

A nagyobbat csak akkor tudnám megvenni ha a formig elkelne.

Szerinted jó árat kérek a gépert?

 

 

Előzmény: maseratisti (2672)
maseratisti Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2672

Néztem, tapiztam, 200-ast próbáltam is, nagyon korrekt gép mindkettő. Kompakt, azt a teljesítményt tudja is. A ház egy nagyon stabil, nem nyekergő egybeöntött műanyag. Az előtoló motorról nem tudok nyilatkozni, mert az nem látszik a gép megbontása nélkül. A 160-asnál nagyon egyszerű a beállítás. A 200-asnál is, de ott vannak szinergikus módok is, anyagcsoport kiválasztás, tehát az annyival több. Ebből a szempontból szerintem (ha van rá mód) akkor inkább a c200 lenne jobb. (a hatvani SKIZ-ben még ha jól tudom van 1db raktáron az akciósból. Az akció ugyan március végén volt, de betároltak belőle, és nem nagyon szokták megemelni az árat a készleten lévő darabokra. Az akkori akciós ár ez volt :"az Esabnál a Caddy Mig C200i a héten akcióban van a gép és egy Warrior-Tech pajzs ára bruttó 305000.-Ft Ennél olcsóbban jelenleg nem találtam, az akciós ár a héten leadott rendelésekre érvényes." Na most ebből a pajzs mondjuk 25-26, tehát 280 maga a gép!!! Én a helyedben megcsörgetném őket és leelőlegezném esetleg azt az egy darabot, ha még megvan! hatvani telephely:
3000 Hatvan Rákóczi út 115.
Tel.: 37-342-328 Fax.: 37-541-632)

Nagyon jó fejek, rugalmasak, korrekt a bolt, kérdezd csak Firgabát :-)

 

Nagyon gondolkoztam rajta pár éve, még bevezető áron. (c160-as 179.000, a 200-as 249 volt bruttóban) Volt benne (vagy inkább bennem) pár dolog ami visszatartott. Elsődlegesen a munkakábel volt az ok. Mégpedig az hogy beépített. Azóta rájöttem hogy hülyeség ezen görcsölni, de nekem akkor a porbeles gép után ez nagyon nem volt szimpatikus :-)

 

A  beépített munka és testkábel minősége nagyon jó. Ha a munkakábelt cserélni kell akkor az nem sokkal drágább mint egy binzel mb 15-ös.

http://www.hegeszto.hu/esab-hegeszto-ar-webaruhaz/1283-esab-mxl-180-hegeszto-pisztoly.-3.0m-caddy-mig-160-200-inverterekhez.html

Ez az Mxl 180-as kábel van hozzá, nagyon jó a minősége, fogása, lehetne egy picit hosszabb (3m, de csak 2,5-nek érzed), na de könnyű a gép, akár vállra is akasztható  fej feletti munkánál, így ez inkább csak kötözködés részemről :-)

Speckó pisztolyhoz speckó huzalvezető kell, csak ESAB jó hozzá, de ez sem igazán drágább mint a többi (binzel, GCE, és társai) a gázterelő, áramátadó az binzel kompatibilis, tehát ott nem vagy kötve.

 

Én ennyit tudok mondani, Pete Weld meg lassan másfél éve nyúzza, a használatról majd ő fog beszámolni.

 

440-et ami a rendes ára az életbe nem adnék érte, de ez a 300 körüli akciós ár az reális egy ilyen gépért.

 

 

Előzmény: Batri Guszti (2670)
sulaco5 Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2671

Így érthető!

 

Előzmény: Törölt nick (2653)
Batri Guszti Creative Commons License 2015.10.09 0 0 2670

Én, mint öskövület úgy döntöttem, hogy megadom magam a technikának és a

fejlődésnek.Úgy néz ki hogy összajön a korpa egy Esab Caddy Mig C160i-re.A

lányom már nem szipolyoz,a lé sem hiányzik otthonról mert maszekpénzből

rakosgattam össze,valamint mérete miatt az asszony elől is lehet dugdosni

egy ideig.
Szóval véleményeket, tapasztalatokat kérnék a masináról azoktól akinek van,

dolgozott vele,vagy egyáltalán megtapizta.Mert én még nem.
A nagyobb testvéréről is jöhetnek válaszok,itt főleg a kasztni, az előtoló

és a munkakábelok érdekelnek mert az egyforma mindkét gépnél.

Így természetesen eladósorba került a másfél éves,hibátlan állapotban lévő

ForMig 175-os gépem mindennel együtt.

Adnám a gépet,reduktort,10kilós teli co2 palackot(linde),4m-es

munkakábelt,valamint a teljes aluhegesztő szettet is hozzá, ami egy 3m-es

teflonozott munkakábelt,alus tológörgőt,valamint egy majdnem teli AlSi5 7kg

1mm-es alu huzalt tartalmaz.(csak argon kell hozzá)

Az ára szerintem elég korrekt  120 ezer magyar forint.

ui:Ha a gép időben elmegy kifuti az esab nagyobb testvérére is.

 

Rahed Lee Creative Commons License 2015.10.08 0 0 2669

Nem tudom, hogy milyenek az Ergus alkatrészárai, a fődarabok biztosan nem olcsók, de nem is nagyon mennek tönkre. Tavaly én is szemeztem egy nagytestű Fronius TIG inverterrel. 15 éves volt, előtte cseréltek benne vezérlő panelt. Szakszervizben, 15 ezer Ft volt. A nagyobb márkák esetében biztos lehetsz abban, hogy annak mindig lesz szervize, alkatrész utánpótlása.

 

Valóban megnyugtató, hogy a Tucana-hoz van a tesztelést igazoló bizonyíték. Szerintem ez az importőr megrendelése alapján történhet. Több néven és színben is lehet látni, nagyon eltérő árakon. Valszeg ilyeneken múlik, hogy melyiket mennyiért adják és melyik márkának milyen a meghibásodási statisztikája.

Előzmény: refse2 (2668)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!