Tényleg, még annyit kéne hozzátenni, hogy a szocializmusban a szoboszlót támogató pártfunkcisok járták ki a fejlesztéseket (+ a hiánygazdaság), Cserkén meg a kapitalizmusban a mostani polgármester. Ennyit fejlődtünk :((((
Bizonyossággal állíthatom, hogy FGy végzett biológiai kutatásokat. Ezt egyébként a Szolnok TV meg is örökítette az utókornak.
Emlékezetes, amikor jó biológusunk szúnyogstatisztikai kísérleteket végzett a kamerák kereszttüzében. A Tiszaparti sétányon felgyűrte az ingujját, vízszintes helyzetbe felemelte ökölbe szorított kezét kerek egy percig, azaz 60 másodpercig, majd megszámlálta az elszenvedett szúnyogcsípéseket, ímígyen vonva le messzemenő következtetéseket a szúnyogirtás hatékonyságáról és a gammasugarak hatásáról a százszorszépekre... :)
Hoboszló és Csszőlő azért van egymás mellett, mert mindkettő egyaránt jó példája annak, hogyan lehet organikusan fejleszteni a meglévő kincseket, ahogy polgazdából mondtuk, a komporatív előnyöket. Szolnok pedig az ellenpélda.
Engem inkább az érdekel, hogy XY-t választották valamilyen tanácsnoknak. A kérdésem a következő ezzel kapcsolatban. Rendelkezik-e a tanácsnok megfelelő végzettséggel a választott tisztségnek megfelelően?
Pl. Fodor György-nek van-e közép vagy felsőfokű környezetvédelemmel kapcsolatba hozható végzettsége? (biológus, hidrológus, geológus, környezetgazdálkodó, stb.) Publikált-e valamilyen környezetvédelemmel kapcsolatos szakmai cikket valamilyen szaklapban? Végzett-e környezetvédelemmel kapcsolatos, tudományos kutatást?
Amennyiben ilyen jellegű végzettséggel, tudással nem rendelkezik, hogyan foglal állást a témában? Majd valaki a szájába adja, hogy mit mondjon? Akkor viszont mi szükség van a pozíció betöltésére? És így tovább...
Na azért Hajdúszoboszlót és Cserkeszőlőt egymás mellett említeni :)))))))) Szóval Hajdúszoboszló fejlesztésének három nagyobb időszaka volt: 70 - 80-ig, a 90-es évek elején majd mostanában.
A fürdőbe áldozott dollármiliárdok persze eredeményt hoztak, és a városka jól prosperál, de ha annyit áldoztak volna Szolnokra, akkor most Szolnok egy csilli - villi, hiper-szuper turista központ lenne (egyébként így tényleg én is elmerengek).
Szóval bármennyire furcsa, Hszoboszló a szocializmus terméke (pont úgy mint az ipari város Szolnok) és Szoboszlónak szerencséje volt.
Bár azért azt tegyük hozzá, hogy ott már a háború előtt is volt fürdő, és a hatvanas években tartott ott mint most Cserkeszőlő.
Kezdjük azon, hogy a Hivatalnak nem barátilag meg csepegtetésileg kéne adogolnia a híreket, hanem rendszeresen sajtótájékoztatókat tartani. Éjszakába nyúlik a közgyűlés? A tudúsító lapzártakor lelép? SEBAJ! Másnap lehet tartani sajtótájékoztatót, kommunikét lehet adni a sajtónak, csak valakinek dolgoznia kéne vele. És nem nekem, felejtsd el Tusa!
Szóval bizottsági-tanácsnoki ügyben Erdei még csak most tér magához. Megvárjuk.
Addig néhány szót Szolnok helyéről. Mindig két bezzeg települést tudok emlegetni, Hajdúszoboszlót és Cserkeszőlőt. Szerintem mindkét helység sokkal rosszab helyen van mint Szolnok (mindhárom helyen egyforma termálkincs, csak plusz Szolnokon még Tisza-Zagyva-HoltTisza, ami amott nincs), mégis meredeken elhúztak Szolnok mellett termálturizmus terén, és még csak azt sem lehetne mondani, hogy azért, mert a politika nyomta őket elénk. Egyszerűen rátermettebb vezetőik voltak, akik megpályáztak és elnyertek minden pénzt, amit a termálturizmusban el lehetett nyerni.
Szolnokon meg még egy szerencsétlen MÁV-strand is zárva tart, pedig a legegslegjobb a vize, a strand közeli Indóház (potenciális panzió) "felújítva" omladozik, a szintén strand közeli kastélykertben meg kezdő vállalkozások kindertojásokat szerelnek össze bizonyos "inkubátor házban". :(
Szolnok az a hely, ahol a logisztikai központ kilométerekre lesz az ipari parktól de vezetőink azon lelkendeznek, hogy egy keskenyvágány összeköti őket, és a Téglagyári utat négysávosítják, ami majd elvezet a nagy semmibe: az abonyi kétsávos elkerülőhöz.
Szolnok az a hely, ahol a városvezetés nem támogatja egy tradicionális art mozi pályázati szándékát, helyette kinyilvánítja, hogy a másik (világéletében kommersz) moziból kész art mozit csinálni.
"A gazdaság telejsítménye, teljesítése sokszorosa az állami költségvetésnek (még jó)"
Na ezzel vitáznék. Valahol láttam egy horrorisztikus adatot az állami újraelosztás mértékéről, a hazai össztermék hatvan valahány százalékára emlékszem. Tehát minden megtermelt 100 forintból hatvan valahány az állam valamelyik alrendszerén keresztülcsorogva jut el "rendeltetési helyére". ÁFA, SZJA, fogyasztási adó, jövedéki adó, útalap, illetékek, TB és egyéb járulékok, vagyonadó, társasági adó, iparűzési adó...stb.
Az útépítések és a településre visszajuttatott, infrastruktúrára, egyéb fejlesztésre fordított pénzeszközökkel mind a politika rendelkezik. Ha egy területet megfojtanak, mert nem kapja meg a fejlődéshez szükséges forrásokat, vagy 15 évig hagyják süllyedni egyre mélyebben a kakiba, akkor a gazdaság úgy alkalmazkodik, hogy nem fejleszt, vagy egyenesen odébbáll. Viszi magával amit tud. Gépet, mozdítható humán erőforrást...stb.
Én a politika felelősségét nem bagatellizálnám így el.
A gazdaság telejsítménye, teljesítése sokszorosa az állami költségvetésnek (még jó) tehát a központi költségvetésnek sokkal kisebb a szerepe a befolyása a gazdaságban (persze nem elhanyagolható).
Írtad: "a központi költségvetést, jogszabályi kereteket, közigazgatást a politikusok osztják el, határozzák meg, a gazdaság ehhez csak alkalmazkodni tud"
Aha! Értem. Szóval politikai megfontolások és meg nem fontolások miatt vagyunk rossz helyen, nem pedig földrajzilag. Köszönöm a választ.
A politika fetisizálásáról még annyit, hogy a központi költségvetést, jogszabályi kereteket, közigazgatást a politikusok osztják el, határozzák meg, a gazdaság ehhez csak alkalmazkodni tud (ha tud) (normális esetben a politika felismeri a gazdaság igényeit és szükségszerűségeit). Az eredményt látjuk: Rossz helyen vagyunk.
Nekem ez egy nagyon régi ideám, hogy főként a 90-es évek támogatási rendszerében, fejlesztési lehetőségeiben éppen a lehető legrosszabb helyzetben volt. Ugyanis a támogatások nagy része a keleti határmentén realizálódott (lásd Szabolcs). Igy az a helyzet állt elő, hogy Budapesttől túl messze voltunk ahhoz, hogy az ottani gazdasági "kitelepüljön" "maga után húzza" Szolnokot, de túl közel ahhoz, hogy térségi támogatásokat kapjunk.
Hasonló problémáink voltak a megyei képviselőkkel: a megye országgyűlési képviselői közül ugyanis csak a szigorúan szolnokiak voltak a város mellett, mindenki más ha nem is volt ellene, akkor is "távolságtartó" magatartást vett fel.
Tehát a városnak politikai szövetségeseket kellett volna keresnie és itt kézenfekvő lett volna a megyén kívül keresni azt - ilyen lehetett volna Pest megye keleti része ( a 4 út mentén) de méginkább Budapest. Sajnos erre tudomásom szerint semmilyen próbálkozás nem történt, pl.kérdezem én, volt -e szolnoki ogy. képviselő, aki kiállt volna amellett, hogy BP része legyen a központi régiónak, amikor mentek a dumák, hogy kerüljön ke a központi régióból ?
Visszatérve a történelemre: nagyon sok település tudott jól rofitálni még a nehéz időkben is: Kecskemét a török uralom alatt, Eger mint püspöki város, stb. stb. Azonban Szolnok mindig egy piciny és jelentéktelen település volt, (szerencsére mára már nem az) a középkorban lehetett volna kulcsszerepe az átkelő hely miatt, és még a kiegyezési évek lehettek jók, de már a szocializmusban a felduzzasztás után is, folyamatosan romboló vezetése volt a városnak. Most pedig vezető politikusainknak 15 éve nem sikerül befolyásoló szerephez jutni, annak ellenére, hogy sok vezetőnk származik innen.
Persze nem fetisizálnám a poilitikát, a gazdaság véleménye fontosabb.
Azt kérdezném tőled, hogy szerinted mikor volt "jó helyen" ez a város ? A középkorban ? A török uralom alatt? A két világháború között? A szocializmusban?
Melyik magyar város van/volt szerinted jó helyen bármikor is történelmi léptékkel vizsgálva?
Miért kell ahhoz realizmus, hogy egy történelmi korú városról ki lehessen jelenteni, hogy jó vagy rossz helyen van/volt?
Okoskodásod alapján bármelyik magyar várost vagy települést ki lehet kiáltani rossz helyen levőnek, Battonyától Nemesmedvesig...
Az az érzésem, Te most valamit kommunikálsz, vagy lekommunikálsz! :))
"Szolnok a "központi régió" része legyen." Ja, hogy így nincs jó helyen. Hát az meglehet. A fenét sem érdekli Budapest agglomerációja. Azt azért nem merném kijelenteni, hogy a központi régió az Budapest agglomerációja volna egy az egyben.
Egyébiránt Te írtad, hogy nincs jó helyen. Szerintem jó helyen van, ki is fejtettem. Légyszi, magyarázd meg, hogy szerinted miért nem?
Azt kérdezném tőled, hogy szerinted mikor volt "jó helyen" ez a város ? A középkorban ? A török uralom alatt? A két világháború között? A szocializmusban?
Sajnos azt kell mondanom, hogy a szolnoki élet minőségét leginkább az szabja meg, hogy milyen "virtuális" távolságban van Budapesttől.
Most nem fontos nagyon részletesen kifejteni, de erről tényleg célszerű lenne a "találjuk ki szolnokot" - on, mert fontos alapelv lehetne a politikusaink számára az, hogy Szolnok a "központi régió" része legyen. Szerintem. Ha sikerülne időben közelebb kerülni a fővároshoz, akkor talán végre "jó" helyre kerülhetnénk. És akkor álmodozzunk egy kicsit : ó ha Budapest agglomerációjához tartozhatnánk!
Tibcsi! Gondolod, hogy a testület kommunikálta ezt: "FELMERÜLT A KIESETT JÖVEDELMEK PÓTLÁSA..." :(((" :))))
engem korántsem érdekel annyira a kommunikáció, de ilyet még én se mondtam, írtam volna. Ha ezt a hírt, januárban juttatta el a hivatal a néplapnak, és ezzel a megjegyzéssel,akkor az nem lehet véletlen. De az is lehet, hogy valaki januárban "barátilag" felhívta a Néplap figyelmét a rendeletre.. Persze az is lehet, hogy a sajtó munkatársai későn ébredők... Viszont kétségtelen, hogy legalább van mivel foglakoznunk. És lesz is, ha a belegondolsz, hogy most fogják emelni a köztisztviselői alapot.
Mivel csak most értem haza, még mindíg nem tudom megmondani a pontos adatokat a kérdéseidre. Majd holnap este.
Módosította a 294/2004. (XII.16.) sz. kgy. határozat
Az Új Néplapnak sikerült megint egy fergeteges öngólt rúgni!
Ha elfogadom azt a védekezésüket, hogy a városházi tudósító is ember és novemberben azért nem tájékoztatott a tanácsnokok kinevezéséről, mert ezt a napirendi pontot már lapzárta után tárgyalták, akkor ott van még a december 16-i ülés.
Mint látszik, ennek a decemberi ülésnek a napirendi pontjai között ott volt annak a novemberi rendeletnek a módosításáról szóló határozat tervezet, amelyről novemberben nem tudhattunk meg semmit.
A decemberi tájékoztatás is elmaradt "tanácsnok" ügyben, pedig napirenden volt ismét a téma! Ekkor is lapzárta után tárgyalták ezt a napirendet?
Éljen a szabad sajtó! Éljen a hiteles és objektív tájékoztatás!
Én csak a Hetihetest meg a Zújságíróklubot, meg a Sajtóklubot, meg néha a Napnyugtát szoktam nézni. De most nem tom merre van a Sajtóklub, úgyhogy mostanában má' azt se nézem.
Figyelmesebben kéne olvasni, akkor talán észrevetted volna a vesszőt a mondatban. Persze, hogy Szolnok felé legyen a négysávos! Csakhogy az a mondat arra a mondatra reagál (ergo az alanya az előző mondatban van megnevezve), mikor Rdi mondta, hogy Kecskeméttől lesz négysávos a Békéscsabai út. Na arra írtam én, hogy ez miatt kéne reklamálni, hogy ne ez legyen, hanem a szolnoki út legyen négysávos. Legfeljebb egy picit félreérthető, ha az ember nem figyelmesen olvassa, de még azt sem mondanám, hogy pongyola, bár kétségtelen, fogalmazhattam volna egyértelműbben is. A szeleburdiságot ismételten visszautasítom, és kérlek szokjál le erről a szóról. Egyébként meg egyetértünk, pont.
Nekem már azzal a kifejezéssel, hogy kommunikálni, lekommunikálni, ellenérzéseim vannak!
Olvasatomban ez valami hasonlót jelent, mint:
- a selejtes portékát hibátlannak eladni,
- valami kellemetlen dolgot letuszkolni az alattvalók torkán úgy, hogy azt ne érezzék kellemetlennek,
- a hazugságot úgy állítani be, hogy az igazságnak tűnjön.
eR-dei tegnap este valami olyasmit írt ebbe a topicba, hogy tusa-nak és Sarkany-nak próbálhat Ő bármit is kommunikálni, úgysem lennénk rá vevők (az idézet nem pontos, de úgy gondolom lényegi).
Nagyon igaza van!
Túl sokat kommunikáltak már nekem az elmúlt 15 évben ahelyett, hogy tényszerűen az igazságot monták volna el. A bizalom sérülékeny jószág...
Iváncsik? Hmmm... Állítólag szerepe van abban, hogy a szentkirályszabadjai repteret zárták be és nem a szolnokit. Róla egyebet nem tudok mondani. Tudnék, de inkább...
Botkáné? Országos szinten kicsoda? Egy parlamenti képviselő a százakárhányból?
Ilyesfajta pajzán gondolatok nekem is átfutnak az agyamon, csak egyszerűen nem értem azt, hogy ha ez tényleg így van, akkor a helyi politika prominense miért ír le nekünk ilyeneket? Kinek az érdekeit képviseli? Más érdekcsoportokét? Szolnokon?