Az informatika szép nagy terület, én sem értek minden területéhez. Ha cipőt akarok venni, akkor cipőboltba megyek először érdeklődni, nem pedig makacsul megpróbálok magamnak csinálni egy cipőt. A város elkövette azt a - szerintem - nagy hibát, hogy a segítő kezet nyújtók tenyerébe nem csapott bele.
Addig pedig, amíg az információ-áramlás torz és félretájékoztatás, jegelés megy, addig igenis kutya kötelessége a városnak, hogy korrektül tájékoztasson a honlapján.
Túl sok hiba lett elkövetve, nem egy ember a felelős ezért, nem is rdi-t hibáztatom.
Megint nem egyről beszélünk, megint nem egyről gondolkodunk. Itt arról van nagyba szó, hogy tárgyalóképesség nem volt honlap-ügyben, bármilyen javaslatott tettünk volna le az asztalra. Ez annak tudható be, hogy valakinek kellett egy jó állás a hivatalba "honlapfejlesztés" címszó alatt, számlázni lehetett komának.
Attól nem fog jól működni a hivatal, hogyha agyatlan koma, haver, jóbarátot ültetünk oda. Akkor fognak megjelenni az olyan dolgok, hogy a város össze-vissza leveleket küldözget kifelé lejáratva magát, aláír egy együttműködési szerződést, s megszegi azt, s ilyen pocsék honlappal jelenik meg.
Ez így a továbbiakban nem fog működni, függetlenül attól, hogy lesz-e új honlap, vagy nem lesz. Van egy kormány rendelet arról, hogy az önkormányzati dolgozóknak milyen végzettséggel kell rendelkezniük bizonyos posztok betöltéséhez, elég szigorú a szabályozás. Ha gondolod, előszedem, s felkavarjuk vele egy kicsit a szart.
Visszatekintve a kommunális adóra. Melyik képviselő kérte számon az MSZP-s és Munkáspárti képviselőtől, hogy a feleslegesen kiküldött levelek előállítási és postaköltsége mennyi? Miért nem tűnt fel senkinek sem, hogy közpénzeket herdált el a tisztelt társulat? Ki fogja ezt a kárt a kasszába visszafizetni?
Tömködi mindenki a saját és a komák zsebét a mi pénzünkből, senki sem kivétel. Szimbiózisban kellene együtt építeni ezt a várost, de jelenleg az önkormányzat parazitaként funkcionál.
Úgy érzékelem mindenki tudja, hogy milyennek is kell(ene) lennie a város honlapjának.
Ezekután már csak néhányt kérdést kell(ene) megválaszolni.
A jelenlegi miért úgy néz ki, ahogy kinéz?
A jelenleginek miért úgy frissül a tartalma, ahogy frissül?
A jelenlegi miért úgy működik, ahogy működik?
A meglevőnél még egy "konzervekből összerakott" honlap is jobb, ami működőképes, jobb kinézetű és megfelelő rendszerességgel frissített!
Azt hiszem igazad van, de ezt sajnos illetékesék még mindíg nem látják be. Tudod, szerintem valahol ott a gond, hogy minden jelentkező hasonlóan gondolkodott, gondolkodik, mint az itteni ötletgyárosok (Az "ötletgyárosok" kifejezést nem pejoratív értelemben gondolom!!!).
"- Fogok fotosopp, egymásmellé-alá-fölé úsztatok némi képet, belezúdízom a php-nuke-ba oszt kész a portál, lehet számlázni vastagon."
Konzervekből összedobni egy "portált" nem gond, tényleg csak pár perces ujjgyakorlat (lásd pl. SZPEM), de szerintem a városi portálnak az elsődleges feladata a helyiek tájékoztatása, a döntés előkészítés segítése, az igazi e-önkormányzat megvalósítása lenne és a "városmarketing", túrista csalogatás, stb. csak másodlagos. Végre meg kéne alkotni azokat a folyamatokat, melyek lehetővé teszik minden, a városházán illetve intézményeinél keletkező publikus információ on-line elérhetőségét, azok frissítését, karbantartását, stb.
Mindaddig, míg nem adottak a feltételek ahhoz, hogy én mint itt lakó adófizető és választó polgár, a kor követelményeinek megfelelően itthonról, a saját székemből mazsolázhassak a következő közgyűlés publikus anyagaiból és villanylevélben mondhassam el véleményemet az engem képviselő "tanácsnokoknak", minden a városházán informatikára fordított fillér kidobott pénz a szememben.
Én meg úgy gondolom, hogy egy városi portált a hivatalnak kell üzemeltetnie és költenie rá. Da a portál csak keretjellegű legyen, és mintegy fogja össze a várossal foglakozó honlapokat, azzal a megkötéssel, hogy azért grafikailag igényesnek és egymáshoz illeszkedőnek kell lennie a különböző oldalaknak. Vagyis a portálon belül, ha a fórumot egy vagy több civil társaság akarja kezelni és moderálni, akkor tegye, ha a gazdasági oldalt az MCOnet vagy a szolnokinfo akarja csinálni, akkor tegye. A város dolga a rendeletek, előterjesztések, önkormányzati, bizottsági, városvezetői stb. rész, és az eközigazgatás. Tehát, pl. a kulturális rendezvények, vagy a helytörténet stb. már nem a PH dolga.
Az is lehet ám a gond, hogy minden eddigi jelentkező az "egészet" akarta nyilván nem ingyen (ez mondjuk természetes, kapitalizmus van). [ami nem jelenti azt, hogy én és barátaim pl. nem válalalnám térítéssmentesen a lengyel nyelvű modult].
Más kérdés, hogy a php - nuke nem rossz, de elképzelhető lenne akár profi portálszerkesztő használata is. A grafikát meg Katona Józsira bíznám.
Azért a dologhoz annyi hozzátartozik, hogy nem vagyok designer, én programozok általában. Ez a skicc a netről összeszedett képekből készült a www.sarvar.hu mintájára. Nekem egyébként vannak vele fenntartásaim.
Jelenleg nincs a városnak egy ütőképes marketing-terve. Pedig egy honlap készítésénél egyetlen kérdést kell feltenni. Hogyan adjuk el magunkat? Ezt még senki nem tette fel...
Kedves JégFal! Te dolgoztál már önkormányzatnál???
Közalkalmazott nem voltam még, ha erre irányul a kérdésed, azonban külső munkatársként sok önkormányzatnál megfordultam. Van egy elvem, miszerint nem nekem kell meggyőznöm a megbízóimat arról, hogy szükségük van rám. Szomorúnak tartom, hogy az önkormányzatot négy honlap-építő kereste eddig meg, s nem volt előrelépés honlap-ügyben.
1. MCOnet (szerződést aláírta a várossal (információ-szolgáltatás), érdemi lépés nem történt)
2. Innoweb (megbeszélés volt, érdemi lépés nem történt)
3. Szolnokinfo.hu (megbeszélés volt, érdemi lépés nem történt)
4. IceWall (e-mail elment, hogy folytassunk megbeszélést, reagálás nem történt)
Sejtem kérdésed célját, tudom, hogy lassan mozdul meg a gépezet. De ennyire??? Ez már nem lassú gépezetről szól, ez a "nemtörődömségről" szól.
1. Ha én megígérek valamit, akkor megpróbálom teljesíteni.
2. Amennyiben nem tudok az ígért időpontra érdemben reagálni, azt jelezni szoktam a megrendelő(k) felé.
3. A szolnok.hu külön téma, nagyon régóta semmilyen érdemi változás nem történt, hiába jöttek elő részünkről az épp érvek.
Felmerülhet a kérdés, honnan tudok ezekről a dolgokról. Nos Szolnokon nagy a szakmai összefogás informatikai területen, s azt iszem ez így is van rendjén. Így tudunk minden esetben professzionális szolgáltatásokat nyújtani ügyfeleink részére.
Végezetül ajánlanék egy kimagaslóan jó honlapot, melyre joggal büszke egy kisváros, NEM MEGYEI JOGÚ VÁROS
Bocs, én sem tudom megnézni pontosan, mert nem találom a szolnok.hu-t.
Elvesztettél valamit csaklac? :-)))))))))
Debreceni Sándor a múlt hétre ígért nekem választ honlap-ügyben. Még egy e-mailt sem kaptam, hogy folyamatban van, de összetett a probléma és még egy hét kéne az átrágásához. A hét 10 perc múlva letelik. Ennyit ér a jelenlegi MSZP-s városvezetés ígérte. Szart sem.
Csaklac írta: "A külsősők kiválasztását két dolog motiválja: legyen hozzáértő és legyen lojális delegálójához. Persze be-becsúsznak egyéb indokok is. pl politikusi utánpótlás szoktatása az önk-i munkához. Elvétve lehet jutalmazás is a támogatásért, kampánymunkáért. Ez persze nem jelenti a teljes tájékozatlanságot a bizottság munkájában, ez is megtanulható."
Füle Pistánál, a lojalitáson kívül egyik ismérv sem lehetett mérvadó. Nem hiszem, hogy szoktatni kellett volna az önk-i munkához, jutalmazni sem hiszem, hogy különösebben kellett volna. Na mindegy, leszállok.
Most ugrott be Erdei egyik képtelen mondata, mely szerint Füle István volt az egyik "külső szakértő".
Nojszen, megvan a véleményem akkor a külső szakértőkről. Már nem a szakértelmükről (és főleg nem Füle Pistáról, akit személyesen nagyra értékelek), hanem a "külsős" minőségükről. Hiszen a "külső", az számunkra, civil városlakó polgárok számára elsősorban PÁRTATLANT és nem PÁRTOST jelent.
(Ps. ja és hát őt, mármint F.I.-t, ogy.képviselőt valóban nem kell sajnálni a kiesett tiszteletdíj miatt.)
Persze most jövök rá: mit vagyok ezen kiakadva? Hiszen Csaklac egyértelműen leírta az előbb, hogy a külsős szakértők posztja is párt-hitbizomány. :(
Figyelsz Tusa? Érted? A menesztett külsősőkkel elsősorban szakmai-politikai-munkahelyváltási alkalmatlansági problémák voltak, vagyis fel nem merülhetett a képviselők bújtatott béremelésének gondolata. És bár lehetett volna egy kis vérfrissíést belevinni a bizottsági szakértésbe, végül is a józan ész győzedelmeskedett ("járt utat a járatlanért el ne hagyd!") és a közgyűlés tagjai, vagyis a képviselők bizonyultak a legrátermettebbeknek. :))) :(((((