semmi gáz! ne bazmegezzetek hangosan magyarul, ne vigyetek tesco tejszínhabot és eszetekbe ne jusson bármit olcsón venni ám (mindig emlékezzetek arra, hogy a honfitársaink mit gondolhatnak már megint rólunk)!
szerintem pl. oltári fasz duma az, hogy a dunaparton is van sunshine meg víz, én pl. bp. környékén bele nem mennék...
Szia kalenda,
ez azért kicsit rosszul esett:
"Senki ne haragudjon meg, de nem nagyon hiszem el, amit itt sokan elanekdotáznak"
Mivel nem azt írtam, hogy az egyik ismerősöm mondta, vagy hogy hallottam a kollégámtól, ezért itt gyakorlatilag a szavamat vontad kétségbe. És ez sértő a számomra, mivel úgy érzem, hogy nem adtam rá okot.
Példának mesélek egy konkrét sztorit ebből az emlékezetes 4 napból.
Csorba tó, Hotel nem tudom mi étterme, földszinten kis boxok (csak hogy nagyobb helyismeret esetén azonosítható legyen).
Bemegyünk ketten, nem síruhában, hanem olyan átlagos kirándulócuccban. Angolul mondjuk, hogy ebédelni szeretnénk. A pincér szlovákul beszél. Megpróbáljuk németül. Továbbra is szlovákul beszél. Egymásra nézünk, párom felbátorodva kérdezi, nem beszél e véletlenül magyarul.
A válasz döbbenetes: NEM. Majd beszél tovább szlovákul.
Készséggel elhiszem, hogy másutt, vagy ha céged van kint, ha esetleg beszélsz szlovákul, ha ismernek, akkor más elbírálás alá esel. Az is lehet, hogy csak nekünk álltak kedvezőtlenül a csillagok.
igen ez a ferihegyi érmés tolókocsi egy hatalmas mínusz. amikor megérkeznek az idelátogató külföldiek, rohangálhatnak a change bódéba zsét váltani, hogy kitolhassák a cuccukat (vagy az élelmes "porter" feliratú kezeslábas emberekre hagyatkozni). na persze én is ürítem zsebeimet a váltóban, ha éppen nincs nálam százas és nagy a pakkom...némi melegség töltött el, amikor ugyanezzel a jelenséggel találkoztam "hier geht uns besser" scwechati reptéren, ott persze euroval kell etetni...
:(
színvonalas a hozzászólásod.
ki mondta, hogy ne fürödj, hogy ne élved azt, amiért alapvetően én is odamegyek? én azt mondtam, hogy legyen egy egészséges egyensúly a pihenés és a mászkálás között. én azt tartom túlzásnak, hogy vki 10 napból 10-et a tengerparton döglik...
és amikor azt írod, hogy egyesek megmásztak egy hegycsúcsot, annak ellenére, hogy hőgutát kaptak, akkor is a sületlenségedről adsz tanubizonyságot, mert annyit azért sejthetnél, hogy 1.500 méter felett nem kúszik fel a hőmérő higanyszála 20-25 fok fölé, csak kivételesen meleg napokon. az Alpokban pedig különösen nem jellemző a hőség.
és akkor most fogalmazd meg nekem, hogy mi a sznobság
Még egy sztori: Olaszországban voltunk konferencián. Elmentünk San Marinoba, megálltunk egy italboltnál, mert ugye vámmentes. Az egyik kollégám vett pár üveg "helyi" piát (Skót viszki, Jéger, stb). Igazi olasz ajándékok. De! Most kapaszkodjatok meg, a másik kollégám Unicomot vett, mert olcsóbb volt mint itthon. És szépen haza is hozta. GUT!
Lehet, hogy ez kicsit off, de a magyar ember mindent megvesz, ami olcsóbb egy kicsivel, lényegtelen hogy soha sem fogja használni.
És az én véleményem is, vállalom.
Arról van szó, aki azért megy nyaralni, hogy a munkehelyén elmondhassa, Tunéziába voltam, vagy Görögbe voltam, Horvátba voltam. Aztán, amikor megkérdezem, hogy mit láttál, akkor azt mondja, semmit, mert én napozni mentem.
Na én ezt nem értem, mert a Duna parton is lehet napozni. És ha semmi mást nem csinálsz a napozáson kívül, akkor a tenferpart aligha jelent többletélményt egy szép csendes dunaparti napozásnál.
De itt csak arról van szó, hogy én NEM ÉRTEM. Mindenki arra költi a pénzét, amire jól esik neki.
Én is felmásztam a Sinai hegyre, pedig a kinti búvárbázis macsói szerint nincs is ott semmi.
Tényleg nem volt meki a hegytetőn, meg diszkó sem, meg sört se mértek, de valami felejthetetlen élmény volt. Pedig legalább 40 fok volt útközben és nem volt árnyék. És a táv sem csekély. Persze, meg lehet nézni ezt útifilmen is, csak ott nincs meleg, nincs lihegés, nincs ámulás, nincs tevekerülgetés, nincs nézd-ott-egy-érdekes-gyík élmény. Ja és az utifilmen nem jön szembe veled a hegyen az algériai mittudoménmilyen egyház püspöke. Pont azok nincsenek, ami miatt érdekes egy ilyen út. Ehelyett be lehet ülni a szállodai szobába és lehet inni otthonról hozott házipálinkát és ultizni, mintahogy azt a többiek tették.
Tévedés ne essék, én is szeretem a pálinkát, és én is imádok ultizni. De azt ma este is megtehetem. A haverok viszont nem tudnak felmászni a Sinai hegyre. Lehet, hogy soha többé.
Na erről volna itt szó, szerintem.
Éjféli lány: látom , benned súlyos nyomot hagyott ez a svédasztalos megoldás.
Én azóta, ha szar kedvem van, csak a komplett omlett GUT-ra gondolok, és röhögök, mint egy állat.
Hogyhogy miért videózza le a svédasztalt? Tudod Te hogy hogy lehet azzal vagizni a haveroknak.
Például Japánban a metróállomáson a jegyautómata csak akkor sípol, ha több pénzt dobsz be, ha kevesebbet, akkor nem, mert az fel se merül a japán fejekben, hogy valaki csal. Aztán egyszer megérkeztek a magyarok.
Olyan jól megfogalmaztad, amit gondolok, hogy egyszerűen nem tudok mit mondani! Tényleg vicces, mikor valaki megjegyzi: "minek megy az ilyen két kilóért a tengerpartra, feküdhetne itthon is a Balatonnál.." Azért ez nem ugyanaz!!! Köszi a bíztatást, tuti, hogy jól fogjuk érezni magunkat az 50 fokban a tengerparton és a vízben is! (meg az ágyban is ;)))
csakhogy legyen egy kis pozitívum is, a lenti ellenkezője:
most jöttem haza olaszországból, aholis helyi vendéglátók mutogatták nekünk a dolgokat. egyik nap kirándulás chietibe, megnézzük a bazilikát, majd mondja a helyierő, hogy most menjünk a sétálóutcára fagyizni, mert ebben a városban a bazilikán és a múzeumon kívül nincs semmi. azért mi elmentünk megnézni azt a semmit, oszt kiderült, hogy nem semmi volt! :-) fájdalmasan gyönyörű kilátás, fájdalmasan hangulatos utcácskák, mindenféle romok, satöbbi.
kicsit el vannak kapatva az olaszok, de azért imádom őket! :-))
"...amikor beköszöntött a Gorenje-korszak, és rengeteg magyar ment ki Ausztriába..."
Erről jut eszembe, hogy annak idején ki volt írva magyarul (!) a ShoppingCity-ben, hogy "Külföldi címkéjű vagy címke nélküli sörösüvegeket nem veszünk vissza!"
Akkoriban -lehet, hogy most engem tartotok bunkónak, de nem szólaltam meg magyarul...
Igaz most sem szívesen teszem. Hogy miért? Ez a topic sajnos tökéletesen megadja rá a választ!
Szlovákia a szívem csücske, muszáj hozzászólnom,
sőt, lehet, hogy nyitok is majd egy ilyen topikot.
Valamelyik másik topikban már leírtam - ezért bocs! -, hogy nekem vállalkozásom van Szlovákiában, egyébként echte magyar vagyok, és 1995-ig ha kétszer jártam arra. Már nyolc éve minden héten ott vagyok egy napot biztosan, sokfelé jártam is, hivatalos ügyeim vannak bankokban, adóhivatalban, mindenfelé, ezért talán elhihető amit mondok: soha semmilyen hátrány nem ért azért, mert nem vagyok szlovák - mondjuk most már tudok is szlovákul, ez azért segít.
Senki ne haragudjon meg, de nem nagyon hiszem el, amit itt sokan elanekdotáznak. Szlovákiában is dúl a kapitalizmus, a vendéglők magyar kézben vannak, és olyan étlapot nyomnak, amilyen a vendégkör. Ha egy magyar, kínai vagy etióp megy be bármilyen boltba tele bukszával, kinyalják a fenekét ott is. Ha a tulaj meglátná, hogy a pénzes magyart azért nem szolgálják ki rendesen, mert magyar, repülne. Ott is mindent a pénz és az érdek mozgat, mindegy, hogy milyen nemzetiségű vagy, fizess és minden rendben.
A nacionalizmusról pedig annyit, hogy náluk Verne Gyula nem Julius Verne, hanem Jules Verne - ki akkor a nacionalista?
Kar hogy elvaltatok. Az ilyen kozos elmenyek orokre a tied maradnak. Jo visszagondolni rajuk a szurke napokon. En nem bannam ha elkuldened a kepeket akar e-mail-en is. Az adataimban az e-mail mukodik.
Ha megtalálom, felrakom a képeket, isten bizony, bár gőzöm nincs, hogy kell. Rajta van a kezdet, a feldíszített Trabant, ami díszek nélkül kopott vagy matt világoskék színű volt. Szóval olyan igazi borzadály.
Közünk nincs a Go, Trabi, go című filmhez, annak sem hozzánk :-))))). De a nászutunk ez volt.
Annyi különbség még van, hogy a volt férjem (ugyanis már rég elváltunk, de ez nem tartozik ide) UTÁLJA a Trabantokat, bár az út végén ő is elismerte, hogy sokkal rosszabbat várt.
Lehet, hogy a nászutunk története furcsa vagy megmosolyognivaló vagy hihetetlen, de ez volt, sosem fogom elfelejteni.
Az "arany Omegákat" itthon, az óbudai Flóriánnál lévő, akkor maszek ékszerészhez vittük el. Nagyon ügyes és szép hamisítványnak nevezte, kibontotta, megmutatta, hogy "made in China" van a belsejében. Megvette mind a kettőt, ráadásul nem is rossz áron. Az egyik fényképen az is rajta van.
A világért sem akarnám a szavahihetőségedet megkérdőjelezni, csak tudod, a luciferi örök kételkedés mondatja velem, hogy a sztorid gyanúsan emlékeztet a Go Trabi Go c. német filmvígjáték sztorijára. Nem meséltétek ezt el valahol, valamikor filmeseknek? 8-))))
Szia, Tamburmajor,
csak most jutottam idáig,
sajnálom, hogy nem korábban,
de ügyes!!!
Amúgy visszajöttetek már???
Bunkóság, hogy nem olvastam vissza az eddigieket,
abból megtudnám,
de 1x meglesz, ígérem!!!
Szia!
Igen, gondoltam, hogy szóba jön, mert mások is vontak már párhuzamot. No nem sokan, mert csak a nagyon közeli barátoknak mertük elmesélni, a szülők azóta sem tudják.
Viszont a nászutunk tényleg ilyen volt, és 1985-ben volt. Sokkal hamarabb, mint ahogy a film elkészült...
:-)))
Erről eszembe jutott egy hatéves sztori,ami még Szegeden történt,mikor egyik Juhász Gyulás haverom kolesztársai egy éjszaka kitalálták vizsgaidőszak előtt egy héttel,hogy lemennek Párizsba egyikük csotrogány Peugeot típusú kocsijával hétvégére-csak úgy poénból.A vége az lett,hogy a banda egyik fele Németországból kellett hazastoppoljon,a sofőr mozgássérült lévén repülővel jött,a kocsit pedig ott kellett hagyni a szerelőnél.Mehetett vissza érte következő héten...
Szép nagy cikk lett belőle a JuGyu-s újságban,ha megtalálom megpróbálom bepötyögni.
köszönöm a megnyutatást! Mi is úgy tervezzük, hogy legközelebb hosszabb időre megyünk vissza Tunéziába (vissza?! még nem is voltunk ott, csak 12 nap múlva indulunk..)), és mindent megnézünk.
Édes volt a nászutas történet, de azért magamnak egy picit nyugodtabbat kívánok!!!
Figyelni fogom a honfitársakat, és beszámolok minden apróságról!!
A nászútról jut eszembe (ez most "a magyar a jég hátán is megél" típusú történet lesz).
A történet múlt századi :-))) (1985).
Nagyon fiatalon házasodtunk össze, tehát aki ismeri ezt a kort, az tudja, hogy akkor még - főleg a mi gyerekkorunkban - csak 3 évente lehetett Nyugatra menni.
Olaszországba terveztük a nászutunkat, mert mindketten szerettünk volna mihamarabb eljutni oda, és itt volt a remek alkalom. Már az elején becsúszott egy kis bibi. Az utazáshoz kölcsönkért kocsi beadta a kulcsot, nagy hirtelen csak egy Trabantot tudtunk szerezni. Mindenki azt mondta, nem vagyunk normálisak, hogy szappanosdobozzal indulunk útnak. Férjecském egyik szakmája autószerelő, úgyhogy mi nem aggódtunk. Az utazás előtt minden esetleg meghibásodható alkatrészből vett egyet. (Az egészért valami 2300 Ft-ot fizetett, pedig tele volt velük a csomagtartó.) A tesómék az indulás előtti éjszaka kidekorálták a Trabit: öntapadós tapétából hatalmas menyasszony-vőlegény elöl hátul, szárazvirág-csokrok, "just married" feliratok, konzervüdítős dobozok a kipufogóra kötve stb. Amikor hajnalban megláttam, nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, egyszerre volt elborzasztó meg performance jellege.
A határig mindenki integetett, mosolygott, a kis falukban sok boldogságot kívántak, a határon viszont nem volt pardon, a zord magyar határőrök minden "díszt" leszereltettek szegény Trabiról, csak a feliratok meg a képek maradhattak. A magyar határt elhagyva megint nagyon kedves emberekkel és határőrökkel találkoztunk egész utunk alatt. Ljubljanában töltöttük az első éjszakát, Triesztben a másodikat. Triesztben már nézegették a Trabit, de nem olyan sokan, ufónak még nem éreztük magunkat.
Ja, azt elfelejtettem, hogy 2 hétre mentünk nászútra, a végállomás minimum Róma lett volna, mert útitervet nem csináltunk, úgy terveztük, mindenhol megállunk, ami csak utunkba esik, és mindent megnézünk.
Egy csomó könyvet elolvastunk addigra. Sajnos az útikönyvek bevezető részét nem, pedig ott leírták, hogy óvakodjunk az útmenti vagy a parkolókban sompolygó gaz árusoktól, mert "műkincseket, 24 karátos ékszereket" árulnak, ami természetesen hamis.
Alighogy megérkeztünk Velence elővárosába, a parkolóban vagy három srác rohamozott meg aranycuccokkal, de nem vettünk, mert egyrészt nekünk is volt annyi eszünk, hogy biztosan hamis, másrészt nem vásárolni mentünk Olaszországba. Velencében aludtunk, másnap este indultunk Torinóba. A parkolóban még bementem a mosdóba. Mire visszajöttem, férjecském ragyogó arccal mutatott két gyönyörű arany Omega órát, női és férfi változatban, miszerint most vette egy szegény idős bácsitól, aki nagyon meg volt szorulva. Férjecském nagyon fel volt dobva, én nem annyira - féltem, hogy A HATÁRON PROBLÉMÁNK LESZ BELŐLE, meg hogy nagyon kevés pénzünk maradt.
Na, elkezdtük keresni a Trabit. Aki járt már a mestrei parkolókban, az tudja, hogy némelyik beláthatatlanul nagy, de aznap este valami iszonyú tömeg volt ott. Nagy nehezen megtaláltuk - feltörve. Egy Trabantot!!!! A nászutunk 3. napján! Akkor kiábrándultam Olaszországból, az olaszokból. Bőgtem, mint egy hülye. Férjecském meg vigasztalt, többek között azzal is, hogy neki még volt dugipénze az autóban, azt biztos nem vitték el a padlókárpit alól. Hát elvitték.
Akkor leültünk számolgatni, mennyi pénzünk maradt. Valami 50 000 líra, nagyon kevés. Lőttek az egész útnak. Aznap az országúton aludtunk, a Trabiban. Másnap kitaláltuk, hogy eladjuk az órákat. Persze nagyon féltünk, hogy orgazdaság így-úgy-amúgy, ezért csak Padovában álltunk meg. Férjecském először a női Omegát akarta elsózni. Az ékszerészboltban csak mosolyogtak rajtunk. Merthogy hamisítvány volt az is. (Nagyon-nagyon fiatalok és nagyon-nagyon naivak voltunk!!!! És életünkben először Nyugaton! Ilyesmit sosem mesélt senki, Lengyelországban meg Csehszlovákiában sem történtek velünk ilyenek.)
Hú, ez már nagyon hosszú lesz.
Ott álltunk, mint két hülye, aztán visszamentünk a kocsihoz. Aztán a férjecském Olaszország belseje felé vette az irányt. Azt mondta, majd valahol dolgozik pár napot, de csak azért is megnézzük Olaszországot! Persze a fizetős autópályákat gondosan kikerültük, el is tévedtünk, minek következtében olyan helyeken jártunk, ahol magyarokat még sosem láttak. Viszont Trabantot sem. Amikor valami műszaki hiba miatt leálltunk, és a párom nekiállt bütykölni az autót az országút mellett, egyre többen álltak meg mellettünk, hogy segítsenek. Annyira kedvesek voltak, mindenki gratulált a nászutunkhoz, aztán mindenki körénk sereglett, hogy megnézhesse belülről a motorházat. Mint később megtudtam, kivétel nélkül mindenki azt hitte, hogy ez egy makett-autó, tehát (ez főleg Amerikában dívik) az ember kiválaszt az újságból egy neki tetsző modellt, és otthon összeszereli, és boldog, hogy van egy nem mindennapi autója. Hiába mondta a párom, hogy ez egy igazi kocsi, keletnémet gyártmány, attól csak nőtt a Trabi tekintélye, hogy a németektől van...
Aztán elkezdték keresni a váltót, de már akkor ki kellett szállnom, mert annyian voltunk az autóban, hogy nem fértem el. És mivel a tömeg újabb tömeget vonz, egyre többen lettünk. Végül az egyik elkezdett könyörögni, hadd vezethessen egy kicsit. És meglobogtatott 20 000 lírát.
Nem ragozom tovább. Aznap és másnap is a faluban ragadtunk. Az egyik olasz férfi családjánál laktunk. Nagyon egyszerű, de igazi olasz szobában aludtunk, reggel ágyba hozták a reggelit, a nők velem voltak elfoglalva, hogy milyen Magyarországon élni, milyen a házunk, hány gyerekünk lesz stb., persze mutogatva, mert nem beszélek olaszul, ők meg angolul nem tudtak. A férjem ezalatt autóvezető-leckéket adott. Az egész hihetetlen volt, de életem egyik legszebb emléke.
Rómába nem jutottunk el, de Észak-Olaszországot be tudtuk járni, fantasztikus volt. Annyi pénzünk nem lett, hogy gondtalanul kihúzzuk a 14 napot, de rosszabbul is járhattunk volna.
10 nap lett a 14-ből. Otthon lapultunk négy napig, a telefont sem vettük fel, hadd higgye mindenki, hogy még nászutazunk.
Bocs, hogy ilyen hosszú lett
Nem. Főleg, hogy nászúton lesztek, meg nagyon fáradtak is vagytok. Leginkább úgyis egymásban merültök el a tengeren kívül, és ez így is van rendjén. Érezzétek jól magatokat, és legyetek nagyon-nagyon boldogok! Aztán egyszer, ha majd időtök/pénzetek stb. megengedi, menjetek vissza, és nézzetek meg mindent, amit most nem tudtatok.
