E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
Igen, bar ettöl meg nem kell feltetlenül "megtapasztalni" a rosszat, direkt
ugy elni, stb. A rossz itt a mai allapotaban, szellemi sötetsegben levö
ember "rosszasaga". Sokan leirtak, h. az ember minden szenvedese, nyomorusaga
tudatlansagaban rejlik! "Elvesz az en nepem, mivelhogy ismeret nelkül valo!"
Igy valik erthetöve, miert bün a tudatlansag. A tudas persze, itt nem külsö, megtanulhato ismereteket jelent. Hanem belsö felismereseket, melyeket
ezaltal nem kivülröl csepegtetnek a fejünkbe, meg nem is a "mester mondta",
hanem valodi, elsö kezböl szarmazo ismeretek. Amikert VALOBAN megdolgoztunk!
EZ az igazi bizonysag! Es ez nem az "EN bizonysagom" kezdetü szentbeszed lesz, mert ez nem az EN bizonysaga! :)
"Akkor van probléma, ha gyengeség miatt nem akarjuk megismerni az "ismeretlen" oldalt." Igy igaz, EZ a problema. Ettöl keskeny az IGAZ UT, es nem a tömegek szamara meghirdetett felolvaso est! Szerencsere mara sokan latjak a különbseget, mert a latszat, mint mondani szoktak csal...! :) Meg kell ismerni, szembe kell nezni ezzel az "ismeretlen oldallal", mint helyesen irod. De a tovabbhaladasunk ettöl függ: az "erte jaro" felbecsülhetetlen kincseket pedig fokozatosan megkapjuk, mindig annak függvenyeben h. mi magunk mennyit engedtünk magunkbol!
Ezert egyszerre könnyü es nehez, csodas es gyötrelmes ez az ut.
Mindig attol lesz nehez, aminek a feladasa utan könnyünek erezzük, es attol lesz gyötrelmes, amit ha elhagyunk, csodas lesz...! :) Üdv!
Hisz mit tudhat a rosszról, aki nem járt a rossz útjain? Jézus is szívesebben bocsájt meg a bűnösöknek, mert ők már ismerik a rosszabbik oldalukat (vagy valamennyit belőle), mint az "örökké jóknak". Aki már járt mindkét oldalon, tapasztaltabb, bölcsebb minden esetben, mert többett tud.
Akkor van probléma, ha gyengeség miatt nem akarjuk megismerni az "ismeretlen" oldalt.
A lényeg az ellenpólusokban van, és nem lehet semminek 3 ellenpólusa, mert egyrészt ezek a dolgok párosan járnak, másrészt a pár nélküli tulajdonságok csak kalamajkát okoznának, ha lennének.
És azért ennél tökéletesebben van "megteremtve" ez a fizikai létünk...
"Nem azért van sötétség és világosság, hogy választhass közülük, hanem mert nincs egyik a másik nélkül." Igy van, a vilagunk mar csak ilyen!
Akik pedig a Fenyt keresik, arrol beszelnek, "dicserik" miközben elfelejtik
a masik oldalt, a BENNÜNK LEVÖ minden mast, aminek semmi, de semmi köze a
Vilagossaghoz...nos azok fellabon ugralnak...! (aranyviktor kivalo meglatasa)
Nem lehet annak aran eljutni a Fenybe, h. elutasitjuk a sötetseget!
Akarmennyit is ömlengek a "jorol", szeretetröl", magam meg nem leszek jobb...
Az eredeti ertelemben vett vallas, "szent kötelesseg" mindig tulmutatott a jelensegvilagon: az, h. ki mit gondol jorol, rosszrol, nincs összefüggesben azzal, h.
sajatmagaban mindezekhez hogyan viszonyul, belülröl mit valositott meg!
"Túl a helyes és helytelen cselekedetekről vallott gondolatokon van egy rét. Ott várok rád." - Dzsalal-addin Rumi.
Ha kiallunk a Nap fenyere, mely kivetel nelkül mindenkire süt, kapunk a melegeböl, valamenniyre "fenyesek leszünk" - de "vilagitani" meg nem fogunk, barmennyire is dicserjük, aldjuk a Napfenyt... Marpedig ahhoz, h. tökeletesek legyünk, mikepp
a Mennyei Atya is tökeletes, nem eleg csak visszaverni a rank esö fenyt,
hanem magunknak kell A Fennye valni! "Legyetek Ananda önmagatok fenye!" -
igy keleten.
Ahhoz, h. eljussunk a Fenybe, elöször at kell hatolnunk önnön sötetsegünkön!
Errö szol a keskeny ut, mely egyaltalan nem a kenyelem, es önaltatas utja, hanem tudatos szembenezes sajatmagunkkal, jelenlegi istentöl eltavolodott allapotunkkal!
Arra voltam kíváncsi, hogy milyen utat tartasz jónak a bölcsesség megszerzésé érdekében. (Persze abból indultam ki, hogy a 3037-es hsz.-ban említett vitát is e célból indítványoztad. De könnyen tévedhetek is...)
1. Az emberek szeretik befeketíteni azokat a dolgokat, amelyek felfedik hibáikat. Így gondolkodnak: tegyük hiteltelenné azt, aki (ami) rosszat mond rólunk. A Biblia felfedi az emberek valódi (negatív) jellemét, és ez sokaknak nem tetszik... Az, hogy az emberek eltorzítják, és ellentmondásosnak mutatják be a Biblia mondandóját, sokszor ennek a gondolkodásmódnak tudható be.
2. De van egy másik féle hozzáállás is: Ha már nem tud az ember a Biblia erkölcsi mércéjének megfelelni a saját erőtlensége miatt (hiszen az csak Isten jellemformáló segítségének elfogadásával lenne lehetséges), akkor igyekszik levinni a Biblia erkölcsi mércéjét egy olyan szintre, amit erőlködés nélkül betölthet (ahelyett, hogy elfogadná a Teremtő segítségét)...
Szerintem e két dolog az alapja pl. annak a hazugságnak, hogy "Dávid és Jonatán homokosok voltak"... De ebbe a kategóriába sorolom többek között azt a kijelentést is, hogy Jézus nem volt zsidó...
"De ki az én felebarátom?" Aki egy hiten van velem, vagy esetleg mindenki?
1. Nézzük meg a 10 parancsolat egy részét:
Azt mondja Isten, hogy: "Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot." (2. Móz. 20:16) Ha csak azok lennének a mi felebarátaink, akik egy hiten vannak velünk, akkor a 10 parancsolat kissé furcsa lenne, hiszen akkor megengedné a más hitűek elleni hamis tanúzást. De ez ellent mondana a Biblia többi részének, hiszen a hazugság a Biblia szerint utálatos dolog Isten előtt függetlenül attól, hogy ki a szenvedő alanya. Szerintem az a logikus következtetés, hogy ez az igeszakasz a felebaráti elnevezést általánosan, minden emberre érti, és az az üzenete, hogy senki ellen se tanúskodjunk hamisan.
2. De ez is a Bibliában található: "Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig (Jézus) azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket..." (Mt. 5:43-44) Tehát a Jézus által idézett ószövetségi rész az ellenséget nem sorolta a felebarátok közzé*. De hogyan gondolkodott erről Jézus, aki nem megváltoztatta a törvényt, hanem betöltötte azt...
3. Az irgalmas samaritánus esete:
"És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén őt (Jézust), és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?
Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod?
Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.
Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz.
Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom?
Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan. Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap (zsidó vallású), a ki azt látván, elkerülé. Hasonlóképen egy Lévita (szintén zsidó vallású) is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé. Egy samaritánus (nem zsidó vallású ember!) pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula. És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki. Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked. E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett?
Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta.
Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is a képen cselekedjél." (Lk. 10:25-37)
Tehát Jézus rámutat arra, hogy nem az azonos vallásúak a mi felebarátaink, hanem azok, akik emberszámba vesznek bennünket...
4. Pál apostol szavai: "...egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte." (Rm. 13:8) Csakhogy a szeretet törvényének (Rm. 13:10; 1, Tim. 1:5) az ellenség szeretete is része (Mt. 5:44), így a fenti megállapítás csak akkor lehet érvényes, ha mindenkit (még az ellenségeinket is) a felebarátaink közzé sorolunk.
*Összegzés: Szerintem az ószövetségi részek több helyen is csak egy szűkebb körre alkalmazták a felebarát megnevezést (pl. egy vallási csoportosulásra), mert a kor emberei nem tudták befogadni azt a szemléletet, ahogyan Isten tekint reánk (azaz, hogy egyformán szereti minden teremtményét). De az újszövetségi részekben Jézus egyértelművé tette a felebarát eredeti értelmét: "De ki az én felebarátom? ...Az, a ki könyörült rajta." Azaz a szeretet törvényét betöltőnek mindenki a felebarátja, és nem csak a saját vallásának a tagjai.
________________________________________________
"Ha valaki nem szereti az Úr Jézus Krisztust, legyen átkozott!" (1. Kor. 16:22)
Szerintem az átok a Bibliában nem egy jövőt befolyásoló "varázsszó", vagy Istenhez intézet (mások kárát sürgető) kérés, hanem egy természetes, nem kívánatos következmény (!) megállapítása. >> Ha valaki nem szereti Jézust annak ellenére, hogy ismeri Őt, akkor jelleme romlott, önzésben vagy/és közönyben megkeményedett (saját döntéseinek eredménye képen), ezért az örökéletre alkalmatlan. Így az 1. Kor 16:22-ben egy egyszerű ténymegállapítást - és nem egy "megátkozást" - látok.
Ez itt úgy értendő, hogy akár ott is járhatott, de akár a holdon is, vagy a japánoknál...a lényeg az, hogy bárhol jártis, az nem nyilvános. Most még...