AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Végignéztem én is három részletben. Egy az egyben ledarálni nem tudtam, mert ahhoz számomra túl nehézkes és fárasztó volt a történet és a tinik lelkivilága köré felépített hangulat. A második rész végén az az énekes/zenés rész volt (szerintem) a film fénypontja, már ha lehet ilyen esetben fénypontról beszélni. Mindenesetre az szép volt. De a Twin Peaks is a zenétől volt olyan működőképes, legalábbis a sikerességéhez nagyban hozzájárult a tény, hogy jó volt a zenéje.
A 2019-es When They See Us-t láttátok? Az volt még rám hasonlóan nagy hatással a netflixes sorozatok közül, meg úgy általában az elmúlt években. 146 000 fős értékeléssel 8.8 ponton áll az IMDb-n, ami azért elég komoly, én arra is simán megadnám a 10/10-et. És meg is adtam, mivel annak idején szavaztam rá.
Egy hajszálnyival kevésbé tetszett így elsőre, mint a 2023-as AOTD-s Killer elsőre, viszont mivel a Killer azóta már jobban tetszik, mint elsőre, nagy valószínűséggel ez is jobban fog tetszeni másfél év múlva, mint elsőre. Szóval Alice Cooper kurva jó volt a 70-es évek elején, hát ezt még két éve ilyenkor sem gondoltam volna. Most már viszont muszáj lesz jobban megismerni 1973-ig minden lemezét, ha már ezt az időbeli határvonalat jelölte ki a RYM hozzáértő masszája.
Itt is működnek a korszak hangulatával beborított rock and rollok (Caught..., I'm Eighteen, Long Way..., Sun Arise), és még inkább működnek a hosszabb, "furcsa" dalok, a Black Juju meg a David Bowie-san art Ballad... (vagy Bowie volt cooperesen art, ezt itt most nehéz eldönteni). Lassan tényleg el kell fogadnom, hogy a 70-es években szinte minden aranyból készült a zeneiparban. 10/8
Ezzel kissé megengedőbb vagyok, mint a múltkori AC-val, amit kissé kutyáztam. Valójában nem nagyon tetszett, de mivel eszembe juttatta az első Aerosmith-t, ami idővel nagy kedvencemmé vált, egye fene, adok egy 100/68-at. Ja, és a YM mi mást is dobott fel a lemez lejártakor, mint az említett Erósz Smith-t. Pacsi az AI-nak.
Na, szóval az Adolescence-en érzem azt, hogy klasszikussá válHAT, Netflix ide vagy oda. A 100 év magány tényleg jó, de nem mondanám, hogy különösebben kaparom a falat, hogy megnézzem az utolsó pár részt, ami még visszavan.