De az orvosok képviselőit (akik nem sokkal képviseltek más véleményt, mint az orvosi szakma nagy része) lecsürhézni, az iszonyatos nagy baromság. Ahogy a gazdákat, a tanárokat, a BKV-ellenőröket a cigányokat és egyéb társaságot, illetve ezek képviselőit se.
Konkrétan akkor és ott úgy viselkedtek, valóban örjöngve bekiabáltak. Azok akik akkor és ott voltak. Bocs ennél többet már nem tudok segíteni.
Persze, hogy egyszeru a szoveg. Probara is lehet tenni, csak csereld ki benne az orvosokat mas csoportra es ket masodpercen belul itt vejmarozza magat szanalmasabbnal szanalmasabbra a demokratikus charta okitotta szovegertes osszes hazai bajnoka.
Az lehet, hogy hiba volt, hogy nem voltak még keményebbek, Nem mondták azt, hogy első a haza, és nem mondták el, mik a KÁP kockázatai.
Ha tudták.
De térjünk vissza 10 év múlva, hogy mi jött ki belőle. Lesz jó hatása is, meg olyan is, ami nem fog tetszeni. Akkor beszéljük meg, melyik volt dominánsabb.
Horváth Ágnes úgy általában az egész orvostársadalmat magára haragította az arrogáns modorával. (Ettől függetlenül én a vizitdíjat nem tartottam rossz ötletnek, a népszavazást pedig baromságnak tartottam.)
Az a szerény véleményem, hogy a menedzserek, pénzügyi szakemberek szerepe is qrvára fontos, de az egészségügyet nem lehet az orvosok, az oktatást pedig a pedagógusok "ellenében" megcsinálni.
Amit pedig az OPNI-val vagy a László kórházzal végzett HÁ, az elég rettenetes.
Ezek után megértem, hogy az orvosok kikeltek ellene. Az is lehet, hogy nem éppen korrekt hangon szóltak hozzá.
De az orvosok képviselőit (akik nem sokkal képviseltek más véleményt, mint az orvosi szakma nagy része) lecsürhézni, az iszonyatos nagy baromság. Ahogy a gazdákat, a tanárokat, a BKV-ellenőröket a cigányokat és egyéb társaságot, illetve ezek képviselőit se.
Pláne, ha nélkülük felfordulnának a betegek.
Itt lehet akármilyen szövegértelmezéssel jönni. Amúgy annyira nem volt bonyolult a mondat.
Nem hinném, hogy bármelyikőnk hétvégéje azon múlna, hogy mit kívánunk egymásnak, ezzel szemben erősen gyanítom azt, hogy ha picit is többet adnál a szövegértésre, akkor egy lényegesen kellemesebb vitapartner lennél, de hát te tudod, te dolgod.
Azért valahol szomorú nézni, ahogyan a funkcionális analfabetizmusod miatt lassan már az élőfába is belekötsz, becszsóra, ha nem lennél akkor paraszt, amekkora vagy, még lassan sajnálnálak is.
Nem, kedves devereaux, ennek egy olvasata van, és az nem az amelyiket Geyza elővezette, de sőtpláne még nem is az, amelyiket itt Te. Fussatok neki még egy párszor, bár esetedben a Babarczy/Karafiáth keveredés sok bizakodásra azért nem ad okot az értelmező olvasás terén.
Biztos sokkal szimpatikusabb az az olvasat, hogy azokat az orvosokat csurhezte le, akik vele (es persze Agicaval) nincsenek egy platformon reformok tekinteteben.
Ez a csurhezes sokat javit a beiras szinvonalan. Ketsegtelenul.
Hát igen, az orvosok tényleg egy undorító csürhe. Szerencsére már egyre kevesebben vannak, elhúznak innen végre! A kórházakban semmi szükség a sok pénzéhes orvosra, ápolónőre, épp elég, ha van egy jó, nagyon megfizetett jogász, aki leszereli a sok barmot, akinek lenne pofája gyógyíttatni magát.
Tudniillikez lett volnaaz eü-reform és nem a háromszáz forint: hogy az orvosok, a kórházak működése, teljesítménye mérhető, ellenőrizhető, követhető lett volna. Kiderült volna, melyik kórházban milyen hatásfokkal működik a kardiológia, a sebészet, a szülészet, meg sok minden más, érdemes-e rá költeni, vagy inkább csukjuk be?
Ez a rovid szakasz nagyon jol illusztralja, miert is gondoljak sokan a horvathagicai reformokrol, hogy alapvetoen romlottak.
off Na, ehhez képest én mit kaptam tőletek, amikor cca 2000-ben sikerült identitászavarosnak titulálnom a hölgyet :-) (Na jó, voltak ott más jelzők még, de azokat a lovagiasság szabályai szerint IRL kocsmázás alkalmával rendeztük.) Asszem hosszú idő után az Írószövetséges topikban sikerült összerúgnunk a port (az idők vihara persze elvitte azokat a beírásaimat), utána én már nem is akartam belefolyni.
Mindenesetre most jót nosztalgiáztam itt, mókás ahogy a dolgok nem változnak. offoff
Nem is olyan agybaj ez, ugyanis ezzel ösztönözni akarják a megújuló - szél, nap - energiatermelést. És mivel az atomenergia viszonylag még mindig a legolcsóbb, a plusz adóval versenyképessé akarják tenni a megújuló energiát. Nálunk is ezt kellene csinálni! Nem pedig azt nyávogni, hogy "nem lesz gázáremelés". Másrészt az "olcsó energia" pazarlásra ösztönöz (nem környezetbarát), azon kívül szociálisan is igazságtalan, mert azokat támogatja jobban, akik sok energiát fogyasztanak - és ezek ugyebár nem a szegények.
"Molnár léte önmagában véve is káros bárkire, bármire..." Az Istvánt azért elég jól eligazgatta.
Amúgy már sejtem, mi lesz a Fidesz Eü reformja: - megadóztatja a gyógyszergyárakat és -nagykereskedőket - megadóztatja az Eü műszereket gyártókat és -nagykereskedőket
Mert úgy tűnik, az államháztartási reform az a bankadó, meg az energiaszolgáltatók adója, meg a távkozlési vállalatok adója. És akkor még ott van - bár nem akarok ötleteket adni - az Internet megadóztatása. Na az mekkora buli!
Ez az azonnali és radikális adócsökkentés - fideszül.
Amúgy korábban én nem vitatkoztam, hanem tényként közöltem, hogy pl. Németországban van vizitdíj és mégsem pusztítanak járványok.
"(Soha nem felejtem el azt a jelenetet, mikor Horváth Ágnes elment valami orvosgyűlésre, hogy megbeszélje a dolgokat a magasan képzett doktor urakkal, és a kvalifikált csürhe épp csak hogy meg nem verte. Üvöltöttek, közbekiabáltak, nem hagyták szóhoz jutni - naná, a hatalomféltés nagy úr!)"
És mihez tartás végett azt is közölték vele, hogy ha szülni fog, jobb, ha külfüldre megy......
babarczyeszter 2010.08.16 22:43:57 (17734) Megmondom, miért jöttem vissza az Indexre: mert nosztalgiám támadt az olvtársi létezéssel kapcsolatban. Hogy mitől támadt, ezt ne feszegessük, de szerepe van benne ősindexesekkel folytatott beszélgetésnek, valamint egy disszertációírási folyamatnak.
A konkrét topikba azért tértem vissza, mert visszaalakult, amikor eltűnt a főszereplő (aki nem én voltam, s akinek át kívántam engedni a terepet). Most sem vagyok főszereplő, de lenyűgözve látom, hogy ennyi idő után hirtelen az Index legminőségibb és általam "régi barátként" számontartott polfórumos nickjei jelentek meg a topikban. Nem tudok lejönni a szerről, olvaslak titeket. @
Igazán lenyűgöző, hogy az „ősindexesekkel” folytatott megbeszélést követően felütöd itt a fejed, és rögtön az Index legminőségibb és általad 'régi barátként' számon tartott nickjei is megjelennek
Igen így volt, én is emlékszem rá, az akkor beugró - de később állandósuló - mellékszerepében is nagylelkű díva utat engedett a lelkes, kissé gyámoltalan ifjú főszereplőnek, akinek tehetségét a kritikusok hiába dicsérték, a közönség mégsem kedvelte meg őt.
Öröm látni ezen portálon, h mire jutott a libaoldal! gyurcsány hibát követett el vagy nem? Jó ötlet volt vizitdíj vagy nem? Mindenki lop az MSZP -ben vagy csak a bajnai? Roppant elmés kérdések! Még vagy 50 évig vitázzatok ezeken! Közben ne felejtsetek el bemenni majd a beszélőre!
Persze, én is értem amit te mondasz és pár évvel ezelőtt egyet is értettem volna vele. Csakhogy az a helyzet, hogy itt és most nem érdemes csodákban vagy népmesei fordulatokban bízni, teljesen felesleges arra várni, hogy győz az igazság meg az erkölcs. Ugyanis nem győz. Viszont a kényszerek, a környezet miegymás mégis előrelépést hozhatnak, lassan, körülményesen, vargabetűkkel megtűzdelve, és egyáltalán nem kizárt, hogy mindez sokkal inkább egy erkölcsileg züllött ám vezetésre valóban képes minelnök vagy kormány országlása alatt történik/történhet meg, mint egy jószéndékú dilettáns regnálása alatt.
Az én állításom az, hogy ma élő ember nem tudja megmondani mi lesz 3 év múlva a magyar egészségüggyel vagy oktatással, kényszerek szülte válaszok születnek majd a problémákra, nem ma is meglevő víziók valósulnak meg.
Sokkal-sokkal valószínűbbnek tartom, hogy szavazatszerző céllal nyúljon valaki hozzá a szó szoros érztelmében rohadó kórházakhoz, mint azon meggyőződéstől vezérelve, hogy tarthatalan az a lopással és szervezetlenséggel kombinált pazarlás, aminek szenvedő alanya az eü. minden szinte minden egyes szereplője.
Na most nem gondolod, hogy ezek a betompult agyú barmok észhez térnek egy őszödi beszédtől? Nem, megsértődnek és kicsinálják a beszélőt. Meg is tették.
Ki jöhetett volna a helyére? Pl. Bajnai vagy bárki más.
Nincs azzal vitám, hogy egy reformot politikailag is praktikus a ciklus elején meglépni. Azzal van vitám, hogy az az ember aki képes volt egy szinte példátlan konjunktúra idején rekord nagyságú ÁHT-hiányt összehozni, alkalmas-e bármiféle reform végigvitelére, alkalmas-e általában a kormányzásra. Szerintem nem az. Mindig csodálattal tölt el, amikor olyan emberek akik képtelenek a saját feladataikat megfelelő színvonalon elvégezni, nagy hangon osztják az észt, mit kellene tenni a MÁV-val vagy az egészségüggyel, meg a forint árfolyamával. Gyurcsány pedig hasonló figura, képtelen volt betartatni a költségvetési törvényt, képtelen volt irányítani a saját apparátusát, ám nagy ambícióval nyúlt volna hozzá más rendszerekhez.
Nézd, én továbbra is azt gondolom, hogy kérdéseket kellene feltenni a médiában és nem igét hirdetni. Jó lenne persze tényeket közölni, disznóságoknak utánajárni, stb., de ez a mai helyzetben gyakorlatilag vágyálom. Azt viszont nem gondolom, hogy Orbán vagy Gyurcsány minősítése lenne a feladat, sokkal fontosabbnak érzem, hogy a helyzeteket és az azokban elkövetett cselekedeteket elemezzék az arra hivatottak.
Ad 1) Várjuk ki a végét. A KÁP-ról eddig feltételezések vannak, hatását néhány év múlva fogjuk látni. GYF álláspontja óvatos volt, szeretném, ha nem lenne igaza, de még az is lehet, hogy igaza lesz.
Akkor nem értetted, amit írtam. A kormánykoalícióra és az MSZP-re nézve volt káros hiba a "nembe való beleállás", függetlenül attól, hogy a határon túli magyarok számára mi mit jelent. Mégpedig azért volt káros, mert rövid távon ugyan nyerték a népszavazást (illetve megakadályozták az igen és a fidesz győzelmét), de azon az áron, hogy ezután alappal lehetett rájuk fogni és rájuk égetni a nemzetietlen, testvéreinket eláruló bélyeget. Középtávon meg is lett ennek a romboló hatása.
Azon a népszavzaáson a normális álláspontot Szili Katalin mondta ki: mindenki szavazzon a lelkiismerete szerint, és ne a kampányfogások és a pártérdekek szerint.
Azóta is szidják érte.
Az őszödi beszédnek persze, hogy volt sokféle haszna sokak számára. Pl. Orbán és Schmitt Pál áldhatja érte Gyurcsányt folyamatosan.
Ugyan, a hiba az volt, hogy sokáig nem látta be, Molnár tempója káros mind a reformokra, mind rá.