Ez 100%-ban igaz. Valójában tényleg nem logikus a jobbra balra tekerés, mert inkább föl-le lenne az. Gyakorlatilag 90 fokot kellene a potmeteren fordítani. Majd talán a Lokmouse 3
Tény és való, hogy a mozdony a maga nemében nézve előre megy mindíg, de LokMaussal nem lehet ezek szerint fordítós asztalon jókat jáccani..teszemazt, megforgatom a gépet és leállok egy tárolóvágányon vele, fél perc múlva elfelejtem, hogy fordítva áll, és ahelyett, hogy előre indulnák vele, nekidurrantom a baknak :) (Ezekben a mai gépekben elég nagy erő van, a régi PIKOkhoz viszonyítva :)) )
Talán a Märklin pult a jó, mert csak sebesség szabályozás van rajta. Ha a 0 állás alá tekered a gombot, akkor vált menetirányt (nagyon kényelmesen lehet vele vonatozgatni, a V200-assal eljáccadoztam annak idején...).
Az előzőből kimaradt:
persze a kutya az olyan mozdonyoknál van elásva, ahol (szinte) semmi sem jelzi, hogy melyik vezetőállás melyik (ilyen pl nekem a Szili). Persze azért ha nagyon odafigyelek, akkor tudhatom, hogy melyik állás melyik, csak nincs kedvem mindig kigúvadt szemmel figyelni, hogy most a tetőantenna melyik végén is van :)
De még így is megtéveszt ez a bal/jobb tekergetés, mert reflexszerűen balra/jobbra irányokban gondolkodom előre/hátra helyett... Talán jobb lett volna a tekerőgomb helyett egy előre/hátra csúszka vagy gomb...
És hogy egy újabb kérdéssel is boldogítsam a nagyérdeműt: van valakinek tapasztalata a Roco digitális daruval (cikkszámát nem tudom, mert nem otthon vagyok, de ez nem a konténerdaru, se nem a daruskocsi, hanem a harmadik "mezei" daru /amit pl kikötőkben is lehet látni/)? Vagyok olyan elvetemült, hogy egy ilyenről álmodom a rakodóvágány mellé (milyen jó is lesz a rakományt pakolgatni a vasúti kocsikra/-ról :)
Martisz: köszönöm a válaszod, most már világos minden.
Matiz: én most már Martisz válasza és egy részletesebb Roco leírás (illusztrációkkal) után értem, hogy hogyan is van ez. Elvileg ha helyesen raktad be a dekódert (Roco esetén a sárga/piros vezetéknek a foglalat * vagy + jelzésénél kell lennie), akkor a mozdony 1-es (vagy "A") vezetőállásának szemből nézve jobbra kell néznie. Ekkor ha jobbra tekered az egeret (ez az "előre" irány), akkor jobbra, azaz az 1-es álláshoz viszonyítva (és mindig ehhez kell viszonyítani) előre fog elindulni a mozdony, balra tekeréskor pedig balra, azaz hátra. Ha megfordítod a mozdonyt (tehát bal kéz felé esik az 1-es állás), akkor az egeret jobbra tekerve ugyanúgy az 1-es álláshoz képest előre fog elindulni a mozdony, csak ez a te nézőpontotból nézve balra való elindulást jelent. Tehát az egérnél a balra/jobbra tekergetés nem volt túl jó választás ilyen szempontból, mert megtévesztő - az ember nem előre/hátra irányokban fog gondolkozni, hanem tévesen balra/jobbra irányokban. Tehát a jobbra tekerés valójában nem azt jelenti, hogy a mozdonynak hozzád képest jobbra kell elindulnia, hanem azt, hogy az 1-es állást figyelembe véve előre. Remélem eme hosszadalmas fejtegetés után már neked is olyan világos, mint amilyen most már nekem is :)
Simico:
A vezérlésnek ezt a gyengségét én is észrevettem. Azt am megoldást találtam ki rá, hogy nem rögtön a vezérelni kívánt mozdonyra váltok, hanem átváltok egy "üres számra" pl. 99 lokmaus 0 állásba és máris galádságok nélkül be lehet avatkozni a mozgó mozdony sebességébe.
Az alapkészlet dekóder képességeit és hangját talán ne firtassuk.. Az én (alapkészlet)215ösöm a 745ös dekóderrel már szépen és halkan fut, lehet hogy a te mozdonyod a hunyó?
Ja ha már az alapkészlet dekódernél tartunk, a Szergejjel sikerült megnyúvasztani :O))) Valahogy az egyik drót a fémkeret és a kaszni közé szorult és amikor feltettem a kasznit és meghúztam a csavart megsérült a vezeték. Feltettem a síre és meghallottam a gyanús visító hangot, abban a pillanatban rácsaptam a stop gombra, de az automata rövidzárvédelem megelőzött, így pont sikerült a védelmet feloldani és kapott még egy adagot a dekóder... Béke poraira...
Ez a fordítósdi hogy működik??? Ha én a megszokotthoz képest fordítva rakom fel a mozdonyt, akkor az ellenkező irányba megy. A fordító "mit csinál vele", hogy ugyanabba az irányba megy, amerre megfordítás előtt?
Magyarázósan leírva a problémám: a lokmaus gombját balra fordítva a mozdony is arra indul el. Ha a mozdonyt megfordítom, a tekerőt balra elfordítva a mozdony az ellenkező irányba indul el. Tehát, nem forgathatom kedvemre a mozdonyokat, pedig elvileg úgy terveztem én is, hogy csak az egyik felükön lesz kupplung, a másik "rendesen" lesz megcsinálva.
Simico:
Lehet, hogy kicsit tömör és rövid válaszok lesznek, de megpróbálom a lényeget kicsikarni:
1, A mozdony függetlenül attól, hogy hányszor forgattad meg a korongot, mindíg ugyanabba az irányba indul el. Tehát ha mondjuk balra tekered akkor a mozdony B vége felé, ha jobbra akkor az A vége felé. Nálam úgy van ez megoldva, hogy mindíg az a vég van 'vitrin-re' felöltöztetve, a B oldal a 'munkaoldal (kupplungos)', így (igaz nekem LENZ van) ha az LENZ LH 100 kijelzőjén felfele mutat a nyíl, akkor a nem kupplungos oldala felé indul, ha lefele, akkor a kupplungos fele.
2, Eddig egyetlen 10742 dekóderes mozdonyom volt, de azt éppen a hang miatt gyorsan likvidáltam belőle, a 10745-össel már 'néma' volt.Szerint 99%, hogy a dekóder miatt zajos a BR215. A maradék 1% viszont lehet a mozdony maga. Tudtommal a BR215-öt tömeggyártották, kispórolva és leegyszerűsítve benne mindent, amitől Roco a Roco. Úgy emlékszem pár hónapja 10000 Ft körül dömpingelték a mozdony darabját, gondolkoztam rajta , hogy veszek egyet, és azon gyakorlom a koszolás és rozsdásítás festőfortélyait...
3, Sajna a Lokmaus 2 buta ahhoz, hogy ezt tudja. A LENZ tudja. Tehát, ha dekódert váltok, akkor az utoljára beállított értéket adja és onnan kezdhetek el újra parancsolgatni...
Azt hiszem, ha nem ilyen tekerőgombos lenne a Lokmaus, akkor ott is meg lehetne oldani. Mert, ahhoz, hogy váltásnál visszatekeredjen a gomb bal 40-ből jobb 60-ba, úgy hogy a lelkes modellező kapaszkodik a gombba, egy 2,2 KW force-feedbackes gomb kellene, az meg lehet, hogy csuklótörést okozna. Az általad javasolt technikás megoldáshoz pedig szerintem legalább 2 akkora nyáklap tele ketyerékkel, hogy kapásból duplájába kerülne a kezdőkészlet.
4, Erre ötletem sincs. Talán a www.roco.co.at -n nézz körül, vagy dobd meg egy e-maillel a support-ot, szoktak válaszolni. (no nem mindíg, mert kértem tőlük gyári hangot már két hónapja az ICE TD-be, de eddig nem halmoztak el vele...)
Egyéb:
Nem tudom kinek milyen tapasztalata van, de a LENZ azzal, hogy az LB100-ból LB101-et csinált darabonként 3 méter kábelt és fél órát spórolt az életemből... csak így tovább, lesz ez még jobb is !
Egy ajandek digitalis kezdokeszlet (es ket 10745 dekoder) jovoltabol atalltam en is digitalis uzemre. Vegigolvastam (par nap alatt) az egesz topic-ot, igy par kerdesre mar valaszt is kaptam.
Ami szamomra furcsa (bar az itt olvasottak alapjan ez a normalis), hogy a mozdonyt forditva felrakva forditva is fog menni. Ez mondjuk egy mozdonyforditoval rendelkezo terepasztal eseten szvsz eleg erdekes helyzeteket teremthet, mert x ido elteltevel ki fogja fejbol tudni, hogy melyik mozdony all "helyes iranyban" es melyik fog kitolatni a palyaudvarrol (lebontva a bakot es mogotte az epuleteket)...?
A kapott kezdokeszlet egy 215-os dizelmozdonyt tartalmaz, ami a Csorgomet (pedig az is eleg szar) megszegyenito hangokat ad ki magabol. Ez tenyleg normalis a butabbik dekodernel? A 745-os dekodernel alig hallhato zummoges van, ennel meg mintha egy haldoklo traktor indulna be (ha szarkasztikus akarok lenni, akkor ingyen dizel "loksound"-ot kaptam).
A masik kerdesem az egerhez kapcsolodik. Hogyan lehet ezzel egyszerre tobb vonatot rendesen vezerelni? Mondjuk megy az asztalon korbe-korbe egy szemelyvonat, kozben en meg a teherpalyaudvaron rendezgetek. Aztan szeretnem az allomas elott szepen lelassitani, majd az allomason megallitani a szemelyvonatot. Ha menet kozben "atvaltok" a szemelyvonatra, akkor amint megmozditom a menetszabalyzot, rogton elkezdi azt a parancsot teljesiteni (adott esetben peldaul egybol ellenkezo iranyba szeretne elindulni a megfelelo lelassulas es megallas utan). En azt hittem, hogy van annyira intelligens a rendszer, hogy kvazi "megjegyzi" az adott mozdonynak kiadott utolso sebesseget/iranyt es mas mozdonyra valo atvaltas/visszavaltas utan az adott fokozatig visszatekerheto a menetszabalyzo anelkul, hogy barmilyen parancsot kiadna. Tehat ha a 01-es mozdonynak 50% "balra", a 02-esnek 40% "jobbra" parancsot adtam, akkor a 01-esre visszavaltva "buntetlenul" tekerhessen vissza a szabalyzot 50% "balra" allasba es csak az ezutan bekovetkezo valtoztatasokat hajtsa vegre. Jelenleg ugyanis fenti esetben amint a 40% "jobbra" allasbol elmozditom a szabalyzot, azonnal elkezdi a mozdonynak a 39%-38%-..-01% "jobbra" ... parancsokat kuldozgetni (ami szerintem hulyeseg). Remelem sikerult erthetoen megfogalmazni. Szoval mi a megoldas? Persze lehet "villamkezu Joe"-t jatszani, de egy kicsit primitivnek erzem ezt egy "cool" rendszertol, masreszt hadd ne tartsam allandoan fejben, hogy melyik mozdony pontosan milyen fokozatban volt utoljara...
A kezdokeszletben volt egy szep es lathatoan hasznos "ujsag" is (amiben pl egy komplett terepasztalt epitenek fel nullarol) - sajnos nemetul. Nem tudja valaki, hogy esetleg kiadtak ezt angolul is? Nehany resz erdekelne belole, de a tizszavas nemet-"tudasom" ehhez keves...
Sziasztok!
Milyen volt az összejövetel?Engem is érdekelne de műszakba járok és nem mindig szabad a szombatom.Nekem is sok apró kérdésem lenne a DCC-vel kapcsolatosan -mint kezdő-amit személyesen jobban meg lehetne konzultálni.Ha ezzel kapcsoltban elindul valami akkor kérlek értesítsetek.
Köszi
Zoli
Stabil egyenaramot a DCC dekoderbol nem tudsz kivarazsolni.
Itt inkabb az optimalis frekvenciat kellene megtalalni. A dekoder leirasban szokott lenni informacio, hogy mit lehet allitani. Nem mindegyiken lehet a frekvenciat allitani. Ilyenkor meg az eredmeny a nagy zaj.
A szergejnél nem a motorhang a jellemzően brutális, hanem a nagyfordulatú csigákról közvetlenül meghajtott kerekek állnak neki visítani terhelés alatt :( A DB 215-ös a régi dekóderrel nekem is zajos volt, de mióta 10745 van benne a kerekek kattogása elnyomja a motorzajt. Merem állítani, hogy a csörgőm is halkabb lett a dekóderrel. A szergej pedig dekóder nélkül is üvölt :(
A motorhangokkal nekem is problemam van. A mozdonyaim hangosabbak lettek a dekoderek beepitese utan. Eddig Minitrix/Roco gepekbe pakoltam dekodert, es mindnek profi (5 polus, csavart forgoresz...) motorja, es hajtasa van. Kicsit ketsegbeestem, hogy milyen traktor hangok jonnek, de belenyugodtam. A szeggelyeim mely hangot adnak (nehogy valaki azt modja, direkt van :-)), a Roco 101-esem epdig indulaskor ugy szol, mint az igazi Taurus. Megborultam, mikor meghallottam :-) Es ez biztosan csak motorhang lehet, mert olajat/zsirt rendszeresen kapnak.
Allitolag van lehetoseg a CV9-nel a PWM frekvenciat allitani. Namarmost valaki azt mondta, hogy itt lehet a motort vezerlo nagyszogjel/kitoltes jellemzoket allitani. A leirasban (nmra.org) nem ez van, pontosabban halandzsa. Jo lenne valamit talani, mert szegeny mozdonyaim a stabil egyenarammal halkabban futottak. Igaz viszont, hogy digitalisan iszonyat lassu meneteket tudok produkalni.... Van olyan mozdonyom, ami 128 lepeses uzemmodban, 1-es Vmin-nel, elso fokozatban elindul...
Elkészültem a második digitális átalakításommal.
Ezúttal egy frissen beszerzett szergej volt az "áldozat".
Szegény jelentősebb belső átalakításon esett át, a gyári "rézlapocskák" helyett, több helyen vezetékek viszik az áramot. A dekóder helyét is csak némi "maratás" után sikerült kialakítani. De végül sikerült. (Megj. nem egy óra alatt lett kész mint a csörgő :)
Egyedül a hajtással nem vagyok kibékülve :( De ahhoz ugye teljesen át kéne alakítani a meghajtást (ha egyáltalán megoldható?)
Végeredmény: vígaan (és zajosan) robog a szergej az asztalon :O)
Most szombaton ? és hol ? (szoba,emelet,...) Igy van. Borze utan, 12-tol. Valoszinu a 112-es szobaban, elso emelet. A helyiseg meg nem biztos, hogy az de intezes alatt van, mindenesetre a portan meg fogjak tudni mondani.
Te hogy nézel ki ? Legalább megismerjelek. Nagydarab ember rovid hajjal :-)
De en megismerlek, nyugi, mert mar talalkoztunk parszor :-)
Köszi az anyagot, mindjárt rákukkantok. Egyébként a szerelvények számát illetően nem sok. Ez a felső plafon (térközök). Kiállításainkon ennél azért kevesebb megy, de a közönség így szereti, eszik mint a zizit. Mi pedig abból élünk (mellesleg így lesz igazán színes az üzemeltetés.) 23 m2 en kell valamit produkálni.Ezért is választottuk az "N"-t.
miért nem DCC? Menj rá a weblapunkra, amit már korábban jeleztem uplink-nek. Röviden : 83 váltó, 25 karosjelző ( 6 kétdugattyús ), 30 fényjelző, 250 m vágány- 30 térköz, kb. 100 mozdony (nem a dekóderek helyéval van a bibi). Kezdhetsz számoldi DCC-ül. Mi megtettük, és olyan szám jön ki, ami csak a matekpéldában van. A klubunk pedig még nem áll itt. Még akkor is, ha a térközök alá forgatom az m.dekódereket.
Pontosan a penzugyi vonzata rettentheti el oket.
Mert nem csak a mozdonydekoderrol van szo - az a legkevesebb ezesetben, hanem az osszes tobbi dologrol is (Digitap,vezerlo,lassitok, stb).
A szombati buli erdekelne, csak a jelenlegi foldrajzi helyzetem nem teszi lehetove, hogy ott legyek ... :(
A Crash altal felvetett Digitalis rendszer kiepitese nem rossz otlet, csak a max 28 egyszerre futo mozdony rettent el... Miert ? Mire felprogramozod oket ? Egyszer kell csak... A koltsegek viszont jelentosek lehetnek.
Egyebkent a 28 mozdony nem nagy szam. Az N-Track (NMRA N-es bandaja) talalkozoin nem ritka a 300 meter hosszu N-es modulasztal, harom, parhuzamos vagannyal. Ott tobb mozdony rohangalhat - sot ,ha belevesszuk azt is, hogy altalaban a vonatok tobbsege egy mozdonynal tobbel van vontatva....
A tervezendo szombati jamboree nem erdekel senkit ?
Kozben megneztem a palya leirasat, hat ez nem lesz kis falat, de kis lepesekkel megoldhato (bocsi a kozhelyert).
A 83 valtohoz kell 166 output es ekkor meg nem szamoltuk a terkoz/jelzo vezerleseket illetve a reedreles inputokat.
A legnagyobb 8255-os kartya 192 IO port kezelesere kepes, ezert nektek ebbol valszinu, hogy elobb utobb tobb kell majd.
A Crash altal felvetett Digitalis rendszer kiepitese nem rossz otlet, csak a max 28 egyszerre futo mozdony rettent el...
Az Általatok megadott weboldalakat nem érem el (tűzfal, ...), így az lenne a kérésem, amennyiben az megoldható e-mailre küldjetek anyagot (kapcsolási rajzok, ...)ill. ha gondoljátok, megadom a postacímemet, és borítékban eljuttatnátok az anyagot. Előre is kösz !
Ahhoz az asztalnak a működtetéséhez kellene, amelyet az EPIVK.HU alat az "N"-es klubasztal technikai adatai közt találtok.
Ez valoban igy igaz, csak ido es penzrablo, mert digitrain nagy asztalrol irt, amibol nekem az kovetkezik, hogy sok valto/jelzo/terkoz/stb van, amit a PC-rol akar allitani, na igy mar a kis kapcsolasokbol is eleg szep szamu kell.
Pl egy valto allitasahoz ugye ket db output kapcsolas kell, a jelzo es terkoz allitas az mar halasabb feladat, mert oda eleg egy is.
Szóval: upgrade létezik, a netről letölthető (Uhlenbrock oldal létezik), én már megcsináltam, és O.K.
A TWIn C. és az INTELLIBOX tényleg u.a.. A TWIN centerben be lehet állítani a protokollt, és ott választhatod az IB-t (azaz INTELLIBOX), és máris van egy intelliboxod (mi is így használjuk), jóllehet az FMZ nem ketyeg, de az úgy sem ér szart sem.A két ketyeréről tényleg rengeteg a tudás/tapasztalat,BÁTRAN KÉRDEZZETEK. Ja ! Az Uhlenbrock csinál a LocoNet és az XpressNet közé gatewayt, a dolog így lesz kerek (kb. 180 DM/ 95 Eur. az ára).