Áll - Álló - Állat - Alany - Alap - Alsó - Állandó - Ál (elfedett)
Állat = Az álló ige - tövének származéka deverbális -t névszóképzővel
--------------
Emelkedő = Éber ( Aki felébred, az felkel)
Állat / Ember = alsó lény / emelkedő lény
Ez - Az / Ember -Állat
Elöl (felől-felül/felső-első) - Alul / Ember -Állat
Ím - Ez - Ered - Emelkedik (ömlik) / Ébred / Épül / Él = ember
g ebed - g/h ömbölyödik
domb - domborul / homlok / omlik - omol - öböl
emel / omol
hebrencs -
Ember = Az émed / émbred = ébred (hangátvetéssel) ige emb (emlő, emel) tövének származéka ~ egy feltehető -r képzős ember igéből ered mint annak folyamatos melléknévi igeneve (‘emberedő’), vagy mint az ~ képzett határozószó (‘emberül’); azaz becsületes, derék emberhez illően. A képzésmódra példa homorul, keserül.
Más nyelvekben: hombre, homo stb.
--------------------
bizonyítás:
émed – ‘ébred’: Egy hang: s feledett régi dalra émed (Arany). – émette, imette, imetten: ‘ébren, virrasztva’: A játszi reménység amidőn imette / A boldogtalannál hitelét vesztette, / Álmot küld szemére… (Arany). Az ~ (vagy émik) ige ismeretlen eredetű; az émette, imette személyjeles határozói igenevek („az ő émette”, vagyis „az ő éber állapotában”). Elavult szavak.
emel – ‘felfelé mozgat’; ‘épít’; ‘fokoz’. Származékai: emelget, emelkedik, emelkedő, emelés, emelet, emelő, emeltyű, emelvény. Bizonytalan eredetű ige. Ha elfogadható, hogy legkorábban elm- töve volt, amely hangátvetéssel eml-, végül ~ formát öltött, akkor ugor kori örökségünkhöz tartozik: osztják álem, vogul elm (‘emel’). Írásos vagy más, akár közvetett bizonyíték a fenti feltételezésre nincsen.
domború – ‘dombszerűen kiemelkedő’; ‘síkjából kiemelkedő’. Származékai: domborodik, domborul, domborít, domborzat. A domb származéka; a ~ egy feltehető -r képzős dombor igéből ered mint annak folyamatos melléknévi igeneve (‘domboruló’); a képzésmódra példa homorú, keserű. A nyelvújítók is elvonták a dombor tövet, de névszóként, s részint a dombormű összetételben használták, részint a domborzat szót képezték belőle.
Egyébiránt akár a szopást jelentő em, akár a magasra vonatkozó em gyökből elemezzük, analogia szerént úgy is fejlődhetett ki, mint: a csom, gom, dom, gém, ém gyökökből lett: csomó csombor, gomb gombor, domb dombor, gém gémběr, émb émběr = éber; így Imre a székelyeknél: Embre; tehát: emő, emv, emb és ér képzővel emběr, (szopó vagy emelt alkatú).
A magyar nyelv szófejlődései, szókapcsolatai több érzékszervi tapasztalatokon alapuló logikán nyugszanak általánosan. Könnyű példán keresztül: kopog - kopik- kopasz(tott).
A magyar nyelvészet azonban megszakítja ezt a logikai láncot a kopog és a kopik között (tudatosan?) kopog - hangutánzó - kopik bizonytalan eredetű. Ez pedig dilettantizmus vagy a magyar nyelv nem kellő ismerete, vagy mind a kettő egyszerre. A magyar nyelvészet mindig megszakítja ezt a logikai láncot elemzéseiben.
