Nagyon örülök, klia, hogy tetszett!
(Ha van időd és kedved, olvasd el a Versek a kedvesnek rovatban The Last Dragon és gyöngyvirág verseit is, azok indították el bennem e gondolatokat! Csak ezek már nem a kedvesnek szólnak, úgyhogy nem oda írtam be.)
Kedves MaTeo!
Én ugyan azok közül egyik sem vagyok, akiknek versed ajánlottad, de engedd meg, hogy elmondjam: nekem is nagy élményt jelentett. Tartalmilag és formailag egyaránt megragadott. Én is köszönöm, hogy megosztottad velünk.
L.D.-nek és gyv-nek küldöm szeretettel a Versek a kedvesnek rovatba írt soraikra.
Magamkereső magányosságom
Kívül-belül szeretet
Akkor miért szenvedek?
Kívül-belül jó meleg
Akkor miért reszketek?
Kívül mindenki ragyog
Belül magamban vagyok.
Magamon belül vacogok
Lélek-ajtómon kocogok
Nem jön válasz sohasem
Be nem enged senki sem
Erősebben kopogok
Már szinte fáj, zokogok
Magamra találni nem tudok
Jaj, ki tudja, hol vagyok?
Még nem felejtettem el, hogy egyszer megígértem, hogy beíro ide vmit a verseimből. Íme:
Egy, kissé reménytelen szerelemből született vers:
"Dante-i kapun át jöttem én tehozzád,
Nem nézve éveket s az éveknek hosszát,
Szeretve tégedet égő égi kéjjel;
Beléptem - s felhagytam, oh minden reménnyel."
Ez kb. ugyanolyan, de persze mégis egészen más:
EGY RÓZSADOMBI LÁNYHOZ
"Igy történt akkoron,
Szerelmem hajnalán:
Belédszerettem én,
Te rózsadombi lány.
Igy van s nem máshogyan,
Szerelmemnek nyarán:
Öszintén szeretlek,
Te rózsadombi lány.
Igy lesz-e, nem tudom,
Szerelmem alkonyán:
Emlékszem majd terád,
Te rózsadombi lány.
Igy lesz tán szerelmem
Telén, egy délután:
Fájó emlék leszel,
Te rózsadombi lány."
Ezt a sennyei ezeréves tölgyről és -höz írtam:
"Üdv néked, vén tölgy, lezárul első ezer éved,
S új ezer évet megélni megtiltja állapotod.
Emlékezetünk őriz meg örökkön-örökké,
Vén fa-matuzsálem, sennyei bölcs remete."
Ezt, mint a kivételesen mellékelt dátumozásból látszik, egy szilveszter után, hajnalban, hazafelé bandukolva költöttem:
SZILVESZTER ÉJJELÉN
"Nem voltam egyedül szilveszter éjjelén,
Én szép szerelmem, rád mégis gondoltam én.
S barátim közt ülve, fecsegve könnyedén,
Boldog volt a lelkem szilveszter éjjelén.
S reádöbbentem én szilveszter éjjelén,
Én szép szerelmem, Te nem leendsz még enyém.
S barátim közt ülve, fecsegve könnyedén,
Zokogott a lelkem szilveszter éjjelén."
1998. január 1. (3-4 óra között)
Ez egy furcsa kis vers:
TÖREDÉK
"Egyszer egy hegyre felhágok
(Göröghet sok kő és homok),
Legnagyobb csúcsára állok
(oda látszanak száz halálok),
"Ah"-ot kiáltok - s meghalok."
És végül egy vers, egy olyan ember halálára, emlékezetül, akivel egyszer és utoljára találkoztam (ill. nála laktam Svájcban pár napig), de nagy hatást gyakorolt rám:
"Gondoltál még egyszer egy nagyot,
És kinyitottad a gázcsapot.
Ez volt a megoldás? Egy fenét,
Csak szűk volt már néked itt a lét.
Bánkiak között is főalak,
Ez voltál, s ebből, mondd, mi maradt?
Szétivott arcodban tört szemek,
Lecsúsztál, eltoltad életed.
Bánk volt az igazi életed.
E világ idegen volt neked.
Míg élünk, itt leszel mivelünk
te; apánk, császárunk, istenünk.
Szél, fa, víz a föld felett
s a vadon legyen veled!"
Ha már a dicséreteknél tartunk, robbantomester is telibe talált; elrettentő képei eszembe jutottak, mikor tegnap a Belvárosban jártam, s láttam, mint próbál áthatolni a nap a sűrű füstködön.
Álmomban anyám kezét fogtam
s könnycseppeit gyujtöttem magamba.
Mostanra örök szeretete maradt,
végtelen féltése most is körül ölel.
Álmomban apám szavait hallgattam,
tanácsait egy jobb életrol.
Már csak fájón néma hiányát érzem
mások üres szavai mögött.
Álmomban nagyapám mosolyát figyeltem,
egy élet tapasztalata ráncait arcán.
Csak az elmaradhatatlan bagó szaga száll most,
s szögre akasztott sapkája lóg mozdulatlan.
Álmomban kedvesem testét öleltem,
s találtam forró vágyát s mindent, mit imádok.
Reggelre csak csókjai édes íze maradt,
szemei izzó varázsa, felejthetetlen.
Álmomban fiam sírását remegtem,
ki még nem érti a holnap súlyát.
Most békésen alszik végre,
és álmodik némán színes gömböket.
Álmomban arcomat láttam,
kerestem választ benne ezer kérdésre.
S találtam kulcsot ezer lakathoz,
mögöttük rögös utakat egy boldog jövo felé.
Álmomban ébren álmodtam,
élem életem álmos percekben.
Várom a holnapot, hogy újat hozzon,
vágyom tegnapom, ez az életem.
Én nem akarok félni, de félek...
nappaltól, éjtől,
csúnyától, széptől,
a régitől, az újtól,
a jövőtől, a múlttól...
csalódástól, reménytől,
szerelmes levéltől,
a kedves szemétől,
a barna menedéktől,
mélyitő lelkétől,
a szenvedélytől,
tőle és magamtól.
Tőle nem, de magamtól nagyon.
