Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Meglepődtem, de kellemesen! A nagyokos gasztonomusok esküdtek arra, hogy a paprika mint fűszernövény csak az 1800-as évek eleje óta szerepel a szakácskönyvekben. Ez persze lehetséges, hiszen a szakácskönyveket nem a jobbágyoknak szánták, ők viszont használhatták a paprikát, mint fűszernövényt. Egyszer végiglapoztam egy olyan könyvet, ami a házi praktikákat taglalja, kb. az 1840 körüli időkből. Lehet, hogy volt benne néhány jó tipp, de nem sűrűn tisztítok ezüstvázát, és bajos átszámítania két garas értékű akármit. Ennek ellenére egész szórakoztató volt.
Csányi Vilmostól napilapban megjelenő rövidebb, etológiai tárgyúnak is mondható,de emberekre, társadalomra vonatkozó írásait szoktam olvasni, azok tetszenek. A regényei nem tudom, milyenek lehetnek, de érdekelnének, ha találok a könyvtárban közülük, akkor lehet, hogy megpróbálkozom velük. Kutyás könyvei közül a Jeromos, a barátom c.-t olvastam. (remélem,jól emlékszem a címre...)
A paprikamúzeum érdekes volt, pl. az 1700-as években már volt Paprika István nevű jobbágy Kalocsán és ha jól emlékszem, az 1700-as évek végén már volt olyan szakácskönyv,amely a paprikás tsirke receptjét közli,egészen olyan formában,ami mai napság is elkészíthető. Van még Kalocsán ha jól tudom Paprikaház,ahol talán a fűszerpaprikakészítés folyamatát is végig lehet kisérni,de sajnos a mi időnk limitált volt, így erre nem jutott,ezért is kell visszamennem:)
De bizony, Vilmost akartam írni! Az Olvasás éjszakájáról csak véletlenül szereztem tudomást, jobban kellett volna reklámozni. Így is elég sokan voltak, és szerencsére ezek jó része fiatal volt.
Ez a paprikamúzeum érdekesen hangzik, szívesen megnézném.
Ez az Olvasás Éjszakája jól elkerülte a figyelmemet, érdekes program lehetett.
Csányi Sándor olvasott fel a saját műveiből, öt könyvéből öt-öt percet" - e mondatrész olvastán riadtan kotorászok az agyamban,de sajnos Csányi Sándor nevű író nem jut eszembe, nem Vilmost akartál írni? :)
Én meg a hétvégén kolleganőm kíséretében felfedeztem magamnak Kalocsát, most zajlott a Kalocsai Paprika Fesztivál, vásárral, főzőversennyel,rekordkísérlettel (30 méteres kácsi paprikás kalács),Ruzsa Magdi-koncerttel,stb. Nagyon kellemes,szép kisváros; szombaton kicsit rossz idő volt, hideg és esett is,de ez a fesztiválozókat nem nagyon befolyásolta, elég sokan voltunk, vasárnap pedig csodás napsütésben korzóztunk a városban, voltunk a paprikamúzeumban, az érseki kincstárban, sétáltunk kicsit az (elvileg) lezárt Érsekkertben. Sajnos a székesegyház tatarozás miatt évek óta zárva, talán jövőre megnyitják részben, ezért is kell visszamennem:)
Szeptember 13-án volt az Olvasás éjszakája. Éppen ideje volt, a fürdők, a kutatók, az állatkertek, no meg főleg a Múzeumok éjszakája után. Négy nagyobb pesti könyvesboltban volt ilyen-olyan rendezvény,én a Rákóczi úti Libri könyvesboltban voltam, és bnem is bántam meg. Egy vetélkedőre érkeztem, utána Csányi Sándor olvasott fel a saját műveiből, öt könyvéből öt-öt percet. Utána következett Markovics Botond, alias Brandon Hackett bemutatója, ami a Lehetetlen tárgyak címmel hangzott el.
Kezdetnek három idézetet láthattunk, szerzőit nem írtam fel.
Az éjszaka a fantázia birodalma.
Minden, amit fel lehetetett találni, már feltalálták.
Okkal remélhetjük, hogy a számítógépek súlya másfél tonna alá csökken. Ez utóbbit 1949-ben írták le, és milyen igazuk volt! Lackfi János következett. Tőle már olvastam egy könyvet, de nem tudok visszaemlékezni rá. Most viszont nagyon tetszett, amiről beszélt, mert elmondta, hogy idén Verdinek és Wagnernek egyaránt a kétszáz éves születésnapját ünnepeljük. Ennek keretében felkérték, hogy írjon rövid és korszerű tartalomismertetéseket e két szerző operáiról. Az egyperces novellák mintájára ő alighanem feltalálta a háromperces operát. Nagyon tetszett az, hogy minden ismertetést más és más stílusban írt. Az Álarcosbál történetet egy, a gyilkosság színhelyére kihívott közrendőr hivatalos jegyzőkönyvben mondja el. A Rigoletto szép mai hangvétellel van megírva, luxusautón közlekedő kábítószerárus, és Rigó Ottó, no meg az ő lánya szomorú esete. A kedvencem a Nabucco volt, ez meg olyan reformkori urambátyám stílusban íródott. Egyes mondatokra
emlékszem belőle, miszerint Nabucco tulajdonképpen Nabukodnezár, esetleg Nabu-kudurri-uszur, de az a furmányos talján ezt a nevet hosszúnak és nehezen kiénekelhetőnek tartotta…
Ez volt az a pillanat, amikor az órámra néztem, és megállapítottam, hogy este tíz, ezért aztán hazamentem. Ha jövőre is lesz ilyen rendezvény, rám bizton számíthatnak.
A tegnapi napon meglátogattam a Mesterségek Ünnepe rendezvényt a Várban. Már jó ideje tervezem, de mindig túl melegnek tartottam hozzá az időt. Tegnap azonban pont megfelelt, enyhén felhős ég, enyhe szellő és tűrhető hőmérséklet. A nagy kaland már azzal elkezdődött, hogy nem jártak buszok a Várban, gyalog kellett átmenni a Lánchídon. Ezt azonban csöppet sem bántam, mert ezt a hidat szívesen elnézegetem. Aztán a Királylépcsőn mentem fel, ez kissé lelombozott, mert a sok lépcső enyhén szólva is karbantartásra szorult volna, időnként még faágak is belógtak. Viszont minderre legalább egy táblán figyelmeztették az arra járókat. Viszont amikor felértem, rájöttem, hogy egyáltalán nem volt kárbaveszett fáradság. Szebbnél-szebb árukat láthattam, sok esetben a szövés, fonás, csipkeverés a szemem előtt történt, mindig nagyszámú érdeklődő előtt. Felsorolni is hosszadalmas lenne, mennyi mindent láttam, csak egyet-kettőt említek meg. Például csodaszép ruhák voltak, kissé a XVIII. századi mintát követték. Láttam továbbá egy olyan kabátot, ami teljesen szűrt mintázott, gyapjúból készült, fekete-fehér – természetesen szűrvágott - mintával. A lábbelik is elég nagy számban szerepeltek, volt olyan csizma, illetve cipő, amit a néptáncosok hordanak. Kalapos is volt, igaz, csak egy. Nála aztán volt mindenféle fejfedő, a csikóskalaptól a Kossuth-kalapig. Ez utóbbiról azt is megtudtam, hogy melyik vidéken melyik oldalát gyűrték be, illetve volt olyan hely, ahol egyáltalán nem tűrték be. A kalaposmester maga csikóskalapot viselt, árvalányhajjal., és nagyon jól állt neki.
Mint legtöbbször, megint megvolt az egyéni kedvencem, éspedig egy míves kidolgozású kaleidoszkóp. A teste sárgarézből készült, a végén egy csöpp nagyító. Nem volt benne a szokott üvegcserép, a környezet színeit rendezte takaros mintába. Első látásra azt hittem, távcső, de miután belenéztem, gyorsan rájöttem a tévedésemre. Csodaszép fafaragást is láttam egy idősebb székely férfi állította ki a műveit, a következőn éppen dolgozott. Nagyon kellemesen lepett meg, hogy noha elég sok ember járt arra, udvariasak és türelmesek voltak egymáshoz. Lehet, hogy a sok szép holmi tette? Nagyon sok kerámiatárgy is volt, egyéni festéssel is mintával, nem volt köztük két egyforma. Láttam továbbá gyékényszövést is, no meg az elkészült szőttest is. Azon is meglepődtem, hogy sok fiatal férfi-nő is kiállított, azt hittem, ez az idősebb generáció rendezvénye. Akadt néhány olyan ember is, aki hangszert árult, a legjobban egy-két míves citera tetszett, a készítője játszott is rajta, és enyhe méltatlankodással jegyezte meg, hogy úgy látszik, senki sem tudja a szövegét. Nincs valami jó hangom, ezért aztán nem énekeltem el, hogy A barátok, a barátok facipőben járnak… Abbahagyom, de még hosszan sorolhatnám a látottakat-hallottakat, de nem akarom senki türelmét igénybe venni. Egy biztos: nem bántam meg.
Nagyon is érdekelt volna, de sajna, csak ma kerültem gépközelbe. Azon gondolkodom, nem lehetne-e ezt is valamilyen módon a Múzeumok éjszakájához kapcsolni, akkor úgyis sok érdeklődő van a környéken.
Attól tartok, én is kihagyom. A melegnek sem örülök, de ezt a párás levegőt nagyon nem szeretem. Elég kár, de kénytelen vagyok itthonmaradni, pedig sok minden érdekelt volna. Talán majd jövőre. De könnyen lehet, hogy lesz egy őszi rendezvény is, abba talán belevethetem magam.
Ha rászántad magad,mindenképp számolj be légyszíves! :-) Én meg se merem nézni a programot, valamint számomra (is) olyan meleg van,hogy egyszerűen még a nagyon imádott tevékenység,az olvasás sem megy... úgyhogy idén is kihagyom a Múzeumok ÉJszakáját sajnos...
Sikerült egy programfüzetet szereznem a Múzeumok éjszakájáról, nagyon érdekesnek találom, lehet, hogy egy-két helyet meg is látogatok. Az egyetlen, ami ennek ellentmond, a hőmérséklet. Nem rajongok a nagy melegért. Igaz, este valamit csökken, de a házak csak úgy ontják a hőséget. Ennek ellenére lehet, hogy rászánom magam.
Tegnap volt némi elintéznivalóm a belvárosban, ezért kihasználtam a nagy alkalmat, és sétáltam egyet a Váci utcán, illetve annak egy rövidebb szakaszán. Nézegettem a kirakatokat, és időnként nagyon csóváltam a fejemet. Egy úgynevezett antikvitás üzletben csupa porcelán nipp volt a kirakatban, és olyan édeskés, művi beállítású holmik, hogy a rokokó dámának, aki negédes mosollyal nézett a térdnadrágos gavallérra, azt kívántam, hogy essen egy kavics a cipőjébe, és egy darabig ne tudjon szabadulni tőle. Az illető férfinak meg azt, hogy virág helyett egy bokor csalán akadjon a keze ügyébe. Egyszóval - pocsék giccsek voltak, de ilyen minőségben a végén már egész szórakoztatóak. Szerncsére volt olyan kirakat is, amiben pl. jópofa autómodellek voltak, pl. egy harminc évvel ezelőtti Trabant, vagy ugyanannyi idős busz.
Az is némi tűnődő fejcsóválásra késztetett, hogy egy étterem előtt nadrágba, dzsekibe és gyöngyös pártába öltözött leányzók osztogatták egy étterem szórólapját. Azt elismerem, hogy ilyen hűvös időben a bokorugró szoknya nem éppen praktikus, de az egész együtt nagyon stílustalan volt.
Egy másik szórólapon másik étterem, Verne Gyuláról elnevezve. Ez nem is túl szörnyű, hiszen sok regényében részletesen ismerteti, mit is ettek-ittak a hősei. Megkérdeztem, hogy ha fel tudok sorolni tíz regényt Vernétől, kapok-e díjkedvezményt. A leányzót szemlátomást meglepte, hogy Verne író volt.
Viszont hogy egy olasz éttemet miért neveztek el Galileiről, azt végképp nem értem. Igaz, miért is kell nekem mindent érteni?
Mindent összevetve, azért egész jól szórakoztam. Mi több. még ingyen is.
Köszönöm, lehet, hogy megpróbálok sort keríteni rá. A szecesszióval úgy vagyok, hogy egy-két tárgy gyönyörködtet, de nagy tételben kicsit túldíszítettnek hat, legalábbis a legtöbbjük. Sebaj, majd mértékkel fogyasztom.
Nem véletlenül írtam be neked ezt a macskás Romhányi verset :)
(Én is szeretem a macskákat, gyerekkorom óta mindig voltak. Lustikám tavaly hagyott itt 2 hónappal a 18. születésnapja előtt. Most jelenleg nincs,"csak" egy vöröscirmos kölcsöncica a szomszédból, a Kajszi, aki nagyon ragaszkodó édes-kedves,így most a macskaságnak csak a jó oldala jut.)
Nekem meg ez a kedvencem:))) (De elolvastam a Borzot is:) Nekem is lesz osztálytalálkozóm, ált. iskolai, remélem, nem lesz túl sok album:)
Egy jókora macskát fogott az egérke, Nagy munka, nem mondom, de mégis megérte. - Engedj el - könyörgött a macska riadtan - szegény jó szüleim aggódnak miattam! És bár a cirmosnak a könnye is megeredt, nem tudta meghatni A kevély egeret. - Bekaplak! - ugrott rá az egér ordítva...
Szombaton érettségi találkozónk volt, és sűrűn eszembe jutott Romhányi verse, a Borz, mert többen előhúztak egy-egy harminc centis fotóalbumot az unokák képével. Szerencsére nem került sor arra, hogy el is mondjam, de majdnem megtettem.
Egyébként a Rímhányó becenevet is ő találta ki saját magára, mondván, hogy más nem hagyná ki az alkalmat, akkor inkább ő.
Valamelyik könyvnapokon pár évvel ezelőtt beszereztem a Szamárfül c. verseskötetet és időnként szoktam olvasgatni, zseniális a pasi.... Sőt, amikor egyszer édesapám kórházban volt, neki is bevittem, bár azt mondta,nem akar semmilyen könyvet olvasni, nincs türelme,de később elismerte,hogy nagyon jól tettem,hogy elvittem neki, jól szórakozott rajta.
Tegnap egy olyan rendezvényen vettem részt, amiben Romhányi Józsefről beszélgettünk. Az egyik beszélő Rigó Béla volt, a másik a felesége, valami Romhányi Ágnes...
Elég sok érdekes dolgot tudtam meg, például azt, hogy Romhányi két és fél évig orosz hadifogságban volt. Saját bevallása szerint akkor tanult meg jól németül, ugyanis bekerült a fogolyzenekarba, így volt némi szabadideje, a táborban pedig meglepően jó német nyelvű könyvtár volt. Egyébként korán kezdte a rímelést, egyházi iskolába járt, és az atyák olyen irodalmi feladatokat adtak nekik, hogy pl. mit válaszolt Mátyás az anyja levelére. Ő persze versben írta meg, csak a két első sorát tudták felidézni:
Ne aggódj miattam, édesanyám drága,
Nem börtön, de otthon az én számomra Prága!
A későbbiekben operafordításból élt, míg valaki fel nem kérte esztrádműsorokba beugrónak. Ugye, az ilyesmi úgy volt kifizetendő, hogy körbejárták az éjszakai mulatókat, és ha teszem azt, Honthy Hanna kicsit késett, akkor Romhányi szavalt az állatverseiből. Aztán olyan népszerű lett ez a műfaj, hogy önálló számmá nőtte ki magát. Rájöttek, hogy fejlett a nyelvi készsége, és ezért megbízták a Flinstone család magyarításával.
Legjobban azon derültem, hogy a nagyon profi szinkronszínészeknek négyszer annyi idő kellett a munkához, mint a szokásso, mert állandóan szétnevették a helyzetet. Mint tudjuk, azért elkészült.
A Mézga család meg egy véletlennek köszönhette a létrejöttét, a rajzfilmstúdió egy német bérmunkában reménykedett, de nem sikerült elnyerniük. Miután annyi kitűnő szakember összetrombitáltak, Nepp József kitalálta a vázlatos cseleményt, és felkérték Romhányit a szövegírásra. Aztán úgy belejöttek, hogy még két rész lett utána, no meg a dr. Bubo.
Be kell vallanom, hogy ha valami nagoyn ködös pszihiáter-dumát hallok, mindig az jut eszembe, hogy ezt az illetőt Ursula nővér hatásosan tudná kezelni.
Ami a Dzsungel könyvét illeti, az volt az első olyan regény, amit anyu felolvasott nekem. A filmváltozat, főleg a rajzfilm, elég giccses, bár néha humoros.
Már csak a farkasfalka törvényei miatt is érdemes elolvasni, nem bánnám, ha az embereknek is ilyen értelmes rendelkezései lennének. Ízelítőül néhány:
Magad s párod s fiaid részére vadássz eleget,
De ne ölj az ölésért; s embert sose ölj, ne feledd!
A falka ölése közös hús: ahol leled, ott eheted.
De elvinni belőle tilos: meghalsz, ha odúdba viszed.
Inkább talán a Diesney-rajzfilmmel kéne kezdened :-))) Szerintem bűbájos, és hogy őszinte legyek, én abban reménykedek, hogy a színház egy kicsit erre fog hajazni :-)))
Azért irigyellek,hogy először láttad,mert az egy olyan jó érzés, először találkozni valamivel (könyvvel, színdarabbal,akármivel) és érezni,hogy ez neked jó és azt érezni kicsit kétkedően-boldogan: hogy tudtál enélkül élni eddig:)
Igen,ha jól tudom,pécsi vagy, Pécs az egyik szívemcsücske város,valamiért úgy érzem,közöm van hozzá - a másik ilyen város Győr.
Kiváncsi leszek, kérlek számolj be az unokád első színházi élményéről. Én még nem láttam a Dzsungel könyvét,pedig az is sok éve megy a Pesti Színházban,de mivel valahogy nekem a könyv gyermekkoromban nem igazán "jött be", a musicalt se sietek megnézni. Lehet,hogy a könyvet is el kellene újra kezdeni.
Igen, először láttam. (tudod, én nem pesti vagyok, a mi színházunkban meg most kezdték játszani. Pesten, ha jól tudom, már vagy tizensok éve megy szinte folyamatosan.)
Jövő héten meg A dzsungel könyvére megyünk, a 7 éves unokámnak ez lesz az első színház-látogatása. Remélem tetszeni fog neki - ez is jó darab lehet, mert már évek óta megy itt nálunk.
Én olyan szerencsés voltam,hogy kétszer is láttam, mindkétszer Kaszás Attilával! És előbb kazettán majd CD-n is megvettem; nagyon szeretem. Fantasztikus darab,mert gyerekek is élvezhetik a mese-részét,de érettebb életkorban (hű de finoman fogalmaztam...) is nagyon szíven tud ütni a daloknak egy-egy sora.... Nemhiába,Dusán....
Friss színházi élmény: A padlás. Nem véletlen, hogy nem lehet rá jegyet kapni :-))) A színészek legalább annyira élvezték az előadást, mint a nézők :-)))
Nagyon tetszett, és az is, hogy sok gyerek volt a nézőtéren, akik hatalmas ovációt rendeztek a darab végén. Gondolom, sokukból lesz majd rendszeres színházlátogató.
Tegnap megnéztem egy színdarabot, amit egy bizonyos Topolcsányi Laura írt, Szellem a spájzban címmel. Nagyon jól felépített, és a szó mindkét értelmében szellemes vígjátékot láttam. Számomra egyértelmű, hogy Pásztor Erzsi, a főszereplő számára ez jutalomjátéknak számít, szinte lubickolt a szrepében. Igaz, ő kapta a legjobb szövegeket, bár azért kinek-kinek elég lehetősége volt. Csak most jöttem rá, amikor újra megnéztem a szereposztást,hogy az egyik szerepet a szerzőnő alakította. Nagyon tetszettek a szellemes párbeszédek, némi finom irónia, és egy diszkrét kis fricska a túlzásba vitt ezotériának. Ebben a kategóriában az auratisztító talpbetét volt a kedvencem..
A darab kezdete előtt megnéztem egy fényképkiállítást, találtam egy nagyon jót: Kubában készült, és a képen egy kb. nyolcvan év körüli, hintaszékben ülő nő volt, amint szemmel látható élvezettel gyújt rá egy óriási szivarra.
Elismerem, hogy ha Mezey Máriának megfelewlt, nekem sem lehet sok kifogásom ellene. Egyébként az épületet az önkormányzat tartja fenn, előzetes bejelentkezés után fogadnak. Mint kiderült, a ház, ha nem is eladó, de kibérelhető, viszont meg kell őrizni a múzeum jelleget, rendbe kell hozni, és látogatókat is kell(ene) fogadni. Nem csodálom, hogy nincs ilyen elszánt jelentkező.
Kb. két éve voltam a Lotz teremben, tetszeni tetszett, mármint maga a hely, de kicsit eltúlzottnak találtam az aranyozást. Lehet, hogy csak azért, mert előtte az Aranymúzeumban voltunk, és ez így együtt az ami sok, az sok kategóriába tartozott.
Akkor megnéztem a könyvesboltot is, és nagyokat sóhajtottam. Rájöttem, mi is az abszolót túlerő. Egy szerencse, hogy azért nem kell mindent elolvasni! No meg nem is lehet.
