Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

brömbi Creative Commons License 2020.02.10 0 0 47666

A városi ember csak a tologatóshoz ért..

Neki ez már nagypálya...

A Tescóba járnak, meg a kocsmába lődörögnek.

Parasztnak, meg születni kell..

Előzmény: Bakancs4 (47663)
barnazol75 Creative Commons License 2020.02.09 0 0 47665

Közben megtaláltam , hogy az karter nyomás kiegyenlítő, és ezt a rajzot is. A piros nyílnál jött a gázolaj ezerrel. Kérdés, hogy ezután miért ment csak az egyik henger. Vagyis inkább az, hogy ha egy henger ment, mitől füstölt úgy, hogy mögöttem senkit nem láttam a tükörben?

 

barnazol75 Creative Commons License 2020.02.09 0 0 47664

Sziasztok! Rég jártam erre, mert mióta megvettem a Ligierbe a 60 Ah-s akksit, probléma mentesen közlekedtünk. De ma az történt, hogy elkezdett lassulni és irgalmatlanul füstölni a kis autó, majd meg is állt. Több hibát is találtam. A mágnesszelepen a sarut egy hajszál tartotta, ahogy odanyúltam, a kezemben is maradt. Tettem rá a helyszínen új sarut és beindult, és nagyon el kezdte kinyomni a gázolajat a tápszivattyún lévő üa cső fém- gumi találkozásánál. Azt hirtelen csak szigszalaggal tudtam orvosolni, hogy tudjak vele hazamenni. Beindult, de továbbra is füstölt és csak egy henger dolgozott. Kb egy kilométer után (sajnos el kellett indulnunk egy hengerrel is) el kezdett beindulni a másik henger is, de ahogy egy kereszteződésnél lassítottam, ismét csak az egyik ment. 

A kérdésem az lenne, hogy lehet-e ilyen gumicsöveket venni és mi célt szolgál a képen nyilazott kis kör doboz, mert az alatt is vannak különböző átmérőjű csövek, amik szintén meg vannak szigszalagozva. A harmadik pedig az, hogy mi okozhatja az egyhengerezést? Lehet-e levegő, vagy esetleg a szétszakadt gumicső egy darabja az adagolóban?? 

Bakancs4 Creative Commons License 2020.02.09 -1 0 47663

Nekem meg azt mondták, hogy a fűnyíró az benzinnel megy...

 

Szerintem hülyeség , egy rendes fűnyíró aligha . Bár nem vagyok szakmabeli -- valaha felvételiztem agráregyetemre , de az éltem legnagyobb leégései közé tartozik -- de gyanúm szerint ha az ember nem a Teszkóban vásárolható játékkaszákban , hanem a kissé hatékonyabb technológiákban gondolkodik akkor valószínű a gázolaj a nyerő . Aligha hiszem ezekről a kis szegélyvágókról , hogy benzinnel nyomulnának .

Előzmény: brömbi (47662)
brömbi Creative Commons License 2020.02.09 0 0 47662

Nekem meg azt mondták, hogy a fűnyíró az benzinnel megy... 

Előzmény: Mészáros András (47657)
Bakancs4 Creative Commons License 2020.02.08 0 1 47661

Figyelmesen nézve a képet lehet látni , hogy azt a főtengely síkjában lehet alul szétbontani .

Mármint a Progress motort lehet főtengely síkjában bontani .

Előzmény: Bakancs4 (47660)
Bakancs4 Creative Commons License 2020.02.08 0 2 47660

mi a különbség a progress és Focs motor között

 

Ismereteim szerint : a Progress motor egy fejlsztett-javított változat . Mivel van egy pusztult példányom ezért volt alkalmam belülről is tanulmányozni .

Az eredeti LDW502-ben alu hajtókarok vannak aminek anyagából van kimunkálva tulajdonképpeni a siklófelület , vagyis külön csapágy abban nincs -- részint ezért érzékenyek az olajcserére ( illetve annak hiányára ) a Lombi motorok . Ezzel szemben a Progress-ben valami acél hajtókar van , rendes siklócsapággyal .

Azontúl a Progress motortömb lényegesen eltér az alsó részén, mert másképp rögzíti a főtengelyt , emiatt máshol jön szét a motor alsó része , gyakorlatilag az olajteknővel ( ami itt alu régi motorok préselt vaslemez karterével szemben ) szorítja be a helyére a főtengelyt .

Néhány furat is eltér , amibe különféle tartozékokat lehet rögzíteni  . A Prgress-en nincs mechanikus üzemanyagpumpa , illetve hűtőventilátor sem .

A gyári szervizutasítás szerint néhány helyen eltérnek a meghúzási nyomatékok .

Szerintem a teljesítmény és fordulatszám dolgaikban különösebb eltérés nem lehet .

Ezen a képen a két motor egymás mellett látható , a bal oldali a Progress , tetejére rádobva egy sérült hajtókar . Figyelmesen nézve a képet lehet látni , hogy azt a főtengely síkjában lehet alul szétbontani .

Bakancs4 Creative Commons License 2020.02.08 0 1 47659

az a bizonyos szivattyú az a fúróval hajtható univerzális masina?

 

Nem . Korábban erre a célra porszívót használtam -- leválasztótartály (dunsztosüveg) közbeiktatásával -- de egyik ismerősöm valami cégfelszámolásos épületbontás alkalmával csencselt valami vákumszivattyút és mostanában azzal csinálom a fékek meg az üzemanyagellátó rendszerek légtelenítését .

Bakancs4 Creative Commons License 2020.02.08 0 0 47658

Lényegében ugyanezt tapasztaltam én is .

 

Előzmény: WooDoo (47652)
Mészáros András Creative Commons License 2020.02.08 0 0 47657

Hatalmas diesel felirat van a beöntő nyílás felett!  Ezért is fáj különösen az elkövetett kreténségem.....:)

Előzmény: brömbi (47655)
brömbi Creative Commons License 2020.02.08 0 0 47656

Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan tudom könnyedén kivenni a szivargyújtót a helyéről, és milyen színű vezetékek mentek rá ( vala ) . AIXAM 400  1999- es evjáratú

brömbi Creative Commons License 2020.02.08 0 0 47655

Vannak előzékeny kutasok, szívesen segítenek.. Na meg kíváncsiak is a járgányra.

Érdemes a töltőnyílásnál, ha  más nem egy D betűvel, feltüntetni hogy dízel, különben könnyen beleszalad a benzin. Sokaknak  furcsa ez, hogy gázolajos szegény pára.

klaricsabi Creative Commons License 2020.02.08 0 0 47654

 

Üdv!

 

Vásároltam egy Ligier X Too R 2008 kisautót,Lombardini progress motorral,mi a különbség a progress és Focs motor között,a fordulata mindkettőnek 3600rpm maximum?50km/h nál nem megy gyorsabban,talán a variátorokat kellene átnéznem? Köszi

Mészáros András Creative Commons License 2020.02.08 0 0 47653

Köszönöm! Megpróbálom a benyát leszívni és a többit Bakancs által javasolt szivattyúval kinyerni. Apropó az a bizonyos szivattyú az a fúróval hajtható univerzális masina? Olyan leratgiába vagyok azóta hogy ilyen fax voltam. Köszönöm mégegyszer!

WooDoo Creative Commons License 2020.02.08 0 0 47652

Egyszer a lányom mopedautóját tankolta tele benzinnel a kutas, az kb. 500 m után megállt. Visszatolták a kúthoz, ott leszívták a benzint a tankból, teletankolták gázolajjal, utána nagy nehezen sikerült beindítani a motort. Egy kis ideig egyenetlenül járt a motor, de aztán gond nélkül ment tovább az Aixam.

Előzmény: Bakancs4 (47651)
Bakancs4 Creative Commons License 2020.02.08 -1 0 47651

Mai napon véletlenül benzint tankoltam az ambram-ba.

 

Egyszer én is jártam  így , pontosabban nem is én , de tkp. velem történt ... Jó 6 éve vettem egy mopedautót amit stílszerűen lábon hoztam haza  200 km-ről . Egy barátomat kértem meg , hogy jöjjön el velem a kocsiért , odaúton egy Aixammel mentünk , amiben Kubota dízelmotor volt . Mivel kíváncsi voltam külön az odaút és külön a visszaút fogyasztására is az eltérő sebesség miatt azért a kocsit itthonról indulva teletankoltam . Odaérve megvettem a kocsit és hazafelé indulva a  város szélén megálltunk , hogy mindkét mopedautót teletankoljuk -- poénos volt beállni a kúthoz két lényegében egyforma , bordó kislámpás Aixammel . Barátom vezette visszaúton a "régi" kocsit , ő is tankolt bele , én az új szerzeménnyel jöttem . A benzinkútnál nem volt nagy forgalom , egy-egy töltőhöz beálltunk , telenyomtunk mindkettőt  és én indultam volna be a kaszához ( kasszához ? )  fizetni . Az oszlopot támasztó , minket néző kutas odaszólt :

-- Az a másik nem dízel ?

-- Dehogyisnem !

-- Csodálkoztam is , mert ezek a kis gyöszök mindig dízelek szoktak lenni . De abba benzint tankoltak .

Barátom nézi a még kezében levő töltőpisztolyt : jé , tényleg ! Hát igen , ő akkor még benzines Opel Astrával járt , benzinhez volt szokva . Ó , hogy a magasságos ! .... Bementem , kifizettem a tankolásokat , vettem két 10 literes kannát és egy leszívócsövet  -- szerencsére árultak ilyesmit a kútnál . Bosszantott , mert iszonyat drága volt és otthon meg hegyekben áll az ilyesmi . Beröffentettük a félretankolt kocsit -- akkor még gond nélkül indult -- és félreálltunk a kút parkolójába vagyis olyan 10-15 métert menetünk vele . Ott amennyire lehetett leszívtuk belőle az összes üzemanyagot . A járgánnyal hazulról teli tankkal -- ez olyan 17 liter -- indultam el , erre tankoltunk rá a 200 km miatt 6 liter benzint , ez volt összekeveredve a tankban . Le tudtunk szívni belőle olyan 11-12 litert , vagyis kb. 2 liternyi benzin maradhatott a tartályban . Ekkor barátom újra beindította a masinát és vissza tudott még állni a kútra , telenyomtuk gázolajjal .  Tankolás után már kehe volt vele , nehezen indult és rögtön le is állt . Többszöri indítózás után már az alacsonyabb benzintartalmú üzemanyag jött előre és a  motor üzemben maradt , föl lehetett pörgetni és alapjárat is volt . Ekkor hazajöttünk vele . Nem az a kaland amit könnyen elfelejt az ember . Főleg mert hazaúton megforrt az újonnan vett verda vize -- de ez már egy másik történet ....

Ha otthon áll a masina akkor leszívnám a beöntőnyíláson a benzint amennyire lehet , a maradékot pedig kiszivattyúznám ( van erre alkalmas szivattyúm ) azon a csövön amin keresztül előrejön a nafta a tápszivattyúhoz . Utána teletankolva a gépet ennyi benzint elkeverne már magának .

 

 

 

Mészáros András Creative Commons License 2020.02.07 0 0 47650

Sziasztok sport-társak! Mai napon véletlenül benzint tankoltam az ambram-ba. Kb negyedig volt és 5 liter benzint sikerült hozzá adnom! A felsőbbrendű viszont kegyes volt! Készpénzemet otthon hagytam igy haza mentem érte ,és nem a tervezett utat tettem meg. 3-4 km-t tettem meg. Légyszi segítsetek! Olyan kérdésem van: Mindenképp tank leszed, esetleg valamivel leszívom a benyát,esetleg rátankolok teli és eloszlik a benzin-disel arány?? Járt már valaki így? Köszi elörre is!

brömbi Creative Commons License 2020.02.07 0 0 47649

A négykerekű motor(kerékpár) a mai kor találmánya. Valamikor ezt úgy hívták, hogy lovaskocsi...

Megint nyelvújításra lenne szükség.

OK ???

Amit már egyszer nem elég elolvasni... Az nem jó.

Meg kell jól tekerni neki azannyát..

Előzmény: Bakancs4 (47647)
Bakancs4 Creative Commons License 2020.02.02 -1 1 47648

Szóval : az a motorkerékpár amelyiknek 3 vagy 4 kereke van -- kivéve az oldalkocsis motorkerékpárt -- az motoros triciklinek számít . A 15 kW-nál kisebb teljesítményű motoros triciklik vezethetők "A1"-gyel ( vagyis köbcenti határ egyáltalán nincs -- a kétkerekűnél ez amúgy 125 cm3 -- a teljesítményt pedig 11-ről 15-re emelik náluk ) , vagy "B1"-gyel ; logikusan mindkét jogsikategóriának 16 év a korhatára . A nagyobb jogsikategóriák mindig lefedik az alattuk levőket , így a (korlátlan ) "A" az "A1"-et , a "B" a "B1"-et , a "C" a "C1"-et stb.

Viszont a ténylegesen 3 kerekű  ( nagymotor)tricikli nem vezethető csak "B"-vel , valamilyen "A" nélkül .

Tehát a  kérdésben feltett jármű ( 4 kerék , 11 kW , 400 kg = L7e-CP) vezethető "A1"-es jogsival , vagy bármilyen nagyobb motorkerépár jogosítvánnyal ( A korlátozottt. ; A2 ; A korlátlan ) , illetve "B1"-gyel , vagy "B"-vel .

Előzmény: Bakancs4 (47647)
Bakancs4 Creative Commons License 2020.02.02 -1 1 47647

L7e kategóriás négykerekű járművet milyen kategóriás jogsival vezethetek?

 

Régi , visszatérő probléma . A jogszabályok ugyan leírják , de normális ésszel néhány dolgot nehezen lehet felérni . Arról van szó ugyanis , hogy a KRESz szerint a négykerekű motorkerékpárok ( legyen az segédmotoros vagy nagymotor ) lényegében véve : triciklik . Mégpedig olyan triciklik , amiknek 4 kereke van . Ha ezt megérti az ember ( elfogadni aligha lehet ) akkor megvan a kulcs a jogosítványhoz .  Két jogszabályt kell összeolvasni -- nagyjából az amiket te is idéztél :

 

326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet

a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról
és visszavonásáról

1. Vezetői engedély

4. §22 A vezetői engedély különböző kategóriákba és kombinált kategóriákba sorolt járművek vezetésére jogosít, amelyeket az 1. és a 2. melléklet tartalmaz.

2. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez338

Nemzetközi kategóriák a 2006/126/EK irányelvnek megfelelően 2013. január 19-től

 

„A1” kategória

– olyan motorkerékpár, amelyek hengerűrtartalma a 125 cm3-t, teljesítménye a 11 kW-ot, teljesítmény/tömeg aránya pedig a 0,1 kW/kg-ot nem haladja meg, továbbá olyan motoros triciklik, amelyek teljesítménye a 15 kW-ot nem haladja meg

 

„A2” kategória

– olyan motorkerékpár, amelyek teljesítménye a 35 kW-ot, teljesítmény/tömeg aránya pedig a 0,2 kW/kg-ot nem haladja meg, és amelyet nem kétszer akkora teljesítményű járműből alakítottak át

 

„A” korlátozott kategória

– legfeljebb 25 kW teljesítményű és 0,16 kW/kg teljesítmény/saját tömeg arányt meg nem haladó motorkerékpár

 

„A” kategória

– olyan motorkerékpár, amely nem tartozik az „A1” és „A2” kategóriába, az „A” korlátozott kategóriába, továbbá motoros triciklik, amelyek teljesítménye a 15 kW-ot meghaladja

 

Gépjárművek

 

„B1” kategória

négykerekű motorkerékpárok, amelyek terheletlen tömege nem haladja meg a 400 kg-ot (L7e kategória) (az árufuvarozásra szánt járművek esetében az 550 kg-ot), az elektromos járművek esetében az akkumulátorok tömegét nem számítva, és amelyek legnagyobb hasznos teljesítménye nem haladja meg a 15 kW-ot; ezek a járművek motoros tricikliknek minősülnek, és teljesíteniük kell az L5e kategóriába tartozó motoros triciklikre alkalmazandó műszaki követelményeket, kivéve, ha külön irányelvekben ettől eltérő rendelkezés szerepel.

 

1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet

a közúti közlekedés szabályairól

II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak

 

j)392 Motorkerékpár: a külön jogszabályban L3e járműkategóriába sorolt kétkerekű oldalkocsi nélküli, L4e járműkategóriába sorolt oldalkocsival rendelkező jármű, továbbá a motoros tricikli.

k)393 Motoros tricikli: a külön jogszabályban L5e járműkategóriába sorolt háromkerekű és L7e járműkategóriába sorolt négykerekű motorkerékpár.

 

Előzmény: klaricsabi (47646)
klaricsabi Creative Commons License 2020.02.02 0 1 47646

 

Szép estét!

 

Segítséget kérek,L7e kategóriás négykerekű járművet milyen kategóriás jogsival vezethetek?

Én ugy tudtam eddig A kat jogsival vezethető.2010 jan 1 után változott ezt irja:

Motoros tricikli: a külön jogszabályban L5e járműkategóriába sorolt háromkerekű és L7e járműkategóriába sorolt négykerekű motorkerékpár.

 

A 21. életév betöltéséig az „A” kategóriás vezetői engedéllyel csak olyan motoros tricikli vezethető, melynek teljesítménye a 15 kW-ot nem haladja meg.

 

Ez a jármű 11kw teljesitményü,négykerekű 400kg ,220cm3 Nagymotor rendszámot kapott L7e járműkategória forgalmi szerint

 

 

nyemcsok75 Creative Commons License 2020.01.29 0 0 47645

Bevallom igen keresztbe. Nem azzal nem. Amivel találoztam az köd. A dunát se láttam a hídról olyan ködtől.

Előzmény: brömbi (47644)
brömbi Creative Commons License 2020.01.29 0 0 47644

Akkor, csak keresztbe jöhettél..

A komáromi kisleánnyal találkoztál?

Előzmény: nyemcsok75 (47642)
zogobacsi Creative Commons License 2020.01.28 0 1 47643

Gratulálok az autóhoz. A próbaút vastagon megvolt. :-)

Előzmény: nyemcsok75 (47642)
nyemcsok75 Creative Commons License 2020.01.27 0 0 47642

Szia. Nemrég lettem BOLDOG tulajdonosa egy AIXAM 400-asnak. Fentartással fogadtam a fórumon olvasott fogyasztásokat. 

Aztán lábon hazavittem a kisautót át az országon keresztbe a kishazánk útjain. 440.7 KM ! Az alföldön sík terepen 72km/h !  Egy teli tankal lemente az utat! 

 

Előzmény: Bakancs4 (47573)
Brumi 05 Creative Commons License 2020.01.26 0 0 47641

Probléma az hogy sajnos kb csak 2/3ig megy föl a szíj rajta és a sebesség sem túl optimális.kb30 Valószínűleg nem a saját méretét tették rá.Szerintem hosszal lehet baj.?Talán gyári méretet tudva kicsit okosabb lennék hogy mi is a baj pontosan,szíj méret esetleg más.?Van esetleg tapasztalat ezzel a variátorral megfelelő szíjjal mennyi az átlag tempó?

Előzmény: tanijani (47639)
Brumi 05 Creative Commons License 2020.01.26 0 0 47640

Igen. Ez a tipus,de sajnos a kereskedők azt mondták hogy ők nem is ismerik.

Előzmény: tanijani (47639)
tanijani Creative Commons License 2020.01.26 0 0 47639

 

Ö az?

 

Előzmény: Brumi 05 (47637)
Brumi 05 Creative Commons License 2020.01.26 0 0 47638

Sajnos valami miatt nem birom a képet föltenni,de a 8 oldal alján esetleg a 9. oldalra csúszva a nevem alatt fönt van,mert régebben már tettem föl csak most valamiért nem enged képet föl tenni. Köszönöm a megértést és segítséget!

Brumi 05 Creative Commons License 2020.01.26 0 0 47637

Szép Napot segítséget szeretnék kérni JDM Titane2 variátor szíj gyári méretét szeretném megtudni. A dolog nehézsége az hogy nem a szokványos variátor van rajta. Ez egy ritkább tipus kevésbé ismert. Teszek föl róla képet talán így valaki felismeri és könnyebb lenne azonosítani. Segítséget előre is köszönöm!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!