Sziasztok! Nagyon tetszik a topk! Gondoltam én is írok ide valamit:
Simogatás
Viharfelhőkbe burkolódzott fájdalom
ahogy átvonul a szurdok ráncokon
és a tehetetlenség kisördöge vigyorog
az időt megállítani nem tudod.
Szemedben még sugárzik a szeretet
mit kínnal kitörölni nem lehet
és bár szíved rendszertelenül kalapál
én tudom: nem vár még a vén halál.
Tekinteted elmereng távoli tájakon
a tengerparti bíborszín hajnalon
hova elrepít az édes képzelet
mit elvenni tőled már nem lehet.
Még simogathatom hópehely hajadat
a könyököd alatt a gyenge izmokat
és hálát adhatok a lelkednek
hogy belőlem végül ember lett.
1.
A szexmunkás is amolyan mondvacsinált örömpörc, beszáradt szépségtégely, huzatos lukasság és térkép e táj. Megtettem, mert jónak igértem, de aztán máshogy sült el. Vajon én csináltam? Vagy rosszul? Vagy?
2.
A mindenható csónakos szemei mint tükörbalták villannak az éjfél puha díványára lökve. Szétrepedt szépségű álmok sorakoznak, hogy betegyék vásott kazettáik. Szégyen és zaklatás az ára. Meg zuhanyrózsa tövis nélkül.
3.
Brigitta és Gitta titka a hósövény lucskos ujjain át szaladt kés. Ők még látták az eget verő nagyszakállút elmorzsolni napi imasálját, majd észrevétlen csimbókot ölelni puha párnán, tétován.
4.
Talán most berzenkedel és perelsz. Talán csak mosolyogsz árván és titokban. Talán nem is vagy oda érte, mikor eljön és pillanat. De nem baj. Hajtsd fejed előre, így ni. Most jó lesz neked magaddal is. Csak ne feledd nyitva a szemed, hogy láss!
5.
Esti márványkecsege hangja száll. Teljesen belterjessé növeled kínodat, amíg megpróbálsz belebújni a tetemedbe. Reménytelen, hiszen több számmal nagyobb és minden nap megsokszorozza kedvesed csunyája.
6.
De ekkor belép a két általmenő. Szívük összeér, mint két borotva és szikrát hány árnyékuk fodros vonala. Biztosan ővék a lány csak nem merik azonnal. Drukkolok.
7.
Olyan egyedül vagyok. Hát senki sem folyékony a műélvezetre? Pedig kártalanítanám. Meg egyébként is.
Először is, ha itt valakinek köszönni illik, az csak én az olvasótok lehetek, mert nekem adtatok, valami olyan, amit nem kapni mindenhol. Hálából én is küldök nektek egy saját fiókámat.
Ajándék
Egyszer fenn.
Egyszer lenn.
Szárnyal, vagy zuhan,
Jókedv, vagy Bánat,
egyre megy.
Enyém Ez is, Az is.
Mindkettõ Én vagyok.
Ezt adhatom Kedves.
S, mert ez Én vagyok,
csak Ezt kaphatod.
Klia 08-15 18:54:29 (2345)
Szeretném megosztani Veletek az élményt, amikor csak magamnak is hihetetlenül zsongtak bennem a versek, követelve maguknak a teret, a levegőt. Talán, ha nem írhattam volna ki magamból, megfulladok. Igen nagy szavak ezek, de így éreztem. Megtörtént, megszületett nem is egy vers, melyek azóta is féltett gyermekeim. Jó volt
megírni őket.
Kedves klia!
Azt hiszem, mindnyájunk nevében mondhatom, hogy nagyon jólesnek szavaid. Köszönjük a dicséretet, amelyre nem is számítottunk, s a figyelmességedet, hogy megosztod velünk érzéseidet. (Nagyon sok verses topic van itt a neten, van egy olyan is, a VERSeny, ahol megadott szavakra írunk verseket. Ha szórakozni szeretnél, netán verselgetni is, szeretettel látunk.)
Üdvözlettel és köszönettel: MaTeo
Kedves MaTeo!
Hálásan köszönöm, hogy elvezettél a valóban nagyon kedves, igen meghitt "Versek a kedvesnek" topichoz. Sziporkázó, egymással játszó, tartalmilag igényes verseitek igazi felüdülést jelentettek (jelentenek) számomra. Oly annyira elvarázsoltak, hogy amikor kinyomtatva azokat munkába menet és jövet böngészgettem, azon vettem észre magam, hogy egy-két utastársam kérdőn rám csodálkozott: Ugyan hajnalok hajnalán hogyan tud valaki ennyire elmélyülni, és mosolyogni, sőt mi több jókedvű lenni egy metrón? Komolyan bele lestek az olvasnivalómba. Biztos meghökkentette a látvány Őket, hogy azok versek. Látod? - persze nem hiszem, hogy ez nálatok különösebb magyarázatra szorulna - mit jelentenek a szavak, a rímek? Mi mást, mint magát a csodát, főként, ha azokat ráadásul a legszebb érzés ihlette. Még egyszer köszönöm Nektek.
Verses meséd igazán megfogott. Kérlek Benneteket,ne hagyjátok a pegazust magára. Küldjetek minél több versfiókát ezzel örömet szerezve nekünk, az olvasóitoknak. Mindenesetre én most megköszönöm az élményt, amit adtál.
Egyszer valamikor réges-régen
Millió kalicka állt az erdőszélen.
Egyik nap csoda történt, s az egyik kapu kinyílt,
S a két madár közül a kisebb az ajtóba lépett,
S hunyorgó szemmel az égre nézett:
„Idekint hűs szellő fúj, vad-új fények,
miért maradnék tovább,
hisz kint van az igazi élet!”
Szárnyra kapott hát, s elrepült messze,
Megnézte a kinti világot, s amit látott meggyőzte,
Hogy néki idáig csak az volt a lényeg,
Hogy a kalitkák lakói miként élnek.
Magával ragadta őt is a szabad élet,
S úgy érezte, hogy mindent elérhet.
Talált egy társat magának; együtt repültek nappal,
Élvezték a percet, s csak néha foglalkoztak a gondokkal.
Estére mindketten hazafelé szálltak,
Egyik az öreg kalodákat választotta,
Másik az erdei fákat.
De kismadarunk szárnya, mit nem használt igazán soha,
Nem bírta a sűrű röptét,
S fel akarta adni szabad létét.
Gonosz hangok szóltak otthon hozzá éjjel,
S nem hagyták, hogy éljen a felkínált eséllyel:
„Miért repülnél innen, hol megszoktad már régen,
’hol fásult ugyan az élet, de biztos s van mindig étel.
Nem tudhatod, hogy meddig s hol alszol majd éjjel,
s ha találsz, csak akkor jut neked étel.”
Fáradt volt a madár, közönyös és gyenge,
Hajlott a rossz szóra, hiába akart mást a lelke:
„Megszoktad már te is, s mi is mind így élünk,
langyos vízben ázunk, s a tűzben sosem égtünk.
Megbántuk ezerszer, de nem tettünk ellene soha,
elfolytjuk érzéseink, ez a magunkfajta sorsa.”
Szomorú képet mutat a szürkületi erdő széle,
Két madár tép egy ajtót, s mindkettőnek vérzik a szíve.
Egyik önként vállalná szomorú s silány sorát,
A másik könyörögve kéri, jobbítsa meg sorsát.
Lopott röpték közben gyönyörű volt ez élet,
De mit igazán szeretnének – tudják – sosem teljesülhet.
De nyitva még az ajtó, s míg egy kicsi rés lesz,
Megváltozhat minden, s megvalósulhatnak a remények.
A kalickák még ma is állnak,
Bennük szomorú madarak „élnek”;
Millió madár repül szabadon a széllel,
De egy ott ül a kalodák előtt bús szívvel.
S csak remél;
Remél, s csak vár;
Vár, s még remél;
Remél, s még él.
Tyb: Kösz, hogy benéztél, kösz, hogy megosztottad velünk gondolataidat, jó volt olvasni az értelmezést. Csak bátran máskor is, sajátot is!
oqszi: Erről sajnos nem ismertem rá. Pedig nagyon koncentráltam, talán szolmizálva a szolmizálós topicban! Pegazus, szárnyalj!
Valiant: kösz, hogy kifejtetted még bővebben!
Jöhet a következő!
gyv
Örülök, hogy benéztél ide, mégjobban annak, hogy véleményt is írtál, köszönöm! Hadd reagáljak pá dologra:
>Elolvastam őket, és meg kell mondjam, a Három láng magasan teljesített a tetszési skálámon
Nagyon kedves. :-)
>Nem nevezném formailag tisztának, kiforrottnak, ezt nem is várom el tőle.
Bizony kifforratlan még. Akárcsak én. Remélem velem együtt fejlődnek és formálódnak majd a műveim is!
>Ami a lényeg, hogy át tudta adni, amit el akartál mondani vele. És látszik, hogy sokmindent el akartál mondani.
Bizony. Talán túl sok mindent is...
>Úgy is monhatnám, ebben a versben legalább két-három versre elegendő mondanivaló gyűlt össze.
Így igaz. A három fő részt gondolatjelek választják el.
>Forró találkozásod lehetett írás előtt a múzsákkal :-)...
Bárcsak lett volna... :-)
>"Kard nélkül paraszt csak a lovag,
Láng nélkül hamu csak a tűz."
Erre nincs mit modanom. Legfeljebb egy másik idézettel válaszolnék: "A Szép igaz, s az Igaz szép."
Azért örülök, hogy ezt megemlítetted, mert mások nem beszéltek róla, de SZVSZ ez az egyik kedvenc sorom.
>"Ki embertársának fejet hajt,
Az Isten, téged csúfol."
Ez saját, vagy vetted valahonnan, és azért raktad idézőjelbe? Ha saját, akkor gratulálok, ha pedig idézet, akkor írd meg lécci a forrást, érdekelne.
Azért van idézőjelben, mert Petőfitől származik, de annyira ideillet, hogy egyszerűen vétek lett volna kihagyni, Majd utánanézek a pontos forrásnak. Igazság szerint tetszik, hogy egy saját versben teret engedtem egy idézetnek is.
> 107-ben írtad:
Eszembe jutott egy-két régi ...-im. Nem tudom, hogy hívjam őket.:
Bölcsességek. Idézhető idézetek. Gondolatok. Karcolatok
Jó ötletek. A Gondolatok és a Karcolatok nyerték el a tetszésemet.
Tyb! Gyere erre máskor is! Értékes véleményed van!
(Aki még nem ismeri Tyb-et, annak mondom, hogy más témában is jó gondolatai vannak...)
Tám tidá tidá tidá tidá,
Tam taramtam tam tam tam,
8 8 (annyit tesz, egy oktávval feljebb:))))
Tám tidá tidá tidá tidá,
Tarararararara tám tám............ no majd legözelebb inkább belinkelem:))))))) (Joplin szerzemény!)
Üdv mindenkinek!
Valiant, köszönöm, hogy felhívtad figyelmemet erre a topikra, és a verseidre. Elolvastam őket, és meg kell mondjam, a Három láng magasan teljesített a tetszési skálámon. Bár első olvasásra valahogy nem állt össze... ezért is nem írtam róla véleményt idáig. Hazavittem, elolvastam, lassan, menet közben próbáltam megemészteni a szavakat, kihámozni belőlük az érzéseket. És most nem mondom azt, hogy megértettem, amit írtál. Megérteni a Maxwell-egyenleteket lehet. Ezt érezni kell. És itt van a lényeg abban, amit a másik topicba írtál: a "matekfejű emberek" azért nem kedvelik az irodalmat, legalábbis ezt a típusút, mert itt nem csak a szavak értelmében van a lényeg, hanem az általuk közvetített hangulatokban. Ezért nem is "értem", hanem csak "érzem" - legalábbis megpróbálom, amennyire egy magamfajta matekfejűtől telik...:-)
Most leírok pár dolgot, ami csak úgy eszembe jutott olvasás közben.
Nem nevezném formailag tisztának, kiforrottnak, ezt nem is várom el tőle. Ami a lényeg, hogy át tudta adni, amit el akartál mondani vele. És látszik, hogy sokmindent el akartál mondani. Úgy is monhatnám, ebben a versben legalább két-három versre elegendő mondanivaló gyűlt össze. Forró találkozásod lehetett írás előtt a múzsákkal :-)...
Az eleje amolyan előkészítés, de csúcspontja legalább három is van: az első a szabadságról szóló, a másik a láng, amely nem alszik el, és a vége, az a rész, amit Gyöngyvirág is dicsért.
Kedvenc idézeteim:
"Kard nélkül paraszt csak a lovag,
Láng nélkül hamu csak a tűz."
Erre nincs mit modanom. Legfeljebb egy másik idézettel válaszolnék: "A Szép igaz, s az Igaz szép."
"Ki embertársának fejet hajt,
Az Isten, téged csúfol."
Ez saját, vagy vetted valahonnan, és azért raktad idézőjelbe? Ha saját, akkor gratulálok, ha pedig idézet, akkor írd meg lécci a forrást, érdekelne.
Most a kettőre tudtam írni, de kopipésztelhetném a fél verset ide, mert tele van nagyon jól szavakba öntött gondolatokkal.
A 107-ben írtad:
> Eszembe jutott egy-két régi ...-im. Nem tudom, hogy hívjam őket.:
Bölcsességek. Idézhető idézetek. Gondolatok. Karcolatok.
Hát, egyelőre ennyit tudok írni. Talán még a többi versről is lesz mit mondanom. Esetleg lehet, hogy magam is írok valamit...
Nagyon örülök, klia, hogy tetszett!
(Ha van időd és kedved, olvasd el a Versek a kedvesnek rovatban The Last Dragon és gyöngyvirág verseit is, azok indították el bennem e gondolatokat! Csak ezek már nem a kedvesnek szólnak, úgyhogy nem oda írtam be.)
Kedves MaTeo!
Én ugyan azok közül egyik sem vagyok, akiknek versed ajánlottad, de engedd meg, hogy elmondjam: nekem is nagy élményt jelentett. Tartalmilag és formailag egyaránt megragadott. Én is köszönöm, hogy megosztottad velünk.
L.D.-nek és gyv-nek küldöm szeretettel a Versek a kedvesnek rovatba írt soraikra.
Magamkereső magányosságom
Kívül-belül szeretet
Akkor miért szenvedek?
Kívül-belül jó meleg
Akkor miért reszketek?
Kívül mindenki ragyog
Belül magamban vagyok.
Magamon belül vacogok
Lélek-ajtómon kocogok
Nem jön válasz sohasem
Be nem enged senki sem
Erősebben kopogok
Már szinte fáj, zokogok
Magamra találni nem tudok
Jaj, ki tudja, hol vagyok?
Még nem felejtettem el, hogy egyszer megígértem, hogy beíro ide vmit a verseimből. Íme:
Egy, kissé reménytelen szerelemből született vers:
"Dante-i kapun át jöttem én tehozzád,
Nem nézve éveket s az éveknek hosszát,
Szeretve tégedet égő égi kéjjel;
Beléptem - s felhagytam, oh minden reménnyel."
Ez kb. ugyanolyan, de persze mégis egészen más:
EGY RÓZSADOMBI LÁNYHOZ
"Igy történt akkoron,
Szerelmem hajnalán:
Belédszerettem én,
Te rózsadombi lány.
Igy van s nem máshogyan,
Szerelmemnek nyarán:
Öszintén szeretlek,
Te rózsadombi lány.
Igy lesz-e, nem tudom,
Szerelmem alkonyán:
Emlékszem majd terád,
Te rózsadombi lány.
Igy lesz tán szerelmem
Telén, egy délután:
Fájó emlék leszel,
Te rózsadombi lány."
Ezt a sennyei ezeréves tölgyről és -höz írtam:
"Üdv néked, vén tölgy, lezárul első ezer éved,
S új ezer évet megélni megtiltja állapotod.
Emlékezetünk őriz meg örökkön-örökké,
Vén fa-matuzsálem, sennyei bölcs remete."
Ezt, mint a kivételesen mellékelt dátumozásból látszik, egy szilveszter után, hajnalban, hazafelé bandukolva költöttem:
SZILVESZTER ÉJJELÉN
"Nem voltam egyedül szilveszter éjjelén,
Én szép szerelmem, rád mégis gondoltam én.
S barátim közt ülve, fecsegve könnyedén,
Boldog volt a lelkem szilveszter éjjelén.
S reádöbbentem én szilveszter éjjelén,
Én szép szerelmem, Te nem leendsz még enyém.
S barátim közt ülve, fecsegve könnyedén,
Zokogott a lelkem szilveszter éjjelén."
1998. január 1. (3-4 óra között)
Ez egy furcsa kis vers:
TÖREDÉK
"Egyszer egy hegyre felhágok
(Göröghet sok kő és homok),
Legnagyobb csúcsára állok
(oda látszanak száz halálok),
"Ah"-ot kiáltok - s meghalok."
És végül egy vers, egy olyan ember halálára, emlékezetül, akivel egyszer és utoljára találkoztam (ill. nála laktam Svájcban pár napig), de nagy hatást gyakorolt rám:
"Gondoltál még egyszer egy nagyot,
És kinyitottad a gázcsapot.
Ez volt a megoldás? Egy fenét,
Csak szűk volt már néked itt a lét.
Bánkiak között is főalak,
Ez voltál, s ebből, mondd, mi maradt?
Szétivott arcodban tört szemek,
Lecsúsztál, eltoltad életed.
Bánk volt az igazi életed.
E világ idegen volt neked.
Míg élünk, itt leszel mivelünk
te; apánk, császárunk, istenünk.
Szél, fa, víz a föld felett
s a vadon legyen veled!"
