EZÉRT van már a negyedik 2/3 meg lesz még töb is, mert ti nem kritizáltok, hanem a hatalomvágytól elvakulva fröcsögtök
Igen, ezért buknak mindig, én is ezt mondom nekik évek óta, de túlságosan buták, azt hiszik, erőt alkalmaznak, majd akkor félelemből rájuk szavazunk, csak ne bántsanak.
30 éve mindenkit megbélyegeznek és betámadnak és rárontanak, aki nem a nótájukat fújja.
Mindenki fideszes lesz azonnal, aki nem az ő oldalukon áll, az ellenség.
Sose gondoltuk komolyan, de az utóbbi két év végképp arról szólt, hogy felejtsük el, hogy felzárkózunk Ausztriához! A cél immár nem leszakadni Romániáról
Válság nélkül (!) sikerül összetákolni egy kiugróan és elképesztően magas magyar inflációt és léket ütni a költségvetésbe, majd utána kétségbeesetten megszorítani
"Nagyon jó példa a különutasság veszélyeire Szerbia és Románia összehasonlítása is: a 2000-es évek elején még ugyanakkora volt a két országban az egy főre jutó GDP. Aztán mi történt? Románia rálépett az európai integrációs útra, Szerbia nem, inkább sajátságos, unortodox, orosz- és kínabarát úton járt. A két ország mutatói drasztikusan szétváltak, Romániában már közel kétszer akkora az egy főre jutó GDP, mint a szerb, miközben ugyanonnan indultak bő 20 évvel ezelőtt.
És az a baj, hogy most Magyarország esetében is azt látom, hogy nem az EU-integrációs úton maradunk, hanem szépen kopunk le róla, sodródunk a szerb irányba vagy az infláció tekintetében a török-argentin-venezuelaiba."
"...mi lett volna, ha az elmúlt években nem kaptuk volna meg a GDP 4-5 százalékát uniós támogatásként? Megmondom, sokkal kevesebb térkő lenne Nagyon rosszul költöttük el az uniós forrásokat.
Ha megkapnánk a pénzt, az nem azért segítene, mert megérkezik a számlára párezer milliárd forintnyi euró, hanem azért, mert azt jelentené, hogy mégsem sodródunk ki annyira Európából, ami már veszélyes. Jelezné, hogy még nem léptünk át teljesen a szerb útra, továbbra is stabilan lehet Magyarország EU tagságával számolni. Ellenben a most is zajló folyamatos vita egyértelműen arra enged következtetni, hogy nem jó irányba haladunk. Az nem kérdés, hogy elindultunk-e a szerb út felé, az viszont igen, hogy vissza tudunk-e még fordulni, és ha nem, akkor mi lesz a végén..."
Kár, hogy a szarrá kúrt nemzeti fizetőeszközről, az Európa-rekord magyar inflációról, az elérhetetlenné vált ingatlanokról meg a lakhatási válságról nem emlékeztél meg.
Mert ezekkel együtt is ezerszer jobban él az átlagmagyar, mint amit az alternatíva bizonyított...
A forint gyengítése meg az ellopott EU-s pénzek Brüsszel bosszúja hogy nem tud még többet rabolni az országból.
Az ingatlan árát meg a piac határozza meg...
Az emberek túlnyomó többségének a vagyona sokat gyarapodott... és amíg VAN fizetőképes kereslet, addig az határozza meg az ingatlanok árát, ahogy azt liberális barátainktól évtizedeken keresztül hallottuk.
Csak hát mivel nem a nyugati ingatlanmaffia talicskázza kifelé a pénzt abból is, akkor az már lakhatási válság...
Persze észrevehetnétek, de nem teszitek, hogy évek óta a "kormánybuktató gigatüntetések" érdeklődés hijján röhelybe fulladnak, láthatnátok, hogy a túlzásaitokra SENKI nem kiváncs.
Nyilván vannak további megoldásra váró problémák, de annyira túltoljátok őket, hogy még az érdeklődő ellenzékinek is felfordul tőle a gyomra...
EZÉRT van már a negyedik 2/3 meg lesz még töb is, mert ti nem kritizáltok, hanem a hatalomvágytól elvakulva fröcsögtök és térdig tocsogtok a saját epehányásotokban, hogy csak befogott orral lehet mellettetek elmenni...
Szerintem az a szentpétervári propagandamunkás, aki itt véli megtalálni a megfelelő felületet arra, hogy újabb híveket szerezzen a birodalomnak, tévedésben van, egyrészt nem túl nagy a merítés itt, csak lézengenek az emberek, és akik eddig elkerülték az agyhalált, ettől már nem fogják elveszteni a józan eszüket.
Remek kortesbeszéd volt, ami nem lep meg, hiszen azért járkálsz ide, hogy ilyeneket írjál. Kb. olyan vagy, mint az a jobbágy, mint akinek ellopták a teheneit, de könnyes szemmel hálálkodik a tolvajoknak, hogy azok fölfogadták kiscsordásnak.
Kár, hogy a szarrá kúrt nemzeti fizetőeszközről, az Európa-rekord magyar inflációról, az elérhetetlenné vált ingatlanokról meg a lakhatási válságról nem emlékeztél meg. Persze nem is várja ezt senki tőled.
Apám, az embercsempészek százait kizavarják a börtönből, hogy csak nyugodtan folytassák tovább a tevékenységüket, és lövöldözzenek a határőrökre, rendőrökre géppisztollyal akár, miközben a svédeket kiáltják ki új ellenségnek.
Kik lesznek a következők? Az irokézek? Vagy a gumimacik?
"A világon mindenütt így működik a kapitalizmus...
Lehet itt proli módon epét hányni a gazdagokra, de a szocializmus megbukott..."
.
Fenét működik így. van, ahol a meggazdagodáshoz nem elég az, hogy az állampárt tolja beléjük a közpénz-hegyeket (hazait meg eu-st), van, ahol ehhez ész, tehetség, innováció stb. is kell. Utóbbiak aztán valóban versenyképesek a viágpiacon is, míg a lölö-féle felfújt hólyagok csak addig léteznek, amíg van mögöttük állampárt.
.
"A választás egyszerű, vagy külföldi kapitalisták veszik át a gazdaságot vagy magyarok...
A külföldiek kiviszik a pénzt, a magyarok meg nem..."
.
1. A magyar gazdaság gyakorlatilag a német nagytőke kezében van, a maradékot most árulják ki a kínaiaknak. Állampárti újgazdagok kezében pont annyi van, hogy abból Orbán és baráti köre magánrepülőzhessen, nyaralhasson, jachtozhasson kedvére, önthesse a támogatást rajta keresztül is a propaganda-álmédiájába, és legyen tartalék-háttere arra az esetre, ha valaha is ellenzékből kellene visszajönnie egy választáson.
2. A magyar újgazdag kapitalisták is külföldre viszik a pénzt. Nyaraláson is, meg ingatlanban is, meg a számláik jelentős része se hazai bankban van, ahol "bárki" láthatja.
Lehet itt proli módon epét hányni a gazdagokra, de a szocializmus megbukott...
A választás egyszerű, vagy külföldi kapitalisták veszik át a gazdaságot vagy magyarok...
A külföldiek kiviszik a pénzt, a magyarok meg nem...
Azt láttuk, hogy milyen volt amikor a külföldi kapitalisták "dolgoztak": államcsőd, fizetések elvétele, nyugdíj, gyes elvétele, a nemzeti vagyon elkótyavetyélése, 12%-os munkanélküliség, történelmi minimumon a népesedés és nyomor.
De mióta Mészáros jachtozik, azóta megháromszoroódtak a fizetések, megszűnt a munkanélküliség, utak, vasutak, hidak épülnek, fejlődik a vidék, visszaköltözik az élet a falvakba, megnőtt a nemzeti vagyon, vissza lettek vásrolva az eltékozolt cégek és 1,2-ről 1,7-re nőtt a népesedési ráta a világ egyik legavallérosabb családtámogatási rendszerének köszönhetően....
Szóval szerintem Mészáros vegyen még egy jachtot és Lázár duplázza meg svájci frank betétjét !